Gabe & Danielle

De jó, hogy már most hasfájással ébredek, minek kellet nekem tegnap vacsorán sokat ennem? Persze, hogy csak én lehetek ilyen, hülye. Mindegy a lényeg az, hogy felkelés után nem éreztem magam valami rózsásan. A fürdőszobai tükörhöz sétálok és belenézek. ~Te mindent elrontasz? Csoda, hogy nem esel le a seprűdről.~ Megmosom az arcomat, egyből felébredek, vagyis csak elméletileg úgy terveztem, de gyakorlatilag azért csak nagyábból. Megmosom a fogamat, majd bezselézem a hajamat és beállítom. Hát imádok tetszeni másoknak, de most csak az a lényeg, hogy Danynak tetszek. A ruhás szekrényemhez lépek, ahol kiveszem az egyenruhámat. De utálom ezt a talárt, kimondhatatlanul utálom. Egy kis nyugira vágyok, így reggel nem szeretnék senkivel se beszélgetni, ezért lemegyek a kviddics pályára repülni néhány kört. Kezembe veszem a Nimbus 2001-esemet, majd szépen lassan, halkan lemegyek a klubhelyiségbe, kilépek a portrén, majd elindulok a kviddics pálya felé. ~Hogy lehettél ilyen barom régen?~ Ez az egy kérdés kavargott a fejembe, útközben, de nem tudom megválaszolni. Elég sok idő lesz még Danielle újra megbocsát nekem nagyon sok. Kilépek a fűre, és felnézek a lelátókra, majd mosolyogva sóhajtok egyet. Lábaim, közé veszem a seprűmet, majd elrugaszkodok a földtől és felszállok. A szél gyengéden csap bele az arcomba, nagyon jó érzés, imádok repülni. Amilyen gyorsan csak tudtam elkezdek repülni az egyik oszloptól a másikig. Minden rossz gondolatom elszállt. Az agyam átkapcsol amikor repülök és nem foglalkozik semmivel. Sajnálom a mugli embereket, hogy kimaradnak ebből a csodából amit a repülés.