Harry Potter & Michael Corner

Talán nem pusztítom el úgy is az ellenségeimet, ha a barátaimmá teszem őket?

It's Quidditch Time

Unott arccal figyeltem, ahogy a többiek gyakorolnak és végzik a feladatukat. Jimmy Peakes és Ritchie Coote igazán jó terelő, túlságosan is jó és ez a mi próblémánk. Igen, most épp azt figyeltem, hogy ők miként edzenek, kíváncsi voltam, nem tehetek róla. Meg amúgy is, nincs semmilyen stratégia amit elleshetnék tőlük, annál okosabb vagyok és magamtól kitalálok valamit, hogy győzelemre vezessem a csapatomat. Én egyszerűen csak szeretem nézni a kviddicst, az már más tál tészta, hogy ez csak egy gyakorlat és nincs két csapat egymással szemben, a közönség meg hiányzik. Felsóhajtottam és úgy döntöttem felmegyek a Hollóhátas kilátóra, ha már itt vagyok. Emlékszem, hogy itt hagytam valamit az egyik széken és nem tudom megtalálta-e valaki vagy sem. Nem mentem még el az elveszett tárgyak részleghez, mert még nem voltam biztos abban, hogy elvesztettem. Lehet, hogy az egyik ismerősöm megtalálta, csak még nem tudta visszaadni nekem? Hm ez jó kérdés, nagy betűkkel rá volt irva a nevem és csak a szerencsének köszönhetem, hogy a tegnap éjjel nem esett az eső. Biztos taccsra tette volna a varázsszóra nyíló könyvemet a víz, a betűk összefolytak volna és nem tudhatom meg a történet folytatását. Na, akkor igazán mérges lettem volna amiért sürgettek a többiek és használhatatlanná vált a könyvem. Mindenhová benéztem a kilátón ahol lehetett volna, de nem. Sehol sem volt és ez zavart, mert ez biztosan azt jelentette, hogy valaki megtalálta. Ezzel semmi baj sincs, csak akkor az illető szolgáltassa vissza nekem. Az én jelszóm nélkül úgysem tudná kinyitni a könyvet, szóval hiába űzi őt a kíváncsiság, nem fog vele sokra menni. Számomra az a könyv sokat jelent, mert az apámtól kaptam és amit tőle kapok, azt mindig nagy becsben tartom. Szóval muszáj megtalálnom, bárhol is legyen.
- Áucs! – bevertem a fejem az egyik padba épp amikor alatta keresgéltem a könyv után és felemeltem a fejem. Rossz döntés volt, hozzá szoktam, hogy nem egy pad alatt kell könyvek után keresgélnem és bátran felemelhetem a fejem szinte már megszokásból. Nagyobbnak képzeltem el a pad alját, igen, csakis ez lehetett a gond. Ha nem emeltem volna fel a fejem, talán nem ütöm meg és nem nyúlok automatikusan oda ahol fájni kezdett. Biztos lesz egy kis dudor rajta, de hála Merlin-nek nem vérzik vagy ilyesmi. Megkíméltem magam egy látogatástól a Gyengélkedőbe, úgyis kerülöm az orvosokat, meg az ápolókat, én úgy gondolom, hogy nélkülük is ki lehet bírni az életet. Egyes igen vészes esetekben azonban mégis szükségünk van rájuk és ez teszi őket olyan fontossá. Én azonban most szerencsére nem voltam életveszélyben, nincs agyrázkódásom egy enyhe és mégis igen fájó fejbeveréstől. Megesik az ilyen, de túl lehet élni szerencsére. Ha mégis lenne valami baj, hát kitalálok valamit és megoldom magamtól a gondom, remélhetőleg Madam Pomfrey nélkül is. Ez persze nem az jelenti, hogy semmibe veszem a munkáját, én pusztán nem akarom feleslegesen zargatni őt. Biztos sok a tennivalója. Megfordultam, hogy elmenjek egy másik padsorhoz amikor feltűnt nem vagyok már egyedül. Oh van egy olyan érzésem, hogy Potter azt hiszi azért figyeltem őket, mert hm elakarok lesni tőlük valamit? Nem tudom, elég vicces lenne ha tényleg ezt feltételezné.
- Oh helló Potter! Mi újság? - nem, tudom, hogy nem ezt kellett volna kérdeznem amikor látszólag lebuktam, mert őket figyeltem. Nem figyeltem őket, csak az elején, most keresgélek és ez látható kellene, hogy legyen.