Lana Winters & Helena Goldlion

A bagolyházban ültem a hideg, nyirkos földön. A baglyom, egy nagy barna kuvik, a térdemre szállt, és rám nézett.
- Jajj, Drágám...- mondtam neki egy sóhajtás közepette.
A bagoly arra várt, hogy elmondjam neki, mi bajom van. De hogy is tehetném meg ezt? Meséljem el neki az egyik legrosszabb hetemet? Hát, mondjuk választásom nincs. Vagy neki mesélem el, vagy senkinek. Hirtelen megint arra vágytam, hogy beszélhessek- akár 5 percet is- Tatával. De Tata nincs- emlékeztettem magam.
- Sajnos nincs- mondtam ki hangosan.
Ez a hét egy kész rémálom volt. A szokásosnál is több piszkálódásnak voltam kitéve. Bájitaltan óránk volt hétfőn reggel, és minden itt kezdődött. A Mardekárosokkal voltunk együtt. Mivel én Griffendéles vagyok, az lenne a normális, ha Piton utálna. Azonban- valamilyen csoda miatt- nem utált annyira, mint mást. Ez már nagy szó volt. Talán azért nem, mert egyszer rajtakapott, miközben egy Griffendélesre rontást küldtem... Az én főzetem, mint általában mindig, jól sikerült. De ez engem nem izgatott, nem jelentkeztem külön a plussz kérdésekért sem. Viszont az egyik Mardekáros fiú nagyon elrontotta a főzetét, és könyörgött nekem, hagy töltse meg a palackját az enyémmel. Ugyanis, még egy Borzalmas jegy, és soha sem lehet belőle auror. Megsajnáltam szegényt, ezért igent mondtam neki. Ekkor azonban ezt meglátta egy Griffendéles. Elkezdett velem kiabálni. Nagyon-nagyon feldühített. Szerinte tettemmel elárultam a házat. Ez már sok volt. Úgy megátkoztam, hogy a Szent Mungóba kellett vinni. Én persze McGalagonytól eszméletlen fejmosást kaptam, és 60 pont levonást. Érdekesmód, Pitontól az incidens után kaptam 5 pontot...
Hétfő délutántól egészen máig a lehető legcsúnyább beszólásokat, sértéseket kaptam minden Griffendéles, Hugrabugos, és Hollóhátas diáktól. Egyedül a Mardekárosok nem piszkáltak, néhányan közülük még gratuláltak is. És, ha a sértések kevesek lettek volna, sokan ahol csak tudtak keresztbetettek nekem.
Mégis, hogy mondjam el mindezt a baglyomnak? Éppen ezen gondolkoztam, amikor lépteket hallottam a bagolyház elől. Jajj, mindegy kijön, csak Mardekáros legyen!- fohászkodtam.

- Szia!- köszöntem vissza a lánynak,a ki belépett. Még belépése előtt nagy kő esett le a szívemről, ugyanis megéreztem a cigarettaszagot. A suliban nem sokan bagóznak, a csajok közül csak Mardekárosok. A léptek hangja alapján- ami egyátalán nem trollra hasonlított,  csakis csaj lehet. Akkor pedig Mardekáros.Ennek nagyon örültem. Épp elnyomta a cigijét, majd zsebre tette. Ez meglepett. Tudtam ki ez a csaj, Bájitaltanra is együtt jártunk. A neve Lana Winters. Rossz lány. Ami engem nem zavart, sőt, még örültem is neki. Végignéztem rajta. Valami történt, az tuti. Furcsa jelenség volt, de most picit mintha zaklatottnak tűnt volna. Ez meglepett, ilyennek még nem láttam. Láttam, hogy a szeme sarkából már engem vizslat. A talárom alatt a biztonság kedvéért megmarkoltam a pálcámat. Gondoltam rá, hogy megkérdezem mi a baja, de aztán elvetettem az ötletet. Majd pont nekem mondaná el, mi? Aztán eszembe jutott, hogy neki is sok problémája lehet mostanság. A közös óráinkon elég gyakran- szinte mindig- visszaszól a tanároknak, és ezért büntetést kap. Gondolkoztam, majd végül döntöttem. Rászántam magam arra, hogy kérdezzek tőle valamit, valami kedveset. Ő még sosem volt velem goromba, tehát nekem sem volt okom arra, hogy ezt tegyem vele. Sőt, fordított helyzetben- mondjuk a jelenlegiben is- én örültem volna pár jó szónak.
- Öööh...- nem is tudtam hirtelen mit és hogyan kérdezzek- Hogy állsz a plusz feladataiddal?- ez egy eléggé bugyuta kérdés volt, azt kívántam bárcsak maradtam volna csöndben. De mostmár késő volt. Túl késő. Lana hátrafordult, és rám nézett. Először nem tudtam eldönteni, hogy mit jelent az a pillantás, amivel rám nézett. Ekkor gyorsan hozzátettem- Ha gondolod, segíthetek. Más dolgom úgysincs, a saját házijaim készen vannak...- itt elsüllyesztettem volna magam. Vártam a választ, kevés reménnyel, hogy kedvező lesz.

Mikor kimondta, hogy nem harap, már kezdett felmenni bennem a pumpa. Azt hiszi, hogy legyőzhetne párbajozásban? Megvédeni valószínűleg megtudná magát, de sokkal több nem menne. A Tata gondolkodott róla életében, hogy rendesen megtanuljak párbajozni.
Aztán mikor a kérdésemre gúnnyal válaszolt, elszakadt a cérna egyik szála. A másik nehezebb volt szétszakítani, de ha az is szakad, oltári nagy balhét csapok.
- Bocsánat hogy segíteni próbálok!- felpattantam. Miért viselkedett velem így? Talán azt hitte, csak jópofizni akartam? Mert egyátalán nem. Normális esetben én így viselkednék, ugyanezt a kérdést feltettem volna bármelyik másik diáknak- Talán ha lerombolnád azt a nagy egód, akkor meglátnád, hogy az emberek nem csak jópofizni szoktak! Én bárkinek szívesen segítettem volna!-ezzel elindultam az ajtó felé. Egyszerűen elmentem mellette, és vártam mit lép. Már csak pár méterre voltam az ajtótól, és ha nem szólal meg addig, vagy nem küld rám átkot, akkor nagyon valószínű, hogy soha többé egymáshoz sem szólunk.

Megszólalt. Ennek örültem, mert nem szerettem csöndben távozni. Hirtelen megfordultam, és a pálcámat picit megemeltem. De nem szórtam rá rontást, hiszen mégis túl kedves volt hozzám ahhoz, hogy bántsam. Meg aztán nem hiányzott a Mardekárosok ellenségeskedése.
Inkább beszéltem, de azért a pálcám még a kezemben volt. Nem bíztam meg benne túlságosan.
- Tudom, hogy nem vagy bárki. Bárkivel nem állok szóba- a hangomnak éle volt- De te tudod, nekem mindegy- vontam meg a vállam, hátha ezzel feldühítem kicsit- Bár, jelenleg szívesebben segítek neked, mint bárki másnak- tettem hozzá. És ez igaz is volt.
Vártam a reakcióját. Vagy átkot küld, vagy elküld a pi***ba. Másra esélyt nem láttam.

- Nem áll szándékomban veled párbajozni se most, se később. Bár, ha gondolod, gyakorlás céljából párbajozhatunk egyszer- itt szélesen elmosolyodtam. Ilyen helyzetekben felment bennem az adrenalin, és ezt imádtam. Ilyenkor el tudtam felejteni mindent. De feltett szándékomban állt akkor is meglepni Lanát. Akaratos voltam, nem adtam fel egykönnyen- Nem lenne kedved repülni egyet? Csak úgy- annyira vártam a lány válaszát, hogy még a fogam is látszódott mosolygáskor- Úgy tudom benne vagy a csapatban is, vagy nem? Hidd el, én se esek le a seprűnyélről- tettem hozzá. Nem mintha érdekelné őt, hogy leesek-e, vagy sem. Szerintem hidegen hagyta teljesen. Bár, abban biztos vagyok, hogy megfordult a fejében, tudok-e egyátalán repülni? Netán előtte akarnék öngyilkos lenni? Kíváncsi voltam mi folyik most a fejében, és eltaláltam-e a tippeimmel. Remélem beleegyezik a repülésbe. Meg akarom mutatni neki, hogy tudok repülni, és nem is akárhogy.
- Nos?- kérdeztem.

Sikerült egy picit meglepnem, ebben biztos voltam. És örültem neki. Hát még annak, hogy elfogadta az ajánlatomat.
- Oké, menj fel a seprűdért, én is felmegyek a sajátomért- kérdő tekintetére folytattam- Attól még, hogy a csapatban nem játszok, van saját seprűm- feleltem mosolyogva, és arra gondoltam, mit szól majd a lány a Tűzvillámomhoz. Tata úgy élt, mint egy szegény, öreg varázsló. Valójában azonban rengeteg pénze, és öröksége volt a Gringottsban. A 15. születésnapomra kaptam tőle ezt az álomseprűt. Akkor azt mondta, hogy ha nagyon akarok, kviddicsezhetek, bár ő jobban örülne, ha inkább varázsolnék helyette. Mivel pár hónap múlva meghalt, én nem sokszor ültem még a seprűmön. Sőt, már több, mint másfél éve egyszer sem.
Lana válaszát nem kellett várnom, tudtam előre: kb. 5 perc múlva a pályán találkozunk. Valami ilyesmire számítottam tőle.