Ginny Weasley

Külsőre tipikus Weasley vagyok, végülis nézz rám. Vörös hajam van, ami már önmagában elég feltűnő, hát még ha Weasleynek hívnak. Végülis szeretek Weasley lenni, mert a nagycsaládnak több előnye van, mint hátránya. Hátrányok között viszont első helyről ordít, hogyha hat bátyád van és esetleg pasid is, akkor ez a hat amúgy jófej, aranyos báty átváltozik üldözési mániás komplett idiótává. Valamilyen szintem megértem, ha féltenek és miegyéb, de azért a családi szeretetnek is van ám határa és a határőrök itt lefülelik őket. De maradjunk a tárgynál. Szóval, addig még eljutottam, hogy vörös hajam van, de tovább már nem. Rendelkezem még továbbá két kék szemmel, egy átlagos magassággal, ami úgy 165 környékére tehető és vékony testalkattal. Valaki egyszer azt mondta, hogy egyre népszerűbb vagyok a fiúk körében. Jellemileg… Elég hirtelen ember vagyok. Nagyon könnyű engem felbosszantani, ám annál nehezebb kibékíteni és ha valakinek sikerült kihúznia nálam a gyufát, az számíthat egy emelt hangú magyarázatra tőlem arról, hová mehet, miért és hogyan. De ha nincs szerencséje, akkor lendül a pálca és jönnek a kedvenc denevérjeim. Található még a repertoáromban egy-két ártás, rontás és átok, de ez a védjegyem és általában ez jut eszembe először, ha ideges vagyok. Nem vagyok egy szende kislány, odacsapok, ha kell. A szabályok iránt nem vagyok akkora tisztelettel, mint egyesek, ez talán drága ikerbátyáimtól jön, de azért nem fogok WC deszkát küldeni haza a Roxfortból. Tényleg, köszi Fred, köszi George, nem nektek kellett végighallgatni anya sápítozását. Bár azt hiszem, ők inkább az érte járó Rivallót hallgathatták meg. Mindegy is már. Szóval nem vagyok az a mintadiák, Prefektusjelölt ( bár így zárójelben megjegyzem, nem tudom, Dumbledore mennyire volt a Lángnyelv Whiskey hatása alatt, amikor Ront annak választotta, de lelke rajta), sem pedig kitűnő tanuló, inkább átlagosan jó. Hat báty mellett bizony megedződik az ember, akár tetszik, akár nem. Ennek köszönhetően nem vagyok az a pletykálós, fiúkról ábrándozós (szorítkozom egyre) és állandóan divatos lány. Hozzám közelebb áll a kviddics (űzve, nem nézve), az, hogy valamit mindig csináljak és néhanapján egy kis tilosban járás. Néhanapján szeretek csak úgy a parkban ülni és hallgatni a csendet, a semmibe meredni, álmodozni. Ez azokon a napokon van, amikor nem a társasági énem kerül előtérbe, amikor ha nincs körülöttem minimum három ember, bedilizek. További jellemzőm még az, hogy mindig vidám vagyok és próbálok örökké pozitív lenni.

Egy átlagosnak induló nap a Roxfortban, legalábbis az lesz majd, ha a kastély végre felébred és nem utolsó sorban a nap is méltóztatik teljesen feljönni az égre. Én jelen pillanatban a Griffendél toronyban, az ágyban bámulom a plafont és közben gondolkodom. Igazából nem is tudom, valójában mire ébredtem, abban viszont biztos vagyok, hogy álmodtam valami teljesen agyament baromságot és annak a végén kviddicseztem. Arra emlékszem, hogy repültem, majd leestem és csak zuhantam, zuhantam és zuhantam… ekkor ébredtem fel, az álom többi részérét viszont képtelen vagyok felidézni. Azóta, mióta felébredtem, felmerült az a problémám, hogy képtelen vagyok visszaaludni, így jobb híján gondolkodom, mindenről, ami hirtelen eszembe jut. Ami mostanság sokakat foglalkoztak, köztük engem is, az a Minisztériumi rendelet. Nem is tudom, nem tartom feltétlen igazságosnak ezt a párkirendelősdit, de… igazság szerint járhattam volna sokkal rosszabbul is. Úgy értem, végülis Harry Potter… Na mindegy. Nagy gondolkodásom közepette végülis sikerül visszaaludni, mert egyszer csak se kép, se hang és…
- Ginny! Kellj már fel, egy fél órája itt ordítozok neked és te meg sem mozdulsz! – az egyik szobatársam hangjára ébredek és arra, hogy valaki lendületesen hátba vág egy párnával. Hirtelen azt sem tudom, hol vagyok, csak sóhajtok egyet és megpróbálok újra visszaaludni. – Ginny! – az a valaki ismét támad és nem is egyszer. Addig-addig püföl a párnával, hogy elvesztem a türelmemet és lassan a hátamra fordulok. Remélem, a tekintetemből észreveszi, mennyire táplálok iránta jelen pillanatban baráti szeretetet és mennyire rémdenevéreket, de ez valahogy nem zavarja, mert csak áll ott az ágyam mellett és vigyorog, mire én ásítozva felülök.
- Ébren vagyok, most boldog vagy? – morgom, miközben még mindig sötét pillantásokat villogtatok felé, csak hogy tudja, mire számíthat tőlem. Amúgy sem vagyok egy korán kelő valaki, emberi időben engem szinte lehetetlen kiimádkozni az ágyból és annak ellenére, hogy ma már egyszer fent voltam, nem lett volna rossz egy-két plusz óra. – Sza…szadista vagy. – motyogom egy jó nagy ásítással megszakítva.
- Inkább köszönd meg és ne morogj rám. – kezeit durcásan összevonja a mellkasa előtt, én meg felvonom a szemöldökömet. Majd pont azt fogom megköszönni, hogy kirugdos az ágyból.
- Miért is kellene megköszönnöm?
- Mert kviddics válogató van ma reggel 11-től és most van fél 11.
Kell egy pár pillanat, mire leesik nekem a dolog, aztán…
- Te jó ég! – kiáltok fel és rögtön kipattanok az ágyból. – Miért nem ezzel kezdted? – odaugrom a ládámhoz és vadul keresni kezdek benne valami felvehető ruhát. Valószínűleg ma reggel sikerül megdöntenem az öltözködési rekordomat, mert néhány perc múlva már teljesen felöltözve rohanok ki a szobából és a lépcsőfokokat kettesével szedve futok lefelé a klubhelyiségbe.
- Nem felejtettél el valamit? – kiállt utánam a szobatársam, mire én úgy torpanok meg, mint aki falnak szaladt. Ki van zárva, hogy bármit is elfelejtettem volna, annyira nem lehetek hülye.
- Nem. – fordulok meg fejcsóválva, majd észreveszem a kezében a seprűmet. – De… A fenébe! – dobbantok egyet a lábammal, most már tényleg kezdek igencsak pipa lenni. Hogy felejthettem el pont a seprűmet? Mégis ki az az eszement, aki seprű nélkül próbál kviddicsválogatóra menni?! Úgy néz ki, hogy az illetőt Ginny Weasleynek hívják. Hogy is hívják az ilyen reggeleket? Pechesnek? Nem mondom, jó ómen, ha már itt tartunk, pont a válogató reggelén és még ráadásul a reggelit is kénytelen leszek kihagyni, mert hála a reggeli kóros feledékenységemnek, még vagy háromszor vagyok kénytelen visszarohanni a szobába. Egyszer azért, mert a nagy rohanásban nem vettem cipőt. Komoly lett volna cipő nélkül lemenni a pályára és kviddicsezni. A második kör a kesztyűm volt, ez mondjuk elég megbocsátható lenne. Ha ezek után valakinek felmerülne, hogy miért nem varázsoltam oda magamhoz ezeket a tárgyakat, hát íme a harmadik köröm. A pálca. Ennyi, ennél bénább ma már úgy sem lehetek. A nap további része viszonylag nyugodtam telik, a kviddicsválogatóm teljesen bakimentes, be is vesznek, de ez a nap tartogatott nekem még egy-két érdekes dolgot. Például… Hogy lehet majdnem pofára esni egy maximum centis küszöbben? Nem tudom, de majdnem sikerült, ahogy az is, hogy megpróbálkoztam bemenni az ajtó mellett, mert éppen olvastam valamit. Jó, ezt mondjuk ráfoghatjuk az olvasásra. Mindenesetre, mikor este beestem az ágyba, az a gondolat járt a fejemben, hogy ennyi hülyeség bőven elég nekem egy napra.

KÓD: Canon
KIRENDELT PÁR: Harry Potter
PLAY BY: Bonnie Wright