Harry § Dany

Mindenki életében eljön az a pillanat - alkoholisták előnyben a ténymegállapítás szempontjából -, mikor úgy érzik, hogy muszáj inniuk egyet! Nálam ez a Roxfortba kerülésem ötödik napján érkezett el; olyan mértékben éreztem magam elveszettnek, mint még soha. Az órákon leghátul ültem, lévén, hogy egy kukkot sem tudtam hozzászólni a tananyaghoz, furcsán idétlennek éreztem, hogy egy pálcával kell hadonásznom, kiborító volt, hogyan néztek rám az emberek egy-egy varázslat, kérdés helytelen megválaszolásakor.. A napok végét a kastély külterületén töltöttem, ahol elvonulhattam a fényképezőmmel és végre nem kellett senkinek sem megfelelni. Tanulótársat még nem tudtak keríteni nekem, továbbá az igazgatóhoz tett első látogatásom alkalmával beosztottak végre egy házba, a Griffendélbe. Majdnem sokkot kaptam mikor az a gyűrött kalap elkezdett beszélni hozzám:
- Hmm... Porter. Az apád is itt tanult, nemde?
- Igen.
- Remek diák volt, bátor habár kicsit különc. Nehezen találta meg a helyét, de utána. Annyi komiszságot követett el, hogy az egész kastély ismerte a nevét, már az első évben. Te pedig.. aggódsz. Cinikus és messzemenően kíváncsi vagy, de félsz. Akaratod ellenére hoztak ide.
- Tudja, én szeretnék hinni...magamban, de nem megy. Semmit sem értek és ehhez nem vagyok hozzászokva! - Remek! Egy kalapnak öntöm ki a szívem.. kicsit sem utal túlzott depresszióra.
- Vonulj el egy kicsit, Danielle és az isten szerelmére igyál egyet! - Nevetni kezdtem. Hisztérikus volt. - Véleményem szerint, amit itt látok, a Griffendélben lenne a helyed.

Tehát egy kalap tanácsa alapján kerültem Roxmortsba, mikor az iskola másnap meghirdette a közeli városba az utazást. Bepakoltam azt a kevés személyes holmim a táskámba, némi ropit otthonról és egy kis erszényi galleont, amit Claire váltatott át nekem dollárból.
Kezdetben a tömeget követtem, majd lassacskán ezerfelé széledtek, így én annak a bizonyos italnak a felkutatásán kezdtem agyalni. Először egy Szárnyas Vadkan nevű helyre tévedtem, ahol egy részeg, köpönyeges alak tántorgott ki figyelmeztetve, hogy bent sárkánytojással kereskednek. Belém csimpaszkodott én pedig egy padhoz kísértem.
- Macskajajra ajánlom önnek az Aspirint és a Cola párosítást. - Ferdén nézett rám, de lehet, hogy csak ketté állt a szeme a whiskeytől. - Mostmár rendben lesz?
- Persze, drágám. Nagyon kedves - Továbbindultam, mire utánam kiáltott. - Hol kaphatok én ilyen Asporont és Coolát?
- Bármelyik vegyesboltban - Akkor jöttem rá, hogy valószínűleg ez számára semmit nem jelent. Az utam végül egy kávézóhoz vezetett; külsejét tekintve legalább értelmes információhoz juthatok, mentesülve sárkánytojásoktól és részeges varázslóktól. Mikor beléptem elemi erővel csapott szembe a hely rózsaszínsége. Mindenfelé szerelmes párocskák üldögéltek - máris átvehettem a hely hangulatát írásilag -, szívecskék repkedtek a levegőben és mosolygó arcok fogadtak a pénztárnál. Ijesztő volt. Nem kellett sok ész, hogy rájöjjek, hogy rossz helyen járok.
- Elnézést - vettem suttogóra a hangom. - hol lehet a városban még rendes italt kapni? - Habár a nő azonosult titkos ügynök arckifejezésemhez, nem értette a dolgot.
- Kalandos Kávét? Szerelmes őrleményt? Elveszettszív mentashaket? - mint a mesében...

Elegem volt Pitonból. Soha többet nem mennék be az órájára ha tehetném! Semmiféle főzetet kotyvaszt nem akarok meglátni, még a receptjét sem akarom hallani! - Mormolom magamban, miközben a Három seprű felé gyalogolok. Valahogy furcsa az egész, mert még nem találkoztam a vasorrú banyával, aki két házzal arrébb lakik a Mézesfalástól, ami köztudottan egy utcában van a kedvelt kis kocsmával. Ösztönösen belököm az ajtót, de nem a szokásos hangzavar fogad, hanem három kis éneklő, repkedő Cupidó, és enyhe fahéjillat lengi be az épületet. Rögtön tudom, hogy rossz helyen járok, nem itt van megbeszélve a találkozóm Hermionéval és Ronnal. Sarkon fordulnék, de azonnal meg is torpanok, mivel elbűvöl valami szemmel láthatóan vörös. Egy gyönyörű hajzuhatag. És nem, nem Ginnyé, hanem valaki másé. Odasétálok hozzá, és halkan megszólítom: Ööö..Szia!..-dadogok zavaromban, és tördelem az ujjaimat.Öhm...Harry vagyok. Harry Potter. Örülök neki, hogy a nevemet ki tudom nyögni, annyira hatalmába kerít ennek a gyönyörű lánynak minden egyes porcikája a hajszálaitól kezdve egészen a makulátlan cipőéjig. Rendelek egy szimpla kávét, majd állok szótlanul, és meredek a még mindig ismeretlen lányra. Ezt egy csöppet kínosnak érzem, emiatt leülök a legközelebbi asztalhoz, ami már nem huzatos, és magamhoz invitálom a lányt. Vajon mi lehet ebben a lányban, ami első látásra megfogott? Eddig a szívemre hallgattam, ami azt diktálta, hogy Ginny Weasley a nekem való lány. Most meg egyszer csak nagyokat dobban a kis piros, vérerekkel átszőtt szerv a két tüdőm között. Furcsának találom az egészet, hogy miközben itt ülök ezzel a lánnyal szemben, azon morfondírozok, vajon milyen puha lehet az ajka? És beugrik! Danielle Porter!!! A lány a bagolyházból, akit akkor láttam, amikor Ron egyik levelét kézbesítettem. Ezek után pedig azon töröm a fejem, hogy normális vagyok? Nekem Ginnyvel kéne foglalkoznom ahogyan eddig is...Abba kéne hagynom a gondolkodást, mert 5 perce tutira magamban dumáltam, és szegény leányzó furán érezheti magát. -Miután felébredtem gondolataimból, belekortyolok a kávémba, és minden bátorságomat összeszedve megkérdezem Danielletől: Dany, Lenne kedved jövő hétvégén kettesben lejönni Roxmortsba? Kettesben. Velem. Izé. Amolyan randiként. - Nyögöm ki egyesével a szavakat, és mikor az utolsó is elhagyta a számat, egy kicsit megnyugodok, de nem tart sokáig a nyugalmam, mert tűkön ülve várom a velem szemben ülő lány válaszát...

Nem, nem kérek se mentát, se kávét, se capuccinót, se bármiféle olyan italt, amiben bárminemű szerelmes kaland lelhető fel. Az egyedüli, ami most könnyűszerrel lecsurogna a torkomon az a pia. Vagy a hideg kakaó, de csak azért, mert annak képtelen vagyok ellenállni...
Nyomatékosan megráztam a fejemet és már éppen kifelé indultam volna, mikor egy szemüveges srácba ütköztem. Szemét a földre sütötte és nem úgy tűnt, hogy a motyogásnál hangosabban akarja majd elmondani a nevét.
- Én Dany vagyok, örülök - felé nyújtottam a kezemet, s mikor az elfogadta elmosolyodtam; meleg volt a tenyere, az enyém meg jég hideg, mint általában. - Rám is fogsz nézni, vagy érdekesebb a cipőm színe számodra? - Nem szívesen, de elengedtem a kezét, majd kértem én is egy kakaót a pincérnőtől. Kicsit tovább kellett szobroznom a pultnál, ugyanis a nő nem igazán értette meg, hogy nem szeretném forrón a forró csokit, hanem kizárólag hidegen, három kavarással. És alighanem elhalasztottam az alkoholos ital fogyasztását. Nem vágytam gyomorrontásra a tej+alkoholpárosítástól. Majd leültünk egy asztalhoz és egy pillanatig csak a kakaóm tetején úszkáló habtengert vizslattam. Talán el is feledkeztem róla, hogy ott ül velem szemben ez a Harry Potter. Mikor megszólalt, a hangja némileg határozottabban csengett, mint nevének említésekor, de az a frusztrált kis él, még kihallható volt. Alig hittem el, hogy mit hallok; még mindig a gyűrött kalap szavai csengtek a fülemben és az valahogy nem illett össze ennek a fiúnak a mondanivalójával. Alig ismer, meghív, hogy üljek le vele egy romantikus kis helyen, majd nem szólunk egymáshoz és mégis teljesen nyugodtnak érzem magam a társaságában. Mint egy jó barát mellett. Nem kell mondanod semmit, a másik egyébként sem várja el tőled. Ezért is vigyorodhattam el, mikor Harry randira hívott. Olyan kölyöknek tűnt még, vajon miért akar, egy teljesen idegen lányt elhívni? Ennek nem sok értelmét láttam, de tudatában voltam viszont annak, hogy senkim sincs ezen a helyen, aki érdeklődést mutatott volna irántam. Ezért csak bólintottam. - Habár... Harry - elsomolyodtam. - Akármennyire is kedves amit mondasz, de semmit nem tudunk egymásról. Mi lenne, ha inni mennénk és egyelőre mint barátok? Nem ártana nekem egy idegenvezető itt - átnyúltam az asztal fölött. A kezéért. Nem akartam megbántani, de nem készültem fel romantikus kapcsolatra. Akármennyire is vágytam rá, de nem bárkiére. Az a férfi egyelőre még ott bitorolta a helyet a szívemben és nem úgy tűnt, mint aki el akart tűnni onnan.

Mikor elengedte a kezem, és leadta a rendelését, lopva rápillantottam, és elmosolyodtam. Az időközben megkapott kávémmal leültem, majd mikor Danielle rám pillantott, rávigyorogtam, és odainvitáltam magamhoz. Mikor feleszmélt a döbbenettől, hogy én -egy számára tök idegen srác-, egyik pillanatról a másikra elhívja randira, feszülten figyeltem. Akármennyire is fájt, az amit mondott, teljes mértékben igaza volt. A kezét persze megfogtam, és így szóltam: Teljesen igazad van, ne haragudj, hülye voltam. Biztosan van valakije egy ilyen csinos lánynak, elhamarkodottan cselekedtem.-majd lesütöttem a szemem, és azon kezdtem morfondírozni, hogy mi üthetett belém, hogy pillanatok alatt megfeledkeztem Ginny-ről, és elhívjam Dany-t. Lassan arra készültem, hogy elhúzzam a kezem, de valami ellenállhatatlan húzóerő tartotta vissza azt. Elmosolyodtam, majd a kezeinkre, és pillanatokon belül a lány gesztenyebarna szemeibe néztem, és azt kérdeztem: Nem mesélnél egy kicsit magadról? Nem bírnék jövő hétvégéig várni. -vártam egy kicsit, majd elvesztve a kontrollt az agyam felett, hozzátettem: Nagyon jól érzem magam. Veled. - Rögtön úgy éreztem, vissza kellene szívnom ezt a mondatot, és szabadkoznom, de végül nem tettem, és kínosan mosolyogtam, majd figyeltem a lány lebilincselő hangjára, amivel elkezdett mesélni...