Helena és Viktor

Még nem voltam egy szakértő az iskolai tájékozódásban, főleg, hogy a lépcsők folyton forogtak, így direkt valamivel korábban indultam el, hogy hagyjak időt magamnak az eltévedésre. De úgy tűnik, fejlődök, mert most már csak egy lépcső térített olyan helyre, amit nem ismertem és hamar találtam tájékozódási pontot, így végül 10 perccel korábban érkeztem meg. Kissé idegesen. Persze erre okom is volt, hiszen nemrégiben hallott információkkal volt tele még a fejem. Féltettem is egy kicsit Helenát, meg egy kicsit magamat is. Meg nem tudtam felfogni, hogy miért olyan nagy titok, hogy valaki animágus. Szerintem ez vagány dolog. Jó, én sem feltétlenül kezdenék el átváltozgatni az utca közepén, csak úgy, de azért szerintem ez menő. Én biztos dicsekednék vele valamennyire.

Tudtam, hogy Viktor késni fog, és nem talál oda időben az Átváltoztatástan teremhez, éppen ezért úgy gondoltam, elég lesz 10 perccel a megbeszélt időpont előtt jönnöm, hiszen úgyis lesz 20 percem készülődni.
Azonban meglepetés fogadott. Viktor már a teremben volt, és éppen körbenézett, a különböző szantantárgyi holmit vizslatta.
- Szia!- köszöntem neki meglepődve. Aztán gyorsan túl tettem msgam a dolgon. Ha előbb van itt, előbb kezdünk, nekem mindegy. Mivel Lanának is elkezdtem már segíteni, tudtam, mivel akarom kezdeni.
- Rendben, kezdjük is!- rikkantottam, majd közelebb mentem hozzá- Első fontos kérdésem: tudsz patrónust idézni?- reméltem igent válaszol. Mondjuk, ha nemet, az sem baj, de akkor először azt kell megtanítanom neki. Ennek gondolatára is megörültem. Patrónus-bűbájt még úgyse tanítottam.

Amint Helena betoppant, felemeltem a fejem a mélázásból és majdnem rögtön kérdésre nyitottam a számat. De ez modortalanság lett volna, s erre csak az döbbentett rá, hogy neki eszébe jutott köszönni.
-Szia! - köszöntöttem egy biccentés kíséretében, s amikor kinyitottam a számat, újra félbe lettem szakítva. Végül is, tanítani jött, szóval igazából ez volt a dolga, hogy ő beszél, én meg figyelek.
-Tudok. De van kérdésem. - most inkább nem vártam meg, hogy engedélyt kapjak rá, végül is ő nem hetven éves professzor asszony, még ha tanít is.
-Miért nem vagy bejegyezve? - Tulajdonképpen ez az ő dolga volt, de valahogy zavart. Kedveltem és nem szerettem volna, ha bajba kerül, főleg, ha pont az én tanításommal kelt feltűnést. Akkor már az én hibám is lenne ráadásul. Minden esetre, ha már így kérdezte, a kérdésemet követően hangtalanul megidéztem egy patrónust, ami egy sas alakját öltötte.

Ilyen morcosnak még sosem láttam Viktor Krumot, akkor sem, amikor tini lányok hada vette körül egy-egy nyílvános helyszínen. Köszönt, de éreztem, hogy csak azért, mert ezt én is megtettem. A kérdéesemre épphogy csak ráförmedte, tud. Teljesen ledöbbentem. Már éppen be akartam neki szólni valami cifrát, amiben megérdeklődöm mi a fene baja van, amikor elmondta ő magától is.
Nem várta meg, míg azt mondtam: "Persze, kérdezz!", feltette egyből a kérdését.
- Honnan gondolod, hogy nem vagyok bejegyezve?- kérdeztem vissza, mire a férfi arcvonásai kicsit megnyugodtak- Amúgy nem vagyok...- Viktor arca érdekes színt vett fel- De egyátalán mi közöd van ehhez!?- fakadtam ki- Legyen elég az, hogy tudom amit tudok, és megtanítalak téged is- úgy éreztem Viktor kételkedik abban, ténylegesen animágus vagyok-e. Lehet úgy gondolja, hazudok. Hogy eloszlassam kétségeit gyorsan átváltoztam. Senki sem gondolná, hogy mennyire dühös tud lenni egy ló. Az lényegtelen, hogy van-e szárnya. Addig, amíg nem állt meg veled szemben egy bőszen szuszogó, patáját emelgető, 2 méteres lóállat, addig nem tudhatod. Na, Viktor mostmár tudta. Ugyanis ott álltam előtte, és szárnyamat megrebeztem egyszer-kétszer. Időközben a megidézett sas alakú patrónusa szertefoszlott...

Ugyan nem az én dolgom, mégis mióta Dumbledore elárulta, hogy Helena nincs bejegyezve, engem zavart. Szíve joga, persze, de így mind a ketten oltári bajba kerülhetünk.
-Nem adom ki a forrásaimat. - Nem mintha valószínűnek tartottam volna, hogy a lány beszalad az igazgatói irodába panaszkodni, vagy egyéb, de mégis úgy gondoltam, hogy nem illene kiadnom. De azért az én mogorvaságomtól függetlenül meglepett ez a nagy kirohanás és egy kissé hátrahőköltem, amikor fölém tornyosult egy ló. Más körülmények között, lehet, hogy elkezdtem volna dicsérni, de abban a pillanatban semmi ilyesmi nem jutott az eszembe.
-Oltári bajba kerülhetsz miatta. - Azt már nem tettem hozzá, hogy én is, mert már így is eléggé ideges volt, én pedig nem szerettem volna hatalmas paták alatt befejezni az életemet. Azért bíztam benne, hogy további szavakba öntött kommunikáció céljából visszaalakul, mert nem volt erősségem a prüszkölésekkel történő önkifejezés.

Higgadj le!- ordítottam magamnak belül. Ennek így semmi értelme nincsen. Viktor nem hibás azért, hogy meghalt Tata mielőtt befejeztem volna az animágiát, és azért sem hibás, hogy utána egyedül fogtam hozzá a tanuláshoz. Animágus mester nélkül pedig nem jegyeztethette be magát. Egyszerűen nem tudtam megkérni McGalagonyt, hogy tanítson tovább, vagy mondja azt: ő tanított tovább. Mire ezeken végigrágtam magam teljesen le is higgadtam. Hátráltam két lépést Viktortól, és a szárnyaimat behúztam, majd elrendeztem a hátamon őket. Már nem fújtattam, a fülem nem hátrafelé állt, hanem előre, figyelmesen. Már patáimmal sem kapartam, testtartásom nyugalmat sugárzott. Visszalakultam.
Ott álltam Viktor Krum előtt, kissé megtörve. Amíg lóként dühös voltam, az érzelmek nagy részét nem éreztem fele olyan erősen sem, mint emberként. Most azonban már megint Tata halála volt az, ami lesokkolt. Nem tudtam, mennyi ideig fogok még ily módon lemerevedni, ha rágondolok, de reméltem hamarosan elmúlik.
Pár perc csend következett, közben igyekeztem Viktorra, és nem Tatára gondolni. Végül felemeltem a fejem, a fiúra néztem, és elkezdtem:
- Köszönöm, hogy figyelmeztettél, de tudom én is hogy be kellene jegyeztetnem magamat- hangom kedves volt, nyoma sem volt benne korábbi kirohanásomnak- Nem érdekel, hogy kitől tudod hogy nem vagyok bejegyeztetve, de köszönöm neki is, hogy aggódik értem. Akaratomon kívül vagyok bejegyzetlen animágus, a bejegyeztetés sajnos nagyon bonyolult dolog. Kell hozzá egy tanító, aki vállalja, hogy "Igen, én oktattam őt." Sajnos nekem ilyenem nincs, de igyekszem keresni- lesütöttem a szemem. Tudtam, hogy ostoba vagyok, de hát ez van. Elhatároztam magam. Bármennyire is nehezemre esik, beszélni fogok a közeljövőben McGalagonnyal.

Döbbenten álltam a ló előtt. Nem csak azért, mert ilyen reakciót váltottam ki Helenából, habár arra sem számítottam ébben és nem szerettem volna a patái alá kerülni, de a meglepetésembe nem kevés csodálat is vegyült, mivel egy gyönyörű ló állt előttem. Nem értek az állatokhoz, a lovakhoz pláne nem, de azt azért meg tudtam mondani én is, hogy még a szárnyaitól függetlenül is egy igen pompás állattal nézek ferkasszemet. Mire a lány visszaalakult, én is kicsit elszégyelltem magam. Tulajdonképpen nem kellett volna úgy nekiesnem.
-Ne haragudj. - Sütöttem le a szememet kutyamódra, majd amikor eljutott a tudatomig az, amit mondott, újfent csodálkozó arckifejezéssel kaptam fel a fejem. Ha ő nincs bejegyezve, mert nincs tanítója, akkor én sem tudom elintézni, mivel engem meg ő tanít.
-Akkor én sem...? - Reménykedtem valami megnyugtató válaszban, de nem igazán tudtam volna hibáztatni, ha nem tud ilyet adni. Talán ismét beszélnem kellene az igazgatóval...

- Semmi baj- ahogy Viktor becsukta a száját, már én ki is mondtam ezt- Szólnom kellett volna- mondtam lesütött szemekkel- És... bocsánat az előbbi kirohanásomért- ritkán kérek bocsánatot, és csak akkor, ha okom van rá.
Be kell jegyeztetnem magam!- gondoltam, és szánakozva néztem Vikotrra. Ő ebből felfogta: nem sok remény van. Vagyis ezt hihette, ugyanis remény, az volt sok.
- De...- kezdtem. Erre a fiú felkapta a fejét reménytől csillogó szemekkel- Be akarom jegyeztetni magamat. És beszélni is fogok McGalagony professzorral ezügyben- döntöttem. Le kell vetkőznöm félelmeimet, és kiállni McGalagony elé- És ha nem is sikerülne, akkor hozzá kell fordulnod tanításért. Ő biztosan szívesen tanít, de arra készülj fel, hogy nagyon kemény lesz. Nem mintha én nem lennék az...- tettem hozzá egy félmosoly kíséretében. Szerintem McGalagony animágia-órái keménységben az én óráimat érték. A tanárnő jobban tanított- ez tény volt, de én a tapasztalatomat keménységgel pótoltam be.
Vártam Viktor Krum, a híres kviddicsjátékos válaszát. Inkább egy szakértőre bízza magát, vagy kivár, és egyenlőre egy bejegyzetlen animágustól vesz órákat. Csak egy bolond választaná az utóbbit.

Nem is tudom, hogy igazából melyikünk szégyellte magát. Ő, vagy én. Mindenesetre legalább nem húztuk fel magunkat rajta túlságosan és láttam egy nagy, szárnyas lovat. Azért ilyesmit nem csinálok minden áldott nap.
-Ömm... és ő mit fog szólni ehhez? - Tulajdonképpen még sosem beszélgettem a professzorral, de már messziről is az a típusú tanár volt, aki feleakkora volt mint én, de minden szőrszálam vigyázzba vágta magát tőle mind tiszteletből, mind félve. Én tulajdonképpen egyelőre szerettem volna Helenánál maradni. Valahogy a beígért szigor ellenére tőle kevésbé tartottam, mint a professzorasszonytól.
-Én azért még maradnék. - mondtam ki végül, ami a fejemben járt. Bíztam a lány képességeiben, hogy megtanít arra, amire szükségem van. Valahogy abszurdnak tűnt elképzelni azt a helyzetet, hogy csak úgy karomat lóbálva besétáljak McGalagony irodájába, hogy "hé, tanárnő! tanítson már nekem, legyen szíves, animágiát!". Nem... ez határozottan elképzelhetetlen helyzet volt.

Meglepett Krum válasza, azt hittem, el fog menni.
- Semmit se szólna szerintem. Még örülne is neked, hiszen végre oktathatna animágiát. A legtöbb végzősnek nincs erre ideje, aztán a suli befejezése után pedig vagy elmennek dolgozni a diákok, vagy tanoncnak egy tárgyi mester mellé. McGalagonynak már régen volt tanonca...- elgondolkoztam.
- Maradnál? Igen?- kérdeztem vissza- Amúgy szép patrónus volt...- tettem hozzá a fiúra pillantva- De azt tudnod kell, hogyha animágussá akarsz válni, akkor ahhoz akár éveken át tartó napi több óra gyakorlás kell. Lesz elég időd rá az edzések mellett? És arra is, hogy visszajárt ide hozzám emiatt, a Roxfortba?- ezt végig kellett gondolnia. Ha niincs ideje, felesleges elkezdeni. Akkor inkább valami transzformációt kell megtanulnia, az sokkal könnyebb. Mint a cápát a trimágus tusán. És ha transzformációt tanul, akkor nem lesz kérdéses a mestere kilépe... Elmosolyodtam, majd Viktorra néztem.

Mi tagadás, megfordult a fejemben, hogy McGalagony professzor segítségét kérjem, hiszen akkor bejegyeztethetném magam, de végül más elhatározásra jutottam. Majd később. Ha szükséges. Helenát ismerem legalább és nem ráncos. Ez utóbbi egy igen fontos tény.
-Tudom és maradok. Meccsek hetében persze nem tudok visszajönni, de nincs meccsünk minden héten. Szóval alapvetően ráérek. - Eközben kicsit ki is húztam magam a dicséret hallatán. Nem dicsérgetik naponta a patrónusomat, pedig én is kifejezetten szépnek találom. Egy ragadozó madár hatalmas szárnyakkal, szabadon szárnyal és rettentő erős. A tökéletes élőlény. Legalábbis számomra.
-Nem furcsa állatbőrben lenni? - Ezen gyakran gondolkodom, hogy vajon milyen lehet egy teljesen más felépítésű testet irányítani és használni. Biztos időbe telik, mire megszokja az ember.
-Mivel kezdjük? - kérdeztem izgatottam, teljesen elfeledve az előbbi összezörrenést. Be voltam sózva teljesen.

Ráért! Huh, ez jó. Mert ha nem, akkor én... nehezen tudtam volna neki megmondani a nem-et.
- Az jó!- mosolyogtam- Mivel a rendszeres gyakorlás a fontos, természetesen kapsz házi feladatot is- vigyorogtam rá- Illetve, mivel én ráérek, akár elugorhatok hozzád egy meccsre is, és ha van egy félórád naponta, azzal is sokra mész. A rendszeresség az egyik legfontosabb dolog!- íme első leckéim egyike Viktor Krum számára.
Tetszett a kérdés, sokan elfelejtették feltenni- Állatbőrben lenni... csodás. Leírhatatlan. Abba gondolj bele, hogy az állat alakod a lelked legmélyebb része, ami egyszer csak felébred- hangom távoli volt, a mese pedig bódító- Persze, meg kell tanulnod egy sokkal nagyobb, vagy kisebb testet használni, de ez nem olyan nehéz dolog. Állatként a fő különbség az, hogy az érzelmeket nem érzed úgy, mint emberként. Sokkal-sokkal gyengébbek, másokra hagyatkozol...- hangom elhalkult, és arra gondoltam, hogyan vészeltem át a Tata halálát követő első, magányos nyarat. Természetesen lóként élve.
Kezdet... Nem kellett sokat gondolkoznom- Mivel patrónust már tudsz megidézni, a nonverbális mágiával kezdünk. Addig, amíg nem megy RAVASZ kiváló szint fölött. Ami nagyon magas szint. Mikor állattá változol, nem használsz hozzá se pálcát, se varázsszót. Csak elképzeled magadban az állatod, és ...átlényegülsz. Ezt nem tudom másként mondani. Ha a nonverbális mágia mestere vagy, ez már nem lesz egy nagyon nehéz dolog. Azonban felhívom a figyelmedet! Ne próbálj meg átváltozni, mert csúnya vége lesz, és ha nincs a közeledben animágiához értő ember, bele is halhatsz! Tehát, az első házi feladatod: mire legközelebb találkozunk, a madaradat tudd leírni pontosan. Képzeld el, éljen a képzeletedben! Ez egy nagyon nehéz dolog, így ha két-három hónap múlva sem él, akkor sincs semmi gond, ne aggódj... Most pedig- az órámra néztem, kb. még egy óránk volt a tanárok járőrözése előtt-, nonverbálisan fogsz varázsolni. A feladatod: tárgyakat mozgass, alkoss, bűbájokat szórj, stb. Csak mindezt gyorsan csináld, és nonverbálisan. Szinte ne is gondolkozz. Mikor már jól megy, akkor ezt párbajozás közben fogjuk csinálni- mosolyra húztam a számat, és vártam, mennyi sikerrel jár majd a fiú.

Az első mondatánál nem voltam benne teljesen biztos, hogy nem csak azért mondja, hogy potyázhasson a meccsen, de ezzel ráértem foglalkozni. És igazából az még elég csekély ár lett volna a tanításért cserébe, amit ingyen és önként vállalt. Úgyhogy tulajdonképpen bármelyik meccsre kaphatott jegyet, csak szólnia kellett. Tőlem szokatlanul figyelmesen hallgattam az instrukciókat és az élményeket. Ezek után már sokkal több okom volt, hogy megtanuljam ezt a mágiaágat. Állati lehet. Szó szerint és átvitt értelemben is. Némán bólintottam, majd előhúztam a pálcámat. Körbetekintettem a teremben, hogy mit is csináljak, majd felemelve az eszközt, átlebegtettem az egyik padot a termen, aztán felrobbantottam, majd a port beirányítottam egy vázába. Az ilyesmi jól ment. Sokat kellett gyakorolnunk a Durmstrangban és lám, meglett a dolog haszna, pedig akkor nagyon utáltam, hogy hadonászok, mint egy idióta és semmi nem történik. Aztán a legtöbben azért belejöttünk. Kérdőn pillantottam Helenára. Nem voltam túl kreatív ember, így inkább tőle vártam ötleteket, hogy még milyen lakberendezési változtatásokat eszközöljek.

Viktor türelmesen végighallgatta a monológomat, majd szokás szerint szó nélkül teljesítette a feladatát. Már épp azon gondolkoztam melyik fotelbe üljek le, és figyeljem tovább, mikor abbahagyta a varázslást, és csak nézett rám kérdőn. Talán nem jut eszébe több varázs?- néztem vissza kérdőn. Valószínűleg igen. Sóhajtottam. Rendben, akkor mit is csináljunk... ennek úgy van értelme, ha a mágia csak úgy jön belőle, és nem kell minden varázs előtt megmondanom neki mit tegyen. Hmmm. lehet nem is kell. Mint egy isteni szikra- pattant ki az ötlet a fejemből.
- Kitaláltam!- kiáltottam fel hirtelen, és a fiúra mosolyogtam- Tudom hogy hogy vegyelek rá arra, hogy egyfolytában varázsolnod kelljen- sompolyogtam- Menjünk le a kviddicspályára!- mondtam, és elindultam az ajtó felé. Ha jön jön, ha nem nem. Ha félreért, és azt hiszi mást akarok, akkor marad. Nem érdekel. Ha van egy csöpp esze nem gondolkozik, csak cselekszik.

Egész jól ment a dolog, az átváltoztatástannal nem igazán voltak problémáim, viszont egy idő után elfogyott a tudomány, s már csak magamat tudtam volna ismételni, ami, valljuk be, elég unalmas lett volna, így a lányra pislogtam, hogy mit szeretne. Gondoltam, biztos készült valami feladattal, legalábbis nekem így lett volna logikus, de igazából még sosem tanítottam. helyett inkább a kviddicspályára invitált, én pedig egy kissé megütközve néztem rá. Nem, mintha nem mennék szívesen oda, csak el nem tudtam képzelni, hogy mit akar ott csinálni, de aztán végül utánaindultam. Máshogy nem deríthettem ki.
-Mi van a kviddicspályán? - Persze a karikákon, a lelátón és a füvön kívül. Azért ennyivel még én is tisztában voltam. Csak nem tudtam összepárosítani az átváltoztatást a kviddiccsel, hacsak nem a cikeszt kell egy kanárivá varázsolni. Ez feltehetően sikerülne, ha a labda egy helyben maradna. De a gurkóból persze lehet még varjú esetleg. Akkor legalább figyelmeztetne, mielőtt leüt, habár az utóbbi években nem sikerült lezúgnom. Miután elloholtunk a pályáig, én megálltam a fű közepén és továbbra is értetlenül nézve lehenára meglendítettem a pálcámat, ezzel a székeket lóvá változtatva, melyek körbegaloppozták a pályát, majd ismét elfoglalták eredeti helyüket.