Carter Ross

Carter Ross || Cart || 15 || Luke Pasqualino

Teljes név: Carter Mason Ross
Születési idő: 1981. 08.31
Születési hely: Anglia, London
Élőhely: Anglia, London
Átváltozási idő és hely: -
Pálca: akác, fönixtoll, 12 hüvelykes
Foglalkozás: tanuló és metamorf mágus

Ilyen vagyok....

Külső: Nyisd ki a szemed, ha meg még úgy sem látod, milyen vagyok, akkor légyszi vegyél egy szemüveget. Hogy ezt nekem kéne elmondanom? Oké, rendben van, szóval, ha megkérdezed tőlem, mint az előbb, hogy milyen vagyok külsőre, akkor azt fogom rá válaszolni, „Istenien nézek ki”. Jól van, jól van, azért túlzottan nem esek bele abba a hibába, hogy magamat dicsérem, de na, azt mondják, tényleg nem nézek ki rosszul. Fekete hajam van, ami kicsit hosszabb, mint a rövid, de még a kanyarban sincs a hosszúhoz képest és, ami a legfontosabb jellemzője… látott már életében fésűt, még ha nagyon nem úgy néz ki, akkor is. Igazából allergiás vagyok a kinézetemre, szóval mindennek úgy kell kinéznie, ahogyan én akarom. A stílusom hűen tükrözi, hogy egy 15 éves srácról van szó, csak semmi csicsa, egyszerűen és nagyszerűen. Mint azt már említettem, fekete hajam van és a változatosság kedvéért fekete szemem, már amikor és kissé sötétebb bőröm. Már amikor? Ez mit takar? A kihalóban levő állatfajon belül is egy, még annál is ritkább állatfajba tartozom, ami annyit tesz, hogy metamorf mágus vagyok. A vén McGali lehidalt, amikor megtudta és szerintem szanaszét átkozta a süveget, amiért nem a Griffendélbe rakott. Van egy különleges ismertetőjegyem is, méghozzá a bal vádlimon, ami egy régi sérülésből megmaradt heg. Amúgy poén volt, mert dinkagyerek bicajozni tanult és kerítés. Van még valami, amit elfelejtettem? Megemlíteném, hogy neem, nem vagyok egy kigyúrt izomkolosszus és csak 176 centi magas vagyok.
Belső: Bonyolult, mint egyesek párkapcsolata. Bővebben kifejtve, nos, én magam is egy bonyolult természet vagyok, már a származásom is dob egyet a dolgokon, merthogy ugyan a Mardekár házat gyarapítom, viszont félvér vagyok és ez sokaknak fáj. Nem tudom, ez más házaknál hogy működött, de nálunk körülbelül így zajlott az első nap a bemutatkozás: Név, Vér… hát, én még a régi jó öreg van-e hobbid, vagy kisállatod kérdéshez szoktam, de ámen, legyen, ha így akarják. Némiképpen sikerült integrálódnom, de azért még most sem vagyok 100 százalékos tag, ez viszont már engem nem nagyon érdekel. Igen, egyébként hasonló a stílusom is, nagyon nem érdekelnek a dolgok, valahogy ezt az egész Sötét Nagyuras marhaságot is tömény parasztvakításnak gondoltam, több dolog miatt is. Nekem ez rasszizmus és egy félig indiai (anyám lévén félig meddig az vagyok, nem tudom látszik-e, meg az irónia hallatszik-e) származású embernek volt már dolga ezzel és köszöni szépen, többet nem kér belőle. A másik oldal csábítóbb, pláne, mert tök menő, ahogy azzal a fehér köddel, vagy micsodával közlekednek, az meg még külön rátesz, hogy a szüleim is Rend tagok. Maradjunk annyiban, hogy vörös posztó vagyok a hardcore mardekárosok között, bár így is van egy-két elvetemült mugligyűlölő haverom, akikkel igen emelt színvonalú eszmecseréket szoktam folytatni erről. Ez a másik dolog, amit szeretek, beszélni, azon belül is vitatkozni ezerrel, ez az én stílusom, kemény szócsaták, olyan vagyok, mint egy jó politikus, bárkinek lyukat beszélek a hasába. Szoktam is, napi rendszerességgel. Amilyen rendben van a ruhatárom, annyira rendetlen vagyok sok egyéb másban, így például a tanulásban, de mivel ötödév RBF év, így kénytelen vagyok összeszedni magam. Csak egy kicsit, mert amúgy olyan lusta vagyok, mint a dög. Tipikusan a majd holnap híve vagyok és így szinte semmivel nem vagyok kész időben. Tanáraim szerint kissé öntelt, egoista, hanyag, manipulatív és kekec. Ez utóbbit főleg a jó öreg McGalagony mondja, mert vele szoktam szócsatázni, Pitonnal nem merek, mert az a nyalthajú denevér még a végén megmérgez. Kinézem belőle, még az orra, izé a szeme sem áll jól, az Dumbledore. Na, ő a másik, akit nem csípek… a krapek tök úgy néz ki, mint a télapó és attól viszont kiráz a hideg, mióta Ernie bácsikám egyszer annak öltözött, tisztaára kiver tőle a víz, pedig alapjáraton kevés dolog van, amitől félek, na, az egyik ilyen ez, mert alapból minden hülyeségben benne vagyok.

Az én történetem....

Most komolyan, ha bárki is azt várja el tőlem, hogy életem cirka első 6, vagy 7 évét részletezzem, az most csúnyán mellényúlt, mert nem fogom. Egyrészt, mert lusta dög vagyok, mint azt már mondottam volt, másrészt pedig… könyörgöm, csak egy tök átlagos kiskölyök voltam, aki minden második lépésénél eltaknyolt, majd felállt és futott tovább. Ennyiből állt az életem, meg focizásból, bringázásból és a házibaglyunk állandó nyúzásából, szóval az a dög olyan ellenálló lett, hogy ablakot lehet vele törni. Megjegyzem, az öcsém körülbelül két éve meg is próbálkozott vele, de nem jött be neki, mert apám éppen az ablakot nyitotta ki, így frontálisan összeismerkedhetett a házidöggel. Gyanúm szerint azóta sem heverte ki egyik sem azt a találkozás és anyám még mindig a röhögőgörcs szélére sodródik, akárhányszor valamelyikünk megemlíti otthon. Ugyan nem vagyunk nagy család, de annál hangosabb bandával kénytelenek együtt élni a szomszédok, akik lassan biztosítást és ha már az is megkésett, minimum kártérítést követelnek az önkormányzattól, mert az biztos, hogy nem az Allianz ajánlja a mellettünk lakást. Mondjuk itt jön be az, hogy egy máguscsalád minek költözik muglik lakta városrészre, de hát, nálunk anyám hordja a nadrágot és ő mugliszármazású, vagyis nem esik nehezére ilyen helyen lakni, mert alapból így szocializálódott, az apám viszont… echte varázsló. Annyi köze van a muglikhoz, mint a csokinak a vaníliához, emberből van és csókolom. Gyanúm szerint ezért nincsenek nálunk túl sűrűn családi találkozók, mert a mugli hadosztály hatalmas veszteségekkel térne vissza a támaszpontra. És úgy mellékesen, van egy öcsém, család téma lecsukva.
Szóval, ott tartottam volt, hogy metamorf mágus vagyok, ami meglepő, mert senki sem emlékezett rá, hogy a családban volt-e valaha ilyen, de még a közeli rokonságban sem. Kontrollálni nagyon nem tudtam és még a mai napig érzelemfüggő, de kiskölyökként durvábban nyomattam, mert akkor aztán nem volt megállás. Ezzel ijesztgettem mindenkit, magyarán találtam egy hobbit, a bringázáson kívül, amit szerettem. Tizenegy éves koromban pedig megkaptam a behívó levelet a Roxfortba. Na jó, abbahagyom ezeket a katonás jelzőket.
Szóval, itt vagyunk, megint. Egy újabb tanév, megint. Tuti Potterről fog szólni, megint. Sok a tőmondat, megint. Meg persze a szóismétlés, megint. Igen, igen, igen, ezt nem hagyhattam ki, az fizikai fájdalmat jelentett volna, ami viszont kizáró oka egy kilóméteres vigyornak. De, mivel megint tök fölösleges dolgokról készülök beszélni, így inkább a tárgyra térek. Elkezdődött az ötöd évem, ami többek között egy kupac tanulnivalóval is jár, meg egy másik nagy kupac egyéb nyűggel, aminek a felét így is, úgyis megpróbálom majd elbliccelni, ergo büntetőmunka, pontlevonás, soroljam még? Inkább ne? Felőlem oké. De egy dolog kifejezetten piszkálja a csőrikémet, hogy ezzel a béna hasonlattal éljek. Pontosítok… mi a fene ez a rendelet?! Bár… tökre nem fog érdekelni a dolog, szóval, nem strapálom magam emiatt. Majd ezt is megúszom, mint minden más eddigi ökörséget, ez sem lesz kivétel. Szóval, mint azt már megemlítettem, elkezdődött az iskola, éljen, megint lehet tanulni. *”ünnepel”* Tulajdonképpen művelődni szeretek, tanulni viszont nem, mert abban… hogy is mondjam, ott a kényszer, amit viszont kifejezetten utálok, illetve magával a kényszerhelyzettel nem vagyok kibékülve. Ha valamire kényszerítik az embert, akkor azt is rámondhatjuk, hogy korlátok közé szorítják és nekem igazából ezzel van a bajom, mert egyfajta klausztrofóbiában szenvedek, ami a szabályokra van konkrétan kihegyezve. Azta minden, feltaláltam egy új betegséget, ezért tutira valami díjat kapok, vagy legalább egy elismerést. Mondjuk félreértés ne essék, a szabályok valamilyen szinten jók, mert rendszert, inkább rendet hoznak az életünkbe, mint például „A vonat ablakán kihajolni tilos!”. Tök logikus, mert még az életünket is védik vele, de mondjuk az, hogy ne ordítozz a folyosón… kinek ártok vele? Nem kell a folyosón aludni és akkor probléma letudva.
„Az 1232-ben kiadott törvény pedig kimondja…”
Jézusom, de nem érdekel egy ősrégi rendelet, már az 1300-as években el kellett volna évülnie, végül azért sok törvény, meg rendelet akár 10, 20, 30 év múlva sem állja már meg a helyét, nem hogy századokkal később. Igen, ez mágiatöri füzetnek indult, de valaki rávett arra, hogy vezessek naplót, de egy külön füzetet lusta voltam venni, meg aztán időm sincsen annyi, hogy egy ilyennel szórakozzak, így marad az óra. Már csak röpke negyven perc választ el a szabadságot jelentő csengőtől és… ki dobott meg? Nem fogom Bins elé dobni, idióta… 30 perc, valami ökör mégis megpróbálkozott vele, de szerencsére el sem lát odáig… 25 perc… asszem el fogok aludni…