Viktor & Margaret

Na végre! Alig vártam már, hogy viszont lássam a hős szerelmes Krumot, aki álmaim férfiját képviselte évekkel ezelőtt, de miután megismertem, rájöttem, hogy egyáltalán nem ezt a típust kerestem. Így csak barátok maradtunk... Simán.
A legcsinibb ruhám vettem fel, égővörös talárt - amely most nem anyám keze munkáját dicséri. Reméltem, hogy Viktor régi vonzalma majd újra feltámad és esetleg meg is kóstolhatom, hiszen mindig is tetszett a pasi külseje. Nos, ami belül van...arról inkább ne is beszéljünk. Rémisztő.
A főút kikövezett utcáin kopogtam hatalmas sarokkal, amikor megláttam. Integetni kezdtem és átfurakodtam a tömegen, hogy a karjaiba vessem magam.

Ha már ott voltam a Foltozott Üstben, kivettem ott magamnak egy szobát, ahonnan éppen elindultam kifelé egy esti sétára. Közben pedig nagyon reménykedtem, hogy most nem ugranak rám az egyik sötét sikátorból. Nem mindig hozom a legjobb döntéseket és a múltkor sikerült pont a rosszat, úgyhogy már mindenki tudta, hogy én bizony itt vagyok. Ahogy rátértem az Abszol útra, egy ismerős alakot láttam kibontakozni. Meglepetten húztam fel a szemöldököm, majd kevésbé hivatalosan léptem hozzá, lenyomva neki egy kézcsókot.
-Margaret. Rég láttalak. Azt hittem, a piros nem a te színed. - Ő is azok közé a lányok közé tartozott, akivel remekül bemutattam a mellényúlási tudásomat. Ezzel persze annyira nem dicsekedtem inkább senkinek. Viszont a múlt eseményei nem adtak rá okot, hogy ne köszöntsem szívesen.

- Én is nagyon örvendek, Viktor. - mondtam gúnyosan.
A csók elég gáláns volt, de az elhangzott szavak a porba taszították a gesztust. Azért elmosolyodtam, mert tudtam, hogy így akar távol tartani magától. Nem fog sokáig sikerülni.
- Miért vagy itt? Unatkoztál odahaza? - kérdeztem, miközben sétálni kezdtünk a varázslókkal és boszorkányokkal teli tömött utcán. Fogalmam sem volt, hogy miért ilyen nagy a nyüzsgés, de nem kötött le sokáig, mert a tömeg helyett Viktor arcát bámultam. Szomorúnak tűnt és sokat sóhajtozott. Alig vártam, hogy megtudhassam az okát.

Nem voltam kifejezetten bunkó, de mégis odaszúrtam neki egy kicsit, ha már így kiöltözött. Kissé zavart a nagy magabiztossága, de már megszoktam tőle. Az emberek nem változnak.
-Szünetünk van. Gondoltam meglátogatok néhány ismerőst. - Rábíztam, hogy magára veszi e, bár én nem rá gondoltam elsősorban. Felé nyújtottam a karomat, majd elindultam vele a zsúfolt utcán, néha biccentve egyet néhány felcsillanó arc felé.
-Kinek öltöztél ki ennyire? - pillantottam ismét a vörös ruhára, mielőtt visszafordultam volna az utca képéhez. Hazudtam volna, ha azt mondom, hogy nem tetszik, amit látok, de az ember nem szereti kétszer megégetni magát.
-Találkoztam az osztálytársaddal. - jegyeztem meg végül csak úgy mellékesen. Tulajdonképpen nagyon hálás voltam a lánynak, mert ő vitt a Foltozott Üstbe, ahol végül szállást szereztem.

- Gondolom, nem én voltam az akiért idejöttél. Ne félj, nem veszem magamra! - elmosolyodtam, gúnyosan. Reméltem, hogy élvezi, amit csinál.
Megfogtam a karját majd büszkén kihúztam magam, ezt kérdeztem:
- Draco- val? Ennyire jóban nem lehettek! - mondtam és a szemeibe néztem. Persze a fele sem volt igaz, hiszen biztosított róla, hogy nem ő a keresett alany.
El sem tudtam képzelni, hogy melyik mardekárosnak juthat eszébe megkörnyékezni Krumot. Az biztos, hogy megfog fizetni érte!
- Akkor ki? Ki volt az?

Már meg se lepődtem, hogy majdnem három centit nőtt, ahogy belémkarolt. Valahol még csak nem is hibáztattam érte, az más kérdés, hogy díjaztam e. Tudtam, hogy könnyen kiakad bármin, ami nem olyasmi, amit hallani akar, én viszont nem habostorta voltam.
-Nem Dracoval. - Majdnem elvigyorodtam, de mielőtt erre sor került volna, rendeztem az ábrázatomat. Nem különösebben kedveltem a srácot, mert egy pojáca volt.
-Mióta érdekel ennyire? - Nem féltettem különösebben mondjuk, mert Margaret is leszerelhető, ha az ember tudja, hol kell. Én ebben nem vagyok profi, de más lehet.
-Minek köszönhetem a kirobbanó üdvözlésedet? - Zavart, hogy már egy ideje itt sétálgatok vele céltalanul, de nem tudom, hogy igazából miért jött, bíztam benne, hogy esetleg egyenes választ kaphatok. Nem mintha bántam volna a kiruccanást.

- Nos, nagyon örültem, hogy a városban üdvözölhetlek. Tudod, szükségem volt valakire, aki megért. - mondtam bájos mosolyt ragasztva az arcomra és megszorítottam a karját.
- Kapható lennél egy kis bulira? - kérdeztem és a mély barázdákat fürkésztem az arcán, hogy úgy tűnjön, nagyon érdekel a srác.
Egyébként meg fogalmam sem volt, hogy miért vagyok most itt. Talán csak túl sok volt a sulis pojáca - Meghívlak, ha elmondod, ki volt a jótevőd. - rákacsintottam majd megálltam Malkin talárszabászata előtt.

Meglepetten vontam fel a szemöldökömet. Nem rémlett, hogy mikor is voltam a pszichológusa és egyáltalán nem is beszéltünk most ilyesmiről, de hát ha ő mondja.
-Az attól függ. Hová akarsz menni? - Nem szerettem, amikor sunyiskodik, mert feltűnően csinálta de elterelte a témát. Ahogy megállt a szabászat előtt, kissé értetlenül néztem hol rá, hol a kirakatra.
-Egy talárra? Köszi, de szerintem még futja rá. - A mondat végére már elvigyorodtam. Azt viszont rosszul viseltem, hogy mindig mindent tudni akar és ezt ő is nagyon jól tudta, mert az ilyesminek általában az lett a vége, hogy ő kiabált és megsértődött.
-Egy lány. - Ennyi információ bőven elég közlendő volt. Végülis az én dolgom.

Egy talárra? Ez most komoly?
Legszívesebben a falba ütöttem volna a fejem, de azért türtőztettem magam és elmosolyodtam.
- Azt hiszem itt el kell egy kis segítség... - mormoltam, de aztán arra koncentráltam, amit utoljára mondott.
Egy lány? Miféle lány lehetett ilyen ostoba, hogy a Foltozott üstbe küldje Viktor Krumot? Lepacsiznék vele! Kis lotyó.
- És neked így jó? Szerintem te sokkal jobban éreznéd magad a Roxfort területén belül is. Gondolj csak bele Viktor! Miért is ne? Én elintézhetem neked... - közelebb húzódtam hozzá és vártam, hogy mellkasom az övéhez érjen.

Eleresztettem a megjegyzését a fülem mellett. Köcsönösen piszkáltuk egymást és tudtuk, hogy mit akarunk. Ezzel az volt az egyetlen baj, hogy véletlenül sem ugyanazt.
-Jól érzem magam. - A terveim közt szerepelt ugyan, hogy betérjek a Roxfortba, de nem most. Későbbre tartogattam, most éppen városnéző pihenésemet töltöttem.
-Majd jövök Roxfortba. Addig ne sírj nagyon. - Néztem néhány pillanatig az egyre közeledő lányt, majd végül inkább elkaptam a derekát és továbbindultam vele.
-Szóval hová akarsz menni? - Ez legalább az én indulataimat is kissé lefokozta. Tényleg kitett magáért ma és tetszett amit láttam, csak azt nem tudtam, hogy mit akar vele elérni. Pontosabban a nyilvánvalón kívül.

- Nem vagy te egy kissé magányos, Krum? - tértem rá a lényegre, miután forró ujjait megéreztem a derekamon. Vágy kezdett áramlani a testemben végigperzselve a vérem minden egyes cseppjét. Nagyokat lélegeztem és próbáltam nem tudomást venni követelőző ujjairól, de nem bírtam, így felé fordultam.
- Most! - suttogtam, majd kezem borostás állára tapasztottam és erőszakosan belecsókoltam az ajkaiba. Nyelveimmel bejártam az édes kis porcikákat. Nem érdekelt, hogy ki nézett minket, nem nagyon törődtem vele. Csak is a szexi bolgár foglalkoztatott, aki most keményen kapaszkodott bele a hajamba, végigszántva a barna zuhatagot.

Meglepetten vontam fel a szemöldököm. Főleg, hogy igazából nem voltam az, így nevetés hagyta el a számat.
-Nem szokásom. - Sem közönséggel, sem anélkül nem számítottam különösebben magányos fickónak és nem szerettem, ha valaki hülye kérdésekkel próbált taktikázni. Viszont mire ezt végiggondoltam, már Margaret szájában találtam magamat. Jól esett az ismerős, tolakodó csók, de miután elváltak ajkaink, kissé fintorogva néztem a lányra.
-Nem lehet, hogy te vagy magányos? - Így már eléggé nyilvánvaló lett, hogy igazából mi a célja, így hátrébb is léptem egy keveset. Már egyébként is címlapon lesz, érzékeltem kattani néhány fényképezőt, így már felesleges lett volna játszania. Nem szerettem az ilyesmit. Hasonló okoknál fogva nem böktem ki azt sem, hogy kivel töltöm az időmet helyette. Feltételeztem, hogy meg tudná magát védeni, de tudott ő elég zűrt okozni magának, ehhez nem kellett az én segítségem. Tétován néztem Margaretre, hogy most, hogy végre lekapták velem, mit fog csinálni.

- Örültem a találkozásnak cicafiú. Ezért már megérte. - mondtam sebesen, majd megtöröltem a szám és elvágtattam ördögi mosollyal az arcomon. Érzékeltem, hogy a bolgár pasi döbbenten áll mögöttem.
Csak úgy forrongtam a boldogságtól. Ám útközben még odaintettem a fotósnak. Rám kacsintott. És miért? Mert én vagyok Margaret Waldorf.
Na pá x

És igen, már megint hátbaveregethetem magam. Nem mintha ciki lenne Waldorffal mutatkozni, mert szép lány, csak nekem voltak terveim. Hát... ezek után elmúltak több mint valószínűleg, de én még reménykedtem a dologban. Még egy cudar pillantást vetettem a fotósokra, majd egy kerülővel visszasétáltam a Foltozott Üstbe. Odabent legalább Tom biztosított a diszkréciójáról, a muglikra nyílt az ablakom, így ma már nem fotózhattak le se egyedül, se mással. Még annyira meglepve sem voltam. Az más lapra tartozott, hogy örültem e neki, vagy sem. Tulajdonképpen ha már ő megkapta, amit akart, nekem is kijárt volna. De szokás szerint benéztem. Azért a párnámat nem fogom telesírni. De többek között ez volt az oka, hogy az esetek többségében annyira mogorvának tűntem, csak épp a dolog visszafelé sült el.