Lilyanah Strongheart & Michael Corner

a ne! Az ki van zárva, hogy én oda bemenjek és szépen visszakérjem tőle. Inkább a halál! - hátat fordítva próbáltam meg visszamenni a Nagy terembe, tovább folytatva az ebédemet. Azonban minden egyes lépéssel távolabb kerültem apa könyvétől. Más számára nem volt érték, de én azon nőttem fel, természetes, hogy amikor unatkozom előveszem és bele-bele olvasgatok. Szeretem ahogyan apa fogalmaz, úgy érzem akkor is velem van ha éppen itt vagyok a Roxfortban és eléggé rossz a kedvem. Sosem szeretem odaadni másoknak a könyvét, még akkor sem, ha az illető tudja azt, hogy Lysander Corner egyik igazán értékes és felbecsülhetetlen irományát tartogatom a kezemben. Vagy ha nem is felbecsülhetetlen az értéke, mint azt mondtam, számomra fontos és csak ez számít. Hátra néztem, pont jókor, mert mindenki más eltűnt a folyosóról így meggondolva magam megfordultam és elindultam Hisztis Myrtle mosdója felé. Egy percre sem lelkesedtem a dologtól, hogy nekem oda... a lánymosdóba kell bemennem. De erőt vettem magamon és megpróbáltam elfelejteni azt, hogy én fiúból vagyok. Alaposan körbe néztem, hogy nem látja-e senki sem mit teszek vagyis mit merészelek tenni. Nem. Irtó nagy szerencsémre. Csak remélni tudom, hogy senki sem lát meg miközben egy ártatlan, gyerekes meséskönyvért könyörgök egy lánynak. Feltételeztem, hogy bent van és nem lógott meg időközben az apám meséskönyvével. Az nem lenne valami kellemes, biztos, hogy jókat nevetgélnének azon mit olvasok. Én a sorok mögé látok, tudom mit szeretne üzenni azzal a történettel az apám, de vajon mások is? Sokak számára biztos valami altató, esti mesének tűnne, persze dehogy az.

Ha esti mese lenne, akkor nem olvasnám el annyiszor és nem csodálkoznék rá mindig a nevekre. Hangosan felsóhajtottam és bementem a lánymosdóba, igen, egyszerűen muszáj volt. Elsőre semmi ördöngös nem volt abban, hogy beléptem ide. Sokkal rosszabbra számítottam ami azt illeti. Nem voltak vicces írások a tükrökön ahogy elképzeltem, sőt még a WC fülkék ajtaja sem volt telefirkálva nevekkel. Elég tűrhető hely ez. De határozottan nem azért jöttem be ide, hogy körbe nézzek itt, hanem apa könyvéért. Egy pillanatra megálltam és eltöprengtem azon mit szeretnék tenni. Várni, hogy a könyv magától kerüljön vissza hozzám vagy erőnek erejével visszakérni. Tudom jól, nem vagyok erőszakos típus, de ami az enyém az az enyém és kész. Ezt nem volt joga csak úgy szó nélkül kihúzni a kezeimből és a tudat, hogy nem tudtam megállítani őt zavar. Oké, lehet, hogy a rokonom, meg minden, de akkor is! Nincs joga elvenni tőlem azt ami nem az övé. Persze szeret idegesíteni én meg ha jó kedvem van inkább nevet azon amit tesz, de most mégis csak egy fontos könyvről volt szó, nem pedig az ételemről. Egyenként egymás után igyekeztem kinyitni a WC fülkék ajtaját. Mire a végére értem, kiderült, hogy az összes üres volt és feleslegesen jöttem ide be. Túljárt az eszemen. De nem baj, úgyis elkapom csak találkozzak vele. Az ajtó fele vettem az irányt, amikor észre sem véve a befele tartó Lilyanah-t szó szerint neki mentem.
- Ne... ne kezdj el sikítani. - próbáltam minél előbb lenyugtatni, még mielőtt szét kürtölné itt látott engem.
- Ugye nem esett semmi bajod? - tudom, hogy ezzel kellett volna kezdenem, de mégis csak ki kellett mondanom ne kezdjen el sikítani, ami a lányoknál bevett szokás.

izonyára vicces lett volna azt mondani Lilyanah-nak, hogy csak elváltottam egy-két szót Myrtle-el, mert ez nincs így. Nem félek én a szellemektől vagy ilyesmi, csak jobb szeretek élők között lenni, mint átlátszó, nagyon halvány lények társaságában. Myrtle túlontúl síros és hisztis ahogy az megszokott tőle. Lehetséges vannak kedves pillanatai, de én még nem találkoztam és nem is hallottam róla. Vajon ismeri a csend és nyugalom fogalmát? Biztos nem, hiszen ő szellem és a szellemek, azok akik itt ragadtak közöttünk, biztos sosem fogják megtalálni a nyugalmukat. Én nem akarok szellem lenni, ez biztos. Persze biztos megnyugtató volna, hogy láthatom majd az unokáimat meg az ők unokáit is, de inkább nem.
- Örülök, hogy nem kezdtél el sikítani. - szólalok meg röviden aligha tudván mást mondani ebben a kicsikét félreérthető helyzetben. Nem, dehogy képzelem magam lánynak vagy ilyesmi, pusztán a célom elérése érdekében be kellett jönnöm, most már tudom, teljesen feleslegesen tettem.
- Hogy mit kerestem itt? - ismételtem meg a kérdését és úgy tettem, mintha gondolkodnék. Persze nem volt szükségem rá, tudtam miért vagyok, voltam itt. A hátam mögé néztem, ahol szembe találtam magam a kinyitót ajtójú WC fülkékkel. A jó humor kedvéért bátran, szemrebbenés nélkül azt mondhattam volna, hogy csak kipróbáltam az összes fülkét, de nem így volt. Meg amúgy is, ha tényleg így lenne, akkor iszonyat mód zizinek kell lennem ahhoz, hogy ezt még el mondjam.

- Csak a kis rokonomat üldöztem, elvett tőlem valamit ami az enyém és nem adta vissza. Itt volt, de biztos kiszökött amíg nem vettem észre. Egy könyv volt nála, A boszorkány pillangói címmel. Nem láttad véletlenül elszaladni a folyosón Leah-t? - tény, hogy szeret nyúzni, húzni, idegesíteni, kedvetlenné tenni, szeretgetni, emellett minden egyebet, amiről a többiek azt hiszik, a húgom. Attól, hogy ő is Corner még nem jelent semmit sem az egész. Nem a húgom. Bár ami azt illeti, akár az is lehetne, hiszen első unokatestvérek vagyunk, senki sem mondaná meg, hogy mi ketten nem vagyunk testvérek, ha nem ismerné a történetünket, meg a szüleinket.
- Nem probléma ha nem láttad őt. - szólaltam meg csendesen mielőtt bármit is válaszolhatott volna a kérdésemre.
- Később megkeresem. - azt már nem szerettem volna elmondani, hogy tulajdonképpen ezt a könyvet az én apám írtam. Lilyanah biztos hallott róla, vagy ha nem az még jobb. Legalább csak én tudom mit tartalmaz a könyv és milyen nyugtató hatással van rám olykor. A könyv olvasása közben úgy érzem, mintha apa éppen felolvasná nekem azt kisfiúként esti mese gyanánt.

át persze! Tudhattam volna, hogy míg én itt keresgélek addig ő felmegy az ötödikre. Jól tudja, hogy ott azon az emeleten sosem kezdenék el veszekedni vele. Túl sok ott a Hollóhátas és még ártanék vele a jó hírnevemnek. A két Corner nem bír egymás mellett megmaradni, bizonyára idegesítő pletyka volna, amit addig kell majd hallgatnom míg itt vagyok a Roxfortban. Tény, hogy Leah néha olyan mintha a húgom lenne és ezzel igyekszik az agyamra menni, de szeretem, hiszen a rokonom. Valakivel meg szót kell értenem a családban, ha mással már nem lehet. Biztos lesz egyszer egy olyan pillanat amikor megharagszom valakire és csakis ő fog megbékíteni, mert senkit sem fogok a közelembe engedni rajta kívül. Tudom, hogy ő megért engem, de amikor megkeseríti az életemet és még élvezi is, na azt ki nem állhatom. Azonban megbocsátok neki, mert a rokonom. Kíváncsi voltam, igen csak erre tudom azt fogni, hogy egyből nem hagytam el a lánymosdót amikor Lilyanah azt mondta látta Leah-t az ötödik emeleten. Csak megálltam előtte és néztem őt, jobb esetben elmennék, kikerülném Lilyanah-t, felmennék az ötödik emeletre és nem bántanám Leah-t, inkább visszakérném tőle a könyvet. Alig észrevehetően végigmértem Lilyanah-t, tetszett a rajta lévő Griffendéles talár és a vörös haja. Oh az a vörös haj! Világosabb volt a Ginny-énél ez igaz, de a vörös hajról mindig ő jut az eszembe. Igaz, azt mondtam magamnak, hogy nem fogok többé rá gondolni, mert már nincs olyan többé, hogy 'mi', hanem csak ő meg én.

- Gondolom te sem ebbe a lánymosdóba akartál jönni. Vagy talán jóban vagy Myrtle-el és azon kevesek egyike közé tartozol aki nem rohan előle? - tudom, hogy Myrtle is Hollóhátas volt, meg el kellene lennem ragadtatva tőle, de nem vagyok. Hisztis és inkább a nyugalmat választom helyette, ami kevés rizikóval jár és nem leszek egyik pillanatról a másikra türelmetlen. Ha valamit nem nézek jó szemmel, akkor az csakis a hiszti és a nyafogás lehet, a hízelgést, nos azt úgy eltudom nézni, mert még vicces is, ha azt nézzük mások mit meg nem tesznek azért, hogy elérjék a céljukat.
- Milyen napod volt? - igyekeztem megfeledkezni arról, hogy egy nem is akármilyen lánymosdóban vagyok és nem a folyosón beszélgetek Lilyanah-val, hanem idebent s, csodálatraméltó módon nem szeretnék minél előbb elsprintelni innen, mintha itt se lettem volna. Pedig itt voltam, kinyitottam az összes WC fülke ajtaját, csak azért, hogy minél nyilvánvalóbb legyen a jelenlétem.
- Érdekes lánymosdótok van. - jegyeztem meg csak úgy mellékesen, körbe pillantva a hátam mögött. De hamar visszanéztem Lilyanah-ra, még mielőtt félre értené a mondatomat én nem olyan viccesnek tartaná, mint amilyennek szántam.
- Ha Michaela Corner lennék, biztos mindig idejönnék. - azonban örültem, hogy nem vagyok lány, biztos akkor sem tudnám elviselni Myrtle hisztijét.

gy vélem örülhetek annak, hogy nem vagyok lány. Nekik osztozniuk kell a lánymosdón egy olyan hisztis szellemmel, mint amilyen Myrtle. Vajon az őrületbe kergeti őket ezzel? Tisztelem a Hollóhátasokat, de hogy valaki pont hisztis legyen közülünk, azt nehezen tudom elképzelni. Persze sírni azt kell, de pont annyit, hogy ez mások agyára menjen azt már kétlem. Ha nem halt volna meg azon a napon, amikor kinyílt a Titkok Kamrájának a bejárata, most biztos egy hisztis anyuka lenne, aki nehezen engedné el otthonról az ő lányát vagy fiát. Örülök, hogy anya nem ilyen és megért engem. Én kezdenék hisztibe, ha nem lenne olyan, mint most. Bizonyára folyton veszekednénk, de így már igazán tökéletes. Sohasem kívánhattam volna nála jobb anyát.
- Oh akkor ezek szerint nem csak az én szívem van tele csordultig vággyal, hogy itt legyek és beszélgessek vele. - kuncogni kezdtem, mert valójában egy percnél sem szerettem volna tovább beszélgetni Myrtle-vel. Nem az én világomba tartozik, ő valami teljesen mást képvisel a hisztérika mintaképét, míg én inkább vagyok kviddics mániás, mint hisztis. Tudom, egyik sem jobb, de legalább a kviddicst mindenki szereti. Buta aki nem szereti, nem tudja miféle sportot nem részesít előnyben.
- Úgy látom nem csak én vagyok torkig a rendelettel. Csatlakozol az "Utáljuk együtt a Mágiaügyi Minisztériumot!” klubhoz Lilyanah? Talán csak szintén poénnak szántam az egészet, de ha már az iskolának van énekkara, minden egyes háznak kviddics csapata, olvasó klub, bélyeggyűjtő klub meg ki tudja micsoda, akkor ezt is életben lehetne tartani. Bocsánat, létre lehetne hozni, mert oda még nem jutottunk el, hogy életben tartsunk valamit ami jelen pillanatban nem létezik.
- Közepesen jó és rossz. Jó azért, mert jókat viccelődtünk a mai edzésen és nem történt semmi baleset a labdáknak köszönhetően. Tízből hét labdát kivédtem, de azt a hármat is csak azért vétettem el, mert megnevettetek. Szerintem ki tudtam volna védeni az egészet. - lebiggyesztettem a szám szélét és felsóhajtottam, de persze hamar elmúlt a látszólagos szomorúságom. Hátra volt még az ok amiért a mai napom rossz volt.
- A mai napom azért volt rossz, mert engem hibáztattak amiért kiömlött valami az egyik óra közepén a padlóra. Nem is én csináltam, kivételesen, hanem az egyik Hugrabugos fiú, de eleve rám kenték. Mintha olyan ügyetlen lennék. Na meg, az unokahúgom miatt, de ezt már tudod. - így visszagondolva mozgalmas napom volt eddig. De mi lesz még ezután? Tuti tenni fogok az ellen valamit, hogy Leah ne vegye el még egyszer a könyvemet. Főleg azt a könyvet ami sokat jelent nekem.
- Nos igen. - megfordultam és elsétáltam az egyik tükör elé, lehet jobb lett volna Lilyanah mellett maradni és úgy beszélgetni vele szemtől szembe.
- Itt még a tükörképem is viccesen néz vissza rám. - a tükörre helyeztem a mutatóujjamat és nézni kezdtem egy kicsit a tükröt.

alványan mosolyra húztam a számat Lilyanah talán már művészien vicces megjegyzésére, volt benne irónia, de ezt is csak az veszi észre aki ismeri Myrtle-t. Senkinek sincs valami nagy kedve találkozni vele, mondjuk nekem sem, mert biztos megbántanám valamivel amiért még jobban sírna. De minden esetre vicces lehet mindig mindenért sírni, na jó nem, szerintem az már beteges. Az illetőnek semmi öröme sincs, depressziós lesz és... hát, Myrtle már nem hal bele, mert úgyis szellem, de egyszer ráunhatna erre nem? Én biztos ráunnék ha lány lennék és folyton folyvást sírnék. De nem vagyok Michaela Corner, hogy sírjak minden egyes apróságért. Szeretek mosolyogni és ez ellen senki sem tehet semmit, még az olyan hisztigép szellemek sem, mint Myrtle. Én személy szerint el sem tudom hinni, hogy ő Hollóhátas létére annyit nyafogott és sírt.
- Vicces vagy, kíváncsi vagyok mikor találkozol újra a gyöngyházfényű lénnyel. – csak vicceltem, nem akartam, hogy komolyan vegye a mondatom második felét. Senkinek sem kívánom azt, hogy egy hisztigép szellemmel találkozzon aki mindenre megsértődik. Biztos, hogyha valaki azt mondaná neki, mennyire jól tartja magát egy szellemhez képest, biztos azt hinné az illető csúfolódik vele még a halálában is. Éppen ezért jobb hallgatni az ő közelében és akkor megszólalni, ha érdemes egyáltalán.
- A szüleim szerint, ha a Mágiaügyi Minisztérium egyszer eldönt valamit akkor az úgy is lesz. Sosem mondanak ellent maguknak és ez kiakasztó. Szóval én sem hiszem, hogy valamit elérnék ezzel az egész dologgal. Biztos csak még inkább felhergelnénk őket és már a kisbabák születésétől fogva megmondják, hogy ki kivel házasodjon össze. Na azt az időt azt hiszem nem akarom megérni, mindent csak azt nem. – bár mondjuk csecsemő korban senki sem tudja megállapítani, hogy az illető kisbaba felnőtt korában nem lesz-e varázstalan kvibli.
- Lehet, hogy az edzés idejére meg kell innom valami lét ami komollyá teszi a varázsló fiát, különben annyit nevetek, hogy a végén leesem a seprűmről és azt nem akarom. – elképzeltem magam komolyan, de valahogy, nos az nem igazán állt valami jól nekem. Így is örülök annak, hogy van legalább néhány igaz barátom, ha komoly lennék, bizonyára alig lenne egy vagy kettő akivel beszélgetnék.
- Nem a Hugrabugosok, hanem csak az egyik Hugrabugos fiú. Szerintem az illető simán beillett volna a Madekárba, de mivel félvér megértem, miért nem odakerült. A srác nem aranyvérű sznob, de annál inkább kezdem úgy érezni, hogy egy testvér el kellett volna neki. Egyedüli gyerek és ez látszik rajta. – magyaráztam egy csomó olyan információt amire Lilyanah bizonyára nem lett volna kíváncsi, de hát szószátyár Hollóhátas vagyok, be nem áll a szám, ha van egy beszélgetőpartnerem.
- Hát, nekem van egy olyan érzésem, hogy egyszer sem volt ez a helyiség felújítva. De az biztos, hogyha Myrtle nem árasztaná el vízzel ezt a helyiséget néha, akkor a padló sem lenne mondjuk tiszta.