Dragneel & Winters

A parfümömre tett megjegyzésén elmosolyodtam.
- Kösz. Chanel hamisítvány - nevettem fel halkan - Tíz font volt - vontam vállat. Csöndben haladtunk a bagolyház felé. Az idő csípős volt, nem igazán télies, de már vége volt az indián nyárnak. Az égen lomhán haladtak a halványszürke, nehéznek tűnő felhők, melyeken nem törhetett át a Nap egyetlen sugara sem.
- Várom a telet - mondtam, a fiúra nézve, elmosolyodva. Hamarosan előkerült bőrdzsekim belső zsebéből a cigi és egy szálat meg is gyújtottam, majd szívni kezdtem. Hiányzott. Jól esett.
- Nem mesélsz magadról? - kérdeztem. - Úgy értem, a családodról, meg... ilyesmi - vontam vállat, újra a cigibe szívva.

Én is szeretem a telet. Bár, már egy ideje nem hógolyóztam, vagy építettem hóembert, vagy ilyesmi... csak úgy, magát az évszakot kedvelem. A nevemben is benne van és ez mindig jó érzéssel töltött el, valamiért.
Amikor kiszedi a számból a cigit és összemorzsolja, először elkerekedik a szemem, majd összevonom a szemöldökömet.
- Ezért optimális esetben ölök - mondom komor ábrázattal, de a szavaiból ítélve nem éri meg rágyújtani egy újabb szálra, mivel valószínűleg azt is összegyűrné. - Lehet, hogy káros és rossz szokás, de én szeretem - vonok vállat. Miközben ezeket mondom, felé fordítva arcomat, észreveszem, hogy a cigi által égetett seb sehol sincs.
- Hmm... érdekes - búgom és kérdésére felkapom a fejem. - Hogy tűnt el máris az égett seb? - mutattam a tenyerébe.

- Azért nem csinállak ki, mert éppen beszélgetünk - vontam vállat egy álszent mosoly kíséretében. Amikor a hülyét adta, a hirtelen eltűnő seb miatt, összevontam a szemöldökömet. Őszintén, nem az érdekelt, hogy hogyan csinálta, hanem az, hogy miért nem mondja el, hogy egy bűbájjal tette... ha azzal tüntette el a friss, égési sérülést. Viszont nem volt kedvem faggatni. Ha nem mondja el magától, akkor nem is érdekel. Gyógyító-bűbájokat én is ismerek, nem kell még csak újat sem mutatnia, teljesen elégedett vagyok azzal, amit én tudok.
Amikor a családra terelődött a szó, felsóhajtottam. Kezdődik... - gondoltam és abban reménykedve, hogy a későbbiekben békénhagy ezzel a témával, gyors választ adtam rá:
- Anya a Minisztériumban dolgozott, apámnak, aki egyébként mugli, Londonban vannak saját szórakozóhelyei. Bárok, pubok, ilyesmi - meséltem el, a lehető legrövidebben.

Ál-gonosz vigyorra húzom a számat.
- Majd később számolunk a cigi miatt... - vontam fel egyik szemöldökömet. Kérdésére egy percig sem kell gondolkodnom. Igazából sokmindent csinálok, de csak a legalapvetőbb dolgokat sorolom fel:
- Kviddicsezek, olvasok, tanulok, bagózok, iszok, vad dolgokat csinálok és fittyet hányok a veszélyre - nevetek halkan. - Nem, nem gond. Miért lenne? - kérdezek vissza kíváncsi mosollyal az arcomon.
- És te? Mivel foglalatoskodsz, amikor nem épp lányok hátsóját akarod felmelegíteni? - próbálok komoly maradni, de szém sarkában mosoly bújkál.
Eric kedves fiú, nem úgy tűnik, mint aki szabadidejében pszichopata gyilkosként működne... nem, az nem lehet.

Az elfenekelésére szélesen elvigyorodok.
- Szeretnéd, mi? Majd még meggondolom, mivel álljak bosszút a cigimért... csak győzd kivárni - mire ezeket a szavakat kimondtam, vad, pajzán képzeletem és gondolataim működésbe léptek és lelki szemeim elé vetítettek egy szürreális képet, amin Ericet előzőleg egy ágyhoz bilincseltem, majd fekete bőrszerkóban, pálcával a kezemben büntetésben részesítem. A gondolatra kaján mosolyra húzódik szám sarka.
A cigi és az alkohol említésére körbeforgatom a szemem. Nem. Nekem ez így jó és amíg így gondolom, addig nincs min változtatni. Pont. De emiatt nem fogok vele veszekedni, úgy sem bírnám jobb véleményre bírni, ahogy ő sem engem.
A nagymellű nő story-ján felnevettem.
- Komolyan? - kérdeztem vissza, könnyeimet törölgetve. Majd a különös hobbija.
- Hmm... ez érdekes... - töprengek. - Mást nem csinálsz velük, csak leskelődsz?

Felvetésére felkapom a fejem és ravaszul elvigyorodom.
- Majd egy este megleplek - kacsintok rá. Bár, poénnak gondoltam, nem tudom, mennyire veszi komolyan. Sőt! Azt sem tudom, én mennyire veszem komolyan. Lehet, hogy komolyabban gondolom, mit kellene.
- Igen, tényleg, jogos... bátor vagy - mosolygok rá. - A Griffiben lenne a helyed - húzom egy kicsit az agyát és játékosan a felkarjába boxolok. Mintha kicsit csalódott lenne, hogy a másik hobbija felől nem érdeklődöm ennyire. Miután végigmondta, bólintok.
- Értem. És végülis így tisztességes - mosolygok rá kedvesen. Eric ilyen, nem fog megerőszakolni senkit. Nem, mintha én arra vágynék, hogy itt és most, letépje rólam a ruhát és, mint valami bestia, rám vesse magát. Oké, hogy a szexet mocskosan szeretem - a whiskey-t meg tisztán -, de azért mindennek van határa. Bármilyen nehéz is elképzelni, ez nálam is így van.
- És gitározol is - tettem hozzá. - Régen jó hangom volt - vontam vállat. Azt nem tettem hozzá - már csak abból is kiindulva, hogy nem tetszett neki, hogy rágyújtok -, hogy manapság is énekelek, már csak fürdés közben, és a hangom inkább rekedtesebb, a cigi és a pia miatt. De attól még lehet jó. Nem tudom.
- Majd taníts meg gitározni, kérlek - igazából, ez nem parancs volt. Inkább határozott kérés. De mosolyogtam.

Kicsit meglepődtem rajta, hogy nem kedveli az Oroszlánokat. Hozzászoktam, hogy a Mardekárosokat nem szeretik.
- Végre valaki! - vigyorodok el. - Mármint, aki nem bírja a Griffendéleseket - teszem hozzá. Bár, azt sem mondta, hogy a Mardekárosokat bírja, de az ellenkezőjét sem állította. De velem beszél. Ennek azért örülök. - Jó, nekem nincs alapvetően bajom velük. Inkább csak azzal, hogy azt hiszik, ők az 'elit' - jeleztem ujjaimmal -, már aki. Viszont van néhány Griffis barátom, őket szeretem - bár nem voltak sokan, talán ketten, esetleg hárman. Nem, mintha olyan sok Hugrabugos barátom lenne... vagy úgy unblock: baártom. Mindegy.
- Az király - mosolyogtam. - Rocksztrának készülsz? - kérdeztem, nem teljesen komolyan, de olyan hangsúlyban, ha mégis így lenne, ne értse úgy, hogy emiatt esetleg lenézem, vagy megvetem. Erről szó sem volt. Sőt, tényleg királynak gondoltam. - Azt azért nem hiszem... - mondtam arra, hogy nem nagy szám. Nem tudom, miből gondoltam. Amolyan 'női megérzés'.
- Persze, üljünk le - mondtam mosolyogva és már a puha, zöld füvön is ültem, törökülésben, hátamat a hideg falnak vetettem. Tényleg hideg volt, a bőrdzsekin keresztül is éreztem.

Természetesen tudom, kiről beszél. Nem nehéz kitalálni. Pottert én sem kedvelem túlzottan. Nem, mintha olyan sokat beszéltem volna vele, de nem is vágyom a társaságára. Ő megvan nélkülem, én is nélküle. Történet vége. Azért örültem, hogy Eric egyetért velem, még, ha erről ő nem is tud biztosan.
Ahogy átkarol, szemem sarkából nézek rá és látom, hogy tekintete elkalandozik a dekoltázsomra. Lerí róla, hogy tetszik neki, amit lát. És ennek csak örülök. Nem fogom pofonvágni, amiért érdeklődik. Férfiből van - vonzó férfiből -, én meg nő vagyok - csinos -, min is kellene kiakadnom?
Szám sarka ravasz mosolyra görbül.
- Nem tudom. De, ahogy elnézem, vannak ötleteid... - vonom fel egyik szemöldökömet. - Mik a terveid velem? - térek rögtön a tárgyra. Nem szokásom a kertelés.

Meglepett arcvonásaira el kell mosolyodnom megint. A probléma az, hogy sosem tudom, mire gondol Eric. Hogy valójában mi jár a fejében. Ezért próbálom kihúzni belőle. Eddig kevés sikerrel. Olyan fátyolosan beszél és cselekedetei megragadnak a minimálisnál. Bár, úgy gondolom, fejben tovább megy, de valamiért a valóságban megreked. Nem mondom, hogy zavar, de gondolok Viktorra, akivel bár nem vagyunk együtt, a dolog pozitívan alakul. Csak remélhetem, hogy ez még nem számít és, hogy játszadozhatok egy kicsit, mielőtt komolyabbra fordulna - ha komolyabbra fordul.
- Nem vagyok gondolatolvasó - mondom somolyogva. Bár a legilimenciához értek, de most nem akarom használni. Így mennyivel izgalmasabb! - De szerintem te többet is akarnál, mint csak taperolni és nézni - vonok vállat.
- Itt hideg van - válaszolok a vetkőzésre. Bár nem vagyok egy stripper, de eléggé liberálisnak vallom magam, így még ezt is bevállalnám. Nagy valószínűséggel.

Hangjából érzem, hogy igazat mond és tényleg többet akar. Nem titok, én sem ellenkeznék vagy rugdosnám ki az ágyamból.
- Ha komolyan gondolod, amit mondasz - nézek a szemébe -, akkor később, amikor bementünk, lehet róla szó. Ha - megnyomom a feltételes módot - tényleg akarsz valamit. - Amikor azonban arra kér fel, mondjam el, én mire gondolok, kissé gonosz mosoly kúszik az arcomra.
- Ha elmondanám, belepirulnál - kacsintok rá. Hogy mit akarok? Majd eldől. Minden tőle függ.

Betegségére bólintok. Azért kíváncsi vagyok, hogy később, pár nap-, vagy egy hét múlva megkeres-e, vagy beszélünk-e még a dologról? És, hogy akkor még nem lesz-e késő? Mert, ha összejön az, amire várok már egy ideje, akkor nem fogok kavarni. Sem Eric-kel, sem mással. Pont. Ilyen vagyok, ha nem vagyok kapcsolatban, akkor elkönyvelhetnének valami kurvának is, de ez teljesen megváltozik, ha valakit kedvelek. Ha valakit megszeretek.
- Oké - mondom végül mosolyogva.
Amikor kíváncsian néz rám, ravaszul elmosolyodok.
- És akkor mi marad arra az alkalomra? - kérdezem, a lehető legkomolyabban, de ajkaimon mosoly játszik. Nem, már csak azért sem mondok semmit. - Inkább megleplek majd... - kacsintok rá.

Rosszallóan elmosolyodok, ahogy arról beszél, mennyire tudni akarja, hogy mit 'tervezek' vele. Tényleg úgy tűnik, mint aki ettől elszomorodik.
- Na jó... - szánom el magam - de csak azért, mert beteg vagy! - figyelmeztettem, hogy ne örüljön annyira. Hogy meséltem-e már 'pajzán történeteket'? Soha. Én inkább csinálom. De, ha Ericnek ez egyfajta fétise, én aztán nem állok a boldogsága útjába.
Megköszörülöm a torkomat.
- Egy fekete francia tangában mennék a hálókörletetekbe - kezdem -, zöld inggel. Lenne nálam egy bilincs. De nem az a szőrös! Azzal kisgyerekek játszanak csak... rendes, fémbilincs lenne. Lábujjhegyen osonnék be a szobádba, az árnyakba olvadnék és álmodban az ágyadhoz bilincselnélek.
El kell gondolkodnom. Nem azon, hogy mit csinálnék, mert innen széles skálán lehet elmenni a kéjes öröm végéig. De, hogy ezt hogy öntsem szavakba?! Nehézséget okoz. A távolba nézek, úgy folytatom. Szám sarka mosolyra görbül.
- Felébresztenélek. Lágy csókokkal, harapásokkal. És, amikor már ébren vagy, tudatában annak, hogy mi folyik a szobádban, először levenném a felsődet, végigpuszilva, harapdálva karmolva a velsőtestedet egészen a férfiasságodig haladnék... - itt rövid szünetet tartottam és figyeltem a reakciójára és, hogy mit szól hozzá.

Miközben mesélek, leginkább magam elé nézek, olykor becsukom a szemem egy-egy pillanatra, hogy magam is elképzeljem a jelenetet és tekintetem néha Ericével is találkozik. A fiú arcáról először elégedettséget olvasok le, majd ez átmegy döbbenetbe. Nem tudom, mire számított, de mesélek tovább. Vagyis, mesélnék, de látom rajta, hogy nem érzi túl jól magát, s ennek rövid időn belül hangot is ad.
- Rendben - bólintok rá és hagyom, hogy segítsen felkelni a földről.
Miközben elindulunk befelé, már nagyjából megvan, hogyan fog folytatódni a kis - egyelőre - képzeletbeli, szexis találkozásunk.
Belépvén a kastélyba, kérdőn nézek a fiúra:
- Menjünk egy kihalt folyosóra? - mondjuk, ilyet nehéz találni, annak ellenére, hogy óra van, hiszen a kísértetek sosem alszanak, vagy pihennek, a festmények lakói pedig előszeretettel hallgatóznak. Szó szerint, még a falnak is füle van. - Vagy a szükség szobájába? - kapok észbe. Hát persze! Az lenne a legjobb hely.