Cho Chang

Cho Chang || Cho || 17 || Katie Leung

Teljes név: Cho Chang
Születési idő: 1979, március, 14
Születési hely: Anglia, Southampton
Élőhely: Anglia, London
Átváltozási idő és hely:
Pálca: 9 és 2 negyed hüvelyk, könnyed rózsafa unikornisszőrrel
Foglalkozás: tanuló

Ilyen vagyok....

Ázsia minden jellegzetes vonása megtalálható rajtam annak ellenére, hogy sosem hagytam el Angliát. Szemeim barnák és mandulaalakban húzottak, hajam szögegyenes és fekete.  A súlyommal sosem volt különösebben problémám, mivel ilyen téren mindkét szülőm jó génekkel rendelkezik. 167 cm magas vagyok, ami átlagosnak mondható bár még van esélyem, hogy növök néhány centit.
Öltözködésem egyszerű. Az iskolai egyenruhámat viselem az év nagy részében, ünnepekkor pedig a hagyományos ázsiai stílusú darabokat hordom.
Egy kicsit mindig határozatlan voltam. Sosem találtam igazán a helyemet a világban és a fiúkkal se volt mindig szerencsém. Tiszteletre neveltek a szüleim, viszont vérem miatt sosem hagyták, hogy alárendeljem magamat másoknak. A tanulásban a szüleim nem ismertek elnézést. A vizsgák előtt ellenőrizték a tudásomat, a varázsigéket pedig gyakorolnom kellett. Nem igazán tette őket büszkévé, amikor 11 évesen megérkezett a roxforti levelem, hiszen ez nekik természetes volt.
Cedric mérföldkő az életemben. Mellette kapok levegőt, megszűnik a nyomás és kicsit önmagam lehetek. A szüleimnek pedig semmilyen kifogásuk nem lehet ellene.              

Az én történetem....

A nevem Cho Chang. A Cho a chou szóból származik, ami pillangót , a Chang pedig a szabadot jelent. Ez összességében egy gyönyörű név lenne, ha a chou chang egyben nem melankóliát jelentene kínaiul.
1979-ben születtem Southamtonban. Én sosem láttam a helyet, ahonnan a szüleim eljöttek, mégis sokszor megkaptam, hogy kínai vagyok. Angliát tekintem az otthonomnak, mert szüleimmel ellentétben én alig beszélek kínaiul és ezt ők ugyan sajnálják, de nem erőszakoskodtak, mert nem fogunk visszaköltözni. Legalábbis én biztosan nem.
Szüleim aranyvérűek, így a származásom miatt semmilyen hátrányt nem szenvedtem életem során. Ellenben megválogatták  barátaimat, hogy kivel kerülhetek egy közösségbe és hogy kivel találkozhatok. Egyetlen gyemekükként jobban nem is félthettek volna, hogy letérek az útról, amit megálmodtak nekem. Nem volt több esélyük a javításra, mert nem születhetett újabb gyermekük édesanyám betegsége miatt.
6 évesen vittek először kviddics mecsre és mondanom sem kell, hogy egyből beleszerettem. Az iskoláig azonban a játékkal várnom kellett. 11 éves koromban kaptam meg az értesítőt, hogy a Roxfort tartogat egy helyet a számomra. Nem volt félnivalóm, hiszen a korombeliek, akikkel barátkozhattam mind egytől egyik megkapták a levelet a félvételükről. A legtöbb barátommal együtt kezdhettem az új tanévet.
2 évvel késöbb már a Hollóhát fogója voltam. A kviddics jelentette a fellélegzést a mindennapokból, a kis nyugalomszigetet annak ellenére, hogy nem igazán női sportról beszélünk. A kviddicsnek köszönhetően ismertem meg Marietta Edgecombe-ot, aki késöbb a legjobb barátnőm lett, hiába ellenezték ezt olyan sokan.
Negyedéves voltam a Roxfortban, amikor megismertem Harry Pottert pont egy kviddics meccs miatt. Igazán szimpatikusnak tartottam már akkor is, de Ő láthatóan mélyebb érzelmeket táplált irántam és sokszor viselkedett furcsán, amikor én is megjelentem valahol. Igazán szórakoztató volt, de valamiért mégsem tudtam többként tekinteni rá, nem úgy mint Cedric Diggoryra, aki egy évvel felettem járt. A trimágus tusa előtt ismerkedtünk jobban össze és igan erős vonzalmat tápláltam irányába. A többiekkel ellentétben én nem fordultam Harry ellen, amikor kiválasztotta a serleg. Sokkal inkább sajnáltam őt, mert ez nem csak egy egyszerű sportesemény, amit ép bőrrel megúszhat az ember. Ráadásul olyan fiatal volt.
Akkor jöttem rá igazán, hogy ki mellé is tartozom, amikor a trimágus kupa egyik fordulóján én voltam az a bizonyos személy, aki a legjobban hiányozna Cedricnek.
A hatodik évemet már Cedric oldalán töltöttem és igazán jól éreztem magamat. Jó volt végre önfeledten tartozni valakihez, akivel tényleg önmagam lehetek és nem azon vívódok, hogy vajon jó helyen vagyok-e.
A jövő nem tudom, mit hozhat számomra, de az biztos, hogy készen állok rá.