Temporary savior - or not? -- Rhett & Minna

A lyukasórát kihasználva, nekiláttam az ötödéves griffendélesek dolgozatainak kijavításához, melyek már egy ideje nagy kupacban tornyosultak az asztalomon, ezzel zavarva kilátásomat. Másképp nagy eséllyel fel sem tűntek volna, már az is rég kiment a fejemből, hogy egyáltalán valamikor dolgozatot írattattam szerencsétlenekkel.
Kényelmesen elterpeszkedtem az asztalom mögött álló, párnázott karosszékben, és elszántan húztam magam elé a papírköteget. De alig fogtam hozzá a munkához, már halálosan untam a dolgot, és unottan ásítva dőltem hátra, elhatározva, hogy jobban teszem, ha későbbre halasztom a javítást. A griffendéleseknek is - csakúgy, mint nekem - megvan a maguk oka, amiért nem sürgetik a dolgozatok kézhez kapását. Összegezve, senkit sem zavar különösebben, ha ezt a szép napot kellemesebb tevékenységekkel töltöm el.
E meggyőződéssel álltam fel a székből és kabátomat magamra véve az ajtó felé indultam, de alighogy kiléptem a szobámból, kiáltás harsant. Sajnálatos módon olyan jelenetnek lehettem szemtanúja, amit nem hagyhattam figyelmen kívül, következésképp kellemes délutáni programomról is le kellett mondanom, melynek főszereplői egy korsó vajsör és Madam Rosmerta lettek volna.
Pálcámmal aprót pöccintettem, mire a lány felé tartó átok irányt váltott, és felgyorsulva a támadót vette célba, aki a megdöbbenés hatására egy pillanatra megdermedt. Mivel már esélye sem lett volna kivédeni saját átkát, nem tehetett mást, a földre vetette magát; cselekedetét egy elégedett mosollyal honoráltam. Természetesen az átkot, mielőtt az elérhette volna a fiút, hatástalanítottam, így a fiúnak, ha nem öleli meg a földet, sem esik baja.
- Mortimer, gyerünk, álljon fel! Ötven pontot levonok a mardekártól, és készüljön fel egy kellemes bájcsevejre a házvezetőjével. – Mentegetődzését elengedtem a fülem mellett, pontosan láttam, mi történt – többre nem voltam kíváncsi. Lendületes léptekkel kikerültem a fiút, egy pillantással felmértem a lányt, majd kettőjük közt megálltam.
- Kérjen bocsánatot a kisasszonytól! Utána elmehet – folytattam unottan. Miután nem túl nagy lelkesedéssel teljesítette parancsomat, úgy iszkolt el, sietve, leszegett fejjel, mint egy kivert kutya. Le mertem volna fogadni, hogy Piton említése, és a bocsánatkérés megaláztatása volt rá ilyen hatással.
-  Jól van? – fordultam a lányhoz egy kedves mosollyal. Ugyan nem sok együttérzést tudtam tanúsítani, és nem is sajnáltam a lányt, de az eset felháborított. Nem a fiú tettének gonoszságát helytelenítettem, egyszerűen csak undorítónak és alávalónak tartottam, hogy egy lányra emelt pálcát. Életem során sokszor követtem el ennél lényegesen csúnyább dolgokat, de bizonyos szabályokat mindig betartottam. Szavakkal megbántani, kihasználni, megcsalni egy nőt elfogadhatónak éreztem, de kezet vagy pálcát soha sem emeltem a gyengébbik nem egyetlen tagjára sem. Úgy éreztem, magamat alacsonyítom le és alázom meg, ha megteszem.
- Miért próbálta megátkozni magát? Elutasította a meghívását a karácsonyi bálra, ugye eltaláltam? – Félig komolyan, félig tréfásan kérdeztem. Mindenesetre a lány valóban szemrevaló teremtés volt, így könnyedén el tudtam képzelni, hogy valami szerelmi ügy állt az imént lejátszódott jelenet hátterében.