Jarret & Savannah

Felnevettem. Micsoda képtelenségeket állít! Még hogy nincsenek istenek… Megráztam a fejemet. – Attól, hogy te nem vagy hajlandó elismerni isteni mivoltomat még az vagyok, édes – súgtam lágyan a fülébe. – Mellesleg egy istennőhöz egy isten illik, nem? Nem pedig egy koszos kis sárvérű – tettem hozzá.
Amikor rácsapott a karomra egy csúnya pillantást vettem rá. – Higgadj le, Hercegnő, különben kénytelen leszek kitalálni neked valami büntetést – néztem rá komolyan miközben megmasszíroztam a kezemet, ott, ahol megütött. Nem fájt, de idegesített, hogy piros ott, és szerettem volna, ha mihamarabb eltűnik az folt.
A következő szavain vigyorogtam. Szörnyű, hogy mennyi önbizalma van, majdnem annyi, mint nekem. Talán épp ezért tetszett annyira. – Szerintem meg a világ összes hibájáért hibáztassuk a muglikat és a sárvérűeket. Mit szólsz? – Elment a kedvem a kötekedéstől. Erre nem tudtam hirtelen semmi frappánsat kitalálni.
Aztán, amikor Thomas-ról kezdett el mesélni, nem bírtam abbahagyni a röhögést. – És még életben van? – kérdeztem vigyorogva. – Mert a helyedben én már rég eltakarítottam volna. Mit képzelt magáról az a kis hülye? A mardekárosok királynőjéhez csak ugye oda mert sétálni? Ezt nem hagyhatjuk megtorlatlanul, igaz szivi? – nyúltam az álla alá, aztán oldalra fordítottam a fejem, és odakiáltottam a haverjaimnak, hogy takarodjanak el, keressék meg azt a griffendélest, és büntessék meg a pofátlanságáért.
A hirtelen témaváltásra először zavartan néztem rá, aztán leesett, hogy mire kérdezett rá, és elhúztam a számat. – Elég sok mindent csináltam már, de azt hiszem, ez nem olyan dolog, amit el kellene mesélnem – feleltem kicsit komolyan, ráadásul pont akkor kellett felbukkannia annak a gyökérnek, amikor róla volt szó.
Szinte kézzel fogható volt a feszültség köztem és a két sárvérű között. Nem, Savannah-nak nem szabad megtudnia, hogy valaha jóban voltam Kendrickkel. Ez olyan dolog, amit le kell tagadnom. Ráadásul az a szemét átvert. Azt hazudta, hogy aranyvérű, erre egy véletlen folytán kellett megtudnom, hogy kamu volt az egész. Nem csoda, hogy azóta utáljuk egymást. A kis haveri köre elég gyakran szokott párbajba keveredni az enyémmel.
Savannah szavaira halványan elmosolyodtam. – Ne aggódj, én csak azért foglalkozom velük néha, hogy levezessem a feszültséget. – Legalább is, most már csak ezért foglalkozom sárvérűekkel. Soha többet nem fogom egynek is megengedni, hogy megismerjen, vagy hogy jóban legyünk.
Kissé meglepett, amikor az állam alá nyúlt, és visszafordított magához. Csak vigyorogtam rajta. Szóval nem tűrte, hogy egy kicsit is mással foglalkozzak. Tetszett, hogy ennyire szeret a középpontban lenni. – Ugyan már, tisztában vagyok vele, hogy mennyire kiváltságos vagyok – suttogtam halkan, és megcsókoltam a nyakát.
Majd előkerült az a tükör is, és a dühös pillantására édesen elmosolyodtam. – Jaj, ne legyél ilyen! Tudod, hogy árt a szépségednek! – duruzsoltam, és egy újabb csókot loptam tőle. Majd ismét nevettem a szavain. Elképesztő mennyire egoista. Imádni való.
Úgy tűnt, a nyulas megjegyzésem hatására majdnem idegbajt kapott, legalább is az arca elég érdekesen festett, szóval jobbnak láttam nem hergelni.
– Tényleg? Nem is tudtam – csodálkoztam rá arra, hogy vegetáriánus, bár jobban belegondolva… Tényleg olyan alkat. Majd a bundákra megvontam a vállamat. – Az lehet, de a gazdag nők szeretnek olyanokat hordani. Honnan kellett volna tudnom, hogy te nem vagy olyan?
Amikor említette az áldozatát, akkor a rózsaszín szó említésénél már gyanakodni kezdtem, de amikor konkrétan kimondta, hogy griffendéles, elsötétült a tekintetem. – Nos, azt a csajt nyugodtan kinyírhatod. Sajnos, nekem is volt „szerencsém” megismerni azt a hülye tyúkot… – szusszantottam. Azt a csajt talán még Kendricknél is jobban utáltam.
A szavaira megforgattam a szememet. Mindenki tudja, hogy én nagyon megbízható ember vagyok, csupán… Némi ellenszolgáltatásért cserébe, ami lehet pénz, lehet szívesség, vagy bármi más. Viszont a második mondatára elvigyorodtam. – Egyelőre? – kérdeztem vissza incselkedve.
– Azért egyszer megnézném hogyan juttatsz be valakit oda. Mit szólnál, ha Pinky-n mutatnád ez be? – viccelődtem, majd ugye abban a kegyben részesülhettem, hogy a suli egyik legjobb csajával smárolhattam. Viszont annak sokkal jobban örültem volna, ha a rohadt klubhelyiség full üres, mert így csak ennyit tehettem, pedig más dolgokat is kipróbáltam volna.
A következőkre csak felsóhajtottam, és ráhagytam az egészet. Hát jól van, akkor fonogassa nyugodtan a haját, én nem fogom ebben megakadályozni. Amikor meghallottam a nevetését elmosolyodtam. Nagyon édes volt. – Hát… Nem is tudom…
Amikor aranyosnak hívott, azt azzal jutalmaztam, hogy felvont szemöldökkel összeráncoltam a homlokomat. Ezt is ritkán szoktam hallani, majd a puszira elmosolyodtam, elkaptam a derekánál, és visszahúztam annyi időre, hogy én is adjak neki egyet, majd elengedtem.
Menni készült. Ez nem tetszett annyira, de hát kénytelen voltam elengedni. Felálltam én is, bólintottam a szavaira, majd viszonoztam a csókot. – Rendben, viszont egy darabig veled megyek. Előkerítem Thomast. Nem akarok lemaradni a buliról – vigyorogtam rá, és ameddig lehetett mellette baktattam, majd amikor elváltak útjaink adtam neki egy búcsúcsókot, és leléptem megkeresni a srácokat meg azt a szemtelen griffendélest.

Válaszán gúnyosan elmosolyodtam. – Istenek nem léteznek, Jarret, csak istennők. Vagyis csak egy, és az Én lennék. – teszem hozzá egy mosollyal az arcomon.
Hosszas nevetését az elején figyelmen kívül hagytam, de miután csak nem akarta abbahagyni, rácsaptam a karjára, hogy vegye észre magát. Elégedetten konstatáltam, hogy az ujjaim nyoma egy piros folt kíséretében ott maradt a kezén.
- A gúnyolódásaidat nem tudom viccnek felfogni, de biztos velem van a baj… Ó nem, az nem lehet, mivel Én tökéletes vagyok, így már csak te maradtál. Szóval ne csodálkozz, hogy téged hibáztatlak. -
- Azt kétlem, Thomas senkinek sem kell. Képzeld, annak a nyomorultnak volt képe odajönni hozzám, azzal, hogy én vagyok a kirendelt párja. Még hogy én az övé?! Inkább ő az én kirendelt párom, nagy sajnálatomra. – Az emlék hatására jól felhúztam magam. Ölni tudnék ebben a pillanatban…
- Pedig már megbántál egy dolgot, igaz? – kérdezem vigyorogva. – Jordan említett valamit… Szóval, mesélj, mit csináltál. -
Kérdésemre, az említett mardekárosok felé fordult és szinte azonnal kiült az undor az arcára. Azután se tűntek ismerősnek, hogy elmondta kik ők. – Nem foglalkozom a selejttel, főleg ha sárvérűek. Az ilyen aljanép nem érdemli meg, hogy rájuk pazaroljam az értékes időmet. – Az a fiú felénk fordult. Gondolom meghallotta, hogy róla van szó. Az emberek általában meghallják a saját nevüket. Ilyen unalmas és átlagos pasit még életemben nem láttam. Mondjuk a csaj se különb. Nem csoda, hogy fel se tűntek, hogy idejárnak.
Válaszára csak elmosolyodtam. Majd miután többször is a skótok felé pillant, az álla alá nyúltam és magam felé fordítottam a fejét. Ha már megengedem, hogy itt üljön mellettem, akkor elvárom, hogy 100%-ban velem foglalkozzon.
- Tudod, velem nem beszélhet akárki, szóval érezd megtisztelve magad, így akár mennyire lehet eltántoríthatatlan, nem biztos, hogy Én beszélni akarok vele. -
Elvette a tükrömet, pedig nem adtam oda neki, aztán meg csak úgy az ölembe dobja. Vetettem rá egy dühös pillantást, aztán belepillantottam a tükrömbe.
- Hát nem annak szántam, de ahogy gondolod. Egyébként, nekem nincs szükségem arra, hogy foglalkozzam az emberekkel, mivel azok így is, úgy is megtesznek mindent, amit akarok. -
Elmondtam neki, hogy van egy törpe nyuszim, erre ő… A felháborodottságtól szólni nem tudtam, ami nagy szó, csak rámeredtem. De csak pár percig tartott ez az állapot, így le tudtam reagálni a dolgot. – Egy. vegetáriánus vagyok. Kettő. Nem hordok bundát. Az olyan undorító. – szörnyedtem el. Majd rátérünk a kis áldozatomra. – Ó, ő nem ember, hanem egy rózsaszín kis szörnyeteg. – nevettem fel gúnyosan. – Valami nyomi griffendéles csaj. A nevét nem tudom, csak a Pinky maradt meg bennem. Egyébként mindegy, bedobom a tóba és akkor úgyis megfullad. – Eszembe jut az első és remélhetőleg az utolsó találkozásom azzal az ízlésficamos csajjal, és gúnyos mosolyra húzódik a szám.
- Jó hogy kételkedek, mivel most beszélünk először. És egyelőre nincs közöttünk semmilyen kapcsolat. -
Érdekli a drasztikusabb módszereim, hát nem kellene… - Örülj, amíg nem tudod – válaszolom. – Az egyik áldozatom már vagy öt éve a Szent Mungóban nyaral. -
Aztán csak megkaptam azt a csókot, gondolom, ha nem a klubhelyiség kellős közepén lettünk volna, tovább is ment volna. – Lehet, hogy titeket nem zavar, de engem igen. Minden helyzetben tökéletesen kell kinéznem. Ez amolyan szokás, amit anyámtól örököltem. - Miközben a hajamat fonom, ő a hátamat simogatja. Azt mondja, hogy egyik eddigi csaja sem ér fel hozzám. – Ezen most lepődjek meg? - kérdezem nevetve. – Egyébként aranyos vagy. – Hátra fordulok és adok neki egy puszit az arcára.
Miután végeztem vetek még egy gyors pillantást a tükörben és felállok. – Megyek, mert megígértem az egyik majdnem-barátnőmnek, hogy segítek keresni neki egy koszorúslány ruhát. – Búcsúzóul adtam neki még egy csókot, aztán kisiettem a klubhelyiségből.

– Akkor szerencse, hogy én egy isten vagyok – vigyorogtam rá jókedvűen. – Viszont, akkor te jó sokszor tévedhetsz… – kacsintottam rá még mindig azzal a kaján vigyorral a képemen.
Mindig imádtam cukkolni Savannah-t. Viccesen reagálta le a piszkálódásaimat, én pedig olyan jókat röhögtem rajta ilyekor.
Hosszasan nevettem azon a tényen, hogy Savannah kiszámíthatónak tart, de az ő szíve-joga, hogy mit gondol rólam. Max nagyokat pislog majd ha kiderül az ellenkezője, de én nem lövöm le a poént. Szeretem, ha félreismernek, mert akkor nem tudják meg milyen vagyok valójában. Egy embernek engedtem meg eddig, hogy megismerjen, az is hátba támadott… Ennyit a barátságról.
Milyen kis morgóssá vált, amikor azt mondtam neki, hogy nem szép egy csajtól káromkodást hallani. Elmosolyodtam a kifakadásán. – Nem lennél harapós kedvedben, ha viccnek fognád fel, amit mondok – emeltem fel tiltakozóan a mutatóujjamat. – Igazából a te hibád, hogy mindenen felhúzod magad, de megengedem, hogy ezt is rám kend.
Ahhoz képest, hogy milyen szarul indult ez a napom is, Savannah elég sokszor megnevetett. Talán ezért is cseszegetem olyan sokszor, mert mindig jobb kedvre derülök az ő nyomora és idegbetegsége láttán.
Ismét felröhögtem. – Figyelj, egy másik selejt biztos rajong érte. Selejtnek csak selejt jár. Ezért nem is értem, hogy miért varrták a nyakadba, amikor abszolúte nem illetek össze. Thomas biztos örül, hogy ilyen jó csajt rendeltek ki neki, csak az a szívás, hogy tőle még egy banshee is megijedne.
– Ó, nem szokásom semmit se megbánni. – Oké, egy dolgot megbántam. Hogy anno hagytam, hogy egy sárvérű a bizalmamba férkőzzön, de azóta igencsak megválogatom, hogy kiket avatok be a titkaimba.
Elvigyorodtam, és a fülébe súgtam. – Hidd el, lesz olyan alkalom, amikor mi kettesben leszünk. – Aztán a fejével a belépők felé intett, mire elhúzódtam, és olyan undorral tekintettem a párocskára meg az őket követő mardekárosokra, hogy belesajdult a pofám.
– Nem ismered őket? Pedig hetedévesek. Két skót buzi, akiknek az egész pereputtya idejár. A Mardekárban csak három ilyen sárvérű selejt van, abból kettő ez a párocska, mellesleg az évfolyamtársaid. Kendrick és Grace – Olyan gúnnyal és undorral ejtettem ki ezeket a szavakat, hogy magam is meglepődtem. Kendrick felénk pillantott, majd elhúzta a száját, és odébb húzta az unokatesóját. Hihetetlen, hogy ezt a két hülyét követi hét aranyvérű mardekáros.
Mivel a csávó fintora nekem szólt, ezért nemes egyszerűséggel bemutattam neki, hogy biztosítsam arról, még mindig nem változott a véleményem vele kapcsolatban.
Aztán visszafordultam Savannah-hoz, és nyugodtan tűrtem, hogy becézgessen. – Mindjárt gondoltam, ezért nem is ellenkezek – feleltem egy halvány mosollyal, bár néha a sárvérűek felé tekintgettem, de végül leültek a klubhelyiség túlsó felébe, szóval innentől kezdve nem fognak zavarni.
Felemlegeti azt a biszex gyereket, akiről már én is hallottam, és ismételten felröhögtem. – Nem. Ha biszex lenne, akkor már rámozdult volna arra a hugrabugosra – vihogtam. Bár azt nem árultam el Savannah-nak, hogy ennek a hülyének egyszer megfordult a fejében, hogy úgy poénból rámozduljon a gyerekre, mert akkor tényleg nem hinné el, hogy hetero. – Tudod, hogy ha egyszer beszélni akar veled, akkor nem lehet eltántorítani.
A kis vadóc rácsapott a kezemre, amikor elvettem tőle a tükrét, de nem reagáltam le különösebben, csak halványan mosolyogtam rajta. A tükör így is, úgy is hozzám került, és elhiheti, hogy marhára nem érdekelt a duzzogása. Nekem az volt a fontos, hogy megigazítsam a hajamat, majd ha végeztem egy laza mozdulattal az ölébe ejtettem. Nem akartam megtartani, szóval nem is értettem mit puffog.
– Ezt vegyem bóknak, szivi? – Szörnyű, hogy mennyit tudtam vigyorogni a közelében. – Azt vettem észre. De hidd el, néha kell másokkal foglalkozni, mert akkor majd jönnek neked eggyel.
– Törpe nyúl? Jézus… Bundát akarsz belőle csináltatni, vagy majd ha eléggé dagadt, akkor majd meg akarod enni? – cukkoltam tovább. – Na, és szabad tudni, hogy kit akarsz megetetni azzal a polippal, ami mellesleg nem is eszik embereket? Inkább a sellőknek, vagy a kákalagoknak add.
Én személy szerint senkit nem akartam eltenni láb alól a kirendelt páromon kívül. Mindenki mást idegelni szoktam. Az pedig remek móka.
– Én mindig az vagyok. Látod, megint kételkedsz bennem, pedig egy kapcsolat a kölcsönös bizalomra épül – ciccegtem. – Ha hízelegnék, akkor olyan lennék, mint a talpnyalóid – intettem a fejemmel a rajongói felé. Én szimplán szórakoztam vele.
– Pedig kíváncsi lettem volna a drasztikusabb módszereidre – vigyorogtam rá pimaszul. – Ó, bocs menő! – nevettem.
– Ugyan már! – legyintettem. – Én tökéletes és imádnivaló vagyok, de meg a magad idegbetegségével vagy tökéletesen gyönyörű. Szerintem, ha félretennéd a gőgödet, akkor baromira összeillenénk.
Aztán túlestünk az első csókunkon, amit én személy szerint baromira élveztem, és többet is akartam volna, de hát azért mégis úriember vagyok, szóval nem mászhattam rá a klubhelyiség kellős közepén.
Megkérdeztem, hogy elégedett volt-e, erre egy tipikusan savannah-s választ kaptam. Elmosolyodtam. – A hajad így is jó, nem kéne annyit foglalkoznod vele. A rajongóid úgyse látnák a különbséget, mert az ő szemükben ragyogsz, engem meg nem zavar, hogy ilyen a frizurád. – Miközben a haját fonogatta, én a hátát simogattam. – Én mondtam. Kavartam már pár csajjal rövid életem során – mondtam halkan. – De egy sem ért fel hozzád – suttogtam a fülébe. És most tényleg őszinte voltam. Ha azt hiszi, hogy ez is csak egy a csajozós dumáim közül, akkor téved, mert ezt komolyan gondoltam.

- Erre csak annyit mondok, drágám, hogy tévedni emberi dolog. – mondtam gúnyos mosollyal az arcomon. Olyan jó érzés gúnyolódni valakivel. Az mindig feldob.
- Tudom. Igazából a legtöbb pasi az. Úgy tűnik te is közéjük tartozol. – De mivel kivételek mindig vannak, így oda tartozik a Sötét Nagyúr és Dumbledore. Mondjuk elképzelhető, hogy tévedek Jarret-tel kapcsolatban, úgy hogy inkább a kiszámíthatók és az egyéb között van.
- Nem lennék harapós kedvemben, ha nem húznál fel. És káromkodni se szoktam, kivéve, ha felidegesítenek. Úgy hogy minden a te hibád. – Mindig kiakaszt. Neki lehet, hogy ez vicces, de ha megrondulok az idegességtől az az ő hibája lesz. És akkor úgy is megölöm. – Még szép, hogy támogatlak. Kinek kell Thomas?! – Fúj. Még a gondolat is szörnyű, hogy Nekem hozzá kéne mennem ahhoz a mocskos kis griffendéleshez.
- Csak aztán meg ne bánd. – nevettem rá – És mikor leszünk kettesben? Mellesleg, kik azok ott? – böktem a fejemmel a belépő lány-fiú páros felé. Elég furán reagált, amikor beléptek.
Tudom, hogy idegesíti az új beceneve, de hát ez engem hol érdekel. Minél rosszabb neki, nos, annál jobb nekem. – Ha nem viselnéd el, akkor is így hívnálak. – mosolyogtam rá ártatlanul. Ő biztos benne hogy Jordan hetero, de nekem továbbra is gyanús. – Jó akkor lehet biszex, mint az a hugrabugos „srác”. Engem egyelőre nem győztél meg, de minden esetre, nem szeretném addig látni Jordant, amíg nem tudom, hogy mi is ő. -
El akarja venni a tükrömet, mire én rácsaptam a kezére, de ennek ellenére megszerezte. Neki álltam duzzogni. Keressen másik tükröt, az az enyém. Aztán amikor beledobta az ölembe, vetettem rá egy felháborodott pillantást, majd szemügyre vettem magam, mint ahogy azt eredetileg akartam.
- Fura vagy Jarret… Én nem szoktam másokkal foglalkozni, nekik kell velem. – Én sose foglalkoztam mások érzéseivel. És nem is szándékozok. - Otthon van egy törpe nyuszim, szóval nem vagyok állatgyűlölő, csak a macskákat utálom. Azzal a polippal nincs semmi bajom, meg amúgy is meg akarok etetni vele valakit. – Ó igen, Pinky-t tartogatom annak a polipnak.
- Igen, esetleg amikor alszol, akkor jó gyerek vagy, de máskor nem hiszem. – válaszoltam. Mondjuk, abban igaza van, hogy a jóság is elég alternatív dolog. – Szeretem ha hízelegnek nekem, de ez nem jelenti azt, hogy el is hiszem. – Még hogy nem állt szándékában. Tudom, hogy élvezi, na de ki tudja meddig. Azért az én türelmem se végtelen.
- Örülj, hogy ennyivel megúsztad. – mosolyogtam. – Igen, de ez magától értetődő, azt hiszem. – Szerinte összeillenénk. Hát végül is mindketten jól nézünk ki, hasonlóan gondolkozunk dolgokról, na meg persze ott a határtalan szerénységünk. De lehet, hogy a hasonlóságaink miatt nem jönnénk ki.
Aztán csak bebizonyította, hogy megérdemelten a kapta meg a csókkirály címet. Nem értembe egy csókkal, mivel nem vagyok egy apáca, szóval megcsókoltam. Erre ő az ölébe húzott. Akárcsak én ő is a hajamba túrt, de az volt a különbség, hogy ő tönkre tette a hajamat, de ezzel ráérek később is foglalkozni.
Nem elég, hogy Jarret-tel csókolózok, ráadásul gyilkos pillantások kereszttüzében vagyunk, ami még élvezetesebbé tette az egészet. Behunyt szemmel „tűrtem” amíg a nyakamat csókolja. Majd miután befejezte, adott még egy puszit és rám vigyorgott. – Attól eltekintve, hogy tönkretetted a hajam, mit mondjak, nem vagy kezdő. – Adtam neki még egy csókot. Neki dőltem a mellkasának és elkezdtem újra fonni a hajamat.

A morgására elvigyorodtam. – Pedig nem annyira irritáló az aurám. – Tény, hogy szeretek mások nyakán lógni, és idegesíteni őket, de érdekes módon a többi lányt nem szokta zavarni, amikor kísérgetem őket ide-oda, hősiesen cipelem a cuccaikat, satöbbi. Tetszett, hogy ennyire független akart lenni a csaj.
Felnevettem. Sejtettem, hogy ilyesmit fog mondani. A kanapéra támlájára tettem a kezeimet, majd a csajra pillantottam egy elbűvölő mosollyal az arcomon. – Lebuktam.
Nem akartam az orrára kötni, hogy közel sem vagyok olyan kiszámítható, mint ő gondolja. Tapasztalja csak meg. Rólam mindent lehet mondani, de hogy kiismerhető… Na, azt nem. Aztán felháborodottan ecsetelte, hogy a magánélete nem tartozik rá, mire csak jókat vigyorogtam. – Ejnye, de harapós valaki… – cukkoltam tovább, majd felvontam a szemöldökömet, amikor káromkodni hallottam.
– Savannah, drágám, nem mondták még neked, hogy nem szép dolog nő létedre káromkodni? Nem áll jól neked. – Gondoltam, még egy picit idegesítem. Ráadásul, tényleg nem szeretem, ha egy csaj ocsmányul beszél. Nem, nem. Azt hagyja csak a pasikra. – Mindenesetre, örülök, hogy támogatsz minket.
Még egy embert sikerült beszerveznem. Ez jó hír, hiszen, ha egyszer magamhoz ragadom a hatalmat kellenek a támogatók. Abból pedig még nem sok van, viszont elégedetlenkedők annál inkább, és azokat kell a magam oldalára állítanom.
– Veheted, ha szeretnéd – vigyorogtam rá megint. Tényleg nem szívesen beszéltem volna ezekről, mert nemrég lépett be a klubhelyiségbe annak az őrült hugrabugos csajnak a két unokatestvére a bandájukkal együtt, és nekik nem kellene tudniuk a viselt dolgaimról. De azért még odasúgtam neki: – Később, majd elmondom. Ha kettesben leszünk. – Ráadásként még rá is kacsintottam, hogy összezavarjam.
Kitalált nekem egy hülye becenevet, de tudtam, hogy ezzel csak azt akarja elérni, hogy felhúzzam magam, így csak hangosan felnevettem. – Felőlem, Hercegnő. Én mindent elviselek – feleltem vidáman, pedig baromira idegesített ez a név. De talán, ha úgy teszek, mint akinek tetszik, akkor hamar abbahagyja.
– Nekik nem is hagynák. Max te hívhatsz így – röhögtem. A srácok nem is mernének így hívni, talán csak néhány kötekedő, de azokat meg hamar helyretenném. – Jordan határozottan hetero. Csak van egy kis agybaja, de megnyugtatlak, a csajokra bukik. És, ha így folytatod, rád uszítom – nevetgéltem tovább. Persze, még csak az kéne nekem, hogy a legjobb haverom szerelmes legyen belém. Bár, amilyen ennivaló vagyok, érthető lenne…
Elővette a kis tükrét, én pedig elcsórtam tőle. Elvégre, ha már összekócolt, akkor nem ártana megigazgatnom a hajamat. Aztán egy hanyag mozdulattal az ölébe ejtettem a tükrét miközben Fricsről meséltem neki.
– Ó, tudod, azért én foglalkozom ám az emberek lelkivilágával néha. Meg azért párszor már lefizettem az öreget, szóval elég hasznos tud lenni. És ki tudja még mikor lesz rá szükségem – villantottam rá egy újabb mosolyt. – Nocsak, kis állatgyűlölő. A tóban lévő polipot véletlenül nem akarod kinyuvasztani?
Egyre közelebb kerültünk egymáshoz, így nem röhögtem az arcába a következő megszólalása után. – Pedig én nagyon jó gyerek vagyok. Az más kérdés, hogy a jóság is elég relatív dolog… – csóváltam a fejemet. – Tényleg? Pedig hidd el, nem állt szándékom felbosszantani téged. Nem szép egy ilyen csinos pofit mogorvának, vagy dühösnek látni. – Természetesen hazudtam. Még szép, hogy imádtam idegelni a csajt.
Arcon legyintett. – Merész vagy, kislány. Merész vagy – suttogtam halkan. Annyira nem izgatott fel, mert nem fájt meg hát csak szórakozott. Szórakozni pedig én is szeretek. Ezért is flörtöltem vele. A bebizonyításos dolgot pedig úgy döntöttem később reagálom le. Arról magyarázott, hogy ideges vagyok. Egyáltalán nem voltam az. Talán csak egy picit a rendeletes dolog miatt, de hamar lehiggadtam. Inkább nem szóltam semmit, csak mosolyogtam a csaj téves okfejtésén.
– És a legszerényebb – tettem hozzá piszkálódva. – Tudod, lehet, hogy összeillenénk. – Ez alatt azt értettem, hogy ő is jól néz ki, én is, ráadásul mindkettőnk kellő egoizmussal rendelkezik.
Eljött a legmegfelelőbb alkalom, hogy bizonyítsak, így sikeresen végre hajtottam a tervemet, miszerint a suli egyik legszebb csajtól egy csókot lopok. Mivel nem akart képen törölni elengedtem a kezét, és engedtem neki, hogy az arcomat simogassa. Majd meglepő módon folytatást követelve megcsókolt engem. Amikor a szája az enyémre tapadt, elvigyorodtam, majd átöleltem a derekánál, és az ölembe emeltem.
Az egyik kezemmel még mindig a derekánál fogtam, a másikkal viszont eleinte az arcát simogattam, később pedig a hajába túrtam. Én sem szeretek finomkodni, és ha már ő kezdeményezett, akkor én mindent ki fogok hozni ebből a csókból. Amúgy se szoktam visszafogni magamat csókolózás közben, de most különösen vadra vettem a figurát.
Élmény volt a csajjal csókolózni, pláne akkor, hogy olyanok is figyeltek minket, akik vagy utálnak minket, vagy rajonganak értünk. Amennyire csak lehetett elnyújtottam a csókot, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve elszakadtam Savannah mézédes ajkaitól, és a nyakát halmoztam el a csókjaimmal. Majd ismét visszatértem a szájához, egy puszit nyomtam rá, és vigyorogva megkérdeztem tőle: – Nos?
Nem eresztettem az ölemből, nagyon jó helye volt ott, ráadásul kényelmesebb így csókolózni, bár még azt is választhatta volna, hogy elnyúlunk a kanapén, de nekem ez a verzió jobban tetszett.

- Én ennek örülök, de annak viszont nem, ha egyfolytában körülöttem lennél. - vetettem oda neki. Miért ilyen nehéz a felfogása? Bár mondjuk fiú, szóval nem csoda… Érzem, hogy gúnyos mosolyra húzódik a szám.
Egoista válaszán már meg sem lepődök. – Gondoltam, hogy ezt mondod. Kiszámítható vagy. – válaszolom. Három fajta pasi létezik. Az egyikbe a hülyék és az ocsmány fiúk tartoznak, a másikba a hülyék és a helyes srácok, a harmadikba meg Jarret, aki se nem hülye se nem néz ki rosszul. De hogy ez most, hogy jutott eszembe azt nem tudom. Mielőtt még rájöhettem volna gondolatmenetem mivoltára, félbe szakít Dracóval. – Elképzelhető, hogy sok mindenhez van közöd, Jarret, de ebbe nem tartozik bele a magánéletem, már bocs. És egyébként is, már mondtam korábban, hogy rohadtul idegesít az a… - nem szokásom csúnyán beszélni, de ezzel a dologgal kapcsolatban nem tudom visszafogni magam – …kibaszott rendelet, szóval, ha csak arra voltál kíváncsi, hogy támogatlak-e, akkor a válaszom igen. – Idegességemben azt hiszem sikerült egy levegő alatt elhadarni az egészet, mivel most kábé nem kapok levegőt.
- Én viszont szeretném hallani. Vagy vegyem úgy, hogy szeretsz könnyelmű kijelentéseket tenni? Mert csak hogy tudd, szeretem az embereket a szavukon fogni. -
Még egy hasonló beszólás és megtudhatja, hogy mennyire vagyok tüzes és talpra esett. Elégedett vagyok, mivel sikerült meglepnem, mivel vele ellentétben én nem vagyok kiszámítható. – Lehetnél Jarret baba. Illene hozzád, mivel néha aranyos is tudsz lenni, plusz tényleg babaarcod van. – elővettem egy bájos mosolyt. – Bár elég furán hangozna a fiúktól, mondjuk Jordan-től nem olyan biztos... - Mindig is gyanús volt nekem az a srác. Tényleg került néhány félre érthető helyzetbe - ...Szép dolog a másság, de csak ha nem kell néznem. – teszem hozzá.
A szerénységére csak elmosolyodtam. Újra elővettem a tükrömet, hogy csekkoljam a kinézetemet. A sok idegesség köztudottan árt a bőrnek.
Amikor Fricsről beszél, csak felvonom a szemöldököm. – Mióta érdekel téged Frics? Jó helye lenne a Szent Mungóban. – Így végig gondolva, tuti a zárt osztályon kötne ki, ha Mrs. Norris megdöglene. – Nagyon helyes. Utálom a macskákat, különösen Mrs. Norris-t. –
Alig néhány centire van az arcunk egymástól. Szinte érzem, ahogy azok az ostoba libák majd felrobbannak az idegességtől és a féltékenységtől. – Mert nem arról vagy híres, hogy jó kisfiú lennél, így bármikor kihúzhatod nálam a gyufát. Már így is elégszer súroltad a tűrőképességem határát. –
Újabb beszólására csak finoman pofon vágtam… vagyis ez nem is igazán pofon vágás, mert csak kicsit „meglegyintettem”. Az kellemesebb, meg amúgy se vagyok dühös rá, szóval tényleg nem a pofonvágás a legjobb szó erre.
Neki áll flörtölni velem. Már épp ideje volt, mert mostanában eléggé unatkozok. – Mondani bármit lehet, Jarret baba. Talán be kellene bizonyítanod – néztem rá ártatlan mosollyal.
- Még mindig ideges vagy, mert ha nem lennél az nem verne olyan gyorsan a szíved. Bár az is közre játszik, hogy itt ülök melletted, és mivel bejövök neked nem csoda, ha az átlagosnál gyorsabb a szívverésed. – Még mindig elég közel vagyunk egymáshoz, így nem volt nehéz ezt megállapítanom.
- Igen, tudom. Nem hiába én vagyok a legszebb lány. – Viszonoztam a mosolyát.
Közelebb húzott magához és megcsókolt. Nem volt egy hosszú csók, de tetszett. És ekkor derült ki, hogy Jarret még se olyan kiszámítható, mint gondoltam. Lefogta a kezem, gondolom azért, hogy ne vágjam pofon, de feleslegesen mivel nem állt szándékomban, így kihúztam a kezem az Jarret-éből és megsimogattam az arcát. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megcsókoltam, de úgy rendesen, ahogy azt kell. Ilyen téren nem szeretek finomkodni.
Komolyan, ha a pillantással ölni lehetne, azt hiszem, mindketten halottak lennénk.

– Inkább örülnél neki, hogy egy ilyen jóképű gyerek lesi a kívánságaidat! – nevettem fel vidáman. Én biztos vagyok benne, hogy egész nap el tudnám viselni a csajt. Sőt, igazából én mindenkit el tudok viselni a testvéreimen kívül. Egy időben Hisztis Myrtle is zaklatott a faszságaival, de aztán ráuszítottam Miles-ra, és azóta nem hallottam felőle. Majd meg is kell kérdeznem a srácot, hogy hogyan boldogul a bányarém szellemmel.
A szkeptikus megjegyzésre ártatlanul rápillantottam. – Nem, az egész világ így gondolja. – Tény, egoizmusból és magabiztosságból sose szenvedtem hiányt.
Aztán ugye említettem neki, hogy anyám parfümöket készít, így azért valamennyire konyítok az ilyenekhez, bár az utóbbit nem tettem hozzá. Helyette Malfoy-jal cukkoltam, és a válaszán csak sunyin vigyorogtam.[color:6f13=009933] – Nekem mindenhez közöm van, ami itt folyik. Pláne, a rendelettel kapcsolatban. Tudnom kell, hogy ki van ellene és ki van mellette. Nekem szövetségesek kellenek, Savannah. Még hozzá jó sok. – Nem tagadtam, hogy nekem nagyon nem jön be ez a hülyeség, de már napok óta körvonalazódott bennem, hogy bizony ez ellen kénytelen leszek embereket toborozni, ha nem akarjuk, hogy a hülye Minisztérium belepofázzon még jobban az életünkbe. Nekem már ez is marha nagy csapás.
– Nem most szeretném kifejteni – pillantottam körbe. Azért akadt egy-két olyan alak itt, aki nem kedveli a pofámat. Szóval az ilyenekről nem ott akartam beszélni vele. – Ó, értem.
Nocsak, ezzel meglepett. Tényleg meglepett. Mindenre számítottam, de tőle… Hát nem pont ezt vártam.
Amikor gyomorszájon vágott, felnyögtem, majd rávigyorogtam. – Mondtam már, hogy imádom a tüzes és talpra esett csajokat? – Nem fájt annyira, de azért ezzel a húzással is sikerült meglepnie. Nem ütöttem vissza, elvégre, úriember vagyok.
A következő kérdésre felröhögtem. – Kábé akkor, amikor már nem vert többé agyon a fúriafűz. Azóta már csak Lerwick vagyok. De szerintem, amilyen kreatívak megint kitalálnak majd nekem valami új nevet. – Aztán a szerénységre is feleltem. – Ja, hát a szerénységem az magától értetődő.
Megállapítottam, hogy nagyon kis szadista az állatokat illetően. – Dehogy! Akkor nem tudtam volna lelépni, ráadásul Frics a Szent Mungóba került volna, mert szerintem szerelmes abba a dögbe. Meg fontosabb volt a lóvé megszerzése, mint a dög kiiktatása, de ha megnyugtat, rajta vagyunk az ügyön. Mostanában túl sokat lohol a nyomunkban, szóval ideje eltenni láb alól – feleltem miközben beletúrtam a hajamba. Az a rohadt dög mostanában tényleg eléggé szemtelen lett. Nem árt helyre tenni az öreg kviblit meg a macskáját…
Amikor közelebb hajolt hozzám megint az orromba nyomakodott annak a parfümnek az illata, amelyet használt. Nem zavart, hogy összekócolt, van, amikor szándékosan kócosra veszem a figurát. – Aztán miért ne? – hajoltam én is közelebb hozzá. Ha nem húzódott vissza, akkor csupán néha centi választotta el az arcomat az övétől.
– Nem baj, szarkazmusnak is elég gyenge – hecceltem. Majd ugye említem neki anyámat, és csak mosolyogni tudtam a kérdésén. – Az eszem és a sármom apámtól van, szóval nem minden jó tulajdonság származik anyámtól. – kacsintottam rá. – Viszont állítólag a faterom fénykorában csókkirály volt, nos, most én birtoklom ezt a címet. – Reméltem, veszi a célzást, bár… Ki tudja, volt már dolgom olyan csajjal, akinek a nyílt flörtölés sem esett le. Bár Savannah-nak elvileg vannak tapasztalatai a pasikkal, így neki vennie kéne az adást.
– Én nyugodt vagyok, csak nem érdekel az a faszság – szusszantottam. Azonban hamar túllendültem ezen a témán, és inkább jobbnak láttam folytatni a flörtölést.
– Egye fene, mindig túlszárnyalod őt – mosolyogtam rá édesen, miközben magamhoz húztam. Láttam milyen féltékenyen tekintettek ránk, így gondoltam tovább idegesítem az irigykedőket. A jobb kezemet Savannah derekára csúsztattam, a másik kezemmel pedig az álla alá nyúltam, és finoman magam felé fordítottam a fejét, majd mivel amúgy is elég közel voltunk egymáshoz, ezért könnyedén csókot loptam a puha ajkairól. Közben gyengéden lefogtam a kezeit, hogy ne tudjon képen vágni, és halványan rámosolyogtam. Nem volt hosszú a csók, csupán könnyed és játékos. Nem akartam annyira belemenni a részletekbe, hiszen abban sem voltam biztos, hogy ezt miként reagálja le.

- Igen, pontosan ettől féltem. – morogtam. Akár mennyire is kezd szimpatikus lenni a srác, nem bírnám elviselni egésznap. Láthatóan még mindig nem hiszi el, hogy nincs konkurenciám, de ezzel ne foglalkozok többet.
– És ezt nem csak te gondolod így? – Hát, látom a szerénysége határtalan. Be kell látnom, sok közös van bennünk.
– Mióta vagy te ilyen parfüm szakértő? – kérdezem nevetve. Egy szóval se mondtam, hogy az anyjának nincsenek jó parfümjei. Csak köztudott, hogy a francia parfümök világhírűek.
Még hogy én hisztis vagyok. De azt persze nem tudja megmondani, hogy miért. Ó, hogy éreztem, hogy felhozza ezt a témát. – Az… az teljesen más… Különben is, mi közöd hozzá? – De most tényleg, ez nem tartozik rá.
Cuki rohadék. Az persze, csak a cuki nélkül. – Mit tudnál tenni értem? Egyébként meg értékellek, csak nem teszem szóvá. –
Fenyegetőzésére csak felvonom a szemöldököm. A kislányra meg kapott egy jó erős gyomorszájba vágást. – Tudod ki a kislány, Lerwick… - sziszegtem a képébe. – Mikor szoktak le a kis becenevedről? Mellesleg, a szerénységedet is közbeszúrhattad volna. – nevettem rá. – Miután megkaptad a pénzt nyugodtan ledobhattad, volna azt a dögöt. –
Közel hajol hozzám. – Ne legyél olyan biztos benne. – nevettem rá és összeborzoltam azt a jól rendezett haját.
- Én szarkazmusnak mondanám, de ahogy gondolod. – Az egyik legszebb mosolyommal nézek rá. Még mindig közel van, de őszintén szólva egyáltalán nem zavar.
– Ha tényleg olyan, mint amilyennek mondod, akkor szerintem is kijönnénk. Viszont akkor mit örököltél apádtól? Már csak ha minden jó tulajdonságod anyádtól van. -
- Jól van, nyugi már. Csak kérdeztem. - És még én kapom fel minden apróságon a vizet.
– Általában? Maradjunk a mindignél. – megfogta a kezemet és közelebb húzott magához. Adott egy puszit az arcomra, mire én elmosolyodtam. A többiek irigykedve figyeltek minket. A csajok rám, a fiúk meg Jarretre féltékenyek. Hát, van is mire.

A csaj szavain csak vigyorogtam, majd amikor azt mondta, hogy legyek kéznél biccentettem. – Ne aggódj, nem szabadulsz tőlem, Hercegnő! – kacsintottam rá, majd végül ráhagytam az egész trónbitorló dolgot. Ha nem hiszi el nekem, akkor így járt. Csak majd ne lepődjön meg, ha egyszer letaszítják a trónjáról, és már senki nem áll majd mellette.
– Én nagyon jó gyerek vagyok. Mindent megérdemlek. – Á, kicsit se vagyok szerény, kicsit se. Néha annyira tudom imádni magamat, hogy az hihetetlen.
– Hát, pedig némelyik egész jó, de te tudod – rándítottam meg a vállamat. – Ezerszer jobbak, mint azok a francia vackok. Majd te is ezt fogod gondolni, ha egyszer kipróbáltad őket. Majd üzenek anyámnak, hogy küldjön pár mintát, aztán, ha megérkeztek, akkor odaadom.
Már megint morog. Ez hihetetlen, hogy milyen hamar felhúzza magát a dolgokat. – Mert az vagy – feleltem nyugodtan. – Ó, és mi van Draco-val? – vigyorogtam rá. – Azt hitted, nem vettem még észre?
És persze, hogy van képem védekezni, még ilyet! Amúgy se emeltem rá, csupán a hasának nyomtam a pálcát. Nehogy azt higgye már, hogy kénye-kedve szerint ugráltathat! Nem hiszi még el, de én irányítok. – Maradjunk annyiban, hogy egy cuki rohadék – vigyorogtam. – Persze, hogy gyönyörű vagy, ezt eddig is tudtuk. Egy vacak rózsa pedig semennyit nem ér! Én a világ legegzotikusabb és különlegesebb virágait hozatnám neked csokorba, nem csak úgy leszakítanék egy gazt valamelyik bokorról! Örülnék neki, ha végre értékelnél, Hercegnő, mert senki nem tenne érted annyit, amennyit én tudnék!
Felhorkantottam. – Nem hinném, hogy csökkenne a rajongóid száma, és azért ne becsülj alá, kislány. – Ha már egyszer fenyegetőzik, akkor én miért ne tenném?
Megmosolyogtatott a nevetése. – Igen, az. A Nagyteremben is mindig üvöltözték: „Hé Folt, gyere már! Foglaltunk neked helyet! Foltos, kapd már össze magad!” – nevettem. – Úgy hogy cuki vagyok, imádni való és ellenállhatatlan. Meg született vezéregyéniség, és már akkor is tiszteltek a haverjaim, még akkor is, ha én voltam az egyik legfiatalabb, és szétcsapkodott a Fúriafűz. Tudod, az egész a sármom és a kisugárzásom kérdése. Meg már akkor is sokat balhéztam, ezért elég nagy népszerűségre tettem szert. Aztán sokan szeretik hallgatni, ahogy mesélek, szóval egyre több embert vonzottam magamhoz.
A Mrs Norris-os kérdésen szakadtam a röhögéstől, de főleg az emlék miatt. – Naná! A többieknek menekülnie kellett, én meg kilógattam a dögöt az ablakon, és mondtam Fricsnek, hogy ha nem fizet, akkor a macska szétloccsan az udvaron. Mivel az arcom el volt fedve, ezért nem ismert meg. Én megkaptam a pénzt, aztán hozzávágtam azt a rühes dögöt.
– Arról nem én tehetek, hogy apróságokon bosszankodsz – mosolyogtam rá ártatlanul, majd a gyilkolásos dolognál ismét felröhögtem. – Azt mindjárt gondoltam, de nem hinném, hogy te annyira meg akarsz ölni engem – hajoltam egészen közel hozzá. Ennek a csajnak a kisugárzása néha úgy meg tud babonázni, hogy az hihetetlen.
– Nocsak, ez egy vicc akart lenni, Hercegnő? Alakul, alakul – suttogtam a fülébe egy pimasz mosoly kíséretében.
– Hát igen, a szépségemet és a genyóságomat tőle örököltem. Majd egyszer bemutatlak neki, biztos vagyok benne, hogy jól kijönnétek –mosolyogtam. Anyám egy gyönyörű és céltudatos asszony, aki nem riad vissza semmilyen eszköztől. Savannah kicsit ráemlékeztet. Lehet, hogy pont ez tetszik a csajban.
– Mondom, hogy nem tudom, és teszek is rá! – morrantottam. Azt hiszi, hogy én nyomon követem azt a kis hülyét, akit a hátam közepére nem kívánok?!
– Csak néha, mert általában túlszárnyalod őt – feleltem, majd a puszira elvigyorodtam, finoman megfogtam a kezét, hogy közelebb húzzam, és utána én adtam egy csókot az arcára.

- Ahogy mondod, édes, ahogy mondod. – mosolyogtam rá. Tudom, hogy nem vagyok egy könnyű eset, de ha járni akar velem valaki, az legyen kitartó. – Jól van, csak akkor legyél is kéznél. – fogadtam el ajánlatát. Nem mintha én ne tudnám elzavarni őket, de egyszerűbb mással elvégeztetni az ilyen dolgokat…
Úgy tűnik végre felfogta, hogy senki nem léphet a nyomomba, így csak elégedett mosollyal bólintok. – Mondj, amit akarsz, bizonyos dolgokat akkor is ki kell érdemelni... – Még hogy tudja. Csak szeretné.
- Még nem láttam mugli filmet, de igazából nem is tervezem, hogy nézek. Valahogy nem érdekel. – felelem. – Felőlem küldhet, amennyiben van olyan jó, mint a francia parfümök. Már úgy is kevés van és anyámék ígértek nekem egy újat. –
- Miért lennék én hisztis? Egyébként meg én nem szoktam senkire hajtani, ez az ő dolguk. Én csak eldöntöm, hogy megéri-e összejönnöm valamelyikkel. –
Annak a hülye kis dögnek meg még van képe pálcát emelni rám, amikor ő gyújtotta fel a rózsámat. Olyan szívesen megölném, de viszont tökre helyes… meg aranyos… de ettől függetlenül nagyon utálom a srácot. – Nem cuki vagy, hanem egy rohadék, és igazad van, tényleg gyönyörű vagyok és nem illik hozzám egy közönséges rózsa, de ez akkor is az enyém volt. – Jó, lehet mégis hisztis vagyok, de nekem van rá okom. Annyira felidegesített, hogy kábé sírhatnékom volt, pedig születésem óta nem sírtam. Eszembe jutott, hogy az idegesség árt a bőrnek, így hát kénytelen voltam gyorsan lenyugodni. – Oké, felőlem elhajthatod őket, amikor te vagy itt, de akkor se így. Ha miattad csökken a csodálóim létszáma, nagyon megbánod… -
Röhögve hallgatom a sztoriját. eszembe jutott, hogy mindig úgy nézett ki, mint akit összevertek… most már legalább tudom, hogy miért. – Folt? – nevettem el magam – Áruld már el, ha egyszer ekkora szerencsétlen voltál, hogy lettél népszerű? – A Mrs. Norris-os akcióról én is hallottam… jó mondjuk ki nem? – És Frics fizetett nektek? – Én váltságdíj helyett, tuti a tóba dobtam volna…
A rendeletes dologra nem mondok semmit, elvégre, ha a pasim akar lenni, ez elvárható tőle. Meg amúgy is a hajam fontosabb.
– Én is gyakran mosolygok, mivel, mint mondtad, jól áll, de ha egyszer minden második mondatoddal felidegesítesz, ne csodálkozz, hogy nem teszem. De megígérem, ha meg találnálak ölni… majd mosolyogni fogok. – nevettem rá. A még bent tartózkodó diákok álmodozva néztek rám. Igen, tudom, hogy a nevetésem egyszerűen édes és varázslatos. – Egy szóval sem mondtam, hogy cuki a mosolyod. Lochart se azért kapja meg minden évben a díjat, mert olyan szép mosolya lenne… -
- Szimpatikus az anyád, Jarret. – nevettem el magam. A muglikat lehet a legjobban elnyomni, na meg az olyan szerencsétleneket, mint Longbottom. Jut eszembe, rég aláztam meg… - Arra csak emlékszel, hogy hogy néz ki, nem? – kérdezem. Kezd komolyan érdekelni, hogy kit kapott.
Tetszik neki a hajam, ami nem csoda, de most tényleg örültem a dicséretnek. Megkapja az annyira várt mosolyomat. – Csak néha? – kérdezem nevetve, majd adok egy puszit az arcára. Végül is megérdemli.

– És persze, és tökéletes… – nevettem, főleg, amikor a reményes dologról beszél. Tisztában vagyok vele, hogy nehéz eset a csaj, és épp ez az, ami tetszik benne. – Hát, akkor legközelebb szólj, és eltakarítom az ilyeneket. Több éves gyakorlattal rendelkezem – kacsintottam rá, majd a megjegyzésére csak megrándítottam a vállamat.
Remekül szórakoztam azon, hogy Stacy kimenekült a klubhelyiségből, így kell uralni a környezetedet. Nekem pedig nagyon jól ment, hogy magamra tereljem a figyelmet. – Az igaz, te túl nagyszerű és csodálatos vagy ahhoz, hogy bárki is a nyomdokaidba léphessen. Egyébként meg nem álmodozom, tudom, amit tudok, és kész – Ismét megrándítottam a vállamat, ez valamiért már szokásommá vált.
Elmosolyodtam. – Általában engem is, de láttál már varázslók által készített filmet? Nem. Akkor azzal kell beérni, ami van. Ráadásul én sajnálatos módon túl sokat tudok a muglikról, mert anyámnak van egy parfüm gyára, ahol olyan parfümöket készítenek, hogy aki egyszer megérzi azt az illatot, és megtetszik neki, akkor utána csak anyám parfümjeit hajlandó megvenni. Így egy csomó pénzt lehúzunk azokról a kis hülyékről, akik nem is tudják, hogy varázslat hatása alatt állnak – felröhögtem. – Ha gondolod, majd megkérem anyámat, hogy küldjön mintákat, lehet tetszene neked is valamelyik. Van olyan részlege is, ahol csak az elit varázsló köröknek készített parfümöket tárolja.
A srácot azért hajtottam el, mert most én voltam a soros, tehát várja meg, hogy elmenjek, aztán felőlem kedve szerint udvarolgathat Savannah-nak. – Akkor még nem néztél tükörbe, Hercegnő… – feleltem. – Az, hogy akkor udvarolgasson, ha én éppen nem teszem azt! Neked az milyen lenne, ha ráhajtanál egy srácra, és belekotnyeleskedne egy másik tyúk?! Szerintem te is morcos lennél.
Mivel pálcával gyújtottam fel a virágot, ezért még akkor is a kezemben volt, amikor Savannah a sajátját a torkomnak nyomta. Bevallom, imponált ez a lépése. Meglepett, és nagyon vonzó volt abban a pillanatban, csakhogy arról elfeledkezett, hogy a saját pálcámat az ő gyomrának nyomom, így ha varázsolni mer, akkor én se késlekedtem volna.
A kérdésére elvigyorodtam, majd néhány perces szemezés után a pálca miatt kissé hörgő hangon ezt feleltem: – Mert cuki vagyok. Te pedig gyönyörű. És egy ilyen szépséghez nem illik az az elcsépelt gaz. Hozzád valami különleges és egzotikus illik.
Amikor visszahúzta a karmait felsóhajtottam, elkaptam azt a srácot, majd miután helyre tettem, a csaj rám morrant. – Hát, jó, akkor imádlak majd a magam módján. Amúgy nem támadok rá egy csodálódra se, ha tiszteletben tartja a sorrendet. Én voltam itt előbb, tehát előbb én foglalkozok veled, aztán felőlem jöhet ő, ha akar.
– Háááát. Nem is tudom. Jordan, az osztálytársad és haverom elég nagy baromságokat tud művelni. Általában a Szellemszálláson szoktunk lógni, de ezt nem hangoztatjuk. Tehát, amikor elsős voltam… Nem tudom, mennyire emlékszel rá, de elsős koromban mindig tele voltam zúzódásokkal, mert ezek a barmok nem szóltak nekem arról, hogy ja, a Fúriafűz az csapkod zsenikém, szóval rohanni kéne. Aztán az első alkalommal, mikor levittek volna oda, látom, hogy mindenki szalad, én is szaladni kezdek az üreg felé. Futok, futok. Egyszer csak valaki elkiáltja magát, oldalra kapom a fejem, a következő pillanatban egy bazi vastag ág hasba vág, és vagy ötven métert repültem hátra. Miközben próbáltam összeszedni magam, azt láttam, hogy ezek a hülyék meg úgy táncolnak a fa körül, hogy egyiket se tudja eltalálni. Azon merengtem, hogy hogy lehetek ilyen béna, mert engem aznap este vagy ötször repített el a fa, de végül bejutottam. A lényeg az volt, hogy akkor nagyon sokat cukkol e miatt, és talán dereng még neked, hogy elsőben Folt volt a becenevem. Na, azt a nevet ezért kaptam, de erről senkinek nem beszéltünk. De amúgy nagyon sok balhénk volt, egyszer például elraboltuk Mrs Norrist, és váltságdíjat követeltünk érte. Máskor a Tiltott Rengetegben randalíroztunk, szóval próbálok visszaemlékezni valami izgalmasabbra. – Miközben meséltem figyeltem milyen ügyes fonta a haját. Egész ügyes. De ugye áttértünk a rendeletre, így végül nem dicsértem meg érte.
– Kösz, igyekszem majd, hogy ez ne fordulhasson elő – kacsintottam rá. Elvégre, talán valahogy el tudnám érni. Ha fellázítom az egész varázslóközösséget, akkor talán eltörlik ezt a nevetséges baromságot.
A következő kérdésekre megint csak vigyorogni tudtam. – Tudod, én egy jókedvű ember vagyok, a vidám emberek pedig gyakran mosolyognak. Te is gyakrabban tehetnél, mert jó áll – jegyeztem meg, majd felröhögtem. – Óhó! Tehát elismered, hogy cuki a mosolyom.
– Mivel hozzájuk lettem szoktatva, ezért megtanultam elviselni őket. Anyám mindig azt mondja: Viseld el, és használd ki! Én pedig osztom anyám gondolkodását, és remekül ki lehet őket használni, mert túl buták hozzá, hogy bármit is tegyenek. Persze, utálom őket, de látom azt a lehetőséget is, ami a tudatlanságukban rejlik.
– Passz. Rossz a névmemóriám – vontam meg a vállamat. Még X-Ray nevét se tudom megjegyezni, nem hogy egy tök idegen csajét!
Miközben a haját nézegette, eszembe jutott, hogy akkor most akár megdicsérhetném érte. – Tudod, így is mesésen néztél ki, de ez is nagyon jól áll neked. Ha pedig még mosolyognál is hozzá, akár olyan lennél, mint egy istennő. Néha emlékeztetsz engem Aphroditéra, bár még nála is gyönyörűbb vagy. – Nem tudtam betelni a csaj látványával. Igazából nagyon sok csaj van, aki bejön nekem, de kettő különösen tetszik nekem. Közül az egyik itt ült mellettem.

- Tudom, hogy kedves vagyok. Te meg csak reménykedj, tudod, a remény hal meg utoljára… - válaszolom. Kezd rohadtul idegesíteni, hogy folyton kiröhög. – Le tudom őket rázni, csak képzeld, volt fontosabb dolgom is annál. Ha meg csak háromszor mondtad el, akkor meg mit idegeskedsz? –
Megint Stacy-t veszi célpontba, de ez a legkevésbé se érdekel. Megérdemli az a kis hülye. Végre kihúzott a klubhelyiségből, kezdett már nagyon zavarni az a szerelmes feje. – Akár mennyire is beképzeltek sose lépnek a helyembe. Ők is csak álmodoznak, akárcsak te. – az ”öreglány” beszólását kivételesen figyelmen kívül hagyom. Nem ér annyit Jarret, hogy miatta kiakadjak. – Bocs, hidegen hagynak a muglik hülyeségei. –
Szegény srácot úgy elhajtotta… Pedig tök aranyos volt. Nem értem mi baja van, Jarretnek. – Komolyan, olyan vagy, mint egy hisztis kislány. Mit zavar téged az, hogy idejött? – kérdezem. – Hát nem egészen. Inkább lenne egy jó napom. – válaszolok, miközben azon vagyok, hogy ne vegye el a rózsámat. Na de amikor felgyújtotta azt, előkaptam én is a pálcámat és a torkához nyomtam, olyan erősen, hogy kábé átszúrom. Egy ideig tuti ott marad a nyoma… Ja és elővettem az alig használt, de annál hatásosabb gyilkos tekintetemet. – Egyetlen jó okot mondj, hogy miért is ne öljelek meg, Lerwick! – még soha nem idegesítettek fel ennyire, mint most ő.
Hát igen, a nagylelkűségem az egyik erényem. – Nem foglak imádni, az a te dolgod. Jaj, hagyd már szegény fiút! Nem csinált semmi rosszat. De ha minden csodálómra így rátámadsz, akkor inkább felejtsd el, hogy a pasim leszel. – Azért nálam is van egy bizonyos határ.
– Hát a legjobbat. Ami érdekes. – remélem, tud valami jót, különben keresek más társaságot. Úgy döntöttem, hogy inkább befonom a hajamat. A halszálkafonást választottam és neki is álltam az elkészítéséhez.
Gondoltam hogy ezt mondja a Thomast érintő kérésemre, viszont a rendeletet érintő terve engem is érdekel. - Hát sok sikert hozzá! Semmi kedvem olyanhoz hozzá menni aki nem tud eltartani. És ráadásul félvérű... - még a gondolat is borzasztó.
– Elárulnál valamit? Mi az istenért vigyorogsz állandóan? Gyakorolsz, hogy megkapd a Legbűbájosabb mosoly díjat? – kérdezem gúnyos mosollyal. – Csak egyszerűen nem szereted őket? Fura ezt hallani egy mardekárostól… - ezen kicsit megdöbbentem, de mindegy nem lehet mindenki tökéletes. – Hát részvétem… Tudod mi a neve? –
A kész hajamat nézegetem. Annyira jól néz ki, és olyan jól is áll nekem.

A gúnyos válaszára csak elmosolyodtam. – Igazán kegyes vagy, hogy megengeded, hogy álmodozzak arról, ami előbb-utóbb úgyis be fog következni . – A legédesebb mosolyomat villantottam majd, a csaj morgására hangos röhögésben török ki. – Arról nem tehetek, hogy nem tudod lerázni a nyomingereket. Mellesleg, már mondtam, hogy csak háromszor meséltem el…
Körbenéztem, hátha még Stacy itt van, és a klubhelyiség egyik fotelében üldögélve meg is találtam. – Hé, Stacy! Na, mi van, nem mész Jordannel? Hidd el, akkor nem unatkoznál itt, és nem kéne folyton a sekélyes szerelmi életedet hallgatni! Na, menj és keresd meg! – kiáltottam oda neki vigyorogva. Tudtam, hogy ezzel jól megsértem, de talán megtanulja, hogy hol a helye.
Miután lehiggadtam, és Stacy-t is békén hagytam ismét rápillantottam. – Bocs, Hercegnő. Hol is tartottunk? – vakartam meg elgondolkodva az államat, aztán el kezdett beszélni arról, hogy neki nincsen konkurenciája. Megengedtem magamnak egy halvány, gúnyos mosolyt. – Hercegnő, akkor te vak vagy, ha nem veszed észre a változásokat. Lehet, hogy itt a legidősebbek közé tartozol, de évről évre beképzeltebbek lesznek, és a koronádra hajtanak. Hamarosan azt is el kéne döntened, hogy ki lesz az utódod, öreglány – felnevettem. A Trelawney-s dolgot figyelmem kívül hagytam, azonban Galadrielt kénytelen voltam megmagyarázni neki. – Nem hiszem el, hogy nem ismered… Egy író karaktere, egy tünde… Aki egy „tükrön” keresztül látta a jövőt meg ilyenek. Mindegy, ha nem láttad a filmadaptációt, akkor pofázhatok neked róla – legyintettem bosszúsan.
Aztán az egyik mardekáros srác idesomfordált hozzánk egy rózsaszállal. Szánalmas kis gyökér. – Hé, nem így kell ám csajozni! Ezzel aztán nem fogod lehengerelni a nőket! Különben is… – elkaptam a srácot a talárjánál, és visszarántottam. – Ha én itt csajozok, akkor legyen benned annyi gerinc, hogy kivárod a sorodat, te kis pöcs – sziszegtem a képébe, majd úgy eltaszítottam, hogy átesett az egyik kanapén. Nem az zavart, hogy ráhajtott a csajomra, hanem az, hogy pont akkor, amikor én fűzögettem.
– Belebetegednél a hiányomba, tudom – kacsintottam rá, majd megpróbáltam elszedni tőle azt a rózsaszálat. Igazából, akár megszerzem, akár nem, meggyújtom egy Piroinitoval.
Vele együtt nevettem. Én nem gondoltam halálosan komolyan, de hát úgy tűnik, ő így értette. – Ó, igazán nagylelkű vagy, de inkább én engedem meg neked, hogy imádj! – Még mindig röhögtem. – Egyébként nem vagyok az, csak akkor leszek ideges, ha akkor hajt valaki a nőmre, amikor éppen én csapom neki a szelet… – Tekintettem gyilkosan a kölyök irányába. Azért már mindennek van határa!
Felvontam a szemöldökömet a következő kérdésére, aztán megrándítottam a vállamat. – Ha nagyon akarnám, el tudnám intézni, de itt nagy az esélye rá, hogy lebuknék meg jelenleg azon töröm a fejemet, hogy ezt a fos rendeletet hogyan lehetne eltöröltetni. – Lehetséges, hogy nem erre a válaszra számított és alábecsült engem, azonban, ha nagyon akarnék, akkor el tudnék tűntetni embereket. Aztán, amikor azt mondja, hogy meséljek neki valamit, halványan elmosolyodtam. – Hát rendben. De akkor mit akarsz hallani, Hercegnő? Sok mesém van, de nem tudom melyiket szeretnéd hallani.
A körömlakkos témára meg inkább nem reagáltam, mert csak még jobban felhúzta volna magát. A puffogásán azonban azt veszem észre, hogy már megint sikerült elvigyorodnom. – Jó, jó, nyugi már. Csak vicceltem. Én sem szeretem a sárvérűeket meg a muglikat, de azért nem vagyok ilyen durván rasszista. – Arra, hogy én kit kaptam… Fogalmam sincs. Még életemben nem találkoztam vele, megrándítottam a vállamat. – A franc se tudja… Valami griffendélest… Jobb, mintha hollóhátast kaptam volna… – forgattam meg a szemeimet, majd elvigyorodtam, amikor leült mellém. Azonban gondolkoztam, hogy még nyomuljak-e rá, vagy egyelőre hagyjam, had dolgozza fel a kis agya ezt a sok információt.

Szinte hallom mit gondol, kábé az arcára vannak írva fölényes gondolatai. – Álmodozz csak, Jarret, azt szabad. – válaszolok gúnyosan. – Hát szerintem engem jobban a te szavaddal élve, felbasztak, mint téged, tekintve, hogy neked nem kellett Stacy nyáladzását hallgatni. Ehhez képest a te százszor elismételt sztorid semmi. –
Jól szórakozok a kifakadásán. Imádok felidegesíteni embereket, és láthatóan Jarretet sikerült is. Önelégülten mosolygok rá. – Nekem nem volt, nincs és nem is lesz konkurenciám, édes. És egyszerűen azért, mert tökéletes vagyok minden tekintetben. Csak arról van szó, hogy mardekárosokat általában békén hagyom… persze van néhány kivétel, de ők már elmenekülnek, mire én lejöttem. Nem tudom ki az a Galadriel, de szerintem Trelawney-hoz jobban hasonlítasz. –
Egy srác idemerészkedett hozzánk, majd félszegen felém nyújt egy vörös rózsaszálat. Rámosolyogtam és adtam egy puszit az arcára, mire az elpirulva sietősen távozott. – Én csak azt tudom, hogy mi történne velem, ha nem látnálak akár csak egy napig is. – A rózsát megszagolva eszembe jutott, hogy vetethetnék anyámékkal egy rózsa illatú parfümöt, - természetesen franciát-, mert lassan elfogy az egyik és akkor már csak 5 parfümöm lesz.
Jarret vallomására elmosolyodok. – Semmi gond, Jarret. Elő fordul az ilyen. – nevetek rá - És a fel nem tett kérdésedre válaszolva, járhatunk, amennyiben nem vagy az a féltékeny és undorítóan szerelmes típus. – Bevallom, kicsit meglepett a fiú, mert tőle nem igazán vártam ezt, de hát mindegy, ha egyszer gyönyörű vagyok nincs mit tenni. – Miért, ha azt kérném, hogy öld meg nekem azt az idióta Dean Thomast, megtennéd? – a fiú helyében vigyáznék az ilyen könnyelmű kijelentésekkel, ha nem mardekáros lenne, elképzelhető, hogy a szaván fognám. – De mivel gondolom, hogy nem, ezért beérem annyival, hogy mesélsz nekem valamit, aminek nincs köze hugrabugosokhoz, kirobbantott ajtókhoz és a szerelemhez. – válaszoltam. A körömlakk-témára csak ennyit mondok: - Nem, egyáltalán nem nehéz megcsinálni… legalább is nekem nem. -
Úgy döntöttem, nem hagyom hogy a hozzá nem értése miatt felhúzzam magam - Ha egyszer megtehetem, miért fognám vissza magam? Egyébként is, velem még mindig jobban járnál, mint egy mocskos sárvérűvel. Apropó, te kit is kaptál? – kérdezem, és végül hajlandó voltam leülni mellé.

Én mindenkinek az agyára szoktam menni. Imádni való egy agyament vagyok. Amúgy feltűnt Savannah gőgös testtartásából, hogy nem akar dumálni, épp ezért mentem oda hozzá. Hiszen én vagyok a földön az egyetlen személy, aki képes bearanyozni mások napját.
A csaj kifakadására elmosolyodtam. – Az a minimum. – Olyan sokat vigyorogtam már Savannah-án, hogy már fáj a képem. – Ez is csak azért van, hercegnő, mert állandóan ignorálsz, és el akarsz taszítani magadtól, mert nagyon jól tudod, hogy én kellek neked – kacsintottam rá. Annyira imádok célozgatni másoknak.
Láttam, hogy még mindig a körmeivel van elfoglalva, de csak addig fogja csodálni, amíg el nem törik, és aztán napokig a baleset körülményeit hallgathatjuk.
Felhorkantottam. De az a megvető horkantás volt. – Hercegnő, szerinted nekem nem baszták fel az agyamat? Nem láttad az ajtót?! Nem hallottad a mesémet?! – fakadtam ki most én rá. Szinte állandóan ez volt a téma a haverjaim között, meg a klubhelyiségben is csámcsogtak rajta ezek szerint. Erre ő, a királynő… Ez természetes. Ő senkire nem figyel, kivéve saját magára. Ez mindig is így volt.
Nyugi, Jarret. Ez csak egy csaj. Nem voltam hajlandó még jobban felhergelni magamat rajta. Majd az értetlen kérdésére megengedtem magamnak egy lenéző mosolyt. – Mert nem vagy formában, hercegnő. Már nem keseríted meg mások életét. Elárulom neked, hogy elég nagy a konkurenciád. Ha fenn akarod tartani azt a látszatot, hogy te vagy itt a főnök, tegyél érte, mert irtó hamar le fognak pipálni. Látom, tudom, érzem. Én vagyok Galadriel – magyaráztam neki, hogy a hercegnői címe veszélybe került, és annyira profi voltam, hogy még egy poént is közbe ékeltem. Azt se tudta, hogy mi van.
Mikor végre lenyugodtam, hajlandó voltam folytatni a játékot, és nyájasan rámosolyogtam. – Még szerencse, hogy mindennap találkozunk, mert nem tudom mi lenne velem, ha akár egy napig nem látnálak. – Na, a srácok itt már a földön fetrengenének a röhögéstől. Felsóhajtok, és mélyen beszívom a levegőt, így megérzem a levendulaillatot, ami emlékeztet arra, hogy miért tetszik nekem ez a csaj.
Röhögve tártam szét a karjaimat. – Lebuktam. Bocs, hogy tetszel! – Ez aztán komoly vallomás volt! Persze, hogy komolyan gondolom, de nem akartam vele járni, vagy ilyesmi. Lehetne a barátnőm olyan téren, hogy van és kész, de tuti, hogy nem elégednék meg csak vele. Ő nem elég vad nekem. Szórakozni jó vele, menő társaságba is vihetném a kinézete meg a származása miatt, befolyásos, de nincs meg benne az, amit egész életemben kerestem.
– Nos, bevallom, azt még nem találtam. Igazából, ha kitalálsz nekem valamit, amitől nem unatkoznál, akkor azt megtenném a Mardekár Királynőjéért. Mert nekem mindig is te leszel, majd a királynő– hízelegtem tovább neki. Ráadásul mindig is szerettem hülyeségeket csinálni, és igaz, hogy nem lenne szabad, de ezért biztosan megérné.
És már úgy tűnt, hogy kezd normalizálódni a kapcsolatunk, de már megint felhergelte magát valami apróságon, amin én már csak röhögni tudtam. – Nyugi már. Elhiszem, hogy ez így tökéletes és hogy egy roppant fontos művelet volt, gondolom olyan nehézségű, mint a normadiai partraszállás. – Aztán neki áll dumálni arról, hogy a pénz nem számít, és említi Weasley-éket is, ezért elfintorodok. Asszem az egyik az évfolyamtársam.
– Azokat ne is emlegessük – forgattam meg bosszúsan a szememet, majd hozzátettem: – Te aztán két kézzel szórod a pénzt, mázli, hogy nem te vagy hozzám rendelve.
Bocsánatot kérni a semmiért pedig nem fogok, sose szoktam.

Kezd az agyamra menni. Nem tűnik fel neki, hogy rohadtul nincs kedvem beszélgetni?! De ahhoz meg sajnos túl aranyos, hogy elküldjem melegebb éghajlatokra. Komolyan a srác olyan, mint egy hisztis kislány. – Miért, mégis mire számítottál?! Hogy a nyakadba ugrok? Ugyan Jarret, nem vagyunk mi olyan jóban, sőt mi egyáltalán nem vagyunk jóban, hogy különb köszöntést érdemelj, már bocs. – válaszolok… a körmeimnek. Ilyen fényviszonyok között olyan szépen csillog, de hát mivel én festettem, nem is csoda. Megint félbe szakítja a gondolat menetemet az újabb rinyálásával, még akkor is, ha csak tetteti. – Bocs, ez van. Ma már kora reggel sikeresen felhúztak, szóval örülnék, ha nem folytatnád. Egyébként meg miért vonulnék nyugállományba? – kérdezem értetlenkedve. Elég korán van még ahhoz, hogy mindent felfogjak, főleg ha az annyira nem is érdekel.
Ó hogy imádom, ha hízelegnek nekem! Főleg ha helyes pasik teszik, mint jelen esetben Jarret. – Még szép hogy tudom. Elvégre nem mindennap találkozhatsz ilyen tökéletességgel, mint én. – mosolyogtam a fiúra. Hátra dobtam hullámos hajam, így megcsapott annak levendula illata. Imádom a levendulát, nem csak az illata, hanem a színe is illik hozzám. Egyébként nem is annyira zavaró a hercegnő megszólítás, elvégre én akár az is lehetnék. – Nekem viszont nem. Amúgy is te néztél vissza rám, tehát ha minden áron ragaszkodsz a szemezéshez, akkor te szemeztél velem és nem fordítva. – Kezd egy kicsit szimpatikusabb lenni Jarret, talán hajlandó leszek beszélgetni vele. – Ó, igen? És mégis hogyan akarsz elszórakoztatni? – előveszem az egyik legédesebb mosolyomat.
Határozottan kezdem megkedvelni Jarretet, lehet vele szórakozni… És azonnal vissza is vontam ezt a kijelentésemet, amint a körmeim felől érdeklődik. – Most komolyan, szerinted rajtam kívül ki tudná ilyen, tökéletesre kifesteni? Meg amúgy se bíznám rá senkire ezt a fontos feladatot. – felhúzom az orrom és neki állok duzzogni. Még hogy egy másik liba?! – A másik kérdésedre válaszolva pedig, fogalmam sincs, hogy a többi lány mennyit költ az ilyen dolgokra, csak azt tudom mondani neked, hogy én megadom mindennek a módját, hiszen csak márkás dolgokat vásárolok, de ami nekem nem olyan drága, az mondjuk egy Weasley-nek óriási vagyon lenne. – mondom mindezt úgy, hogy felé se nézek. Még mindig meg vagyok sértődve, úgy hogy legalább egy bocsánatkéréssel tartozik nekem.

Hát, igazából lehet, hogy akkor is odamentem volna hozzá, ha nem néz rám. Elvégre, imádok minden csajt ugratni, aki mardekáros. Nem bántom őket meg ilyenek, csak viccelődök velük. Ha meg megsértődnek, az az ő bajuk.
A csaj „köszönésére” elfintorodtam. – Ennyi? Jarret? Igazán, hercegnő, ennél jobbat is tudsz! – szóltam vissza neki, de rá kellett döbbennem, hogy Savannah és X-Ray között van egy kis különbség. X-Ray mindig ütősebben vág vissza, Savannah „megszólalásai” lepkefinggal egyenlőek.
Azzal pedig mindig is tisztában voltam, hogy baromi aranyosan tudok mosolyogni, már anyám is megmondta, amikor kiskoromban mindig elbűvöltem a barátnőit. Hát igen, már akkor is helyes gyerek voltam.
A mellkasomra tettem a kezemet, és megbántott fejet vágtam. – Hogy mondhatsz ilyet? Most megsértettél! – A drámai hangvétel mindig is nagyon jól ment, csupán arra kellett ügyelnem, hogy ne röhögjem el magam ilyenkor. – Ó, mi történt? Nyugállományba vonulsz?
Felröhögtem, de olyan gúnyosan, hogy csak a mardekárosok ismerik ezt a gonosz kacajomat, na meg… Az áldozataim. – Ó, hát tudod, én már attól megtisztelve érzem magam, hogy egy ilyen fontos és gyönyörűséges személy közelében lehetek.
Hízelegtem miközben az ádáz vigyoromat a legcukibb mosolyommá szelídítettem. Szórakoztatott az a mániája, hogy mindig egy szinten akart lenni velem. Igen sznob emberekre vallott ez a szokás. Ő pedig nagyon is az volt.
Ismét nevetésben törtem ki, majd legyintettem. – Hercegnő, nekem ez egy és ugyanaz. Szóval szemeztél velem – kacsintottam rá. Komolyan, néha annyira cukinak éreztem magam, hogy akár saját magamba is bele tudtam volna szeretni. Hát igen, a tökéletesség igen vonzó dolog…
– Én szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy nem fogod halálra unni magad. – Egyre jobb kedvem lesz Savannah ellenálló stílusától. – Mellettem biztosan nem.
Úgy döntöttem, megadom neki azt az örömet, hogy ő legyen felül, így leültem, a tarkómon összekulcsoltam a kezemet, és angyalian mosolyogva néztem fel rá. Vigyorogva szemlélem, ahogy a kis öntelt a saját kis körmöcskéit nézegeti. – Te csináltad, vagy egy másik liba? De komolyan. Ti, csajok mennyit költötök ilyen szarságokra?

Valahogy éreztem, hogy hatalmas hibát követtem el azzal, hogy ránéztem Jarretre, ugyanis abban a szent pillanatban megindult felém.
Elém érve letérdelt és kissé eltúlozva, de köszönt. - Jarret. - biccentek üdvözlésképpen, és nem szándékozom tovább foglalkozni vele. De aztán olyat mond, ami fölött nem tudok csak úgy elsiklani. Még hogy én megkeserítem valaki életét?! És igazán letörölhetné azt a felháborítóan aranyos mosolyát az arcáról. - Semmi különös, de megjegyzem, egész jól voltam addig, amíg nem jöttél ide. - válaszolom. – Egyébként is, én senki életét nem keserítem meg, inkább megtisztelve érzik magukat, ha akár egy szót is hozzájuk szólok, így érezd te is megtisztelve magad. –
Felálltam, hogy ne keljen felnéznem rá. Milyen megalázó is lenne. – Mellesleg, nem szemeztem veled, csak rád néztem és szerintem a kettő nem ugyan az. Az meg hogy unatkozok… hát elképzelhető, de nem hiszem, hogy azzal hogy megtiszteltél a jelenléteddel, nem fogom halálra unni magam. – Mondtam gúnyosan mosolyogva. Majd miután Stacy megsértődve távozott, Jarret leült a helyére. Továbbra is gúnyos mosollyal az arcomon tekintek le rá. De mivel nem mond semmit, a körmeimet nézegetem, ami mint én magam, egyszerűen csodálatosan néz ki.

Észrevettem, hogy vannak itt csajok is, azonban, mivel egy srác szólított le, gondoltam, akkor már inkább velük dumálok. Amúgy, az meg nem igaz, hogy századjára meséltem el a sztorit, mert igazából ez volt a harmadik: először Pitonnak kellett beszámolnom, hogy mi a szar történt, aztán a haveromnak, majd most nekik. Szóval ez még egész friss sztori. A vérfarkasos történeteket jobban szeretem felemlegetni.
De vegyük fel a nagyszerű életem fonalát: Tehát engem ezek a köcsögök otthagytak, így ottmaradtam néhány kevésbé ismert srác és pár csaj társaságában. Mivel úgy gondoltam, hogy ma már eleget forogtam a fiúk körében, ezért talán épp volt az ideje beköszönni a csajokhoz.
És akkor kiszúrtam Savannah-t, ahogy ott ült, és engem bámult. Kaján vigyor kúszott fel az arcomra, majd felpattantam a kanapéról, és mellé caplattam. Ott aztán poénból letérdeltem a csaj előtt: – Ó, hatalmas Savannah, leborulok nagyságod előtt! – mondtam drámai hangon miközben próbáltam visszatartani a röhögésemet. Néhányan biztosan megbámultak, de nem izgatott. Szeretek a középpontban lenni.
Aztán felegyenesedtem, a kezeimet a talárom zsebébe mélyesztettem, kicsit oldalra billentettem a fejemet, és továbbmosolyogtam rá. – Amúgy mizu? Ma senkinek nem keserítetted meg az életét, hercegnő? – Elég nagy váltás, de nem volt kedvem továbbjátszani a szerepemet. – Láttam ám, hogy velem szemezel, így gondoltam, akkor kegyes leszek, és idejövök hozzád, hogy ne unatkozz.
Szinte tapintható volt az az angyali báj, ami belőlem sugárzott, bár ez a báj csak azután teljesedhetett ki, hogy elzavartam a csaj egy felettébb bosszantó barátnőjét, aki párhuzamosan beszélt velem, ráadásul a kis szerelmi életéről. – Keresd meg Jordant, a haveromat, és menj szobára vele! – morogtam a csajnak bosszúsan, mikor lelépett, aztán ismét visszatért az az énem, amit mindenki annyira szeret. Kérdés nélkül leültem a csaj közelébe, és közben azon agyaltam, hogy vajon még mit is mondhatnék neki.

Mint minden reggel, ma is tökéletesen nézetem ki. A hajam, a sminkem egyszerűen csodálatos. Már csak a körmeim kifestése maradt hátra, így levonultam a klubhelyiségbe és kényelembe helyeztem magam az egyik fotelben.
Egy fekete körömlakkot választottam és hozzá kis smaragdszínű kristályokat díszítésnek. Majd a csodálóim gyűrűjében nekiálltam a körmeim kifestésnek. Pár pillanattal később az egyik „barátnőm” levágta magát a mellettem lévő székre és elkezdett untatni a szerelmi életével. Tíz perc után már fontolgattam, hogy egy igen látványos kamikaze akciót mutatok be, ám ekkor felbukkant a híres, neves Jarret Lerwick.
Mint mindenki, és is hallottam a kis incidenséről a hugrabugos idiótával, na és az ajtóval. Elmesélte - gondolom vagy századszorra- a történetet, ami valahogy jobban lekötött, mint a szerelmes kisasszony monológja. Amíg arra várok, hogy megszáradjon a körmöm, inkább a fiút hallgatom.
Nemsokára a többiek elhagyták a klubhelyiséget, így már csak én meg még pár diák maradt itt. Ahogy elnézem, Jarret beszélgető vagy épp hallgató társat keres, így csak remélni tudom, hogy nem engem fog kiszúrni magának.

Alig vártam már, hogy megszabaduljak Pitontól, már megint behívatott magához. Csak azért, mert kilógattam egy hugrabugost az ablakon. Na jó, nem csak ennyi a bűnöm. Reggel az egyik hülye szobatársam bezárt minket a hálóba, így egy jól irányzott Reducto-val kellett kitörnöm onnan. Jó, oké. Nem kaptam komolyabb büntetést, csak kicsit megszidott, és közölte, hogy tegyem helyre az ajtót meg majd beszél a szüleimmel, ha még egyszer valami szabálytalanságot követek el. Jó fej az öreg Piton, jobb, mint a vén denevér, aki még hírből sem ismeri a viccet, de azért nem szeretem, hogy minden apróságért csesztet.
A folyosón végigbaktatva beleütköztem egy haveromba, aki arra akart rávenni, hogy menjek le vele Roxmortsba. Be akart ülni a Három Seprűbe, mert hogy milyen csinos Madame Rosmerta, és látni akarja. Teljesen odáig van az öreg tyúkért, nem értem, de az ő dolga. Megmondtam neki, hogy most nincs kedvem, mert még dolgom van. Kicsit piszkált, de végül lelépett.
A klubhelyiségbe érve az egyik srác vihogva odakiáltott nekem, hogy jó volt a műsor. Mármint tetszett neki a hugrabugos-lógatás. Vigyorogva intettem neki, majd odaléptem a darabokra tört ajtóhoz, ami még mindig ott hevert a földön, mert ezek a lusta disznók nem javították meg. Egy Reparo segítségével helyreraktam az ajtót, majd ahhoz a sráchoz mentem, aki az imént hozzám szólt. – Amúgy azt hallottam, hogy legalább két óráig lógott kint, mire észrevették. – Hangosan felröhögtünk. – De nem nagy cucc. Szegény csávó rosszkor volt rossz helyen.
Lepacsiztam a sráccal, majd arról kezdett faggatni, hogy miért hívott be Piton. – Na, mi van? Itt már mindenki tud róla? Azért ennyire gyorsan nem terjedhetnek a pletykák – bosszankodtam egy sort, majd vigyorogva hozzátettem: – Tudjátok, csak a szokásos ejnye-bejnye, kis büntetés és viszontlátásra. Nem szokta túlzásba vinni.
Az egyik srácot kicsit odébb lökdöstem, hogy le tudjak ülni. Amint letettem a seggem, már arról kezdtek faggatni, hogy mi lesz a következő balhém. – Hékás! Ez se volt szándékos, csak valamelyik barom már felhúzott korán reggel, és ő itta meg a levét! Különben se balhézhatok most egy ideig…
És aztán szépen elmeséltem nekik, hogy pontosan miért is nem csinálhatom a feszkót. Érdeklődve hallgattak, aztán végül áttértünk valami másra. Utána a nagyobbak kitalálták, hogy ők még járnak egyet, a kisebbek pedig elvonultak valahová, így rajtam kívül ott maradt még pár diák, de nem tudtam eldönteni, hogy kihez csapódjak, így ültem egy helyben, és nézelődtem, hátha kiszúrok valakit, akinek pofázhatok.