Albus Dumbledore & Rubeus Hagrid

Éppen a Legendás állatok és megfigyelésük című tankönyvet lapozgattam egy csésze tea - és persze a híres Hagrid sütemény társaságában. Vajon mi legyen a következő állat, amit bemutatok a diákoknak? Mostanában az órák elég unalmasak annak ellenére, hogy én tényleg már mindent bevetettem ennek elkerülése érdekében.
Múltkor például egy elsős elaludt az órámon a tölgyfa alatt, és nyitott szájába beleesett egy makk a tölgyfáról. Majdnem megfulladt szegény. Madame Pomfreynak alig sikerült kierőszakolnia belőle a makkot. Azt mondta egy ideig nem szeretne hallani sem a tölgyfákról és a makkokról. Miközben a könyvet lapozgattam, megakadt a szemem egy igen érdekes kis bestián:

JARWEY
M. M. osztály: XXX
A jarvey Nagy-Britanniában, Írországban és Észak-Amerikában honos. Csupán annyiban
különbözik egy nagyra nőtt menyéttől, hogy beszélni tud. Alacsony értelmi szintjéből kifolyólag
azonban tartalmas eszmecsere nem folytatható vele: megnyilvánulásai rövid (s gyakran sértő)
kijelentésekre korlátozódnak, ezekkel viszont cseppet sem fukarkodik. A jarweyk életük nagy részét a
föld alatt töltik; főleg gnómokra vadásznak, de zsákmányul ejtik a vakondot, a patkányt és a mezei egeret is.

Egy beszélő menyét! Eddigi életemben rengeteg furcsa teremtménnyel találkoztam már, de ez? Ki hallott már beszélő menyétről? El is határoztam, hogy beszerzek egy példányt belőle...bármibe kerül is, de egy ilyet meg kell mutatnom a diákoknak! Habár a Mágiaügyi Minisztérium által meghatározott osztálya XXX, azaz képzett varázslóra nem veszélyes. Sebaj, majd ketrecbe zárom és úgy mutatom be!

Gondolatmenetemet kopogás szakította félbe, én pedig dörmögő hangon szóltam ki:
- Megyek!

Éppen az igazgató irodában ültem egy halom pergamen felett. Sok fontosnak tűnő, azonban valójában lényegtelen dologra választ váró kérdés feküdt előttem, mely mind a minisztériumból jött. Türelmes vagyok, de már kezdtek unalmassá válni. Elkalandoztam, és egy sokkal fontosabb témánál kötöttem ki: Hagridnál.
A vadőr jó barátom volt, éppen ezért fájt látni, ahogyan próbálkozik, de mindig zsákutcába fut. Első óráin a lények túl veszélyesek voltak, mostanában azonban az unalomtól lettek betegek a diákok. Döntöttem. Átmegyek Hagridhoz.
Felvetem köpenyemet, és végigsétáltam a csendes kastélyon, majd az udvaron át. Tavaszi szünet volt, csak kevés diák maradt a Roxfortban. Lassan odaértem a kunyhóhoz. Kopogtam.
-Megyek-hallatszott bentről, majd nyílt az ajtó. Hagrid arcán először csodálkozás volt, mikor meglátott. Köszöntem széles mosollyal:
-Szervusz, Hagrid!

- Igazgató úr! Milyen váratlan meglepetés! - mosolyogtam - Foglaljon helyet! - Dumbledore élt a lehetőséggel, és helyet foglalt a ház közepén álló kerek asztalnál.
- Megkínálhatom egy csésze teával a professzor urat? - kérdeztem. Dumbledore professzor bólintott, mire én a kannában lévő maradék teát kitöltöttem egy virágmintás csészébe. Agyar odasomfordált Dumbledorehoz, és rágcsálni kezdte a köpenyét.
- Agyar! Nem szégyelled magad? Menj onnan! Menj onnan, Agyar! Nem hallod? - ordibáltam a pimasz ebhez, aki egy tapottat sem mozdult helyéről. Legalább már a rágcsálást abbahagyta. A professzor úr köpenyéből viszont még így is folyt a nyál. Dumbledore csak legyintett, rám mosolygott és elkezdte Agyart simogatni. Közben meg is feledkeztem arról, hogy vendégem teáját még mindig a kezemben tartom. Az ital szinte kihűlt kezeimben, de mikor végre észbe kaptam, letettem az asztalra a professzor úr elé.
- Mi szél hozta, professzor úr?

- Hagrid! Aggódom az óráid miatt- kezdtem lassan. Mindjárt belevágtam, kivételesen felhagytam a formaságokkal. Hagrid szomorú volt, látszott rajta, hogy bántja valami. Tudtam is, hogy mi... Ahogy kimondtam az első félmondatot, Hagrid arcán mélységes szomorúság suhant át. Mivel elég jó emberismerő vagyok, szinte pontosan tudtam, hogy mit gondol most Hagrid. Azt hiszi, hogy nem fogom engedni tanítani, hogy elveszem tőle a tanári állás. Éppen ezért gyorsan folytattam( nem örültem volna, ha bánatában véletlenül rám borítja az asztalt)- Nem veled van probléma. Nem is a tanítási módszereiddel. A gond ott kezdődik, hogy nem bízol saját képességeidben- Hagrid arcán az látszott, hogy mindjárt felmond, nehogy kirúghassam- Az óráid kezdetben túl vakmerőek voltak, most viszont rettenetesen unalmasak. Én tudom, hogy te egy tölgyfáról is képes vagy órákon át tartó előadást nyújtani, mindig újat mondva, de a diákok nem ilyen elnézőek. Ők unatkoznak. Hozz be picit veszélyesebb lényeket!- itt a vadőr szeme túlontúl felcsillanni látszott- Persze a durrfarkú szurcsókok maradjanak ki...- dörmögtem félhangon, mire mindkettőnk arcán egy halvány mosoly jelent meg.

- Azt mondja mutassak be nekik veszélyesebb lényeket, professzor úr? Épp ezt akartam megkérdezni öntől. Tudja, épp most lapozgattam a Legendás állatok és megfigyelésük című tankönyvet, mikor egy érdekes élőlényt pillantottam meg - hadartam el mondandómat Dumbledorenak, majd az orra alá toltam a kinyitott tankönyvet, és a Jarwey című cikkre mutattam. Dumbledore kezébe vette a teáját, majd lassan szürcsölni kezdte, miközben a jarwey leírását olvasta. Mikor végzett, rám mosolygott, majd kért még egy csésze teát.
- Bocsásson meg professzor úr, de ennyi volt az összes teám...ha gondolja főzhetek még.
Az igazgató úr bólintott, én pedig nekiláttam még egy kanna tea elkészítésének. A kannát telitöltöttem vízzel, majd feltettem forrni a tűzre.
- Akkor megadja az engedélyt, hogy bemutathassam a jarweyt? - kérdeztem mosolyogva.

- Természetesen!- mosolyodtam el. A Jarwey veszélyes volt, de még mindig jobban közelített az arany középúthoz, mint Hagrid eddigi próbálkozásai- Én hiszek benned, Hagrid, és abban, hogy neked egy ilyen lény kezelése a kisujjadban van.
Már éppen kezdtük volna jól érezni magunkat, amikor beállított egy nagy kuvik a nyitott ablakon, és megállt előttem. Megláttam a boríték pecsétjét, és azon voltam, hogy nyugodt maradjak. Egy újabb levél a minisztériumból! Biztosan csúnyán nézhettem a levélre, mert a vadőr megkérdezte, hogy mi a baj.
- Semmi, Hagrid, semmi...- feleltem elgondolkozva. Szerettem Hagrid társaságát, és szívesen maradtam volna a vadőrlakban, de ezt nem tehettem meg. Tudtam, hogy ez egy nagyon fontos levél, hiszen ha olyan lenne, mint a többi, akkor a bagolynak az igazgató irodában kellett volna letennie- Hagrid! Szívesen maradnék itt veled, de hív a kötelesség sajnos. Azonban, ha az úgy neked is megfelel, 5 perc múlva visszajövök hozzád- a vadőr arcán csodálkozást láttam. 5 perc alatt nem lehetett felérni az irodába! Persze ez rám nem vonatkozott. Vészhelyzetben tudtam az iskolán belül is dehopponálni. Vártam Hagrid válaszára. Illetlenség volt így elkéretzkednem, de muszáj volt. Remélem nem haragszik meg rám.
Hagrid bólintott, én pedig egy köpönyeglibbentéssel eltűntem...

- Köszönöm, professzor úr! - kiáltottam fel örömömben, mikor Dumbledore megengedte, hogy bemutassak a diákoknak egy jarweyt. Hát még amikor azt mondta, hogy a kisujjamban van a megszelídítése! Majd' kicsordultak a könnyeim örömömben. Az igazgató úr közölte, hogy most elmegy, majd öt perc múlva visszajön. Én bólintottam, majd Dumbledore professzor hoppanálni készült.
- De professzor úr, a Roxfortban nem lehet hop...ja persze.. - jutott eszembe, hisz Dumbledore mégiscsak Dumbledore...egy erős túlzással neki mindent szabad. Miután Dumbledore professzor elment, egyedül maradtam a házban agyarral, és a pár egérrel, melyeket már vagy két napja nem bírok elkapni. Rettentő idegesítő ez a pár darab közönséges fehér egér. Még egy jóravaló macskám sincsen...majd lehet, hogy kölcsönkérem Hermionétól - töprengtem.

Az irodámban közvetlen a székbe dehopponáltam. A kezemben még mindig ott volt az a fontos levél. Ennek a pecsétjét különleges, szürke viasszal zárták le, így tudtam, halaszthatatlan dologról van szó. A levél így szólt:

Tisztelt Dumbledore professzor!

Az Ön segítségét várjuk, Ön az utolsó reményünk. Nemrégiben egy nevén nem nevezhető varázsló megszegte a varázslótörvényeket, és keresztezett több mágikus állatfajt is. A létrejött lény külseje azonban váratlan: teljes mértékben hasonlít egy közönséges tigrisre, vagy mókusra. Az állat alakváltó, azt az alakját veszi fel, amelyiket szeretné. Első ránézésre veszélytelen, azonban tartunk attól, hogy valamilyen egyéb hibák vannak benne, amik egy barátságos simogatásnál előjöhetnek. Az Ön iskolájának Legendás Lények Gondozása tanárát szeretnénk megkérni, hogy szelídítse meg az állatot, és gondozza. Már más iskolák tanáraival is felvettük a kapcsolatot, de eddig minden igazgató elutasított minket. Reméljük Ön elvállalja, ugyanis ebből az iskolának is nagy haszna származna. A lény bemutatható lenne a tanítási órákon, illetve bűbájtanilag is át lehetne vizsgálni, hogy miként jöhetett létre a mellékelt listán felsorolt 36 állatból ez a lény.
Kérjük mihamarabbi válaszát:

Mágiaügyi Minisztérium
Bestia Tagozat

Egy másodpercet sem kellett gondolkoznom a válaszomon. Gyors levelet írtam, majd már küldtem is vissza a minisztériumba. Miután a bagoly kirepült az ablakon, Hagridhoz dehopponáltam. Az arcom csakúgy sugárzott a boldogságtól. Ez a lény lesz a megfelelő állat Hagridnak. Elolvasva a listát, rájöttem, hogy ez az eset már egyszer megtörtént, noha erről a minisztérium nem tud. A lény egyátalán nem veszélyes, csak annak tűnik.
- Hagrid! Remek hírem van! Találtam egy neked való lény az óráidra!- ezzel elmeséltem neki mindent, amit tudok az állatról. Persze azt elhallgattam, hogy az állat veszélytelen, hagy tekintsen rá úgy a vadőr, mint egy óriási vállalkozásra. Miután a tigris-mókusról már mindent elmondtam, láttam, hogy Hagrid töri valamin a fejét, és egyből rájöttem mi az- Persze, ettől még a Jarwey-t is bemutathatod...- mosolyogtam.

Szóval egy tigris - mókust fogok bemutatni az órán. Csodálatos! És még a jarweyt is! A nebulók nem fognak ezentúl unatkozni az óráimon! - mondtam magamban, majd akkorát mosolyogtam, hogy egy troll is belefért volna a számba.
- Köszönöm Dumbledore professzor, köszönöm! - hálálkodtam az igazgató úrnak, hogy szerzett nekem egy új állatot. Dumbledore professzor legyintett, és felvette az "ugyan, semmiség" típusú arckifejezését, majd kért még egy csésze teát. Én töltöttem neki, majd folytattam mondandómat:
- Igazgató úr! Ide fogják szállítani a bestiát vagy érte kéne mennem? És mikor? - érdeklődtem, majd magamnak is töltöttem egy csésze teát. Agyar ekkor felállt a vackából, és elhatározta, hogy beborítja Dumbledore professzor köpenyét a nyálával.
- Agyar! Menj onnan! - szóltam rá, mire a komisz kopó visszahúzódott a helyére.

- Ugyan Hagrid, örülök, hogy segíthettem- feleltem mosolyogva. Jó volt régi barátomat örülni látni.
- A bestia- majdnem nevetve használtam ezt a szót, de még időben fegyelmeztem magam- holnap reggel, pirkadatkor érkezik meg ide, a Rengeteg szélére. Szerintem elboldogulsz vele, de ha gondolod esetleg küldhetek valakit segíteni...- nem hittem, hogy Hagridnak segítség kell bármilyen állathoz is.
- Ne, hagyd csak!- mondtam- Egy tizenötödik században élt bájitalfőző szerint csodát művelhet a főzettel a talárra száradt, lekapargatott kutyanyál- valószínűleg a varázslónak nem volt ki mind a négy kereke, de szívesebben próbáltam ki az ötletet, minthogy levelet írjak a minisztériumi vezetőknek. Mivel egyátalán megfordult a fejemben, hogy kipróbáljam, valószínűleg én sem voltam túlságosan épeszű. Persze, ez tény, hogy nem vagyok valami okos ember. Na jó, talán okos vagyok, de túlzottam szórakozott... Már megint elkalandoztam egy kicsit.
- Hagrid!- szólaltam meg hirtelen- Minden rendben van a tesztrálokkal? Jövőhéten egy hosszabb útra mennék, és szívesen elvinnék párat magammal.

- Professzor úr, biztosíthatom Önt, hogy a thesztrálok a lehető legjobb teljesítményt fogják nyújtani önnek, ha elutazni vágyik. Hova utazna ha szabad kérdeznem? - mondtam a professzornak, miközben azon gondolkoztam, vajon tényleg használható -e a száraz kutyanyál valamire, mikor egy bagoly repült be az ablakon egy levéllel a csőrében. A bagoly Hedvig volt, Harry baglya. Kivettem a csőréből a levelet, majd kibontottam. Hedvig közben tovarepült. A levélben ez állt:

Hagrid!

Egy csapat Griffmadár rontott be a kastélyba, nem tudjuk, hogyan. Azonnal gyere!

A levelet hangosan felolvastam Dumbledorenak, aki velem együtt csodálkozott, hisz a kastélyba aligha jutott be eddig bármilyen vad élőlény.

- Ennek örülök- feleltem. Ugyan gondoltam, hogy a tesztrálokkal minden a legnagyobb rendben, inkább rákérdeztema biztonság kedvéért- Csúnya ügy, Hagrid. Az Azkabanba kell elmennem- ennél többet nem mondtam a vadőrnek. Az ügy eléggé bonyolult volt, egy régi barátomat zárták oda be, miközben ő semmit sem követett el.
Ekkor, helyet nem hagyva rossz gondolataimnak, berepült a hátba Hedrig. Hagrid felolvasta nekem a levelet, és rám nézett. Várta a reakciómat.
- Szerintem menj Hagrid, ugyanis ez a dolog bűzlik. De nem az átveréstől- tettem hozzá, mire a félóriás nagyot nézet- A csínytevéstől- mosolyodtam el. Ha nem én lennék az igazgató, nagyobb csínyeket követnék el így 115 évesen, mint a diákság többsége- Csak ne vonj le túl sok pontot- kimondtam, bár tudtam, hogy Hagridnak nem kell az ilyet mondani, hiszen vajszívű volt.
- Hagrid, nem is zavarlak tovább. Köszönöm a teát!- ezzel együtt kiléptünk a kunyhóból, és elindultunk a kastély felé, ahol kettéváltak útjaink.