Lana és Viktor

Vendég

Egy csilingelés kíséretében beléptem a boltba. Egy új seprűre fentem a fogamat, hátha találok valami újat. A válogatott seprűit nem vihettük haza, így a szabadidőmben nem igazán röpködhettem azokkal a csúcsminőségű seprűkkel, a sajátomat meg... hát... eltörte az unokaöcsém, amikor nálunk nyaralt. Képtelen voltam megtagadni a kiskrapektól, amikor odarohant hozzá a rövid lábain, csak hát ahogy ez szokott lenni a gyerekeknél, karambolozott a fallal. Három öles lépéssel a pulhoz sétáltam és megszólítottam a meglepetéstől csillogó szemű eladólányt. Gondolom nem szokta meg, hogy Viktor Krum nála vásárolgat.
-Új seprűt szeretnék vásárolni. Van esetleg valami újdonság? - támaszkodtam meg az asztalon. Nem akartam valami fényűzőt, de azért lehessen vele rendesen menni.

Vendég

Az utolsó évem megkezdése előtt úgy mentem végig az Abszol úton, mintha az lett volna az utolsó alkalom. Pedig tudtam, bármikor visszatérhetek ide. Pláne, hogy igazából Roxfort befejezése után nem lesz hova mennem. És ez elkeserített és kétségbeejtett...
Gondolataimmal viaskodva sétáltam végig az utcácskán, tekintetemmel az arcokat pásztázva. Mind boldog volt.
Minden kirakatba benéztem: a Mágikus Menazsériában kinéztem magamnak egy macskát, a Czikornyai és Patzában vagy egy tucat, számomra érdekes könyvet, míg végül tekintetem megállapodott a Kvidics a javából üzlet kirakatán.
Seprűk, felszerelések, minden, amit csak egy kviddics-bolond magáénak akarhat tudni! Nem voltam rest, magabiztosan belöktem az ajtót, biccentettem a pultnál álló eladónak meg a másik vevőnek és a felszerelések felé vettem az utamat. Szemem sarkából láttam a másik vevőt, egy fiút. Ismerős volt, de nem néztem meg annyira, hogy tudjam hova tenni, de annyira nem is foglalkoztam vele.
A polcok között sétálva, a seprűket nézegetve átpillantottam két tartóállvány között, mikor alaposan szemügyre vettem a fiút. Tudtam, hogy ki ő. Mindenki tudta. Viktor Krum volt az, teljes életnagyságban. Egy ideig még figyeltem. Nem akartam odamenni és körbeugrálni, rajongani - még, ha ő is volt az egyik kedvenc játékosom -, mint egy szerelmes kislány; ebből már biztosan elege van.
Éppen fenekéről vontam fel lassan a tekintetem, izmos karjain keresztül, egészen a szempárig. A szempárig, mely olyan volt, mint egy sólyomé és ami éppen rám szegeződött. Arcomról nem sok mindent olvashatott le, egy ideig állhatatosan néztem rá, aztán lesütöttem a szememet, majd visszavontam rá, haloványan elmosolyodva. Eztán abbahagytam a bámulását és visszatértem az álványok közé, a seprüket nézegetni.

Vendég

Hallgatam a nő fecsegését, ami vajmi keveset tartalmazott arról, ami engem érdekel, s már igazából kicsit kezdtem unni. Egy seprűt szerettem volna vásárolni. Kicsit türelmetlenül rá is mordultam.
-Egy felső-középkategóriás seprűt szeretnék, ami jól gyorsul Ennyi. - A figyelmemet végül a csilingelés terelte el, ami azt jelzi, hogy vendég érkezett. Végignéztem a belépő lányon, de aztán visszafordultam az eladóhoz, aki már legalább eljutott addig, hogy lepakoljon elém néhányat, én pedig tanulmányozni kezdtem őket, de éreztem, hogy hátulról figyelnek. Felkaptam az egyik Nimbuszt, majd megfordulva a lány véleményét kérdeztem.
-Te mit gondolsz? Nem akarok csúcs seprűt venni. - feltételeztem, konyít a kviddicshez és azért volt ott, nem pedig azért, mert én ott voltam. Bár lehet, hogy akkor se kezdenék el ellenkezni, csinos lány. S ha már így letámadtam, közelebb léptem a kezemet nyújtva.
-Viktor Krum. - egyébként eszemben sem volt kezet rázni, mi általában kezet csókolunk a hölgyeknek és nagyon aranyosak, amikor meglepődnek.

Vendég

Viktor Krum egy Nimbusz 2000-rest tartott a kezében, úgy fordult felém, a véleményemet kérve. Kérdése váratlanul ért, de gyorsan reagáltam rá:
- Szerintem egy 2001-essel jobban járnál. Frissebb modell, van nála jobb is, de még mindig jobb, mint a 2000-res. - vontam vállat, majd amikor felém nyúlt, elfogadtam és kicsi, törékeny kezemet az ő kezébe helyeztem. - Tudom... - bukott ki belőlem, a nevére értve.
- Lana Winters. - mosolyodtam el halványan, szemébe nézve.

Vendég

Végre normálisabb társaságra leltem Lana személyében, aki a boltos helyett beszélgetett velem a seprűkről. Bevallom, jó ideje nem kellett magamnak seprűt vennem, és a legfrissebb versenyseprűk között otthonosabban mozogtam, így kifejezetten hálás voltam, amiért vele legalább jutottam valamire.
-Nem kviddicshez keresek. Arra a csapat megkapja a legfrissebbet. De az unokaöcsém eltörte azt, amit otthon használok. - Nem nagyon akartam felvágni pályán kívül a tudományommal, vagy a pénzemmel, így nem is a legdrágábbat akartam megvásárolni, de azért felkaptam a 2001est is és szemügyre vettem. Igazából az lett volna a legjobb, ha le tudom tesztelni, de erre a bolt nem lett volna a legalkalmasabb. Egy kézcsókot követően végül úgy döntöttem, hogy mégis teszek egy próbát a virgácsokkal.
-Esetleg kipróbálhatom? - pillantottam a boltosra, aki elvörösödve bólintott, én pedig elindultam kifelé, s közben intettem a lánynak, hogy velem tarthat, ha van kedve. Felpattantam a Nimbusz 2001esre és tettem vele pár kört. Jól ment. Nem rángatott, nem ugrált és volt benne erő. De ettől függetlenül leszállva felkaptam az elődjét is. Sosem szerettem meggondolatlanul dönteni.

Vendég

- Értem - bólintottam, amikor elmondta, mire kell neki a seprű, avagy mire nem. - A Nimbusok eléggé jó seprűk, nem feltétlenül kezdőknek valók. Gyorsak és gyakorlott kezek irányítását igénylik - folytattam a seprűk elemezését, aztán észbe kaptam: - De ezt te is biztosan tudod. - a kézcsókon egy pillanatra meglepődtem, sosem üdvözöltek még így. Jóleső meglepetés volt, elmosolyodva lesütöttem a szemem.
Amikor intett, hogy tartsak vele, mosolyogva bólintottam. Az üzlet előtt a fal mellett ácsorogva figyeltem, ahogy megtesz pár kört. Hát igen... ez Viktor Krum. Tökéletesen irányította a seprűt, de nem is vártam mást. Az emberek az Abszol úton mind az ég felé fordították az arcukat és egy emberként mozdulva fordultak a bravúrosan repülő kviddics csillag felé. Amikor visszatért a talajra, mindenki tapsolt, a lányok olvadoztak, a fiúk elismerően bólintottak. Én meg csak meghúzódva a háttérben mosolyogtam. A régebbi Nimbust is a kezébe vette, hogy azt is elvigye egy próbakörre.
Amikor visszatért mádosjára, kérdőn néztem rá:
- Na, melyik a befutó?

Vendég

Immáron inkább Lana segített nekem választani,s fel is merült bennem, hogy javasoljam, vegye már át a bolt vezetését, mert biztosan több hasznát venné az üzlet neki, mint a jelenleginek, de végül inkább úgy döntöttem, nem gázolok bele a szegény lány lelkébe. Biztos ő is ért valamihez.
-Hát bízzunk benne, hogy az én kezem elég gyakorlott. – vontam össze a szemöldökömet, majd megindultam a két seprűvel kifelé. Na, ilyenkor jól jön, ha ismerik az ember nevét, mert nem biztos, hogy ezt másnak engedték volna. Próbálgattam a seprűk tudását, és kicsit szórakoztattam az embereket is az utcán, majd visszatértem Lanához, s elégedetten felnyaláboltam a fekete 2001est.
-Igazad volt. Bár egy kicsit farnehéz. – legfeljebb majd egy kicsit megnyesem, de ewzen kívül nem tudtam rá rossz megjegyzést tenni. Visszatértem az üzletbe, hogy kifizessem a szerzeményemet, s míg ezen ügyködtem, visszafordultam újdonsült segítőmhöz.
-Roxfort? – ránézésre diák-korúnak tűnt és más varázslóképzőről nemigen hallottam Londonban, de hát azért ki tudja. Az előbbi polc felé sandítottam, amit Lana nézegetett, s ezúttal rajtam volt a kérdő arckifejezés sora.
-Nem vásárolni akartál valamit? – vele még akár szívesen maradtam is volna, mert végre nem egy cipőboltban kellett órákig ücsörögnöm. Kifejezetten üdítő gondolat volt.

Vendég

- Semmi kétségem felőle! - nevettem, a keze gyakorlottságát illetően, majd úgy döntöttem, megvárom, míg megveszi a seprűt.
- Igen - bólintottam - Hetedév. Kemény lesz... - húztam el kissé a számat. Kipillantottam a kirakat üvegén és vagy tíz lány nyáladzott odakint - persze, csak átvitten -, és hol Krumot bámulták, csillogó tekintettel, hol felém küldtek gyilkos pillantásokat. Mintha fenyegetést jelentenék rájuk nézve... pedig nem. Nem hiszem, hogy Viktor ideálja lennék.
- Öhmm... igazából csak körbenéztem. Másra tartogatom a galleonokat - rövid szünetet tartottam - Szintén 2001-esem van és nem akarom még lecserélni - mosolyodtam el, ahogy a seprű fekete-ezüst, kecses alakja megjelent lelki szemeim előtt. Nagyon szerettem, úgy vigyáztam rá, mint a szemem fényére, ha nem jobban.

Vendég

A válasza már inkább kedvemre való volt. Hencegni nem szoktam, de szeretem, ha elismerik a képességeimet. Miután befejeztem a seprűvásárlást, érdeklődni kezdtem, hogy kiféle-miféle, s a tippem jó volt. Kissé elmosolyodtam, belegondolva a saját utolsó évembe. Nekem sem volt egyszerű dolgom.
-Én kétszer jártam. Tudod a bajnokság. – Persze én nem a Roxfortban, de ezt nyilván ő is tudta, hiszen én nem vagyok idevalósi és nagyjából elsős lehetett a Trimágus Tusa idején. Szemügyre vettem a seprűket, amik mellett álldogált, amikor észrevettem, majd a tekintetem követte az övét a bolt üvege felé. Én már hozzászoktam ehhez, de gyanítom, hogy Lana nem.
-Játszol is? – Küldtem egy visszafogott mosolyt a rajongóim felé, majd azt kezdtem el latolgatni, hogy egyáltalán hogy fogok én ebből a boltból kijutni anélkül, hogy rámvetik magukat. Nem szerettem az ilyen lányokat, mert a legtöbbje nem a szívemre pályázott, de még azt is rosszul csinálták. És buták is voltak. Persze én hívtam most fel magamra a figyelmüket, szóval nem hibáztathattam őket, hogy kaptak az alkalmon. Mindenesetre kezdett zavaróvá válni a sok üvegnek nyomott arc, úgyhogy besétáltam a seprűk mögé, s magam után húztam a lányt is. Biztos utálni fogják ezért, de nekem több kedvem volt vele beszélgetni.
-Lehet, hogy idén kilátogatok néhány Roxforti meccsre. Kíváncsi vagyok, hogy játszik Potter. – ellenfelek voltunk ugyan, de nekem többnyire pozitív emlékeim voltak róla és jól repült. Érdekelt, hogy mit tud a pályán.

Vendég

- Meglehet, hogy rám is ez a sors vár... - mosolyodtam el fanyarul, ahogy a hetedévről és annak kétszer járásáról beszéltünk. És én nem azért buktam volna meg, mert híres sportoló vagyok, hanem azért, mert... ilyen az életem. Ilyen vagyok. Az én hibám lett volna. De megfogadtam, hogy ilyesmi nem történhet meg és ezért keményen dolgoztam is. Elővettem a poros fedelű könyveket, két évre visszamenőleg és szorgalmasan tanulmányoztam őket az elmúlt egy hétben. Olyan volt, mint egy hirtelen jött értelem-nyerés, hogy mi, miért van úgy, ahogy. Visszatekintve hülye voltam, hogy nem tanultam a lelki gondjaim miatt. Megofadtam, hogy ez gyökeresen meg fog változni! És, amit én a fejembe veszek...
- Igen - bólintottam -, hajtó vagyok a Mardekár csapatában. - Ezzel már azt is megtudta, hogy melyik házba járok. Ekkor Viktor magával vont a seprűk mögé, ahol védve volt a lányok fürkésző tekintetétől.
- Az király lenne - mosolyodtam el. Aztán Potterre gondoltam és a játékára. Hát... ügyes volt, az biztos, sőt: több, mint ügyes. De Viktor sem panaszkodhat, természetesen és én is egészen jó játékosnak vallottam magam.

Vendég

A dupla hetedik éven én már szerencsére túl voltam, így nekem már csak az edzéseimre kellett koncentrálnom, de be kellett vallanom magamnak, annyira nagyon nem igyekeztem akkoriban, hogy ne kelljen évet ismételnem.
-És mihez kezdesz utána? – Feltételeztem, hogy azért annyira nem feltett szándéka a kívántnál tovább iskolásnak lenni, habár sose lehet tudni. Az egyik évfolyamtársam többször is megbukott, csak hogy többet lehessen a haverokkal. Reménykedve kezdtem érdeklődni a kviddics iránt, mert hát értett a seprűkhöz.
-Az egy jó poszt. Eredetileg engem is oda próbálgattak, csak rájöttek, hogy nem tudok célozni. – nevettem fel, mielőtt berángattam volna a seprűk mögé. Én sem értek ám mindenhez, habár gyakran szeretik ezt hinni. Általában nagyot csalódnak az emberek, amikor kiderül, hogy ez nem igaz.
-Hát, most már nem csak Potterre vagyok kíváncsi. – Viszonoztam a mosolyát, majd kilestem a seprűk mögül, a tömeg viszont nem akart oszolni. Persze egyébként szeretem a rajongóimat, de azért nekem is kell valami élet.
-Nincs itt valami hátsó kijárat? - pislogtam a bolt hátulja felé kutatóan.

Vendég

Nem kellett sokáig gondolkoznom a válaszon. Auror. Ez volt az álmom, a leghőbb vágyam. Mindennél jobban akartam ezt. De tisztában voltam azzal, hogy ehhez jobban kell igyekeznem, ez lesz az utolsó évem, az utolsó dobásom... mindent bele kell adnom. Végül határozottan jelentettem ki:
- Auror akarok lenni - az 'akarok' kifejezés eléggé vad és követelőző jellegű volt, de nem bántam. Tényleg minden követ megmozgatnék a sikerért.
- Én is szeretek hajtóként a pályán lenni - mosolyodtam el -, de simán választanám még a terelő posztot... - mondtam elgondolkodva. Arra, hogy mostmár nem csak a Griffendéles fiúra kíváncsi, értettem, leesett, nem vagyok hülye. El is mosolyodtam, de nem szóltam semmit.
- Kell lennie... - néztem én is abba az irányba, amerre ő. Volt is.

Vendég

Elgondolkozva fürkésztem a lány arcát. Kissé meglepett a válasza, az ember az aurorokat nagydarab gorilláknak képzeli általában. Mármint én biztos.
-Nem kis fába vágtad a fejszédet. - Gondolom ezt ő is tudja, de hirtelen nem tudtam ennél többet kibökni erre. Persze azt nem tudtam, hogy a képességei milyenek... csak hát... ő nem volt olyan gorilla. Meg nem is volt csúnya, mint például Rémszem Mordon. Kissé felnevettem, amikor már a posztjainkra terelődik a szó. Terelő mindenki szívesen lenne.
-A gurkók viccesek. - Láttam már tőlük csúnya sérüléseket elszenvedett játékosokat, sőt, én is kaptam már telibe néhányszor, de valahogy ennek ellenére sosem féltem tőlük. Ez csak egy nehezítés. Ahogy a hátsó kijáratot kezdtük nézni, hamar meg is leltük és öles léptekkel meg is lódultam arra, majd megtorpantam és bocsánatkérően pillantottam az eladólányra.
-Ugye szabad? - Miután egy kis hebegést követően kiengedett minket, tanácstalanul körbetekintek. Nem igazán tudom, hogy hová lehetne egyáltalán észrevétlenül menni azok után, hogy elértem, hogy mindenki tudja: itt vagyok.

Vendég

- Tudod, én olyan lány vagyok, hogy amit a fejembe veszek, amit eltervezek, azt így vagy úgy, előbb vagy utóbb, de úgy is elérem - mosolyodtam el magabiztosan. Igen, valóban ilyen voltam és vagyok is. Csodásan bemutattam magam ezzel az egyetlen mondattal.
Nem akartam neki elmesélni a gurkós élményeimet, gondoltam, hogy neki is vannak sztorijai, de ha nem kérdezi, én nem untatom.
- Igen, azok... eléggé agresszívek tudnak lenni, és pont ez teszi a játékot még izgalmasabbá - gondoltam itt a három évvel ezelőtti csukló-, majd miután földet értem, boka törésemre. Hála Madam Pomfrey-nak, nem volt maradandó a károsodás; mintha meg sem történt volna. Azóta sem tudtak ezek a labdák és az esetleges sérülések elriasztani a játéktól.
Vállam fölött hátrapillantottam, hogy biztosan takarásban van-e a szökni készülő Viktor, s megnyugtatott a tudat, hogy a nyálcsorgató leányzók nem látnak minket. Követtem hát a hátsó ajtó felé.

Vendég

Meglepett kissé Lana hevessége, de hát ez a hozzáállás kell a nagy dolgokhoz. Én is ezért tartottam ott, ahol most, így igazán nem elítélendő, hanem inkább dicséretre méltó. A gurkós sztorikba most nem mentünk bele, de én azért elárultam, hogy szerintem egész jópofák. Meg hasznosak is, feltéve, hogy nem engem löktek le a seprűmről, habár ez azért nem olyan könnyű feladat. Miután kiléptem a hátsó ajtón, kérdőn fordultam a lányhoz, hiszen ő volt hazai terepen, valószínűleg ismerősebb volt errefelé.
-Öhm... hogy lehet itt észrevétlenül eljutni a Három Seprűbe? - Úgy terveztem, később azért megadom azt az örömet a rajongóknak, hogy megölelgessenek, de most éppen más terveim voltak, így jobban tették volna, ha várnának rám egy keveset. Vagy sokat.
-Néha azért már elég zavaróak... - jegyeztem meg sötéten, mert általában tényleg nem hagytak élni. Ezért is költöztem egy eldugott helyre, ahol ha futni támad kedvem, nem jött utánam vagy 20-30 lány.

Vendég

- Leginkább seprűn - válaszoltam kérdésére mosolyogva. - A Három Seprű Roxmorts-ban van. Ha mindenképpen egy ilyen 'beülős' helyre akarsz menni, ahol sokkal kevesebben vannak, mint az Abszol úton, akkor a Foltozott Üstöt javaslom. Ilyenkor már a legtöbb tanuló itt nyüzsög, a Foltozott Üst pedig szinte üres - javasoltam Viktornak, miközben az utcát kémleltem, merre tudnánk elmenni a lehető legészrevétlenebbül.
- Gondolom - nem tudtam, hogy milyen lehet, sosem voltam híres, de el tudtam képzelni, hogy mennyire zavaró lehet, hogy egy lépést sem tud tenni anélkül, hogy valaki a nyakán lógna. Nem tudnám elviselni.
- Ha a Foltozott Üst megfelel, akkor sietnünk kell, most aránylag kevesen járkálnak az utcán és a lányok is eszeveszettül keresnek az üzletben.

Vendég

Kissé összeráncoltam a szemöldökömet és bocsánatkérő pillantást vetettem Lanára.
-Ne haragudj. Csak hallottam róla, gondoltam errefelé van. - Nem szeretem, amikor rossz színben tűnök fel, de hát ezen már nem volt mit segíteni. Mindenesetre nem voltam térkép, viszont volt egy remek idegenvezetőm. Hálásan bólintottam az ajánlatra és elindultam vele az emlegetett hely felé.
-És az milyen hely? - Kíváncsiskodtam, mert azt még nem emlegette senki. A Három Seprűről Hermionétól hallottam, ő azt mondta, szereti azt a helyet. De igazából mindegy volt nekem, csak legyen egy kis nyugalmam. Azért Lana kíváncsivá tett a beszélgetésünk alatt, így lassítottam a lépteimen és kérdőn felvontam a szemöldökömet.
-Te még nem is visítottál. - Mondjuk nem örültem volna neki, ha elkezdi a boltban, de kellemesen meglepő volt, hogy képes volt normálisan viselkedni. Még Rita Vitrolnak sem küldött sürgős baglyot, hogy hú, kik járnak errefelé. Ez tetszett nekem.

Vendég

Elnézően elmosolyodtam. Ebben nem volt semmi szégyellni való, hiszen Viktor nem járt-kelt itt olyan sokat, mint mondjuk én.
- Semmi gond, emiatt ne fájjon a fejed. Ritkán jársz erre és ismeretlen a hely. Megértem. - mosolyogtam megértően.
- A Foltozott Üst? Nos... egy kicsit öreg és talán rozoga, de nagyon kellemes a légkör. Én nagyon szeretek beülni egy kávéra, vagy vamaire. Nincsenek túl sokan és, ha egy eldugottab sarokba ülsz le, észre sem fognak venni. Ilyenkor leginkább egy átjáróházra hasonlít: mindenki az Abszol útra megy, kevesen ülnek is be valamire - ismertettem a lehető legrövidebben. Nem sokat jártam ezidáig a Foltozott Üstben, de a légkör mindig ugyan olyan volt: csendes, nyugodt, békés. És ez tetszett. Nem szeretem a túl hangos embereket és a tömeget.
- Nem, nem visítottam - nevettem halkan. Kicsit meglepett ezzel a kijelentésével. - De sikíthatok, ha szeretnéd, bár nem lenne szerencsés... mindenki rögtön kíszúrna - tekintettem rá vigyorogva.
Lassan elhagytuk az Abszol utat és kiléptünk a téglafalon, be a Foltozott Üstbe...

folyt. köv. FÜ.

» Viktor & Lana
» Lana és Viktor
» Lana és Viktor
» Helena, Katie, Viktor & Lana
» Helena és Viktor