Naplementekor mindenre fényderűl....

Charlie + Kimberly

- Csak ki kell várnom a megfelelő pillanatot, amikor nem gondolsz rá. Előbb-utóbb úgyis elfogod felejteni. - Legalábbis csak nem fog minden percben arra gyanakodni, hogy készülök valamire ellenére, különben sincs így.Mist is csak azért érdemelte volna meg, mert ahelyett, hogy segített volna, mint egy úriember, inkább végignézte, ahogy szenvedek. Ténylegesen persze egyáltalán nem tudok rá emiatt haragudni, inkább csak egy egészen kicsit neheztelek, de megengedem, hogy kiengeszteljen. Könnyedén kiengesztelhető vagyok, csak egy figyelmes és kedvesség kell hozzá, de ahogy látom neki mindkettőből van.
- Nem hiszek neked... - Ráztam meg a fejem mosolyogva, hogy ezt bizony nem tudom elhinni neki. Úgy ahogy én sem voltam képes ellenállni az ajkainak, a csókjának, úgy más nőkről sem tudom ezt elhinni. Szóval, biztosan számtalanszor volt már erre alkalma, csak épp nem szeretné kimondottan hangoztatni miattam, hogy ne csak úgy tekintsek rá, mint a legtöbb férfira. A legtöbb férfi ugyanis egy disznó.
- Miért nem? - Kérdeztem vissza meglepetten. Tudom, hogy nem tartozik rám és semmi közöm hozzá, de nem bírtam megállni, hogy erre ne kérdezzek rá. Ami Charlie szemeiben lobbant fel Percyt megemlítve az jóval több mint neheztelés. Az tisztán harag. amit végképp nem értek, de tudom, hogy most nem is fogja nekem elmondani, mert nem akar most erről beszélni. Én pedig nem fogom faggatni, mivel Ő sem tette.
- Igen. Elszaladt az idő. - Most azt a részt kihagytam, hogy nem akarom, hogy atyáskodjon felettem, különben az idézőjeles vőlegényem lenne, nem pedig az apám. Időközben viszont tényleg besötétedett, ami annyit jelent, hogy nekem ilyenkor a kastély falain kívül semmi keresnivalóm. Szerencsére erre nekem mindig van egy módszerem, hogy ne bukjak le, de most nem fogom aktivizálni magam... Különös érzés volt, amikor megfogta a kezem, de nem húztam el. Jó érzés volt... Tekintve, hogy én tényleg nem sok fiúval sétálgattam eddig a birtokon kéz a kézben naná, hogy furcsa volt.
- Aludj jól. - Halványan jólesően elmosolyodtam, amikor kaptam egy "jó éjt" puszit a homlokomra. A klubhelyiségig kísért... Ez már majdnem olyan, mint az én világomban a verandánkig kísért volna, vagyis ez már majdnem olyan volt, mint egy első randi. Valaki szüljon rám, hogy ne gondolkodjak ennyit. Nem tesz jót.

Kimberly & Charles

- Hát sajnos, az én anyámról meg ne is beszéljünk, mindig talál megoldást arra, hogy kínos helyzetbe hozzon vagy engem vagy valamelyik testvéremet mások előtt. - vágtam kicsit olyan értelmetlen fejet. Anyu már csak ilyen, ha csak teheti kellemetlen helyzetbe hozz, persze nem szándékosan. Néha igazán nem bánnám, ha befogná a száját, és hagyna végre engem érvényesülni. Már látom előre, ahogy Kiminek meséli az életem és engem szóhoz sem hagy jutni. Istenem, de hát mit csináljak ő az anyám és mindezek ellenére imádom...
- Így hogy most elárultad, számítani fogok rá . - mosolyodtam el. Elárulta magát... Tehát nem csalt a megérzésem amikor arra gondoltam, hogy ezzel még nem elégszik meg és tervez valamit. Hát mint mondta az erőviszonyok tényleg nem neki kedveznek, így hát nagyon meg kell lepni, ahhoz hogy beleesek a tóba. Különben is nem csak azért nem szeretnék beleesni ,mert nincs kedvem úszni, hanem mert ha valaki akkor én tudom, hogy mik laknak a tó mélyén. Egyszer 5. évfolyamos koromban egy kis "hülyéskedést" követően átestem a korláton. A kákalagok, és a sellőkön kívül kitudja még milyen vérszomjas fenevadak laknak odalent. Inkább nem szeretnék velük találkozni...
- Ahhoz mindig is értettem,hogy hogyan kell elhallgattatni egy nőt. - mosolyogtam. - Na ne érts félre, így még nem volt alkalmam egyet sem elhallgattatni. - javítottam ki magamat, miután kapcsoltam, hogy lehet, hogy félreérti majd amit mondtam. Nem voltam egy Casanova sosem, pedig "világbajnok ként" lehetett volna rá lehetőségem, de nekem valahogy egy lány sem volt elég jó. Na nem úgy... Egyszerűen nem érzettem azt, hogy bármelyiket is tudnám igazán szeretni, pláne nem annyira, hogy eljussak vele magasabb szintekre is. Így szégyen vagy nem az nem engedtem magamhoz annyira közel egy lányt sem. Persze nem mondom, hogy nem tudnám mit kell kezdeni velük, de akkoriban jobban foglalkoztatott a kviddics és a tanulás, most meg jobban foglalkoztat a munka mint egy lány is, idáig... Kimi valahogy jobban érdekel mint a sárkányok. Csak remélni merem, hogy őt is érdeklem annyira, mint ő engem...
- Hát szerintem is, mert és büszkélkedhetek hat testvérrel, de ebből Percy születésnapját nem kell észben tartani... - hoppá elszóltam magam, hisz ő még nem is tudhat arról, hogy mit is tett az az álnok Percy... Nem baj, úgyis meg fogja tudni, ha nem most majd máskor...
A sötétség már teljese ránk borult, felnéztem az égre, majd így szóltam: - Ígérem beszélgetünk még, de most ideje menned. - fogtam meg a kezét és elindultunk az iskola falai felé. Nem lenne szabad ilyen későn kint lennie. Óvatosnak kell lennünk, nehogy valaki észrevegyen minket. Óvatosan léptünk be a folyosóra, szorosan fogtam a kézét majd bal kézzel elővettem a pálcám a kabátom alól - Lumos. - suttogtam, mire egy apró fény jelent meg a pálcám végén. Minél halkabban, de annál gyorsabban haladtunk a Hugrabug háza felé. Az ajtó elé érve óvatosan megcsókoltam Kimi homlokát. - Mennem kell, de hamarosan újra látjuk egymást. - mosolyogtam rá majd suhintottam a pálcámmal és a fény kialudt. Husz percen belül már a saját ágyamban feküdtem és azon gondolkodtam, hogy milyen kedves lány is ez a Kimberly. Merengésem közepette mély álomba merültem és úgy aludtam akár agy csecsemő...

template made by cupcakesss of Caution 2.0

Charlie + Kimberly

- De azért ezt mindig megoldják valahol. Egy-kettő biztos mindig van náluk. De még mindig lehetne rosszabb... - Annyit beszélünk ezekről a bizonyos fényképekről, hogy most már biztos vagyok benne, hogy nagyon is vannak és kezdek kíváncsi lenni rájuk. De hát szerintem az üdvözlünk a családban projektet sem meztelen kis kori fényképekkel fogjuk indítani, legalábbis nagyon remélem, mert lehet abban a pillanatban sokkolva lennék egy egészen kicsikét, hogy egyből átugrottunk jó néhány lépcsőfokot és máris ott tartunk, hogy részletesen elmesél nekem Molly minden egyes apróságot, ami eszébe jut arról a napról, amikor egy fénykép készült. Valahogy erre még állok készen. Ez azért mégis csak sok lenne. De addig is reménykedhetünk benne, hogy esetleg megússzuk és megkímélnek minket azoktól s pillanatoktól, amikor már azért nevetünk, mert rettenetesen kínosan érezzük magunkat, mégsem tudunk semmit sem tenni ellene. A szülők már csak ilyenek... Azt hiszem. abba pedig még egyelőre nem akarok belegondolni, hogy néhány éven belül mi is azok leszünk.
- De mindketten tudjuk, hogy az erőviszonyok nem nekem kedveznek, így mitől is kellene tartanod? Legfeljebb, akkor pottyannál bele, ha sikerülne meglepnem téged, amikor nem is számítaná rá, hogy bármivel is próbálkoznék. - De az kétségtelenül nem az a pillanat, hiszen akkor szépen elárultam volna magam, mivel kicsúszott a számon, hogy nagyon is megfordult a fejemben, hogy kissé meglököm, de persze azt nem akartam, hogy ténylegesen beleessen. Ki tudja miféle lények laknak ebben a tóban? Valahogy inkább nem is szeretném megtudni semmilyen okból sem.
Megcsókoltam... Más körülmények között biztosan azt szerettem volna, hogy Ő tegye meg. Én mondtam tudom, hogy úgy érzem minden olyan hirtelen és gyorsan történik meg, hogy elveszik belőle a varázs, de most mégis megvolt benne a pillanat, amit nem akartam elengedni, mert megakartam csókolni. Ennyi... Tényleg nem kell túlmagyarázni, de ami azt illeti nagyon ügyesen elhallgattatott. De úgy tűnik nem csak azt akarta elérni, hogy csendben maradjak. Én pedig furcsa mód még csak nem is vonakodtam újra megcsókolni, ellenkezőleg... Úgy kívántam, hogy megcsókoljon, mintha nem kettő perccel ez előtt csókolóztunk volna először. Visszacsókoltam, miközben kezeimmel végigsimítottam mellkasán. Kimberly... Azt hiszem minden okod megvan arra, hogy elégedett legyél a vőlegényeddel.
- Előbb majdnem belelöksz a tóba, utána pedig megcsókolsz? Ügyesen rászedtél, hogy csendben maradjak. - Mondjuk nagyon nem kellett győzködnie és most sem gondoltam komolyan, épp csak élcelődöm vele egy kicsit, hiszen valamivel oldani kell a hangulatot, hogy most találkoztunk először...
- Nem, nincs. Egyke vagyok. De azt hiszem még így is lesz mit észben tartanom... - Mondtam nevetve, miközben belegondoltam... Hát tényleg. Különféle ünnepek, karácsony, húsvét, születésnapok, ha jól sejtem mindig lesz valami és az ilyesmit általában persze a nőnek kell észben tartania.

Kimberly & Charles

- Szerintem nemlétezik akkora pénztárca, amiben elférne az a rengeteg kép rólunk. - Hoppá, azt hiszem elszóltam magam. Igen elszóltam magam, arról, hogy igen is sok kép van rólunk és nem csak kiskorunkról, ebből valószínű, hogy gondolja, hogy létezik olyan is amin pucéran pózolok. És hát ha ezt gondolja, akkor nem téved, mert létezik ilyen kép, sőt nem is egy... Amikor Bill megszületett anya vett egy ócska, régi fényképezőgépet és mindenhova követte őt vele, majd engem és eljátszotta ezt a többiekkel is. Egy perc nyugtunk sem volt tőle. Mindenhová követett bennünket vele és a legváratlanabb pillanatokban bukkant fel azzal a "pokolgéppel". Lefényképezett bennünket a legértelmetlenebb vagy épp a legcikibb helyzetekben is. Azt hiszem egy egész könyvtárnyi albumunk van otthon. Emlékszem mikor Billel megpróbáltuk eltüntetni azt a gépet, sikerült is csak anya mikor rájött, hogy mi voltunk kicsapta a hisztit. Mikor már nem bírtuk elviselni, hogy le-föl mászkál a házban mint egy idegbeteg visszaadtuk neki, vesztünkre. Kimi mázlijára és az én pechemre a képek nálunk mozognak, úgy hogy lesz mit nézni,meg lesz min szórakozni...
- Csak gondoltam demonstrálom, hogy mit éreztem volna ha te vagy erőfölényben velem szemben és megpróbálsz belelökni a tóba. - mosolyodtam el. Na jó, ez nem a teljes igazság. Csupán szerettem volna látni, hogy milyen is az ha ő meg van ijedve? lehet, hogy ez most kicsit gonoszan hangzott, de mindent tudni akarok róla, beleértve ezt is. - Sosem hagynám hogy bajod essen. - tettem egy ígéretet, ami nem csak a jelenre vonatkozik, hanem a jövőre is.
- Ennek így kellett lennie. - tettem a mutatóujjam az ajkaira, jelezve ezzel,hogy nem kell magyarázkodnia. Tudom, hogy mit érez, hisz én is ugyanígy vagyok ezzel. Kicsit korainak tartom a dolgot, de ez már megtörtént és nem tudok és nem is akarok ellene tenni. Teljesen össze vagyok zavarodva, nem tudom hogy mit is gondoljak. vajon mi jár a fejében? Komolyan gondolta ezt a csókot vagy már azóta megbánta? Egyet tudok, hogy én nem bántam meg semmit. Lepkék milliói röpködnek a gyomromban és úgy érzem, hogy gombóc van a torkomban. Az előbb még azt mondta, hogy teher csak számára ez a rendelet én meg azt, hogy csak a barátja akarok lenni, most meg megcsókoljuk egymást, vagyis ő engem, de én meg viszonozom. Szeretnék belelátni a fejébe... Még mindig a karjaim között tartottam, de látszólag nem zavarta a dolog, én pedig el nem engedem még ő ezt nem kéri. Közelebb hajoltam hozzá és a homlokom az övéhez támasztottam. A pulzusa és a szívverése felgyorsult akár csak az enyém és éreztem a lágy leheletét az arcomon. Én akartam végre a férfi lenni,nem mintha zavarna, hogy ő csókolt meg először nem pedig fordítva. Változtatni nem tudok rajta, de korrigálni még talán. Olyan óvatosan mint ha a legfinomabb mézet ízlelném meg lassan érintettem ajkaim az övéihez. Nem érdekel semmi, csak is a csók. Pár percig tartott a csók, majd hátrébb hajtottam a fejem, hogy lássam az arcát, de a derekát nem engedtem el. - Ezt is ráfoghatjuk a sorsra? - mosolyodtam el.
- Hát mint már mondtam, hogy megismerjelek, amint látom ez sikerült is. -nevettem. - Meg hát visszahúzott a szívem ide. - vallottam be. - Mond csak neked van testvéred? - tettem fel a kérdést.

template made by cupcakesss of Caution 2.0

Charlie + Kimberly

- Tudom, de nem arra gondoltam, hogy addig fogom anyukádat kérlelni, amíg meg nem mutatja őket. Talán, ha szerencséd van... Van a tárcájába dugdosva majd egy egész fotóalbum rólatok, amit mindenkinek megmutat? Mert akkor ne is reménykedj. - Ez így valóban nem fair, de vannak azok a szülők, akik tényleg majdnem egy egészen fotóalbumot rejtegetnek a pénztárcájukban a gyerekükről kiskoruktól egészen az érettségiig és vannak, akik nem. Szóval, ez sok mindentől függ, ahogy az is, hogy fogom-e látni azokat a fényképeket. Nem fogok ráfeküdni a témára, hogy de igen, igen, igen látni szeretném. Csak felvetettem, hogy ez is megtörténhet.
- Csak tudod... A Meglepetés ereje meg hasonlók. Én csak beszéltem róla, Te majdnem megcsináltad. - Nem igazán kapaszkodtam semmiben sem, mivel nem számítottam rá, hogy bármiféle merényletet tervezne ellenem. De azt hiszem sikerült meggyőznie arról, hogy ne akarjak túlzottan próbálkozni azzal, hogy a tóban végezze, mert mindketten benne fogjuk végezni. Én beleesem. Ő pedig utánam ugrik. Remélhetőleg... Ha csak nem így szeretne megszabadulni tőlem és rendelettől.
Megfeledkezve arról az aprócska tényről, hogy nincs hová, mégis hátrálni akartam, mivel senkit sem illik ilyen közelről így nézni, amikor is a korlátnak ütköztem... Fogalmam sincs, de mióta megjelent, mióta kettesben vagyunk minden olyan hirtelen és gyorsan történik körülöttünk, hogy alig térek magamhoz. A karjai között voltam, hátrálni próbáltam, most megint a karjaiban vagyok. Most viszont már nem akartam elhúzódni, ami nem is ment volna egy könnyen, mivel nem engedte. Szótlanul néztem Charlie... Ahogy egyre közelebb és közelebb hajolt, nekem úgy kezdtek elnehezedni a pilláim. Utána mintha elbizonytalanodott volna. Én viszont még soha semmiben sem voltam annyira biztos mint abban, hogy megfogom csókolni. Kezeimmel lassan finoman végigsimítottam arcán, úgy hajoltam közelebb hozzá és csókoltam még. Igen. Én... Én csókoltam mg. Sejtelmem sincs hogyan fogom ebből kimagyarázni magam, de most nem is ez számít. Kellett pár pillanatig, amíg újra a magam ura lettem...
- Ne kérdezd... Nem tudom. Egy pillanat volt, amit megragadtunk. Azt kellett volna mondanom, hogy nem csókolhatsz meg miután majdnem úsztam egyet, ahelyett... Én csókoltalak meg. - Másképp, mással legalábbis nem tudom megindokolni. Még fel sem fogtam igazán, hogy tényleg Én csókoltam meg. Én csak egyszerűen megakartam csókolni mindenféle magyarázat nélkül, épp úgy, ahogy Ő is.
- Azt mondtad részben a kíváncsiságod hozott vissza, részben pedig? Mi vonzott vissza Roxfortba? - Tényleg sejtelmem sincs mi dolga lehetett a kastélyban. Sőt, azt hiszem, amihez közöm azt meg is tudtam, de így legalább arról is megfogok bizonyosodni, hogy csak miattam van itt. Valahogy nem akarom azt hinni, hogy pedig így van, de az ellenkezőjét sem. De most, hogy igen csak szembe találtam magam a jövőmmel minden sokkal valóságosabb. Már nem csak egy név vagyunk egymás számára egy papíron.

Kimberly & Charles

- Na de ez nem fair. - világítottam rá a tényre, hogy menyire nem sportszerű velem szemben. Mi az hogy ő az én meztelen képeimen csámcsog anyámmal és nem nem láthatom az övéit? Na ilyent nem játszunk. Ha én nem láthatom őt pucéran a homokozóban vagy a kádban, persze kisgyerek ként félreértés ne essék, akkor ő sem fog engem látni. Azt hiszem téma ezzel lezárva a részemről, bár amennyire a nőket ismerem nem fog egykönnyen tágítani a szándékától. De hát a nők már csak ilyenek...
- Rendben nem csinálom, ne aggódj. - tettem a szívemre a kezem, hogy bizonyítsam komolyan gondolom. Pár másodpercig a karjaim között tartottam,majd feleszmélt, elengedte a kezem és tett egy lépést hátra, vesztére. Ugyanis a háta mögött volt a híd korlátja, ami nem hagyta, hogy fél lépésnél nagyobbat tegyen. Nekidőlt a korlátnak, ami ahhoz vezetett, hogy majdnem tényleg úszott egyet a tóban, de szerencsére a reflexem gyorsabb volt nála. Ismét a karjaimban tartottam, olyan erővel rántottam vissza, hogy szinte a mellkasomba préseltem. Kicsit engedtem a szorításból, de csak annyira, hogy lássam az arcát. Gyönyörű szemei csak úgy ragyogtak a fáklyák fényében. Nem tudom mi lett úrrá rajtam, de nem engedte, hogy ellenálljak és egyre csak húzott közelebb hozzá. De aztán hirtelen eljutott az agyamig, hogy mit is művelek és el akartam csavarni a fejem, de csak arra eszméltem , hogy két tenyér közrefogja az arcom és nem hadja mozogni. És akkor két olyan puha ajak ért a számhoz, amilyent még talán sosem éreztem. Megcsókolt... Tényleg megcsókolt. Persze nem marad viszonzatlanul a dolog. Mi a fene ütött belém? Nem szoktam idegen nők csókját viszonozni, de most valahogy másként történt. Nem tudtam hová tenni a dolgot. Lepkék milliói röpködtek a gyomromban, majd egyszer csak engedett a két tenyér szorítása. Teljesen le voltam sokkolva, de egyben majd kiugrottam a bőrömből. A gondoltaim ugy cikáztak a fejemben, mint az aranycikesz. Az előtt még azt mondta, hogy számára teher ez a kényszerházasság, én meg azt mondtam, hogy a barátja akarok lenni most meg úgy csókoltuk meg egymást mint két szerelmes. Szerelem? Nem tudom, hogy minek hívjam még... de egy biztos valami mámorító érzés kerített hatalmába. - Most ez....? - nem tudtam mit mondani. Annyira megdöbbentem, de öröm is áramolt szét a testemben...
- Imádom őket, de azért vannak fontosabb dolgok is a sárkányoknál. - a hivatás nem minden a család sokkal fontosabb annál.
- Hát apa a Mágiaügy Minisztériumban dolgozik, anya főállású háziasszony,és hát van egy bátyám, négy öcsém, és egy húgom. Kérdez csak bátran nem harapok. - mosolyodtam el. Bármit elárulok amit csak tudni szeretne.

template made by cupcakesss of Caution 2.0

Charlie + Kimberly

- Na arról tegyél le... Nem fogunk Én is, ha Te is játékot játszani. - Ráztam meg a fejem mosolyogva, hogy erről aztán szó sem lehet. Tudom, hogy ez így nem fair meg minden, de hát az életünk sem az, még sincs választásunk. Ez van. Ezt kell szeretni, ha nagyon közhelyesek akarunk lenni. Na nem mintha a szüleinket annyira noszogatni kellene majd, hogy keressék elő azokat a fényképeket, amivel nem kellene minket lesokkolniuk, mégis megteszik, mert mi vagyunk az ők büszkeségeik, na de akkor sem kellene meztelen gyerekkori pillanatainkkal előhozakodniuk. Égnék is, mint egy rongy. Te jó ég... Ettől az egésztől mát most zavarban vagyok pedig még nem is látta...
Sikítani akartam, de valahogy az sem ment. Olyan váratlanul ért, hogy szinte gyerekesen könnyű volt neki, mivel nem számítottam rá, hogy pillanatnyilag bármire is készülne, de legkevésbé erre az egyensúly érzékem az egyik pillanatról a másikra mondta fel a szolgálatot, ahogy dőlni kezdtem hátrafelé. Csak hatalmas szemekkel nézem Charliera, ahogy távolodni kezdett. Én pedig már hiába is akartam a korlát után kapni nem értem el... De ekkor elkapott. Én pedig megkönnyebbülve sóhajtottam fel immár a karjai között, mondhatni. Igen. Eléggé ott volnék.
- Csak... Ezt ne csináld többször, jó? - Csupán pár pillanatról volt szó, nekem mégis hosszú perceknek tűnik mióta a karjába tart, én pedig azóta el sem engedtem a tekintetét, sőt őt magát sem. De amikor végre sikerült megszólalnom észbe kaptam, hogy még mindig belé kapaszkodok gyorsan el is engedtem.
- De ebben az esetben nem fogom azt rebegni, hogy Te vagy az Én hősöm, mivel Te voltál az is, aki a mélybe akart taszítani. Te... Te... Gonosz húzás volt. - Vagyis a szempilla rebegtetés elmarad, bár nem hinném, hogy várt volna bármire ilyesmit. De azért érzéssel a mellkasába bokszoltam.
- Érdeklődés? Szerintem ez több, mint érdeklődés. - Engem mondjuk nem is igazán érdekelnek, de ezt inkább nem mondanám meg neki. Amúgy sem hiszem, hogy ezzel kapcsolatban is lenne túl sok választásom, vagy engedne ellenkezni. Ami azt illeti abból a valakiből, aki sárkányokat kutat simán kinézem, hogy akár még ha a vállára is kell felkapni a leendő menyasszonyát, hogy kivigye azokhoz a... Az igazán ártalmatlan lényekhez. Komolyan, alig lennének képesek keresztben lenyelni. Mi félnivalóm is lenne?
- Hmmm... Bármi érdekel, csak mond. De akkor kezdjük a családnál. Mondjuk azt hiszem valahol elveszítettem a fonalat... - Úgy hiszem neki mégis csak több mesélni valója lenne, mint nekem. De időközben még mindig felmerülhet benne valami kérdés az irányomban és akkor majd úgyis elteszi. Valahol pedig mindig el kell kezdeni.

Kimberly & Charles

- Hát ha már így mondod, mindannyian voltunk gyerekek. - mosolyodtam el, úgy mint akinek valami kis, apró gonoszság fordult meg a fejében. És ez így is volt. - Szóval ez azt jelenti, hogy én is áthatom a te édes kis pancsolós képeidet? Biztos te is nagyon édes voltál. - mosolyodtam el. Csak azt már nem mertem elmondani, hogy ez azóta sem változott. Hát tény ami, tény csinos kis jelenség ő, még ha ez nem is kürtöli világgá. Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki ezt így gondolja. Gondolom, hogy körülrajongják a fiuk. Nem mondom, hogy ez gondolat nagyon az ínyemre van, de egyenlőre nem tehetek ellene semmit, mert nekem még ő mindig senkim, csak egy lehetséges barátjelölt. Attól tartok, hogy ő ennél többet nem is szeretne majd. De ha ez még is így lesz, akkor nem fogok jelenetet rendezni, hanem igazi férfihoz mérten belenyugszom, és betartom az ígéretem, miszerint nem fogom semmire kényszeríteni, amit ő nem szeretne. Azért remélem nem táplál irántam, semmilyen undort, csak azért mert én vagyok az akinek a neve benne állt abban az átkozott levélben.
- Hát próbálkozni,mindig lehet, de nem hiszem, hogy sok esélyed van ellenem. - Vágtam egy gonosz kis mosolyt, majd leugrottam a korlátról és egy pillanat alatt ott teremtem előtte. Nem hagytam időt arra, hogy meglepődjön, mert azzal a lendülettel óvatosan meglöktem a vállánál fogva. Mivel elég instabilan ült a korláton, a lendülettől kitárt karokkal elkezdett dőlni hátrafelé... Persze nem vagyok én sem olyan elvetemült, hogy hagyjam, hogy belezuhanjon a tóba, ezért dereka alá nyúltam és visszarántottam, le a korlátról. Nem szándékosan tettem, de muszáj volt közel húznom magamhoz, ahhoz, hogy még véletlenül se csússzon ki a kezeim közül. - Látod,sosem tudhatod ki hagyja, hogy a mélybe zuhanj és ki lesz aki megment. - Ezzel csak arra akartam célozni, hogy a mi kapcsolatunk is ilyen lesz- Egyszer viharos, másszor tökéletesen szép, de egyet sosem hagyok, hogy baja essen.
- Persze, hogy megérzik ha félsz tőlük, hisz ők is élőlények. A frissen idomítottak, néha furcsán reagálnak, arra ha valaki fél, de a régiek már megszokták. Azt hiszed én nem féltem tőlük? De nagyon is, de nagyobb volt az érdeklődésem, mint a félelmem. - válaszoltam. A sárkányok olyanok, mint mi. Teljesen úgy működnek mint mi. Logikus, hogy fél tőlük, de ha megismeri őket rá fog jönni, hogy nem is olyan félelmetesek, mint amilyenek látszanak...
- Mit szeretnél hallani? - tettem fel a kérdést, mert nem akarom olyasmivel traktálni, amit nem akar tudni, vagy nem érdekli.

template made by cupcakesss of Caution 2.0

Charlie + Kimberly

- Jaj már Charlie, mindenki volt kisbaba. Te is biztos nagyon cuki voltál. Egy kis aranyfalat... - Körülbelül úgy mosolyogtam mindvégig, mint egy tejbetök. Mintha legalábbis lenne elképzelésem arról a fényképről, azt sem tudom biztos, hogy van-e egyáltalán, de lennie kell... Lefogadom nekem is van. Nagyon remélem, hogy valahová úgy elrejtve, hogy anyu keresve sem fogja megtalálni, mert valahogy nem szeretném, ha Charlie vagy akárki szembe találná magát azokkal a fotókkal, vagyis teljesen megértem az indulatait, végül is senki sem szereti, ha a gyerekkori pancsolós, homokozós képeit mutogatják. Igen. Mindannyian voltunk apróságok. De attól ég nem kell kiállítást imitálni az emlékekből. Ezt is csak azért jegyeztem meg, mert Molly nekem nagyon is olyan édesanyának tűnik, aki nagyon büszke az összes kis csemetéjére, épp ezért nagyon szívesen és nagy örömmel mutogat róluk régi fotókat.
- De, ez eléggé nyilvánvaló... Szóval, akkor ne is próbálkozzak? - Nem hiszem, hogy minden apró élvezettől megakar fosztani. Persze, hogy tudom, hogy nem sikerülne. Esélytelen, hogy önerőből beletudnám lökni a tóba, legfeljebb, ha engedné, de annyira azért nem gondoltam komolyan. Természetesen nem akarom, hogy belessen, de már kacérkodni sem lehet, egy kicsit sem?
- Hát ha úgy vesszük, akkor nálunk otthon Kimberly a manó, amikor a szülei dolgoznak. - Én takarítok fel, én mosogatok, törölgetek, porszívózok, még a füvet is letudom nyírni, ha kell. Szóval, igazi kis ezermester vagyok, majdnem... Mondhatni. Sőt, a villanykörtét is kitudom cserélni, ha felállok egy székre. Valaki talán állva is elérné, de az nem én vagyok.
- De gondolom ugyanez arra már nem igaz, hogy ha Te félsz tőlük, Ők is félni fognak tőled. - Nem, nem akarok szőkének tűnni. nem vagyok annyira butácska. Engem valahogy a hideg ráz a sárkányoktól. Egyáltalán semmi bizalomgerjesztő sincs bennük. Na de nekem csak egy sárkánykutatóhoz kell hozzámennem.
- De ennyit rólam... Te jössz... Szóval? - Nem mondom, hogy minden érdekel. Meglehet, hogy hozzám viszonyítva csak tizenhét éves vagyok, de azt tudom, hogy sose mondjuk azt egy férfinak, hogy mindenről akarunk tudni, vagyis én inkább úgy fogalmaznék, hogy bármi érdekel, amit elszeretne mondani nekem, megszeretne osztani velem.

Kimberly & Charles

- Hát vajon miért nem? Nem is tudom.... - mosolyogtam. Hát ilyesmi, hogy a Wesleyk jók legyenek,ép elméjű ember fejében nem fordul meg. Már a szemünk sem áll jól, ahogy anya mondaná. Nem tudom, hogy ez miért van, de az egyetlen viselkedni tudó személy a Wesley testvéreknél talán Ginny. De hát lány létére ez a minimum... na de tud ő is kisördög lenni, csak ő jobban titkolja nálunk. Nem tudom, lehet ez nálunk valami ragályos betegség, hogy soha nem tudunk egy helyben ülni, vagy egy olyan napot eltölteni, hogy ne azon járjon az eszünk, hogy mivel bosszanthatnánk a másikat. Ez a "kórság" sz ikreken valahogy jobban kijött, mint rajtunk. Emlékszem mikor úgy két évesek lehettek és ők úgy gondolták jó ötlet, ha bebújnak a szekrénybe és senkinek sem szólnak róla. Anyát és az egész családot a kórság kerülgette, mert nem tudtuk, hová is tűnhetek. Körbe jártuk az egész környéket, anya már sírásba tört ki, hogy mi lehet az ő kicsikéivel?! Aztán estére meglettek a kis "gézengúzok". Anya persze nem büntette meg őket, hanem inkább annak örült, hogy meglettek. Talán ez is a baj, hogy soha nem voltunk úgy igazán megbüntetve és ezért is szaladt el velünk úgy a ló.
- Na arról, szó sem lehet, hogy te lásd azokat a képeket. Nem fogtok rajtam szórakozni. - tiltakoztam minden erőmmel. nem láthatja azokat a képeket semmi kép. nem szeretnék nevetség tárgya lenni. Tudom, hogy nem kellene szégyenlem az akkori önmagam, mert az is én voltam. Nekem ez nem szégyen, csak kellemetlen, de az nagyon...
- Nem gondolod, hogy erőfölényben vagyok veled szembe kicsit? - kérdeztem. Még hogy ő belelökni engem? Hát ez nevetséges. ha csak nem jártas ő is a levitáció művészetében akkor ez nehéz feladat lesz.
-Tudod Romániában is gurulnak az autók. - tettem a hülyét. - Ott sokkal kevesebb varázsló él mint én. Én ott úgy élek akár egy varázstalan ember. Jah és mi sem tartunk manókat, mert nem vagyunk rabszolga hajcsárok.... - Szerintem a legundorítóbb dolog a világon, ha valaki olyasmire kényszerít egy másik lényt, amit nem akar. Dobi az egyetlen manó a közelemben, de ő barát és nem rabszolga.
- Tudod mindenki azt hiszi, hogy ők egy vérszomjas fenevadak, pedig ebből szinte semmi nem igaz. Ha tiszteled őket,ők is tisztelnek téged. Persze mindig vannak nehéz esetek, de semmi sem lehelten... - A sárkányok az életem. Nekem ők nem csak egy hivatás, hanem barát helyet barátok. Romániában senkit sem ismertem, csak ők voltak nekem. Azt hiszem sosem tudnám abbahagyni ezt a szenvedélyemet, valami nagyon komoly dolognak kellene történnie ahhoz, hogy le tudjak mondani róluk.

template made by cupcakesss of Caution 2.0

Charlie + Kimberly

- Még véletlenül sem fordult meg ilyesmi a fejemben. Miért? Kellett volna? - Ráztam meg a fejem, hogy ilyesmire még csak nem is gondoltam, mivel valósággal kizártnak tartom. Erre szerencsére van két kiváló példánk a kastélyban, a többiek pedig a nyomukba sem érnek, legfeljebb az árnyékukban ténykedhetnek. Szóval, h nekünk csak feleannyira rossz gyerekeink lesznek, nem mintha kettőnél többet szeretnék, akkor Charlie ne is álmodjon arról, hogy a fotelból ülve nézheti végig, ahogy én meg sík ideg vagyok a kis lurkóktól, mert valamit már megint összetörteké. Meg a fészkes francokat! Ez lenne az egyik dolog, amiből nem engedek. A másik pedig, hogy nincs az a boszorkány, sem varázsló, akinek megengedem, hogy a gyerekeimet a sárkányok közelébe vigye.
- De, de... Nekem azt muszáj. Onnantól leszek igazi családtag, hogy azokat láttam. Megígérem nem foglak nagyon kinevetni, csak egy kicsit. - Mosolyogtam miközben mutató- és hüvelykujjammal mutattam, hogy mennyire kicsikét fogom csak kinevetni, mert úgysem fogom kibírni. Apropó, beszélnem kell anyuval, hogy eszébe se jusson előkeresni azokat a fényképeket.
- Pedig fontolgattam, hogy belelöklek, hogy ne szórakozz olyan jól azon, hogy kisebb vagyok. - Tényleg megfordult a fejemben, ha nem tartottam volna attól, hogy rosszul esik vagy valami baja esik. De nekem sincs most túl sok kedvem úszni, de még kevésbé ebben a tóban. Így őt sem lökném csak úgy bele. Pedig olyan szívesen megtettem volna, megérdemelt volna egy kis fürdőzést, csak, hogy nekem is legyen min mosolyognom.
- Apu, Thomas jogi tanácsadással foglalkozik, anyu, Sera rendezvényszervezéssel. De akkor hogyan is élünk... Nálunk többnyire nekem kell mosogatnom és takarítanom, mert az edények nem vándorolnak tisztán maguktól a helyükre. A családi autónkat általában apu hatja, kivéve ha megengedi, hogy tanulgassak én is vezetni, vagyis nem repül, hanem gurul. Nincsenek házimanók, sem törpék, akik elvégezzék a házi- vagy a ház körüli munkát... - Apu azt szerette volna, hogy a jogi egyetemen folytassam a tanulmányaimat a gimi után. Ehelyett most egy Boszorkány- és varázslóképző szakiskolában fejezek épp ebben a tanévben. Hát kicsit megváltoztak a dolgok körülöttem és egy teljesen más világba csöppentem, ami csupa varázslat. - ...És még soha életemben nem láttam sárkányokat közelről. - Annyira nem is szeretnék, de van egy olyan érzésem, hogy fogok és remegni is fogok, mint egy nyárfalevél. Komolyan nem értem... Miért lesz valakiből sárkánykutató? Én a távolból is beleremegek abba is, hogy tudom a közelemben vannak, hogy látom őket teljes életnagyságban, mi az én világomban közel sem számít hétköznapinak vagy épp normálisnak.

Kimberly & Charles

Nincs is miért kételkednie... Lehet, hogy megvan a taktikája arra, hogy hogyan hozzon létre olyan helyzetet, amiben azt hiszi, hogy oka van a hisztire, de viszont nekem meg megvan a módszerem arra, hogy hogyan kerüljem ezt el. Megtanultam azt, hogy mit kell tennem ez ellen. Soha nem szabad, hagynom, hogy úgy érezze magára maradt, vagy hogy senki nem foglalkozik vele, vagy ép nem veszik figyelembe a véleményét. A nők általában ezek a dolgok miatt kezdenek el hisztériázni. Ha azt hiszi ki tud fogni rajtam, akkor tájékoztatnom kell, hogy nagyon téved. Én már kijárjam ezt az iskolát...
- Hát ez most igazán jól esett. Köszönöm, hogy ennyire bízol abban, hogy jó ember vagyok. - mosolyodtam el halványan. Tényleg jól esett a dicséret nem csak felém, de a családom felé is. Becsülöm azt, hogy jó embernek tart. Persze nekem is vannak hibáim,mint mindenki másnak de alapvetően ha nem adnak rá okot,nem szoktam elővenni a "csúnyábbik énem".
- Arra még nem is gondoltál, hogy nem vagyunk olyan rossz "gyerekek"? - tettem fel ezt az igen hülyén hangzó kérdést. - Na jó, ez még viccnek is rossz volt. - nevettem el magam. Méghogy egy Wesley kölyök jó? Na ne... Azt hiszem ez még a varázsvilágban is lehetetlen. Fred és Goerge erre a legjobb példa. Anya ha gúzsba kötve tartaná őket a padláson, akkor is megtalálnák a módját annak, hogy valahogy a másik idegeire menjenek.
- Na ne, csak azt ne... - tiltakoztam ellene. Szinte már látom magam előtt, ahogy a pucér csecsemőkori képeimet nézegetik a kanapén ülve és azon nevetnek, hogy mekkora volt a kis "micsodám". Igen kicsi volt, mert még én is kicsi voltam, de azóta eltelt pár év, és hát én is megváltoztam... El kell tüntetnem azokat a képeket valahogy.
- Igen, mert akkor senki olyan nem volt az életembe, akihez ragaszkodni tudtam volna. Azért meg senkivel nem akartam együtt lenni, hogy elkerüljem az átkozott rendeletet. Így hát úgy döntöttem jöjjön aminek jönnie kell. - vallottam be a teljes igazságot. Pontosan így volt ahogy elmondtam neki... Nem lett volna semmi értelme hülyíteni mást, csak azért mert ki akarok bújni a törvény alól.
- Mindent. Tudod egy varázsló családban nőttem fel, fogalmam sincs, hogy megy a mugliknál az élet. Mesélj a szüleidről... - Mindig is nagyon érdekelt, hogy hogy megy náluk az élet. Vajon ugyanolyan mint nálunk? Biztos, hogy nem teljesen.
Végignézve szenvedéseit, amit a korláttal művelt, jobbnak láttam ha segítek neki,még mielőtt a tóba landolna, hanyatt. Egy mozdulattal leléptem a híd pallójára. - Na gyere ide. - szóltam és azzal a lendülettel megfogtam a derekánál fogva és feltettem a híd korlátjára. - Aztán nekem kapaszkodj, mert nincs kedvem úszni. - kacsintottam rá.

template made by cupcakesss of Caution 2.0

Charlie + Kimberly

- Nem kétlem... - Nem vagyok hisztis, de azért egy nőnek sem kell részletezni hogyan legyen jó benne, vagyis titkon minden nő tisztában van vele hogyan érje el, hogy valaki, vagyis az elmélet kedvéért tudnám hogyan érjem el, hogy Charlie könyörögjön, hogy hagyjam már abba, bármit megtesz, csak legyen elég. Na jó, szándékosan biztosan űznék hobbit belőle, hogy kiborítsam, csak néha egy kicsit.
- Fogd, amire akarod. Jó emberismerő vagyok, vagy mert csak tudom, hogy a Wesley családban csakis jó emberekre akadhatok. Szóval, ne tagadd... Ne akarj rossznak tűnni, mert nem vagy az. - A Wesley fiúk... Hát szóval Fred és Goerge na ők kibírhatatlanok tudnak lenni, de egytől egyig mind jó emberek. Én mindig is ilyen családias voltam, vagyis engem magával ragad az a családias környezet, hogy mindig mindenkit olyan meleg szívvel tudnak fogadni.
- De ha jól tudom még Molly sem tépi tőből a haját, szóval meg kell tudnom mi a titka. Én fél óráig sem bírnám, de ha szándékosan akarnak kikészíteni, akkor tizenöt perc sem kell. - Igen, őket elég jól ismerem. Ront és Ginnyt már kevésbé. De gondolom idővel majd ez is megfog változni, nem is olyan sokára. Te jó ég. Még mindig olyan felfoghatatlan.
- Akkor nem szabadulok. Végül pedig azon kapom magam, hogy fényképalbumokat kell nézegetnem anyukáddal a gyerekkori képeitekről. Szóval, reméld, hogy olyan nincs, amin kisfiúként pancsolsz a kádban. - Kacsintottam rá mosolyogva. Mert ha van, akkor bizony látni fogom. Nekem azt látnom kell. De Molly biztosan mindenbe befog avatni, mint ahogy Charlie is mondta, ha Ő egyszer belekezd végül ki tudná megmondani hol fogunk kilyukadni?
- Tehát kíváncsiságból hagytad, hogy megszabják neked kit kell elvenned feleségül? - Kérdeztem rá meglepetten és hitetlenkedve, már-már majdnem felháborodottan, hogy ez nem lehet igaz. Lehetséges, hogy valamit félreértettem, sőt remélem, hogy így van, bár nekem elég egyértelműnek tűnt.
- Pontosabban mire vagy kíváncsi? Miben vagy érdekelt? A minden az egy nagyon sokoldalú megfogalmazás. - Hogy ne keljen még jobban felnéznem rá, ezért úgy döntöttem, hogy követve őt felülök én is a korlátra, csak ez nekem már nem ment olyan könnyedén, mivel eléggé magasan van.
- Ne Charlie... Tényleg... Nem kell segíteni. Egyedül is menni fog. - Ő nagyon is könnyedén felhúzta magát. Én viszont csak szenvedek azzal, hogy megpróbáljam felhúzni magam a korlátra, amin láthatóan Ő nagyon is jól szórakozik. Igen. Kicsi vagyok. jól van?
- Most komolyan nem segítenél? - Néztem rá durcásan megállva előtte melleim alatt összefont karral.

Kimberly & Charles

- Megigérhetem , hogy bármit megteszek, hogy elkerüljem a hisztit. - mosolyodtam el. Akár képes lennék egy éven át takarítani és mosogatni, csak, hogy ne kelljen halhatnom a hisztit. Ez az egyetlen dolog amitől két másodperc alatt a falra tudok mászni. Nagyon hamar kitud egy nő ezzel, hozni a sodromból és az egyikünk sem szeretné. Amilyen viccesek és szórakoztatóak tudnak lenni a Wesleyk, annyira ki tudnak borulni. Na most ha én kiborulok, akkor üvöltözöm és faképnél hagyom azt az embert aki kiakasztott. faképnél hagyom még, mielőtt olyant tennék amit egyikünk sem szeretne... Tudom nem lehet kinézni belőlem, hogy agresszív lennék , nem is volt rá még példa, hogy olyasmit tegyek. Egyet tudok, hogy akármennyire is dühös lennék, soha de soha nem tudnék bántani egy nőt. Megvetem azokat az embereket akik ilyent tesznek. Szánalmas, semmirekellő férgek... Áh hagyjuk még mielőtt Kimi észrevenné az arckifejezésemből, hogy feldühített valami.
- Bűntudatod? Már, hogy lenne bűntudatod, hisz nem is ismersz? - tettem fel ezt a számomra nagyon fontos kérdést. Miért lenne bűntudata egy olyan ember miatt, akit nem is ismer? Vagy talán, ő is érzi azt a fura bizsergő érzést, amit én? Én sem ismerem, de soha nem engedném, hogy bármi baja essen. - Megkeseríteni? Ugye csak viccelsz? - nevettem fel önfeledtem. Ilyent mondani? Fogalma sincs, hogy mennyire örülnék, hogy ha ő lenne a párom....
- Nekem ne is mond... a bátyjuk vagyok. - világítottam rá a tényekre. Ők ketten sosem voltak egy angyalok, de ezt is valahonnan tanulták... Na tippeljetek honnan. - Lesz még rá alkalmad, hogy kifaggasd anyát az ilyen dolgokról. Csak aztán meg ne bánd, mert ha ő egyszer elkezd beszélni... - Anya mindig is egy kirobbanó személyiség volt, apa ezért is szereti annyira. Mindannyiunkat egyformán szerettet és egyformán törődőt velünk. Még néha most is azt érzi, hogy hét éves vagyok és pátyolgatni kell. Néha az agyamra megy, de ő az anyám...
- Mint ahogy már elmondtam nem foglak kényszeríteni semmire. - ismételtem magam. - Nekem sem könnyű. - vallatom be, vagyis kicsúszott a számon. Rettenetesen érzem magam amiatt, hogy belegázolok az életébe. Bárcsak ne jöttem volna ide.
- Akkor most elárulok egy titkot. Az apám révén már jóval a rendelet nyilvánosságra hozása előtt tudtam róla. Tehát ha akartam volna, akkor elkerülhettem volna. De nem mert hajtott a kíváncsiság, és kellemesen csalódtam. - mosolyodtam ismét el. Végre tudja ő is az igazságot. Ha elakartam volna kerülni megtehettem volna.
- És miért legyek pöffeszkedő? Nem akarok Melfoyékra hasonlítani. Fogalmuk sincs arról, hogy mitől lesz egy varázsló, varázsló. - Beképzelt banda. nem hiába van annyi ellenségük.
A nap már egészen ez ég alján járt, a sötétség kezdett ránk borulni, de ez bennünket egy cseppet sem zavart. Maggazságomnak köszönhetően könnyen felültem a Kisdid korlátjára.
- Mesélj magadról? Mindent tudni akarok... - pislogtam rá, majd az elsuhanó Szentjánosbogarakra....

template made by cupcakesss of Caution 2.0

Charlie + Kimberly

- Nem egészen... Akkor biztosan fogok hisztizni, ha nem figyelsz rám. - Természetesen egy nő sem szereti, mikor rá sem hederítenek. Különösen, ha szánt szándékkal nem veszik figyelembe, hogy azzal is bosszantsák. Tehát lényegében csakis a férfiak tehetnek arról, ha egy nő hisztisen viselkedik, mivel ők maguk provokálják ki, többnyire tudatosan. Olyankor pedig úgy megérdemelnék, hogy felképeljük őket, amiért olyan szemetek tudnak lenni, hogy az már elviselhetetlen.
- Hé... Sosem foglak dementoroknak adni. Francokat, hogy aztán életem végéig bűntudatban éljek? Na nem, inkább én keserítem meg a minden napjaidat. - Vagy ezzel azt akarta mondani, hogy inkább azokat a bestiákat választaná, mint engem? Csak valaki vagy valami végre vessen véget a szenvedéseinek? Én boldogan megteszem...
- Te magasságos... Fred és George... Te aztán tudod hogyan dobj fel, máris sokkal jobban örülök neked. Az ikrek mellett meg is őrülnék. Fel nem foghatom Molly hogyan bírta, de ki kell faggatnom még egyszer... - Apropó, az apróságok. Ha csak feleannyira rossz két kis vásott rosszcsontunk lesz, már attól is a falra fogok mászni, de ha mégsem menne, akkor minimum a hajam fogom tépni tőből.
- Ha Te nem lennél, akkor lenne valaki más. Nem Te tehetsz róla, ahogy ellene sem. Csak el kell fogadnunk, ami nekem egy kicsivel nehezebben fog menni. - Én nem ebben a világban nőttem fel, ahogy lefogadom a szüleim sem ilyen életet képzeltek el és szántak nekem. Erre egy napon azon kapom magam, hogy kis boszorkány vagyok a Roxfort boszorkány- és varázslóképző szakiskolában.
- Én azt mondtam, hogy ha hosszabb ideje lett volna barátnőd, akkor rád ez az egész nem vonatkozott volna. Ne mond, hogy nem lett volna könnyebb? - Ne mondja nekem, mert nem tudnám elhinni, hogy nem lett volna könnyebb valakibe öntudatlanul beleszeretni, mint kényszeresen, mert bárhogyan is nézzük, ez az. Nekem most már őt kell szeretnem, mellette kell lennem, amíg élek. Nem is tudom... Mintha ez is csak egy hivatás lenne.
- Ez olyan gusztustalanul hangzik, de igen... Sárvérű vagyok... Általában nem az aranyvérűeket nem tartják arra méltónak, hogy varázslók és boszorkányok legyenek. Vagy legalább egyikünknek olyan pöffeszkedőnek kellene lennie? - Kétségtelen, hogy Charlienak kellene annak lenni, hiszen Ő az aranyvérű. Én pedig mi is vagyok mellette? Egy mocskos kis sárvérű? Még szerencse, hogy az efféle sértegetéseket sosem tudtam igazán magamra venni. Nem én választottam ezt az életet. Engem választottak. Én pedig csak megpróbálom tisztelni és értékelni, mert tartozom ennyivel.

Kimberly & Charles

- Hát azt gondoltam, hogy elkerülhetetlen lesz majd. - vallottam be. - Ez a nőknek valamiféle lételemük, vagy mi? - Tettem fele ezt a teljesen egyértelmű kérdést. A nők ha egyszer elkezdik a hiszit akkor aztán, nincs az a virág, desszert vagy hízelgő szó amivel le lehetne csillapítani, tomboló feltűnési mániájukat. Igen, feltűnési mániának hívom, mert szerintem semmi másról nem szól az egész. Csupán csak szeretett hiányuk van, és azt érzik, hogy senki sem foglalkozik velük, így hát valamivel fel kell magukra hívni a figyelmet. Persze ez csak az én véleményem. Valójában senki sem tudhatja, hogy valójában mi is jár az ő fejükben. Talán soha sem fogjuk megérteni. De ez így van jól. Ők ettől olyan titokzatosak és csábítóak a számunkra. Kimi is ilyen.... Titokzatos és rendkívül csábító...
- Én is így érzem. - válaszoltam. - De hidd el, hogy van választásod. Nem foglak semmire kényszeríteni, amit te nem akarsz. Nem érdekelnek a szabályok, felőlem aztán Azkabánba is zárhatnak, akkor sem foglak belekényszeríteni semmibe. Különben is tudsz te egy olyan esetről is, ahol egy Wesley betartotta a szabályokat? - próbáltam egy kis humort vagy nevetést csempészni ebbe a legkevésbé sem vicces helyzetbe. Amit az imént mondtam azt úgy is gondoltam. Történjen bármi is az adott szavamat betartom. Nekem sem egyszerű ez a helyzet, de nem akarok és nem is fogok egy olyan nővel aki nem szeret, akivel nem élhetek úgy, mintha teljesen normálisan szeretünk volna egymásba. Egyszerűen nem tudnék így élni... - Hidd el ezzel én is így vagyok. - fejtettem ki a saját véleményemet is.
- De mert, ha én nem lennék, akkor most nem kellene ezen rágnod magad. - bűntudatom van. De nem tehetek arról, hogy a világon vagyok. Néha azt kívánom bárcsak ne így alakult volna. Bárcsak ne lennék... Nem is ismerem,mégis azt érzem, hogy én teszem tönkre az életét. És a legnagyobb gond az, hogy nem tudom mit tegyek.
- Miért gondolod, hogy mással akarok lenni? Ha ezt szerettem volna, akkor a rendelettel vagy anélkül is mással lennék. - tettem magam nyitottá akár egy könyv. Nem akarok titkolni előtte semmit. Azt akarom, hogy tudja, hogy milyen is vagyok valójában.
- Mi? Az, hogy ahogy Melfoyék hívnak titeket "sárvérű" vagy? Nem érdekel, hogy milyen vér folyik benned, csak az érdekel, hogy milyen vagy valójában. - Utálom azt a szót, hogy "sárvérű". Miért Melfoyék talán "aranyvérűhöz" méltóan viselkednek? Áhhh... , most inkább nem szeretnék belemenni ebbe a témába. - És téged zavar az, hogy "aranyvérű" vagyok? - tettem fel a kérdést én is...

template made by cupcakesss of Caution 2.0

Charlie + Kimberly

- Pedig nem ígérhetem meg, hogy egyszer sem foglak benne részesíteni. Nem vagyok egy kimondott hisztérika, de azért tudok elviselhetetlen lenni, ha akarok. - Szóval, ne akarja. Nincs az a varázslat, ami örökké tartana, pedig úgy minden sokkal könnyebb lenne. Mondjuk bűbájtanon megtanulni, hogyan ejtsünk valakit szerelembe, ha nem is örökre, de olyan hosszú időre, hogy mire elmúlik a varázs elfelejtse, hogy valaha is elvolt bűvölve. Na nekünk is valami ilyesmire lenne szükségünk, vagyis a túlnyomó többségünknek. kivéve egy esetet... Nincs az a bájital mennyiség, amitől beletudnék szeretni Draco Malfoyba. Őt még csak kedvelni sem lehet. Szóval szegény Hermione...
- Őszintén... Engem rettenetesen feszélyez és frusztrál, hogy úgy érzem nincs választásom. Ne mond, hogy van... Mert nincs. Mindketten tudjuk. Erről nem Te tehetsz. Én csak... Azt érzem, hogy így annyira mindegy mindegy, hogy semminek sincs jelentősége, mert végül úgyis az fog lenni, amire előre van látva kettőnknek. - Teljesen mindegy, hogy akarjuk vagy sem. Tetszik vagy sem ű, de neki el kell vennie, nekem pedig hozzá kell mennem. Pofon egyszerű, nem igaz? Én viszont legszívesebben üvöltenék dühömben, hogy ezt egyszerűen nem tehetik meg velem, velünk, senkivel sem. Én tudom, hogy bután és ostobán hangzik... De tizenhét éves vagyok. Húsz évesen valószínűleg már ennek a férfinak a felesége fogok lenni. De... Én szerelmes akarok lenni. - Érted? Nincs meg az a varázs. - Én pedig félek attól, hogy nem is lesz meg.
- Te semmit sem tettél tönkre. - Hogyan is tehetett volna? Ezt nem mi választottuk. Nem mi döntöttünk úgy, hogy egymást akarjuk. Pedig ennek nagyon is így kellene lennie. De eléggé nehéz úgy pozitívan állni a dolgokhoz, hogy már hozzá viszonyítva is hét évet elvettek az életemből, hiszen Charlie huszonnégy éves. Neki annyi mindenre volt lehetősége, amire nekem nem biztos, hogy lesz. Talán...
- Mennyivel könnyebb lenne, ha valakivel együtt lettél volna, igaz? Akkor rád nem vonatkozott volna ez a cirkusz. - Cirkusz... Mert mindamellett, hogy elkeserítő egyben nevetséges is, de inkább elkeserítő.
- Téged nem zavar az, ami a legtöbb aranyvérűt? - Kimondva ez nem hangzott volna valami szépen, de véráruló lett belőle, ahogy sokakból, ahogy ez sokaknak nagyon nincs a tetszésére. Charlie aranyvérű. Én pedig sárvérű vagyok, vagyis varázstalan emberek gyermeke.

Kimberly & Charles

Halványan mosolygott, de a mosolya olyan volt akár egy tündéré... Talán kicsit zavarban van, úgy látom, pedig nem hinném, hogy okot adtam rá. Jó érten én, hogy fura és kényelmetlen ez a helyzet, de attól még nincs oka, hogy zavarban legyen. Nem tartom olyan jó kiállású férfinak magam, hogy ez bármelyik nőnél ilyen reakciót váltson ki. Én csak egy Wesley kölyök vagyok...
- Látom! - mosolyodtam el. Akármennyire is zavarban van próbálja kompenzálni ez egy kis humorral, de engem nem tud becsapni, mert azért az nem lehet, hogy egy ilyen hír után, olyan nyugodt legyen mint a sír,én meg majd felrobbanok olyan ideges vagyok. Minden eszközzel azon dolgozom, hogy ne támadjam le azzal a sok kérdéssel ami most a fejemben kavarog. Annyi mindent akarok tudni róla, de nem lehet mindent egyszerre rázúdítani, mert akkor tuti, hogy megijedne. Csak szép fokozatosan kell haladnom. Ahogy a mondás tartja: " Türelem, rózsát terem... " Remélem kitart a türelmem.
- Isten ments... Kérlek csak azt ne. - Kitárt tenyérrel hadonásztam a mellkasom előtt, kifejezve azt, hogy bármit tehet, csak ne hisztizzen, mert attól a hideg futkos a hátamon. A legjobban azt utálom, mikor a nők különösebb ok nélkül, hisztirohamot kapnak. A végén maguk sem tudják miért kezdték el az egészet. Ginny mellett volt részem ebben és nem kívánom senkinek sem. Ha egy nő hisztizik, akkor jobb ha egy férfi befogja a száját és meghúzza magát, mert különben csúnyán megjárhatja... Tapasztalatból beszélek.
-Hát mikor megkaptad a levelet? - Ez is nagyon érdekel, hisz még akkor nem is ismerhetett, csak egy név voltam a számára, arc és jellem nélkül, semmimás. Én igazán nehezen viseltem. Nem tudtam elképzelni, hogyan fogok egy lányt szeretni akit még csak nem is ismerek. - Hát igen, nem vagyok egy tipikus Wesley gyerek. Legalábbis külsőre nem... Én a nagyapámra ütöttem. - Valóban hiányzik az élénk vörös haj, és valahogy az arcom sem hasonlít a többiekére. De hát én nem tehetek arról, hogy ilyen vagyok.
- Hát ezt még magam sem tudom. - hajtottam le a fejem. Tényleg fogalmam sincs hogy mit fogok tenni. - Az tőled is függ. De azért abban biztos vagyok, hogy szeretnélek jobban megismerni, ha te is egyetértesz ezzel?! - na most én vagyok zavarban, nem is kicsit. Remélem, hogy nem tagadja meg a kérésem. - Nem akarom, hogy úgy tekints rám, mint a férfiara aki betonpatt a életedbe és tönkretett mindent. Azt akarom, hogy úgy tekints rám,mint egy barátra. Nem akarom, hogy folyton az a hülye rendelet járjon a fejedben. Különben is azok a dolgok még messze vannak... - hát azért nincs olyan mesze már, de azt akarom, hogy megnyugodjon, és ne tekintsen rám úgy, mint egy kötelességre.

template made by cupcakesss of Caution 2.0

Charlie + Kimberly

Fogszabályzós és hisztis, mi? Erre csak szélesen elmosolyodtam...
- Látod? Nincs fogszabályzóm. - De az lenne a legkevesebb, ha most részesíteném egy kis finom hisztériában. Oké, bevallom olykor előfordul, hogy hisztis vagyok egy egészen kicsikét. Nyafogni is szoktam... De azt csakis kiváltságos személyek körében. Szóval, nem vagyok egy hisztérika. De azért hozzá viszonyítva csöppet picurnak érzem magam. Nem szeretem, mikor valakire fel kell néznem, de pipiskednem remélhetőleg nem kell majd. Akkor legfeljebb finoman véletlenül - alaposan - a lábára lépek véletlenszerűen egy magassarkúban és akkor egész biztos, hogy lefog hajolni hozzám. Bár kétlem, hogy ez abban az esetben is befog válni, amikor épp nagyon dühös fogok lenni.
- Hisztis Mirtill pedig... Nos, Ő Hisztis Mirtill. Eredeti, utánozhatatlan és a falra mászik az egész kastély tőle. De ha ragaszkodsz az elméleteidhez tudok olyan hisztis lenne, hogy a falra mássz tőlem... - Kész szerencse, hogy nem hallja, vagyis hogy egyáltalán nem merészkedik ki a mosdójából, más különben mert tőle visszhangozna az egész birtok. Még csak az hiányozna.
- Akkor amikor kijött a rendelet vagy az után, hogy megkaptam a levelet, amiben a Te neved szerepelt? - Talán az előbbit inkább hagyjuk... Egy szerencsétlen irányítható komplett idiótát, de valahogy így utólag nem tudom bánni, hogy ez nem jött össze. A mostani felállás is legalább annyira a tetszésemre van, sőt. - Hiányzik a szemüveg és a szeplők... - Tudom, tudom. Fenomenális észrevételem is vannak. De legalább mellé aranyos vagyok. Azt kifelejtettem, hogy nem vézna, így nem kell attól féltenem, hogy Hisztis Mirtill átsuhan rajta és fellöki, ha már nekem sem sikerült. De bókolni azt már végképp nem akarok neki. Az a férfiak dolga. Márpedig Charlie egy férfi.
- Na és mi volt a szándékod azután, hogy megtalálsz? - Ha így nézzük... Tényleg nagyon könnyű dolga volt velem. Őszintén megvallva örömtáncot tudnék járni, mert meg kell hagyni nagyon is helyes pasinak tűnik. Arról nem beszélve, hogy valahányszor eszembe jut Draco Malfoy és Hermione Granger... Charlienak akár ebben a percben is igent mondanék akármire.

Kimberly & Charles

- Bocs kicsit túlreagáltam. -tartottam a nyitott tenyerem az arcom elé. Még hogy toporzékolni? Azért annyira nem szeretném produkálni magam. Na jó, majdnem tényleg toporzékoltam, annyira örültem annak, hogy rátaláltam. De pont annyira vagyok berezelve, mint amennyire örülök, hogy végre vége az egész nyomozósdinak, és elmúlt ezzel kapcsolatban inden kétségem. De azért aggódom, és nem tudom meddig tudom ezt palástolni előtte vagy bárki előtt. Akárhogy próbálok nem erre gondolni, mindig eszembe jut, hogy mi lesz ezután? Hisz egyikünk sem kész egy házasságra. Azt sem tudom, hogy milyen is ő valójában. mert a külső nem minden. Lehet, hogy nem is kellek neki. A kétségek megint előjönnek és érzem ahogy lassan megfojtanak. Megfogattam, hogy akárki is lesz a lány, akit el kell vennem, ha csak muszályból akar velem lenni, akkor inkább meghalok, de nem veszem el feleségül. Nem érdekel semmiféle szabály, azok úgy is azért vannak, hogy megszegjük őket.
- Hát ha őszinte akarok lenni, akkor minimum fogszabályzós, alacsony és legalább olyan hisztis nőre számítottam, mint Hisztis Mirtill. -mosolyodtam el. "De az álmaiban mindig is ilyennek láttalak " ezt már nem mertem hozzátenni. Nem akarom megijeszteni, hisz így is meg van szeppenve. Örülök, hogy nem szaladt el sikítva. Soha sem hittem, volna, hogy ilyen gyönyörű teremtés lesz majd az a lány akit feleségül kell vennem. Persze a külső nem minden. Hiába szép valaki kívülről, ha belűről velejéig romlott. Bár ezt róla nem tudnám elképzelni. - És mond csak, te erre számítottál? - tettem fel ugyanazt a kérdést, mert én is szeretném tudni, hogy mi is a véleménye rólam.
- Hát tudod a családomhoz jöttem látogatóba, és meg akartam nézni az iskolát is és a régi tanáraimat. - hajtottam le a fejem, mert mindketten tudjuk, hogy ez nem a teljes igazság. - Na jó az is fejembe járt, hogy megkereslek, de aztán nem kellett keresni sokáig. - féloldalasan elmosolyodtam, épp csak annyira, hogy oldjam kicsit benne is a feszültséget.

template made by cupcakesss of Caution 2.0

Charlie + Kimberly

- De azért ugye nem kezdesz el toporzékolni, hogy megvagyok? - Nem tudtam megállni, hogy halkan ne nevessem el magam. Igen. Én lennék Kimi azaz Kimberly Williams. De eddig még senki sem örült ennyire nekem. Tudtam, annyira tudtam? Mégis mi a csodát? Én is nagyon szeretném már tudni, nem csak totál értetlenül állni előtte... Szóval megvagyok, így gondolom akkor megtalálta, amit keresett. Nem volt túl nehéz dolga tekintve, hogy el sem voltam veszve, de még csak nem is bujkáltam előle. Apropó, kellett volna?
- Másra számítottál? - Már ránézésre sem tűnik egy nyitott könyvnek, vagyis nekem sokkal nehezebb lesz bármit is akarok megtudni, de eddig nem tudott valami jól hazudni. De hirtelenjében annyi mindent látok rajta, az arcvonásain, a tekintetében, hogy azt hiszem kezdek is belezavarodni, pedig nem is vagyok a gondolataiban. El is tévednék...
Az első gondolatom... Ó te jó ég. Első gondolatom a kézcsókra... Létezik még ilyen férfi? Létezik, hogy éppen az én vőlegényem? Elmosolyodtam, ezen kívül fogalmam sem volt hogyan is kellene kezelnem a kialakult helyzetet. Először állok szemben a párommal, mert így rendelték. De nekem ez most túl hirtelen. Érzem, hogy túl gyorsan fog történni minden. Nekem pedig be sem kell vallanom, hogy félek.
- Te miattam vagy itt? - Mennyi volt annak a lehetősége, hogy valakinek nekimegyek a folyosón, aki nem mellékesen Charlie Wesley, a vőlegényem, aki még csak nem is a kastély diákja, vagyis mondhatni, hogy véletlen egybeesés, nekem valahogy mégis sikerült összehoznom ezt. De mi dolga lenne? Nem hiszem, hogy a kisöccsét jött pusztán meglátogatni... Nem akarom azt hinni, hogy miattam van, hogy csak engem keresett, akart megtalálni, de eléggé úgy tűnik. Nem számítottam erre...

Kimberly & Charles

Türelmesen vártam amíg elgondolta magában, hogy mit is hazudjon, vagy hogy egyáltalán hazudjon-e nekem. Na jó... Nem nem vagyok türelmes, sőt annyira ideges vagyok, hogy csak, hogy nem rivalltam rá, hogy bökje már ki végre, hogy mi az igazság, mert esküszöm, ha nem siet felrobbanok... Láttam a töprengést rajta,majd egyszer csak kibukott belőle, hogy ki is ő valójában.
- Tudtam, annyira tudtam. - kaptam a fejemhez. Legbelül az első pillanattól éreztem, hogy ő az. Hirtelen elárasztottak a zavaros és viharos érzések. Örültem, hogy ő az és nem valami leszázalékolt, agysérült, kis szürke egér... Na nem vagyok nagyravágyó, sőt ettől sokkal rosszabbra számítottam. Az elképzelésem, helyett viszont kaptam egy okos és nem mellesleg egy kifejezetten csinos lányt. Végre minden össze állt bennem. Most már rájöttem, hogy miért éreztettem magam furcsán délelőtt, mikor úgy belém rohant a "sorsom". Tudtam, hogy valami van a háttérben és, hogy nekem erre minél előbb fényt kell derítenem. De az örömbe társult egy kis üröm is. Eszembe jutott, hogy mi lesz most? Hogyan tovább? Kérdések hada támadt rám és én csak álltam, mint egy bamba és nem tudtam a saját kérdéseimet megválaszolni. Feleszméltem arra, hogy feltett egy kérdést.
- Akkor enged meg, hogy ismét bemutatkozzam. Charlie Wesley vagyok. - emeltem e jobb kézfejét az ajkaimhoz és egy óvatosan egy kézcsókot nyomtam rá. Derengett neki valami, ezt én is tudtam, de arra ő sem számított szerintem, hogy igaza is lesz. Meglepettség látszott rajta, hirtelen nem tudta ő sem hova tenni a dolgokat, pont úgy ahogy én sem... Vártam hogy mit fog reagálni az egészre, hogy vajon akar-e beszélni róla, vagy sikítva fog elrohanni.

template made by cupcakesss of Caution 2.0

Charlie + Kimberly

- Én vagyok Kimberly Williams. - Bólintottam egyet mosolyogva, miközben újra bemutatkoztam, ha már ez ennyire fontos, ahogy az is, hogy utolsó évfolyamos vagyok. De nem fogom mire fel ez a sok kérdés. Nos, ezeket már tudja rólam. Mi lehet a következő kérdés? Melyik iskolai házhoz tartozom, hová osztott be a süveg, mi a patrónusom, hány hüvelykes a varázspálcám, mitől félek a legjobban, milyen vérű vagyok? Na jó, ennyire csak nem akar mindent tudni róla. Engem viszont annál is jobban érdekelni, hogy mégis kinek válaszolgatok a kérdéseire. De azt hiszem lassan kezd összeállni a kép. meg kell hagyni nem megy neki valami jól finom, ártatlan puhatolózás. Ez inkább lassan faggatásba megy át, mert én csak válaszolgatok, Ő viszont eddig nekem egyet sem adott. Csak kerülgetjük a forró kását... De ez egy kicsit túl sok furcsaság. Mármint ez a hirtelen túlzott érdeklődés irántam. Én következem... Én pedig nem fogok kertelni. Akkor legyenek nyílt lapjaink. Miután letisztáztuk, amit kell jöhetnek az újabb kérdések. Még a csípőméreten vagy a mellbőségem is elmondom neki, ha arra kíváncsi. Végül is ha, Ő a fogalmazzunk úgy vőlegényem előbb-utóbb úgyis mindent tudni fog rólam és látni fog belőlem.
- Én következem... Ne ellenkezz, mert addig egyetlen újabb kérdésre sem fogok felelni, amíg Te sem, de nekem csak egy van. Te vagy Charlie Wesley? - Makacsoltam meg magam. Elhiheti, hogy addig innen egy tapodtat sem fogok moccanni, amíg nem kapok egy helyeslő vagy épp nemleges választ, köztes választ pedig nem fogadok el. Szóval, addig egyetlen szót sem fogok hozzászólni, de ha csak hallgat, semmit sem mond, az is elárul valamit, megfogom érteni, hogy beletrafáltam. De addig is tudom vele fejleszteni a szemkontaktust, előbb-utóbb úgyis megsúg nekem valamit az a tekintet.

Kimberly & Charles

Nem tudom mit is tegyek. Félek... félek, hogy megijesztem, ha most letámadom azzal, hogy Charlie Wesley vagyok és azért jöttem, hogy feleségül vegyem és elhurcoljam magammal Romániába ahol együtt kell, hogy éljen velem, két gyerekkel akiket törvényileg "létre kell hoznunk", ja és van még egy rakás sárkány, akikről sosem tudni, hogy melyik pillanatban támad meg bennünket vagy eszik meg valamelyik gyerekünket... Ezek a száraz tények, ha tetszik ha nem. És a legelszomorítóbb az, hogy ez tényleg így van, és mind egyetlen egy ember határozata miatt, akinek csak az a fontos, hogy minél több aranyvérű áruló szülessen erre a már igy is hataloméhes és gonoszsággal teli világra. Azt senki sem kérdezte meg, hogy az érintettek mit is gondolnak erről. Hogy vajon képesek lesznek-e az erővel összekötött párok valaha is szeretni egymást? Mindenki a saját érdekeit nézi. Értem én, hogy fontos, hogy fennmaradjon a varázólóvilág, de ilyen áron? Érthetetlen az egész... De ha már bele vagyunk kényszerítve ebbe az egészbe, akkor meg kell tennünk mindent, hogy a saját javunkra fordítsuk az egészet.
- Hetedik évfolyam... Akkor te vagy Kimberly Williams? - tértem a lényegre, hisz nincs miért tovább kertelnem. Szinte teljesen biztos voltam abban, hogy megtaláltam... Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar belefutok, de sors gyorsabb volt nálam. A gyomrom ismét heves remegésbe kezdett, alig tudtam palástolni, hogy mennyire ideges vagyok.
- Mindent megtudsz, ígérem! - tettem a kezem a szívemre jelképesen, hogy megmutassam neki, hogy a szavamat adom. El fogok neki árulni mindent, amint én is teljesen biztos leszek benne.
- Ne is törődj velük, csak féltékenyek, mert egy ilyen csinos lánnyal beszélgetek. - mosolyodtam el, hogy oldjam kicsit a feszültséget, de belül majd felrobbantam az izgalomtól.

template made by cupcakesss of Caution 2.0

Charlie + Kimberly

- Nem, nem titok. Utolsó évfolyamos vagyok, vagyis tizenhét. - Ez nekem valahogy sehogyan sem áll össze. Furcsán viselkedik... Én beszélek, aki délelőtt kis híján padlógázzal bele csapódtam. Totál nem figyeltem. Kínos volt. De mégis találkozni akart velem naplementekor. Aztán meg csak úgy elsuhant, engem meg otthagyott. Szóval, nem nagyon volt más választásom, mégis csak el kellett jönnöm. De nem az az egyetlen oka, hogy tudtam várni fog rám. Na jó, persze ez is, de mivel esélyt sem adott arra, hogy visszakozzak a kiengeszteléssel kapcsolatban érdekel mégis mit akar kihozni ebből az egészből. Tudni akarom... A kíváncsiságom pedig nagyon kicsiben szólt bele a döntésemben. Ez már valamivel több, mint egyszerű kíváncsiság. Viszont szinte egész nap ezen kattogott az agyam. Aludni sem tudtam volna, nem hagyott volna a gondolat... Folyton azon töprengtem volna, hogy mi lett volna, ha...? Azt pedig utálom.
- Miért érdekel? Ha nem titok, persze... - Akaratlanul is eszembe jutott a beszélgetésünk Bonnieval, amit délután mondott, miután állítólag sokat vannak együtt Ronnal és amit Charlieró mondott. Igazság szerint annyi minden kavarog a fejemben, hogy néha úgy érzem képtelen vagyok rendet tenni, pedig ha egyszer sikerülne talán én is mindent világosabban és egyszerűbben látnék. Így viszont elég nagy a káosz. De azért jó volt egy kicsit kiadnom magamból azt a sok őrültséget, ami felgyülemlett bennem.
- Öhm... Esküszöm, szabályosan érzem a hátamba fúródó tekinteteket. Mond, hogy nem csak nekem tűnt fel... Miért néz mindenki úgy ránk, mintha megöltünk volna valakit? - Jelen pillanatban hátra sem mernék pillantani, még a végén engem fognak megölni a puszta tekintetükkel. Én pedig még élni akarok. De Charlienak talán van valami magyarázata erre...