Viktor & Lana

Vendég

Magányosan róttam a köröket a Nimbus-ommal, olykor bukfenceket vetve és képzelt ellenfeleket cselezve, majd a kvaffot a karikába dobva. Tízből tizenegyszer bement - minimum. Teljesen üres volt a pálya, mindenki ebédelni ment. Én ebédszünetben tanulok mostanában, de mivel pont akkor volt vége az edzése a Mardekárnak, én maradtam a pályán - a gyülekező, ólomszínű esőcseppek ellenére is. Úgy éreztem, annyit tanulok az utóbbi időben, hogy a hasznos kikapcsolódás, a gyakorlás nekem is kijár.
Épp a karikák között szlalomoztam, majd indultam el a lelátók felé, mikor egy alak reszketeg körvonalait pillantottam meg a távolban. Olyan gyors voltam, hogy egyszerűen nem tudtam kivenni, ki az. Meg eléggé messze volt, a pálya túloldalán. Úgy is arrafelé megyek, majd megállok megnézni, ki az - gondoltam, és irtózatos sebességgel vettem az irányt a magas lelátók felé. Az utolsót nem megkerültem, hanem a fatákolmányt fedő, ezüst-zöld ponyva alá berepülve valósággal keresztülmentem az építményen, majd a túloldalon ki, aztán az alak felé irányítottam a seprűt. Akkor már láttam, ki az: Viktor Krum. A talajtól pár méterre lecsúsztam a seprűről - ez a szokásom volt, tán a védjegyem is - és egy macska ügyességével értem földet, nem messze a fiútól.
- Mi járatban? - mosolyogtam rá, megigazítva a zöld-ezüst kviddicstaláromat. Feltűnően sokat járt Roxfortba. Zavart-e? Egy cseppet sem! Sőt...

Vendég

Nem emeglepő módon a szabadságom alatt is igen sokat foglalkoztam a "munkámmal". Most is épp erre készültem, ahogy célba vettem a kviddicspályát. Bíztam benne, hogy ott találok valakit, esetleg akár azok közül is, akikkel beszéltünk róla. És lám-lám, vannak csodák, Lanát találtam ott. Elégedetten figyeltem a röptét, ahogy közeledtem a pályához. Jól repült. Nem is zargattam, amíg neki nem tűnt fel, hogy ott vagyok. Akkor eleresztettem egy féloldalas mosolyt és felemeltem a seprűmet.
-Hát itt többnyire kviddicseznek az emberek. Reméltem, hogy itt talállak. - Ugyan még mindig nem voltam se őrző, se hajtó, de ez a múltkor sem zavart engem különösebben. Felpattantam a seprűmre és hamarosan már egy magasságban voltam Lanával.
-Ígértél egy játékot. - Az is igaz ugyan, hogy azóta is találkoztunk, de ettől még szaván akartam fogni. Az egy egész más tészta, hogy meghívtak itókázni. Többnyire szívesen mentem velük. Meg jól is éreztem magam itt. Valahogy kényelmesebb és kevésbé hűvös ez a környék, meg a falu. Otthon már úgyis sokat voltam, láttam eleget.

Vendég

Mosolyomat szélesebbre húztam. Az a féloldalas mosoly... tetszett. Ezt persze nem mondtam volna ki hangosan. Egyelőrre.
Úgy láttam, ő is örül nekem, vagy csak annak, hogy van itt valaki. És tényleg: a játék. Hát, ha azt hiszi, hogy Lana Winters visszatáncol, vagy meghátrál a kihívás elől, csak azért, mert ő Viktor Krum, hát el kell szomorítsam. Nem fogok.
- Igen, ígértem - bólintottam - És mindig megtartom a szavam - húztam ki magam, újra a seprűn ülve, a magasban. Majd rögtön a kinthagyott labdák felé irányítottama járgányt és röptömben felkaptam egy kvaffot majd visszatérve a fiúhoz, átpasszoltam a labdát és elhelyezkedtem védekező pozícióban.
- Tétje is lesz a játéknak? - kérdeztem, oldalra biccentve a fejem. Teljesen rápörögtem a játékra, mindig ez van, ilyenkor kibújik belőlem a ragadozó.

Vendég

Örültem Lanának, talán ez látszott is és hamar felkaptam szárny helyett a seprűmre, hogy nekiessünk a megbeszélt dolognak. Újabb mosolyt csalnak elő belőlem a szavai, majd amikor a kezembe kerül a kvaff, már kétkedve nézek a labdára. Védeni még időnként tudtam. Nem vérprofi módon, de azért azzal elbántam... de talán emlékezett rá, hogy a célzási tehetségem az egy troll szintjén mozog.
-Szeretnéd? - Hát, ha nekem dobnom kellett, nekem már mindegy volt. Ez egyébként nem szegte kedvemet, mert attól még jó mókának ígérkezett a dolog. Azért nem temettem el magam még, mert bíztam benne, hogy a lány olyan nagyon nem akar velem kiszúrni. Mondjuk, ki tudja. Ha megint lekapnak egy csajjal, akkor max a népszerűségem kezd növekedni. Szóval legfeljebb a mardekáros előtt veszíthettem a méltóságomból, bár gyanítom, hogy azt már tegnap este mindannyian elveszítettük a zöld trutyi és a titkos összetevőjű pálinka társaságában. No de próba cseresznye, próbáljunk legalább a karika irányába dobni. Még jó, hogy lapátkezem volt, mert legalább nem esett ki belőle és szépen forogva elrepült.

Vendég

Elszánt mosolyra húztam a számat, felvonva egyik szemöldökömet és magabiztosan szóltam:
- Szeretném - ez a mondat, valljuk be, eléggé merész húzás volt tőlem. Simán megtörténhet az is, hogy nem nyerek. Nem azért, mert rossz játékos voltam, hanem mert Viktor 'kicsit' komolyabban űzi a sportot, mint én, a kis Roxforti csapatban. De... a francba is! Már csak azért is nyernem kell! Igen, néha, egyes dolgokat baromira komolyan tudok venni és kibújik belőlem a maximalista dög.
Magabiztosság csillogott a szememben, amikor a fiú eldobta a labdát, azonnal utána repültem. Pár méterrel a karika előtt értem utól és nyúltam érte a magasba. Hónom alá kapva a kvaffot indítottam meg a támadást a másik irányba. Egyenesen Viktor felé mentem, mint aki át akar gázolni rajta, majd az utolsó pillanatba felhúztam a seprűt, ezzel megpróbálva kicselezni Viktort. Vállam fölött néztem hátra, hogy megnézzem, mennyit ért a kis csel. Ennél persze tudok cifrábbakat is, de egyelőrre nem akartam felfedni a lapjaimat... idővel, talán.

Vendég

Felhúztam a szemöldököm, vártam egy kicsit még, hogy folytatja, de hamar rájöttem, hogy ha tudni akarom, akkor azt meg kell kérdezni, vagy utólag nézhetek nagyot.
-Rendben. Mit kapsz, ha nyersz? - Eközben már én is elkezdtem töprengeni, hogy mit adjak meg, de jobbnak láttam megvárni, hogy egyáltalán milyen jellegű tétre gondolt Lana. Aztán belekezdtünk a játékba. Ahogy vártam, nem talált be a karikába, a lány elkapta, de amikor megindult felém, csak elmosolyodtam. Ezzel legfeljebb magát lökné le. Aztán végül megfordultam és elindultam a saját karikáim felé, mielőtt eltalál odáig, nehogy bemásszon az a labda. De felfedezve, hgy amúgyis előrébb járok, bevágtam neki egy bukfencat, igen közel elsuhanva mellette lefelé, majd repültem tovább a szentséges karikáimhoz. El kell kapnom egy nagyra nőtt cikeszt. Csak akkor fordultam a lány felé, amikor már beértem a helyemre, hogy mi a helyzet. Annyiban voltam csak biztos, hogy nem próbálok meg mégegyszer a seprűm farkával védeni, mert az nem az én asztalom. Van nekem két szép kezem inkább.

Vendég

Egy kis ideig gondolkodnom kellett, hogy mit kérjek. Igazából nem olyan dologra gondoltam, amit venni kellett. Sokkal inkább eszményi dolgokon gondolkodtam. Nem voltam az az 'ajándékos' lány, akinek lépten-nyomon kellett valami kis apróság - vagy valami óriási meglepetés -, avagy aki csak úgy szórja a pénzt. Nem. Ez nem én vagyok.
- Hmmm... - töprengtem - Elviszel a következő meccsedre - na, ezért biztosan nem kellett fizetnie egy knútot sem. Nekem meg nem volt szükségem páholyra, csak, hogy ott legyek egy meccsén.
- És te? Mit kapsz, ha nyersz? - nem igazán tudtam sok mindent felajánlani neki... nem a gazdag emberek táborát erősítettem, de még csak Roxfort krémjébe sem tartoztam. Bár, Viktor sem olyannak tűnt, mint aki kihasználná az ügyességét... reméltem nem hagy cserben ezúttal sem az emberismereti képességem.
Aztán a játék folytatódott: nem ijedtem halálra, amikor egy hajszálnyira haladt el mellettem. A dobás előtt a középső karikát céloztam meg, úgy tettem, mintha a jobb oldaliba akartam volna dobni, de végül a bal irányába csavartam a kvaffot.

Vendég

Ezen az áron felnevettem egy kicsit. Szívesen elvittem magammal, adott volna egy plusz lendületet. Így részemről nem volt akadálya.
-Akár többre is. - nevettem rá a lányra, majd egy kicsit elgondolkoztam. Több elképzelésem is volt, hogy mit szeretnék, aztán kiböktem az első verziót.
-Gyere velem randizni. - Rendelet ide vagy oda, én azért igyekeztem magam jól érezni. Ebben az sem gátolt, hogy nem tudok célozni, mert ettől még szívesen játszottam. A trükkjeink valahogy nem jöttek be, de nem bántam. A karikákra figyeltem leginkább. Figyeltem a lány mozgását, de csak hajszállal a labda előtt indultam el, ami hamarosan már a mellkasomra hajtotta a fejét.
-Tudsz te jobbat is. - vigyorogtam Lanára, majd visszaindultam az ő karikái felé teljes gőzzel. Na ennél a játéknál éreztem meg a különbséget a Tűzvillám és a Nimbusz között. Habár nem panaszkodhattam rá túl sokat, a Villám jobban száguldozott és először még meg is lepődtem, megfeledkezve róla, hogy nem azon ülök.

Vendég

Válaszára széles mosolyra húztam a számat. Imádtam meccsekre járni, mindig izgalmasak voltak a mérkőzések - legalábbis számomra biztosan. Aztán, amikor randit kért, egy pillanatra kissé elkomolyodtam. Az utóbbi időben össze-összevillant a tekintetünk, többször voltunk ugyanabban a társaságban és talán a kémia is megvolt. És a jövőbeli férjem - bárki is legyen az? Abban a pillanatban még kevésbé érdekelt. De azért mégis váratlanul ért. Na, nem annyira, hogy leforduljak a seprűről, de azért meglepett. Sokat sejtetően elmosolyodtam, majd támadásba lendültem.
A csel nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna, Krum már támadásba is lendült. Én a fiú után irányítottam a seprűt, hogy megszerezzem a kvaffot. Már utolértem és a labda után nyúltam, szinte az ujjaim között éreztem már, amikor ő elhajította azt. És talált. Nem tudom, hogy hova célzott, de végül a bal oldali karikába talált be.
- Dupla vagy semmi? - avagy, hogy két góltól nyerjen bármelyikünk is. Nem beszéltük meg, hogy mikor győz valaki, így kézenfekvő volt a kérdés. Nem azt mondom, hogy nem akartam vele randizni, mert akkor hazudnék. Egyszerűen veszíteni nem akartam. És ezt ő is láthatta a mosolyban az arcomon, vagy az elszántan villogó tekintetemben.

Vendég

Kissé megtorpantam a meglepetésén. Jó, nem vártam, hogy a nyakamba ugorjon, vagy hasonló, de azért ennyire nem vagyok szörnyű. Bár hozzátartozott Lana vonzerejéhez, hogy nem ájult el tőlem, és nem sikongatott. Azonban nem értem rá annyira gondolkodni, mert belekezdtünk a játékba és miután kivédtem a dobását, én voltam soron, hogy támadjak. Én voltam a leginkább meglepett, amikor a labda berepült. Aztán a meglepődésből felocsúdva vidáman elvigyorodtam.
-Felőlem mehet. - Most, hogy bedobtam az első gólt, már felbátorodtam. Elszántan vetettem utána magam, hogy visszaszerezzem a kvaffot, mert bár tétje nem volt, de egyikünk sem szerette a vereséget. Legalábbis én úgy vettem észre. Próbáltam kiütni a hóna alól a labdát, de ezzel annyit értem el, hogy összeütköztünk, s ismét vigyor került az én arcomra is. Nem szoktam csajokkal agresszív lenni, de valahogy nem féltem, hogy Lana leesik.

Vendég

Megörültem, amikor rábólintott. Azért reméltem, nem érti félre; hogy nem akarok vele randizni. Egyszerűen nyerni akartam. Azon gondolkodtam, ha én nyerném meg - simán megtörténhet... -, akkor is elmennék vele.
De lányos fantáziálgatások helyett inkább a játékra koncentráltam. Amikor Viktor nekem jött, nem hagytam magam, megfeszítve izmaimat visszalöktem. Nem volt túl hatásos, egyrészt, hozzá képest gyönge virágszálnak éreztem magam, másrészről pedig nevettem közben. Biztosan baromira félelmetes lehettem...
Ezúttal azonban az én támadásom is sikeres volt, megörültem neki, de azért figyeltem a fiút és amikor újra támadott, megpróbáltam kiütni a kezéből a kvaffot - sikertelenül.
A karikák előtt megállt, hogy dobjon, én azonban elsuhantam mellette és megpróbáltam kivédeni. Nem voltam jó védő...

Vendég

Nem akartam én lelökni Lanát a seprűről, így jött ki a lépés, de a nevetését hallva már én is mosolyogtam. A kvaffot viszont elvétettem és jó messze tőlem süvített be a karikába. No hát akkor be kell keményíteni. Hónom alatt a kvaffal újra célba vettem a másik oldalt, folyamatosan kitérve a lány elől, majd célzás és... jó messze a karika fölött repül a kvaff. Szép nagy dobás volt, csak nem a jó helyre. Néztem utána egy darabig, majd sietősen visszairamodtam a karikáimig, mielőtt Lana odaérne. Egyre voltunk mindketten a győzelemtől, és nyerni akartam. Összehúzott szemmel figyeltem a dobását, miközben a nyelet már fél kézzel el is engedtem, hogy eszembe se jusson úgy védeni, ahogy nem tudok, majd megindultam jobb felé, amerre szerintem célzott. A kvaff pedig elsüvített balra. Bedőltem, a labda pedig berepült a helyére. Néhány pillanatig bambán néztem a bal szőlső karikát, majd vigyorogva visszafordultam a lányhoz.
-Szép. De legközelebb a cikesszel játszunk. - Csak hogy nekem is akadjon hazai terep. Azt nem tagadom, némileg azért csalódott voltam, de Lana tisztán nyert. Nem mintha amúgy nem vinném el magammal bármelyik meccsre, ha megkér.

Vendég

Amikor dobott és az mellé ment, gyorsan a labda után vetettem magam és Viktor után pár másodpercel értem megfelelő dobótávolságba. Újabb dobócselt vetettem be, ezúttal sikeresen. Ez azt jelentette, hogy nyertem. Elmosolyodtam a megjegyzésén. Nagyon reméltem, hogy nem direkt hagyta, hogy nyerjek. Az nagyon bosszantott volna.
- Rendben - bólintottam rá magabiztosan. Nem tudom, milyen fogó lennék - valószínűleg csapnivaló -, sosem akartam az lenni. A terelő pozíció jobban érdekelt.
Visszatértünk a talajra. Fogalmam sem volt, hogy mióta játszunk, az is megtörténhet, hogy már vége volt az ebédszünetnek és már egy ideje Mágiatörténeten kellene lennem. De nem voltam ott. Helyette a pályán ácsorogtam, seprűmet magam mellé állítva, halántékomat a feketére festett fának támasztva, Viktorral. Mondani akartam valamit, mielőtt elmennék órára.
- Köszönöm a játékot - nyújtottam felé jobbom, hogy kezet fogjak vele - És igen - mondtam mosolyogva. Tekintetén láttam, hogy nem vagyok teljesen érthető és világos, és valami olyasmi futott át az arcán, hogy 'Mi igen?' ezért hozzátettem: - Elmegyek veled randizni - mosolyodtam el, lesütve a szemem.

Vendég

Tagadhatatlanul csalódott voltam, még úgy is, hogy nem sajnáltam a győzelmet Lanától. Akartam is nyerni, meg a díjamat is akartam, de ez van. Épp agyban pofonvágtam magam, amikor felkaptam a fejem a lány szavaira. Néztem rá bután, hogy mi igen, aztán széles mosoly került az arcomra. Ez ugyan lázadás a rendszer ellen, de ez van. Engem jobban érdekel a saját akaratom, mint az, hogy egy pöffeszkedő alak mit próbál rámerőltetni.
-És mikor érsz rá? - kérdeztem félrebillentett fejjel, miközben én is kifújtam magam. Miközben épp morfondíroztam, hogy hová vigyem, szöget ütött valami viszont a fejemben.
-Te neked nem suliban kéne lenned? - ráncoltam össze a homlokom. Nem voltam egy nagy erkölcsrendész, de nem akartam, hogy miattam kerüljön bajba, hiszen én még egy darabig itt vagyok. Ráadásul futja arra is, hogy visszajöjjek, ha szeretné. Meg ha ráérek.

Vendég

A megkönnyebbülést látva arcán elmosolyodtam. Hogy mikor érek rá?
- Igazából semmi olyan dolgom nem szokott lenni, amit ne tudnék elhalasztani - vontam vállat. Na jó, talán az edzés az lett volna, de az sem elhalaszthatatlan, egyrészt, márészt pedig eléggé jó vagyok.
- De, ott kellene lennem - bólintottam, és már el is mentem mellette. Alig tettem meg három, gyors lépést, visszafordultam és lágy puszit nyomtam arcára - Majd találkozunk! - néztem a szemébe, s ezzel tényleg visszaindultam a Roxfortba, futva. Végig a folyosókon, le a lépcsőkön, gyorsan átöltöztem és összeszedtem a cuccomat. Teljesen kihaltak voltak a folyosók, így már biztos voltam benne, hogy elkéstem. A Mardekár klubhelyiségében álló órára néztem: tizenhét órája Mágiatörténeten kellene lennem. Futva elindultam a teremhez, szedett-vedetten, kócos hajjal, ferde nyakkendővel, felgyűrt ujjú inggel, a talár lecsúszott az egyik vállamról. Igen, pontosan így léptem be a terembe. Minden szem rámszegeződött. Kivéve talán Binnsét, aki az ablaknál állva, kifelé bámult és magyarázott valamit a kobold felkelésekről. Észre sem vette, hogy valaki hiányzik...

Vendég

Eredetileg kedvem lett volna a levegőbe bokszolni, de gyanítottam, hogy Lana ezt nem feltétlenül értékelni, úgyhogy helyette inkább folyamatosan vigyorogtam. Nem tudom, hogy ez jobb e, de legalább nem szakadt el sikítva.
-Akkor majd küldök egy baglyot. - Gondolkoztam még, hogy figyelmeztessem, hogy a madár hatalmas, mert elég jól tápláltuk otthon, de végül ezt az infót kihagytam. Valahogy szórakoztatott a gondolat, ahogy berepül egy bébisárkány méretű madár a Roxfortba Lanához.
-Ügyesen. - Nem tudom, mit kellett volna mondanom valakinek, aki iskolába megy. Meg jobban lekötött a puszim. Még figyeltem, ahogy kirohan a pályáról, majd seprűre kaptam és visszatértem Roxmortsba, ahol újabban tanyáztam.

» Lana és Viktor
» Lana és Viktor
» Lana és Viktor
» Helena, Katie, Viktor & Lana
» Albus Dumbledore és Viktor Krum