Jade & Jayden - Meeting in the Moonlight

Tárgy: Re: Jade & Jayden - Meeting in the Moonlight Vas. 21 Dec. 2014, 11:10

Jade & Jayden

Nem szóltam semmit, amíg Jade beszélt, csak némán néztem abba a gyönyörű, de hideg kék szemébe, bármennyire is nem akartam, a szavai bántottak, pont azért, mert tudtam, hogy igaza van. Jogosan vont kérdőre azért, hogy az alkum, ami mellesleg félig-meddig tényleg zsarolás volt, után mit is gondoljon. Viszont nem ő az első, aki értéktelennek, kegyetlennek tartott és ezt a szemembe is mondta, úgyhogy az arcomra csak egy pillanatig ült ki a csalódottság, majd visszaváltozott a kőkemény, hideg, érzelemmentes szoborrá, ami a teljes bezárkózást jelentette nálam. Nem sok ember véleményére adtam, de Jade valahogy mégis más volt a lányok között. Ő volt az egyetlen olyan nő az életemben, akit tényleg Nőként kezeltem, mivel ösztönösen bennem volt, hogy vele kell majd lennem. Soha egyik lányra sem tudtam nem tárgyként nézni, amit csak elvehetek, de a kirendelt pár akármennyire nem akartam bevallani, sokat változtatott rajta. Eddig úgy képzeltem el a jövőmet, hogy egyedül fogok élni, feleség, gyerekek, de még barátok nélkül is és csak a munkám fog számítani. Most viszont ezt a rendet felborították és kénytelen voltam elfogadni, hogy lesz valaki az életemben. Tudat alatt lett Jade fontos az életemben, muszáj volt valamilyen szinten kötődnöm hozzá, de ezt senkivel nem tapasztaltam még meg, így magamban fel sem ismertem az érzést, csak annyit, vettem észre, hogy elkezdett érdekelni, hogy mit gondol rólam. Az pedig, hogy ő is úgyanúgy csak egy elkényeztetetett, beképzelt embernek tartott, valamilyen szinten zavart. Ez pedig úgy ütközött ki, hogy bezárultam elötte és még távolságtartóbban viselkedtem vele. Annak sem tudtam örülni, hogy elértem, amit akartam, mikor megmondta, hová megy.
- Milyen véletlen, én is pont oda tartok. - megpróbáltam úgy tenni, mintha semmi sem játszódott volna le bennem az elöbb és a szokásos gúnyos hangon, egy kacsintás közben folytattam. - Talán mehetnénk együtt, ha nem vagy túl szégyenlős.
Aki nagyon ismer, az észrevehette rajtam, hogy megváltozott valami, de Jade miatt nem aggódtam, nem hittem, hogy törődik velem annyira, hogy ezt megérezze.
Hiába mosolygott és próbált meg kedves lenni velem, nem viszonoztam, bár legbelül jól esett, hogy annak ellenére, mennyire utál, így is tud viselkedni velem. Reméltem, hogy majd megváltozik a véleménye rólam, de ezt semmi áron nem mutattam volna ki, úgyhogy maradtam a szokásos viselkedésemnél és a magabiztosságomat is sikerült teljesen visszanyernem. Az utolsó, kissé félre sikerült mondatom után próbáltam szépíteni.
- Nyugi, nem akarok tőled semmi perverzet. A fürdőben beszélgethetünk is. - a mosoly még mindig nem ment jól, úgyhogy csak próbálkozni tudtam. - Viszont ameddig itt állunk a folyosón, bármikor jöhet egy tanár, vagy egy prefektus, úgyhogy bárhova is, de mennünk kell.
Nem fogok hazudni, nem csak azért siettettem, hogy ne kapjanak el, hanem azért is, mert kíváncsi voltam, tényleg el tud-e vonatkoztani attól, amit rólam halott és meg tud-e bízni bennem annyira, hogy eljön a fürdőbe velem. Nem sok reményt fűztem hozzá, de most tényleg csak egy beszélgetést akartam, minden hátsó szándék nélkül, mert rájöttem, hogy ha rendesen viselkedek vele, többre jutok és talán még normálisan is élhetek.

Tárgy: Re: Jade & Jayden - Meeting in the Moonlight Vas. 16 Nov. 2014, 16:09

Jayden & Jade

Pillantásom Hollinson időzött; még így, a sötétben is ki tudtam venni magas alakját, széles vállát, az arcát, melyen mindig a mardekárosoktól megszokott gőgös és hűvös kifejezés ült. Nem lett volna értelme tagadnom, hogy a külseje igenis felkeltette figyelmemet, hiszen én is láttam benne azt, amiért sok lány őrülten rajongott, amiért annyian bálványozták. Csakhogy én nem voltam olyan vak, hogy ne vegyem észre a másik oldalt is. Azt, hogy a vonzó külső mögött nincs semmi, csupán rosszindulat, ami oly jellemző a házára.
- Nem ismerlek semmilyennek, és nem is akarlak. – Hideg megvetéssel ejtettem ki minden egyes szót, úgy, ahogy valóban éreztem iránta. Pedig gyűlöletem nem is igazán ellene szólt, sokkal bonyolultabb volt ez annál, hogy egy egyszerű szóval kifejezhessem. Ugyanis gyűlöletemet inkább hívták félelemnek, ami egy ideje már folyton a nyomomban járt. Nem akartam a rendelet által elveszteni nemrég visszanyert szabadságomat, amit még alig ízlelhettem meg, és már elvennék tőlem. Sok évig fel sem ismertem, hogy apám foglyaként élek, hogy teljesíthetetlen elvárásai, megszállottságba forduló megfelelési vágyam valóságos börtönné váltak, amiben lassan elvesztettem önmagam. Olyan dolgokat tettem, amikre nem vagyok büszke, amik csak azt bizonyították be, hogy nem vagyok különb az apámnál. Én is képes voltam egyszer olyan kegyetlenné és embertelené válni, mint ő, aki magán kívül senkire sem gondolt, és ez megrémisztett. Rettegtem önnön sötétségemtől, attól, hogyha elvesztem magam fölött a kontrollt, többé nem leszek képes a felszínre evickélni. Azért gyűlöltem Hollinst, mert attól féltem, hogy valójában semmivel sem vagyok jobb nála, hogy képmutatás minden szavam és tettem, hiába vágyok rá őszintén, hogy képes legyek elfelejteni múltamat és megváltozni.
Hallottam a hangjában a megkeseredettséget, de nem éreztem belőle semmit. Túl hideg voltam hozzá, hogy képes legyek felülemelkedni sérelmeimen, amikért pedig nem Hollins volt a felelős. Meg akartam változni, mégsem olvadt fel a jégpáncél, ami még érző részemet burkolta, és rémülettel tapasztaltam, hogy hiába az akarat, nem vagyok képes másokra gondolni. Ebben a pillanatban megint visszaestem abba a rezignált állapotba, amiben biztosan hittem, hogy sosem leszek képes máshogy viselkedni, mint apám lányaként. Anyám melegszívűségéből és a griffendélesek híres nemeslelkűségéből bennem semmi sincs. Nem, nem gondolkozhatok így! – figyelmeztettem magam. A Süveg nem véletlenül osztott a Griffendélbe, és még ha rideg és érzéketlen vagyok is, nem ártanék másoknak szándékosan, nem vagyok gonosz. – tudatosítottam magamban újra az érveket, amiket mindig elsoroltam, ha meginogtam hitemben.
- Alkuról beszélsz, de ez inkább fenyegetésnek hangzott. – Nem tudtam és már nem is akartam leplezni idegességemet. Utóbbi mondatával átlépett egy határt, diadalittas arckifejezése pedig egyértelműsítette, hogy semmi okom nem volt vádolni magam, amiért eleresztettem fülem mellett a hangjában csengő csalódottságot, ami minden volt, csak valódi nem.
- Amikor azt mondtad, hogy nem olyannak ismerlek, amilyen valójában vagy, egy pillanatra megbántam a szavaimat, és kezdtem hinni neked. Sőt igazságtalannak éreztem a viselkedésemet – kacagtam fel, mint aki tudja, milyen ostobaságot követett el. – És erre az első adandó alkalommal megzsarolsz. Ezek után mit kellene gondolnom? – válaszoltam utolsó szavaira. Újra csalódottságot láttam a tekintetében, ami összezavart. Kettő az egy arányban volt normális, ami az ő javára billentette a mérleget, de egyszerűen nem ment ki a fejemből, hogy alkut ajánlott. És az a diadalittas mosoly!
Viszont bármilyen is valójában, abban igaza van, hogy kirendelt páromként nem nézhetem örökké levegőnek. Még ha nem is szándékozom hozzámenni, egyszer úgyis beszélnünk kell a rendeletről. Nagy esély van ugyanis arra, hogy neki sem minden álma elvenni engem, akkor pedig egy oldalon állunk. Félre kell tennem az utálatomat, és mindent, amit gondolok róla. Beszélnem kell vele.
- Ha annyira érdekel, a prefektusi fürdőbe indultam. – Mivel nem akartam kimondani ezt, nehéz volt rávenni magam, hogy elhagyják a szavak a számat. – És te? – próbálkoztam meg egy halvány mosollyal, mely minden jó szándék ellenére is pocsékul sikeredett.

Tárgy: Re: Jade & Jayden - Meeting in the Moonlight Szer. 12 Nov. 2014, 20:54

Jade & Jayden

Azt kaptam, amit vártam, egy ellenséges mondat és utálkozó nézések tömkelege. Az én fajtámat senki sem szereti, főleg nem a Jade-féle önmagukat erősnek és magabiztosnak tartó lányok, de ezt már megszoktam és nem is nagyon kerestem a társaságukat, túl sok odafigyelést igényelnek. Mindig jobban szerettem az egyszerűbben magkapható maximum 12 órán át tartó kapcsolatokat, csakhogy egy idő után unalmassá válnak. Szükségem volt a kalandra, kihívásokra, amik pillanatok alatt új és jobb tervek készítésére késztetnek. Most is szükségem volt egy ilyenre, úgyhogy megerőltettem magam, hogy egy viszonylag őszinte mosolyt csaljak elő. Nem mondom, hogy könnyen ment, mert utoljára gyerekkoromban volt okom bármiben is őszintének és boldognak lenni.
- Jade, azt hiszem nem olyannak ismersz, amilyen vagyok. - mélyen a szemébe nézve, lassan és halkan ejtettem ki a szavakat. A hangom elég csalódottnak és megkeseredettnek hangzott ahhoz, hogy azt lehessen hinni igaz, amit mondtam. Pedig sajnos nem volt az, mindenki szörnyetegnek hisz és azt hiszem valamilyen szinten az is vagyok, de régen nem ilyen voltam és talán, ha nem erre az útra tévedtem volna, tudnék másmilyen lenni, de ami megtörtént, azt már nem lehet visszacsinálni és nem is biztos, hogy vissza akarom. Szeretem, hogy mindent meg tudok szerezni és nem kell bűntudatot éreznem, hogy hogyan teszem ezt. Rég nem érdekelnek már az emberek ahhoz, hogy ne bábuként tekintsek rájuk. Túl sokat csalódtam bennük ahhoz, hogy észrevegyem, nem számíthatok rájuk, ezért vagyok képtelen normális kapcsolatot teremteni velük. Lehet, hogy most Jadet akarom megszerezni, de igazából bármi történjék is muszáj lesz, hogy összeházasodjunk és őszintén, ezt nem szeretném. Soha nem volt normális kapcsolatom egy lánnyal sem, Almát kivéve, de az sem érzelmi volt. Én nem olyan ember vagyok, aki ezt meg tudja adni, képtelen vagyok valakiben annyira megbízni, hogy elmondjak neki bármit is, pedig egy kapcsolat enélkül nem működhet... Na, most volt elég, Jay, mióta lettél filozófus, főleg szerelmi ügyekben? Nevetséges... Inkább gondolkodnál azon, ami most a dolgod, szerezd meg a csajt!
- Pitonnak? Hm, eddig eszembe sem jutott, de tudod mit, kössünk alkut. Én megtartom magamnak a látványod emlékét, ha te megmondod, miért vagy itt. - tudom, hogy azt mondta semmi közöm hozzá, de ha valamit meg akarok tudni, elég kitartó vagyok.
A kezemet nyújtottam Jade felé, láttam habozik, neki több vesztenivalója van amennyiben nem megy bele. Ezt ő is nagyon jól tudta. Nem tudtam leplezni diadalittas arcom, valószínűleg nagyon idegesítette őt a viselkedesem, úgyhogy inkább kontrolláltam magam és a fordított pszichológiát vetettem be.
- Na jó, hagyjuk. Rossz próbálkozás volt tőlem. Sajnálom, nem zavarlak, igazad van, attól még, hogy a kirendelt párod vagyok, semmi közöm nincs hozzád és az életedhez. Csak próbáltalak megismerni, ha már együtt kell leélnünk az életünket. - csalódott arccal leeresztettem a kezem, a legtöbbször ez bejön. Magamban magabiztos mosollyal vártam a választ, amit már előre tudtam. Ez lesz az a pillanat, amikortól ő is érdeklődni fog irántam. Minden lány kiszámítható, annyira azért Jade sem lehet kemény szívű, hogy ne adjon esélyt a megismerkedésre egy fiúval, aki csak az érzelmi sérülései miatt mutatja magát másnak, mint amilyen.

Tárgy: Re: Jade & Jayden - Meeting in the Moonlight Kedd 11 Nov. 2014, 19:07

Jayden & Jade

Csak turkáltam az ételt, alig pár falatot nyeltem le, de azt is úgy, mintha trolltaknyos mindenízű drazsét majszoltam volna. Fabian – griffendéles háztársam -, aki velem szemben ült, meg is jegyezte, hogy körülbelül annyit eszek, mint egy kolibri, és fel nem foghatja, hogyan lehetséges az, hogy még nem szédültem le a seprűről valamelyik kviddicsedzés alkalmával. Mintha én nem tudnám – fújtattam magamban, bár nem volt okom rá, hogy haragudjak. Majd azzal folytatta, hogy a csapat minden tagjának makkegészségesnek kell lennie, hogy a következő meccsen lealázhassuk a mardekárt és elfoglalhassuk megérdemelt helyünket a házak közti verseny első helyén. Bár senki sem biztatta, Fabian annyira belemelegedett a kviddicselőadásba, hogy lelkesen tovább fojtatta mondandóját észre sem véve, hogy már senki sem figyel rá. Halkan sóhajtottam, tudtam, hogy most egész vacsoraidő alatt ezt kell hallgatnom. Unottan pillantottam körbe, de rögtön el is kaptam tekintetem, és attól fogva kitartóan a tányéromat fürkésztem, és a borsókat, amiket egyesével próbáltam felszúrni a villámra. Bőven elég volt egyszer szemben találni magam Lisbeth sajnálkozó pillantásával, melyből egyértelműen kiolvashattam, ő megért, tudja, miért nincs étvágyam, mi a bajom. Furcsa volt a tudat, hogy kivételesen van valaki, akiben megbízhatok, és évek óta először ő volt az egyetlen ember, akit az is érdekelt, mi van velem. Sokáig kimondhatatlanul vágytam egy ilyen barátra, de most, amikor itt volt előttem, egyáltalán nem éreztem úgy, hogy szükségem volna rá. Sőt viszolyogtam attól, hogy beszéljek magamról. Már előre tudtam, hogy ha lehetőséget is adok neki a kérdezésre, csupán kitérő válaszokat fogok adni.
Lisnek fogalma sem lehet róla, mi a bajom. Még én magam sem értem teljesen, csupán abban vagyok biztos, hogy az életem pár hét alatt darabjaira kezdett hullani. Valami elromlott, de magam sem tudom, pontosan mi az, és hogyan hozhatnám rendbe. Otthon már régóta – anya halála óta – semmi sincs rendben, de a helyzet a nyáron éleződött ki igazán. Az igazság az, hogy többé nem akartam hazamenni, ha csak homályosan is, de azt terveztem, hogy az iskola elvégzése után itt hagyom Angliát, és hosszabb időre- vagy akár véglegesen is – eltűnök az apám életéből. Megtehettem volna, hogy elmegyek – úgy pár hónappal ezelőtt. De időközben megszületett a rendelet, ami a törvény szava által láncol ide. Zsákutcába kerültem.
Gondolataimból egyik háztársam szavai zökkentettek ki. Egy ötödéves lány éppen a nagyterembe belépve általános figyelmet keltő mardekáros srácról áradozott, amit szokás szerint figyelmen kívül hagytam, bár rettentően idegesített csipogása, ám amikor meghallottam a Hollins nevet, felkaptam a fejem. Összehúzott szemmel követtem a fiú mozgását, nem törődve vele, milyen árulkodó utálkozó tekintetem. Nem kerülte el figyelmemet, hogy amint helyet foglalt társai körében, azon nyomban a mi asztalunkat kezdte pásztázni. Sejtettem, hogy engem keres, így felkészülve fogadtam pillantását, amit egy pillanatig szilárdan álltam, majd elfordítottam tekintetem, és mintha mi sem történt volna, bekapcsolódtam Fabian ötletelésébe, aminek témája újabb kviddicstaktikák kieszelése volt.
Hollins-ról megvolt a véleményem; sosem kedveltem, de tény, hogy mióta megtudtam, ő a kirendelt párom, ellenségességem vele szemben csak növekedett. Elkényeztetett, arrogáns ficsúr, tipikus mardekáros, akinek a szemében én csak egy sárvérű lehetek, aki azért egy éjszakára megteszi. Érdekelt volna, hogy mi a célja, csak a szórakozás, vagy pedig nyilvánosan szeretne megalázni.
A kezdeti kis közjáték után csak szemem sarkából figyeltem Hollinst, majd halkan felsóhajtottam, amikor pár perc után elhagyta a nagytermet.
Vacsora után kivételesen a többiekkel maradtam a klubhelyiségben, de mindvégig kínosan ügyeltem rá, hogy ne maradjak kettesben Lizzel és még véletlenül se tudjon úgy hozzám szólni, hogy mások ne hallják. Inkább folytattam a kviddics megbeszélést Fabiannal, bár egy óra elteltével már rettenetesen untam a dolgot.
Tíz körül lassan kezdett kiürülni a klubhelyiség, én is felmentem a hálóterembe, de csak hogy magamhoz vegyem pálcámat. Csak miután minden elcsöndesedett, hagytam el a hálókörletet és indultam az ötödik emeletre, és azon belül is a prefektusi fürdő irányába.
Az utolsó folyosón viszont nem várt meglepetés ért. Még a vér is meghűlt az ereimben, amikor közeledő léptek zaja ütötte meg fülem. Már nem volt időm visszafordulni, túl későn vettem észre az illetőt. Csak abban reménykedtem, hogy nem az ügyeletes tanárral futok össze.
A következő pillanatban viszont, amikor felismertem a sötétségből kibontakozó alakot, már bántam előbbi kívánságomat. Bárkinek, még magának Tudjukkinek is jobban örültem volna, mint Hollinsnak.
- Semmi közöd hozzá – szűrtem a fogaim közt. Karjaimat összefontam mellem előtt, de készen álltam, hogy bármelyik pillanatban előkapjam pálcámat, amit az imént zsebembe süllyesztettem.
Pár pillanatra elhallgattam. Nem tudtam, mihez kezdjek.
- Most mi lesz? Szólsz Pitonnak? – Fejemet felvetve kihívóan pillantottam rá. Nem kételkedtem benne, hogy megpróbál majd keresztbe tenni nekem, és erre az egyetlen alkalmas tanár Piton. Ő figyelmen kívül hagyná, hogy nem egyedül voltam a folyosón takarodó után, sőt bizonyára büszke lenne, hogy ilyen készséges diák jár a házába. Undorom az ilyenektől. Undorom Hollinstól.

Tárgy: Jade & Jayden - Meeting in the Moonlight Vas. 09 Nov. 2014, 17:41

Jade & Jayden

- Mi az, hogy nem sikerült megkedveltetned magad azzal a hülye kis libával? – alig bírtam tűrtőztetni magam, hogy a hangom kevésbé legyen hangos, de mérgemben még így is ordítottam. Nem hiszem el, hogy nem képes valaki elcsábítani és tönkretenni egy harmadikos fruskát. Általában hatékonyan bánok el azokkal, akik keresztebe tesznek nekem, de még én sem kalkuláltam be, hogy Kyle nem lesz képes egy egyszerű feladat elvégzésére.
- Bocs, de nem megy olyan könnyen, mint hiszed, a kiscsaj is tudja, hogy jóban vagyok veled és nem olyan hülye. – próbált védekezni az egyike a hírszerzőimnek.
- Nem érdekel, ha elég jó lennél, meg tudnád oldani, de úgy tűnik, nem vagy méltó arra, hogy veled dolgozzak, úgyhogy takaradj, de azonnal! – csak felidegesíteni tudom magam az ilyen embereken, nem is értem, hogy kerültek a Mardekárba ilyen tehetségtelenül. Valószínűleg a félvérség az oka, nem is tudom, hogy képzeltem, hogy megfelelő lesz a feladatra, amit kiadtam neki.
- Oké. – Kyle fülét farkát behúzva hagyott ott a hálóteremben egyedül, mivel a többiek már lementek vacsorázni. Amint távozott dühösen csaptam az éjjeliszekrényemre, aminek következtében leesett a bekeretezett kép, amin a családommal vagyok. Kicsit sem érdekelt, még arra se méltattam, hogy felvegyem és túl dühös is voltám hozzá. Inkább fogtam magam, átöltöztem és elindultam én is vacsorára.
A nagyterembe érve egy kis feltűnést keltve a késésem miatt leültem megfelelő távolságban Kyletól, aki csalódottan és reménykedve nézett felém, én viszont kicsit sem törődve ezzel a Griffendélesek asztalát kezdtem pásztázni. Jade pár helytől eltekintve majdnem szemben ült velem és pont felém nézett. Kacsintottam egyet, mire szemforgatva elnézett és próbált úgy tenni, mintha beszélgetne.
Nem sok kedvem volt enni, nem szeretem, ha nem sikerül az, amit elterveztem, most pedig egy tönkretevendő emberből kettő lett, ami még több energiámat veszi igénybe. Az asztal szokás szerint tömve volt, de én csak a marhahúsból ettem pár falatot, desszert pedig szóba se jöhetett, mivel a szénhidrátoktól csak híznék, nem izmosodnék. Még az öcsém sem tudta most elfelejtetni velem a haragomat a szokásos esti csaj-értékeléssel, csak beszélt hozzám, amíg meg nem untam a terem zaját és egy szó fel nem álltam és ki nem sétáltam. Nem akartam megbántani, de most legkevésbé sem volt kedve itt lenni.
Azt hiszem megdöntöttem a legrövidebb vacsora alatt a nagyteremben töltött idő rekordját és amikor kiléptem az ajtón, láttam ezt mások is észrevették. Sokan súgdolózni kezdtek arról, vajon hova mehetek és milyen sötét terveim lehetnek, amik nem tűrnek halasztást. A tanárok is szigorú pillantásokkal illettek, de kicsit sem aggódtam, velem egyikük sem kezdene ki, maximum egy kis fejmosást kapok Pitontól.
Visszamentem a klubhelyiségbe, majd leültem a tűz elé, muszáj volt kicsit lenyugodnom, úgyhogy lehunytam a szemem és új terveken gondolkodtam. Lassan szállingóztak be a diákok, de senki sem szólt egy szót sem hozzám, még az öcsém is csak egy pillantást vetett rám, de jobbnak látta, ha nem keveredik bele az ügyeimbe. Egyedül ültem a négy személyes kanapén, de az összes Mardekáros inkább valami másik helyet választott, nem akartak a közelembe jönni. A többség tartott tőlem, a többiek meg nem kedveltek. Nagyon hiányzott egy pohár alkohol, de sajnos a házirend tiltja, úgyhogy kénytelen voltam beérni egy kis vajsörrel, amiért el is küldtem egy elsőst a konyhára. Persze nem lehetne “rendelni” onnan, de a szüleim ismerőseinek egyik exházimanója itt dolgozik és már megszokta, hogy mindig leküldök valakit.
Jól eltelt az idő, mire visszajött a fiú, biztos dolguk volt a manóknak, de nem bantam, úgyis job szeretek egyedül üldögélni a klubhelyiségben, miután mindenki elment aludni.
Peter, vagy Pete, nem jegyeztem meg a nevét, odanyújtotta nekem a korsót, én pedig megígértem neki, hogy egyszer korrepetálom cserébe, majd elküldtem, hogy menjen a hálóterembe. Körülbelül fél tizenegy volt és már csak a 7. évfolyamosok beszélgettek nem messze tőlem, de láttam, hogy már ők is nemsokára aludni mennek, úgyhogy megvártam, mire teljesen kimerülnek. Na jó egy kicsit rásegítettem és egy altató bűbájt raktam rájuk. Ezután felmentem a hálóterembe és a bőröndömből előszedtem egy törülközőt. Tudom, hogy tilos nekem, de muszáj volt egy kis meleg vizet magamra engedni, úgyhogy elindultam a prefektusi fürdő felé. Hangtalanul lépkedtem a folyosókon, nehogy észrevegyen valaki. Nem aggódtam, a tanárok már megszokták, hogy azt csinálok, amit akarok, mert úgysem hallgatok rájuk és mindig kidumálom magam minden helyzetből, ettől függetlenül azért nem szívesen futottam volna össze velük. Az ötödiken elhaladva a Hollóhát klubhelyisége mellett egy árnyra lettem figyelmes. Már épp felkészültem, hogy kitaláljak valami ürügyet, amikor észrevettem, hogy egy diák jön velem szemben, mégpedig nem is akárki. Jade volt az az én drága, egyetlen kirendelt párom. Hosszasan végigmértem, semmit nem vesztett a szépségéből és a mozgása is könnyed, nőies volt, pont ahogy szeretem.
- Nem hittem volna, hogy ilyen későn egy szabálykövető Griffendélessel fogok összefutni. Bár bátrak is vagytok, de azért az esti kilógás nem a ti asztalotok. – a számat gúnyos mosolyra húztam, annak tudatában, hogy rajtakaphatom pont őt valami rosszaságon. – Gondolom nem a könyvtárból jössz, pedig szívesen vittem volna a könyveid. Nos, hova indult a szépség?
Újabb kacsintással jutalmaztam Jadet, de a pimasz magatartásom mellett a szavaimat mégis udvarias hangsúllyal ejtettem ki. Ha bejön, bejön, ha nem, nem, egy próbát megér.

» Jayden Hollins
» Melissa & Jayden - Secrets? Delivered....
» Lorraine & Edward - Love always finds a way
» Jade Glouster
» Jade & Callie