Luna és Ally

Luna és Allison

Rövidke idézet!

Hallom, hogy valamit megköszön, majd be is mutatkozik, és elém nyújtja a kezét, amit el is fogadok.
– Nagyon örvendek Luna, az én nevem Allison Black. – Mutatkozom be, és közben kezet rázok vele. Látom, hogy jó döntést hoztam, mikor felajánlottam neki, a társaságomat, mert látom, hogy még jobb lesz tőle a kedve. Mond is valamit, amire oda is figyelek, mert nagyon érdekes, amit mond. Emlékszem, hogy mintha tanultunk volna, még anno ezekről a lényekről a suliban, de egyelőre csak eddig még könyvben rajzon láttam ilyen lényt, a valóságban még nem.
– Igen, valóban nagyon félre ismerik őket, de ez inkább az emberek hibája. Bár, remélem egy nap majd többen fognak velük foglalkozni. – Mondom, némi reménykedéssel a hangomban. Egy kérdés is elhangzik, amire mondanom kell valamit.
– Az egykori házvezetőmet voltam meglátogatni, McGalagony professzort. Tőle jövet találkoztam veled. – Válaszolom a lány kérdésére, közben ráfigyelek.

Luna és Allison

Rövidke idézet!

Éppen készülök el hagyni az iskola területét, mikor is egy szőke lány mezítláb akarja elhagyni a sulit. Nem fogom fel, hogy miért is csinálom ezt, hisz nem az én gondom, hogy miként játszik az egészségével, ez az ő dolga. Hallom, hogy köszön nekem, amitől kicsit el szégyellem magam, mert úgy rászóltam.
– Szia. – Viszonzom a köszönését. Majd, gyorsan ki javítja magát.
– Nem vagyok tanár, tegez nyugodtan. – Engedem meg neki, hisz tényleg nem vagyok tanár. Bár, a tanárok közt is vannak, akik talán megengedik, hogy tegezzék őket. A kérdésemre is kapok választ, és összehúzza a szemét, mintha a mondata nekem szólt volna. Ettől, csak még kínosabban érzem magam. Majd, vidáman mutatja nekem a tarisznyáját.
– Értem. Elkísérhetlek? – Kérdem tőle, aztán várom, hogy mit is mond rá.

Luna és Allison

Rövidke idézet!

Örömmel tölt el, hogy egykori házvezetőmet, viszont láthatom. De, hamarosan indulnom kell, mert a kastélyban csak a tanárok és a diákok lehetnek, vagy is tartózkodhatnak. Bár, hallottam olyat, hogy az egyik diák apja volt már idebent este is. De, én nem ő vagyok. Azt tervezem, hogy Roxmortsban húzom meg magam estére. Talán, a három seprűben lesz helyem, vagy esetleg egy szállodába is mehetnék, már ha van itt olyan. Ahogy, a régi tanteremben vagyok egykori házvezetőmmel, kicsit meg rohamoznak az emléke, amik közt vannak jók, és rosszak is. De, ahogy észreveszem, a professzornak épp más dolga akad, így azt gondolom, hogy talán inkább holnap kéne vissza jönnöm. Fel is állok a padtól, és elköszönök a tanárnő től.
– Viszlát, tanárnő Holnap megint benézzek. – Köszönök el, de azért még megvárom a mondatát.
– Viszlát, mis Black. – Köszön el ő is. – És, vigyázzon magára. – Mondatára, csak bólintok, aztán már indulok is kifelé. Útközben, néha ránézzek egy-egy festményre, akik jót beszélgetnek. Nekem, ellenben viszont mennem kell. Ezért sem érek rá, hogy a festményekkel foglalkozhassam. Az utam közben, gondolataim, egészen máshol járnak, mint ahol kéne. Lassan közeledek az előcsarnok elé, mikor is megállok, de hogy pontosan miért is, azt nem tudom. Látom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki kifelé tart a kastélyból. Egy szőke lány tart kifelé, és amit furcsállok, hogy nincs rajt csizma.
– Hé, te nem fogsz így felfázni? – Kérdem kicsit aggódva.