Lieselotte Z. la Belle

LIESELOTTE ZOÉ LA BELLE || LIS, LOTTE, ZOÉ || 15 || SUSAN COFFEY

Teljes név: Lieselotte Zoé la Belle
Születési idő: 1981, január, 15
Születési hely: Írország, Newtownabbey
Élőhely: Anglia, London
Pálca: Lieselotte: 14,5, nyír, sárkényszívhúr
           Zoé: 12.5, mogyoró, unikornisszőr
Foglalkozás: tanuló, Hollóhát terelő

Ilyen vagyok....

Lieselotte: Mondhatni tipikus jó kislány vagyok. Hollóhátba beillek. Szeretek és élvezem is, ha tanulnom kell, bár a sport és a repülés imádata sem áll messze Tőlem. Tudni kell Rólam, hogy imádok olvasni és beszélgetni. De csak ha arra érdemes párt találok. A fiúkkal bizalmatlan vagyok, bár szerintem ezt meglehet bocsájtani. Szeretek együtt repülni a baglyommal és úszni. Türelmesnek mondanám magam, de Zoé jelleme néha befolyásol és olyat kimondat Velem, amit Én nem akarok… Nagyon szeretek azonban apró kis ékszereket, kiegészítőket készíteni. Kreatívnak mondanám magam, bár van, amikor cserben hagy az ihlet. Ilyenkor festek valamit és már is jobb a kedvem! Ritkán vagyok rosszkedvű, de ha az vagyok, jaj, annak, aki a közelembe kerül.

Zoé: Lis-zel ellentétben és indulatos, makacs és könnyen sértődő vagyok. Szeretek kacérkodni a fiúkkal, aztán pedig pofára ejteni őket, ha túl követelőzőek. Nem szeretem, ha Lis-t vagy bárki más barátot bántanak. Nem szeretem, ha valaki azt hiszi annyira okos, és kifejezetten utálok egy két aranyvérűt. Csak mert Ők „tiszták”, nem kell lenézni senkit. Rendszeresen bajba keveredem, és ennek Lis issza meg a levét. Hollóhátashoz képest igen sok büntetést kap, amiről néha nem is tud. Szeretem a hipogriffünket, amit még Eduard vett születésnapunkra. A kviddics igazán durva sport és néha megköveteli, hogy előzetes „megbeszélés” nélkül átvegyem az irányítást a testünk felett. Ilyenkor mindig történik valami „véletlen” baleset, de nem Én voltam! A gurkó magától mozog!

Külső: Élénk bordó /vöröses hajkoronával rendelkezem. Imádom lófarokba, copfba, kontyba kötni és leengedve hordani a hajam. Nincs olyan nap, hogy ne lenne benne valami kis furfangság. Egy széke tincs, egy göndör lokni az egyenes hajban, egy pillangós csat, vagy bármi, ami különlegessé és kissé mássá teszi a hajamat, nap, mint nap. A szememre vagyok a legbüszkébb, azt anyámtól örököltem. Azt mondogatta „ a szem a lélek tükre”, és milyen igaza van. Aki egy kicsit is jobb megfigyelő, vagy jobban ismer, az csak a szemembe néz, és már tudja, mi az igazság. A bőröm makulátlan, nem úgy, mint egyes osztálytársaimé vagy alsósoké. Erre és a tökéletes fogpasztamosolyomra vagyok a szemem és a hajam mellett a legbüszkébb! Mindig figyelek, hogy összepasszolóan öltözzek fel és legyen valami egyedi, valami olyan rajtam, ami senki máson nincs. Nem szeretem a talárt, mert az megfoszt a kreativitástól.

Az én történetem....

A nevem Lieselotte, ez pedig itt a történetem. Jó szórakozást hozzá!

1981. január 15-én születtem, Írországban; Newtownabbey-ben. Ez egy kis város Észak-Írországban. Nagy és népes családból származtam. A város nagy része a családom tulajdonában állt. Sokan vártak és szinte mindenki örült az érkezésemnek. Kivéve az apám… Ő fiút várt volna, de lány lettem és ezért mélységesen átkozta a családomat. Az a szóbeszéd járta, hogy megfogadta, ha nem születik a 4. születésnapomig egy fiútestvérem, lemészárolja a családomat.

˘Ezt utólag tudtam meg, egy javasasszonytól. Ha ezt tudták volna a rokonaim, most minden más lenne, és talán nem történik meg…˘

Félvér vagyok, ezt szögezzük le. Anyám mugli származású volt, akár csak a családja. Édesapám nagyhatalmú auror volt, és Ő volt az egyetlen, aki élt az Ő családjából. Sose értetem mi történt, na, nem mintha beavattak volna egy gyereket, de ez mindig is érdekelt, még a mai napig nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy talán…
4 és fél éves voltam. Július volt, erre tisztán emlékszem, hogy melyik nap, azt magam sem tudom, vagy csak nem akarok emlékezni rá. Reggel még minden szép és jó volt. Anyámmal a piacra mentünk, hogy vásároljunk, amikor találkoztunk a család barátjával, Eduard-dal. Ő farkasember volt. Arról panaszkodott, milyen nehéz neki minden teliholdkor, és mennyire retteg, hogy bántani fogja a szeretteit. Apám legjobb barátja volt és emellett szerelmes volt anyámba…

˘Most, hogy nagyvilág elé tárol életem egy szeletét, a LEGFONTOSABB szeletét, sok mindenre rájöttem. Ha aznap nem megy el hozzá, vagy ha magával visz, talán…˘

És úgy hiszem, anyám is gyengéd érzelmeket táplált iránta, de ebből egy lassan 5 éves még semmit sem érthet, nem hogy felfogja ezeket a dolgokat. Hazaértünk, és szokásunkhoz híven apával nekiálltunk az ebéd elkészítésének. Anya, ilyenkor mindig elment sétálni, vagy a nagyiékhoz, hogy kettesben lehessünk apával. Úgy gondolta, hogy fontos, hogy időt töltsek az apámmal és megtanuljak tőle mindent, amit Ő tud.

˘Akkoriban nem értettem és csak örültem, amikor apa az ágyába vitt és birkóztunk. Mai szemmel és ésszel már nem birkózás… Valami visszataszító, amit senkinek sem kívánok…˘

Anya valamivel hamarabb ért haza. Apával lefürödtünk és az ágyukban voltunk. Nem hallotta, hogy anya hazajött, pedig hallania kellett volna, de annyira el volt velem foglalva, hogy nem is figyelt oda, ki jön vagy megy éppen. Játszottunk és egyszer csak „karóba húzott”. Ekkor nyílt a szobaajtó… Hangos sikoltások… Fájt… Vért láttam, nagyon sok vért…

˘Ennyi, ami arról a pillanatról megmaradt… és ekkor történt, hogy megváltoztam. Én nem… Csak Zoé. Mivel két nevem van, mindig azt játszottam, hogy vagyok Én, azaz Lieselotte és van Ő, vagyis Zoé. Lehet, hogy már ezelőtt is bennem élt, de úgy gondolom, ez adta a kellő löketet ahhoz, hogy megszülessen. Meghasadtam… Nem csak a testem, de a lelkem is…˘

Mire feleszméltem, apám pálcáját láttam a szívemnek szorítva, és nyögéseket hallottam. Nem, anyám volt, hanem apám. Anyát megölte a halálos átokkal… Engem pedig… Megerőszakolt… Miután végzett Velem otthagyott az ágyon és elment. Megölte a nagyszüleimet és mindenkit, aki csak ismert. Eltűnt…
Két nappal később talált Rám Eduard, Ő volt az, aki megmentett… Bejelentette a Mágia Ügyi Minisztériumba az esetemet. Nem sokkal később elfogták és Dementor általi halálra ítélték. Eduard végig nézte. Amikor mesélte, teljes megnyugvás és kielégültség ült ki az arcára. Ezt annak tudtam be, hogy végre elérte a célját, hogy végre megölethette azt, aki tönkretette. Azt mesélte sajnálta, hogy nem Ő ölhette meg, de így jobban élvezte, mert látta szenvedni…

~A nevem Zoé. Lis testében élek, Én vagyok a tudata másik fele. Mindent látok, hallok és érzek. Ha bántod, legközelebb Velem találod szemben magadat és neked annyi!

Ahogy ez a kis jámbor elmesélte minden úgy történt. Addig a pillanatig nem léteztem. De amikor megtörtént, életre keltem, ha fogalmazhatok így. Sok jele volt annak, azon a napon, hogy az a… Kise mondom micsoda, erre készül, nem vette észre… Szerintem csak nem akarta, azaz átokfajzat némber. Szerintem megérdemelte a halált. Én legalábbis örültem neki, hogy meghalt, Lis nem annyira, de felnőtt. Eduard minta apaként gondoskodott Rólunk. Ő volt az, aki rájött, hogy már ketten élünk, egy testben. Sok orvoshoz elvitt, de egyelőre nem akarom magára hagyni. Ha találok neki valakit, akiben megbízhatok, Én is és Ő is, majd talán akkor, de addig, Egyet fizet, kettőt kapsz „akcióban” vagyunk.
És ez a rendszer egyáltalán nem tetszik! Mi az, hogy Ők jelölik ki a párokat?! Értem Én, hogy kihalás szélén állunk, de könyörgöm! Ez azért nem a legtisztességesebb!

A halála után nem sokkal elhagytuk Írországot. Én cseppet se bántam, Lis-nek így volt a legjobb. Békében élhetett és elfelejthette ezt a szörnyű tragédiát! Igazából sose felejtette el, de mindent megtettem, hogy elviselhetőbbé tegyem az életét. Noha sokszor vettem át felette az irányítást, de megegyeztünk egy egyezményes jelben, amit Eduard közvetítésével beszéltünk meg. Van egy gyűrűnk. Egy régi gyűrű, amit egy Londoni antikvitásban vettünk. Ha a bal kezünkre kerül, akkor Én irányíthatok, ha a jobbon van, akkor Lis a domináns fél. Hazudtam. Amikor olyan helyzetbe kerül gondolkodás nélkül a helyébe lépek és megvédem.~

Londonba költöztünk, Eduard örökbe fogadott. Kaptam tőle egy gyűrűt. Imádom. Régi és gyönyörű! 11 éves koromban levelet kaptam a Roxfort-ból. Felvételt nyertem, pedig nem is jelentkeztem! Olyan boldog voltam! Eduard írt egy levelet Dumbledore professzornak, amiben elmesélte –nagy vonalakban- mi történt Velem, és hogy mi lett a következménye, de még így is engedték, hogy oda járjak.
Elmentünk Olivander-hez pálcát venni. Na, ez nagyon érdekes volt! Két pálcát vettünk. Egyet Nekem és egyet Zoé-nak. Az Én pálcám egy Nyírfából készült, 14,5 hüvelyk sárkányszívhúrral. Zoé ellenben mogyorófa pálcát kapott, 12.5 hüvelyket unikornis szőrrel. Azért volt szükség két pálcára, mert bár egy testben élünk, két különböző személyiség vagyunk, és egymás pálcáját, csak nagyon nehezen tudjuk irányítani. Kaptunk egy gyöngybaglyot is, Amaral lett a neve. Nagyon nehezen tudtuk eldönteni, de végül ez lett az a név, ami mind a kettőnknek megtetszett.
Mindent összevetve, nagyon is jó életem volt. Mindent megkaptam, még ha történt is rossz dolog, ami megbélyegzi az életemet. Nem tudom, ki hogy van vele, Zoé a részem, és aki ezt nem tudja elfogadni, azt csak sajnálni tudom. A süveg a Hollóhátba osztott be, aminek őszintén örülök! Másodikban terelő lettem. Sok sérülés ért, de sok jó emlék is. Bár a rendelettel nem vagyok kibékülve, egyelőre nem nagyon érdekel, hogy kivel kellene együtt lennem. Félre értés ne essék, nincs vele bajom, de nem érzem úgy, hogy olthatatlan vágyam lenne az iránt, hogy elmondjam Neki, vagy bárki másnak az életemet. Természetesen, az Igazgató úron kívül és a Házvezetőn kívül senki más nem tud arról, hogy mi történt Velem, és hogy ketten vagyunk!

˘Ennyi lenne a nagy történetem. Remélem senki nem unta megát halálra. Ha meg igen, akkor fogyatkozott a Varázsvilág mágusállománya!˘