Kissé hosszúnak tűnik már ez a nap nekem. Egyik órát követi a másik, és még a vége messzinek tűnik nagyon, bár nem mintha azt akarnám, hogy vége legyen mindennek, csupán az este egy szemhunyásnyit sem aludtam. Próbáltam kitalálni valami megoldást a zavaros életem egyes részleteire, de az eredmény még a semmi értékével egyenlő, szóval.. mondhatjuk nem érte meg gondolkozni egész este. Kicsit sem zavar a tény, hogy a párom félvérű, csupán azon vagyok kiakadva, ha lehet ezt így nevezni, hogy jóval fiatalabb hölgyeményről beszélünk, és nem mellesleg nem most akartam összekötni pont az életemet.. na mindegy. A rendelet, az rendelet, és ehhez nem tudok már mit hozzáfűzni. A kezembe veszem a pennát, és belemártom a tintába, majd írni kezdek egyfajta naplófeljegyzést. Néha szeretem leírni a gondolataimat, vagy csak úgy magamnak megírni egy verset, esetleg idézetet, vagy rövid történetet szórakozásként. Szinte ilyenkor mindig elszáll felettem az idő, és fel sem tűnik, ha néhány óra ezzel elrepül, de persze most nem tarthat oly sokáig a gondolatmenetem leírása, mert nem sokára órám lesz, amit meg kell tartanom. Szeretem a munkámat, egyszerűen imádok oktatni, főleg eme szakágazatban, hisz ennek van valami alapértéke is. Így könnyebben megtanul mindenki harcolni, és védekezni is egyaránt, persze vannak helyenként kieső diákok, de pótolható a lecke, főleg hogy én magam külön-külön is tartok órát egyeseknek, ha az szükséges a fejlődésükhöz. Senkit nem hanyagolok el, senki nem marad le, és egyebek. Mélyen fújom ki a tüdőmben tartott levegőt, ahogy leteszem a pennát oldalra, majd bezárom a naplót, amelybe eddig a gondolataim egy részét írtam le, míg másrészről a gondolkozásom teljesen máshol járt. Felállva az asztaltól vettek egy pillantást az órára, amely jelzi, hogy ideje mennem.. a meglepetés kedvéért körbe megyek, hisz most nem az átnyílóajtón lépek be, hanem kimegyek a folyosóra, és hátulról lépek be a végzős osztályhoz. Néhány döbbent arc, de mindez nem foglalkoztat, hisz a tanóra így is, és úgy is meg lesz tartva, csupán nem a megszokott ajtón érkeztem közéjük. Elmosolyodva sétálok az asztalhoz, ahogy végig pillantok a diákokon. Szerencsémre senki nem beszél, így nincs okom a panaszra. -Szép napot önöknek!-Jelentem ki, ahogy a kezembe veszem a névsort, de persze enélkül is simán végig mondom fejből a neveket. Végül hozzákezdek a felolvasásához. Hoppá.. akadok meg a névsor felénél.-Mr. Parker, csak nem lóg az óráról, pedig már igazán megtanulhatná az ifjú, hogy pontosan kell beérkezni, mint ahogy önök is megteszik minden adandó alkalommal.-Rázom meg nem helyeslően a fejem, majd tovább haladok a névsor olvasással egészen a befejezésig. A többiek hála az égnek megtanulták a pontosság fogalmát, Mr. Parker, pedig nagyon szeretne óra lenni, hogy beérkezzen időben, persze lógtam én is eleget órákról anno, de mindezt nem volt kiknek jelenteniük, hisz árva voltam, s vagyok. Lerakom a pennát miután beírtam az ifjú legényt hiányzónak, azaz késést tettem oda jelölésnek, mert számítok a megjelenésére. Úgy értékelem be fog jönni, csak megszokásához híven tartja a nem jövők be időben dolgot, ha viszont nem jelenik meg kénytelen leszek hiányzásra írni azt a késést. Elnéző vagyok a végzősökkel, mert szerintem senki sem szeretne megbukni. Itt a gyakorlatot kell értékelnie mindenkinél, és nem pedig dolgozatokat kell írniuk. Gondolataimhoz híven azt vallom, hogy ez a legkönnyebb része az egész iskolarendszerbe beiktatott tantárgyaknak kellegének. -Kérem álljanak be kettesével egymással szembe, így alkotva párokat!-Jelentem ki, ahogy elkezdek köztük járkálni, és figyelemmel kísérem a tevékenységüket. Nem szokásom buktatni, de kezd az idegrendszeremre menni a beszélgetések sora, a hiányzások kellege.. végzősök, és nem ilyenkor kellene elszúrniuk mindent.-Nos egyenlőre csak álljanak egy helyben, kérem. Addig pedig, hogy ne unatkozzanak, Miss Williams, elmeséli önöknek, hogy mit gondol ennek az órának a fontosságáról, azaz hogyan értékeli ön ezt az órát? Fontosnak tartja, vagy hasznosnak, és ha igen, akkor miért? Bátran tehet megjegyzést rólam is, ha úgy értékeli, hogy ez szükséges. Nem fogok megsértődni bármit mondhat, amennyiben finoman közli velem.-Állok be két diák közé úgy, hogy láthassam a hölgyeményt, aki beszélni fog ma.. néha nem árt, ha a diákokat is engedem szóhoz jutni. Most lehet beszélni, és csak is az ifjú hölgynek.
Kimberly Williams Hugrabug/7. évfolyam
* : Hozzászólások : 354 Vér : Mugliszármazású Iskolai ház : Hugrabug Tartózkodási hely: : Roxfort boszorkány- és varázslóképző szakiskola, London - Anglia Kirendelt pár : Charlie Weasley Avataralany : Nina Dobrev Karakterlap : Mirror of memories
A francba! Elfogok késni. Már megint. Az utóbbi időben finoman fogalmazva szétszórt vagyok. A gondolataim össze-vissza kavarognak a fejemben, csak ott nincsenek, ahol a leginkább kellenének, mégpedig a tanuláson, mivel ez az utolsó évem ez lenne most a legfontosabb, igaz? Épp ezért sem tudom megérteni miért kell bekavarni még ezzel a rendelettel is, amivel elég nehezen tudtam megbékélni, hogy egy számomra vadidegen ember írja meg a sorsom, amit egy darab pergamen papíron olvashatok. Az világos, hogy a sorsukat nem mi írjuk, de mégis csak az általunk meghozott helyes vagy épp helytelen, felelősségteljes vagy felelőtlen döntéseink alakítják. Tessék... Most sem rohanok túlságosan, hogy még időben beérjek az órára remélhetőleg előbb, mint a professzor. Abba ha kicsit nehezen is, de beletörődtem, hogy megtehetik velünk, de mégis hogy lehet párokba rendezni embereket, összekötni az életüket csupán a vérük alapján? Aranyvérű, félvér és mugliszármazású, azaz sárvérű. Sokig egyenesen undorodtam a kifejezéstől, de azóta eltelt hét hosszú szép év és ma már nem foglalkozom ezzel, annál is inkább többre tartom és érékelem a belső értékeket. Engem nem érdekel, ha valaki úgy érzi magát jól a bőrében, ha felsőbb rangúnak tartja magát. Tegye csak meg... De akkor legalább legyen mire olyan fölényeskedőnek lenni. Na mindegy. Én azt hiszem képes leszek elfogadni a sorsom. Bár aranyvérű, de egyáltalán nem egy nagyképű arroganciában gazdag görény. Ellenkezőleg. Nála jobb emberrel még nem találkoztam, szóval egy szavam sem lehet. Lehetne sokkal rosszabb is... Láthatnám az életem egy valóságos pokolként is valaki mellett, akit soha még csak megkedvelni sem leszek képes, mégis mellé vagyok rendelve, de hozzám ezen a téren kegyesek voltak. Én pedig csak örülni tudok ennek. Minden mással pedig elbírok, előbb-utóbb. Sietve dobáltam mindent egy helyre, majd oda sem figyelve tuszkoltam bele a dolgaim a táskába és futás. Csodával határos módon senkibe sem rohantam bele egyik fordulónál sem, pedig számítottam rá, miután olyan profi vagyok ebben az utóbbi időben. Lássuk csak... Nem sokan mesélhetik el, hogy egyszer csak belerohantak a kastély folyosóján a kirendelt párjukba, aki nem mellékesen sárkánykutató és leginkább Romániában él. Igaz? Igaz. Bár az utolsó diákok között érkeztem a terembe, de még pont időben. Semmi kedvem sem lett volna magyarázkodni, mert épp nem a tanulásba voltam temetkezve, bár annak is van némi beleszólása a mai szétszórtságomnak, de azért minden még meglévő energiámmal azon vagyok, hogy blokkoljam a gondolataim mindazokról a dolgokról, aminek semmi köze sincs most ehhez és figyelni is tudjak és ezt az órát kivételesen szeretem, általában. Jaj ne... Miért pont nekem kell? Hangzott el a fejemben a költői kérdés, majd egy pillanatnyi nyavalygás után megpróbáltam összeszedni a gondolataim. - Hát lássuk csak... Én szeretem ezt az órát, mert szerintem fontos, hogy mindaz, amit tudunk ne csak a fejünkben legyen meg, hanem képesek is legyünk elsajátítani. Ezen az órán pedig ezt tanuljuk meg. - Azt hiszem ez így már hízelgő is volt egy kicsit. De a mondj valamit a tanárodról részt inkább passzolnám. - Nem elég valamiről azt hinnünk, hogy menni fog ez, miért ne menne hisz tudom, hanem meg is tanulnunk használni a tudásunkat. - Azt hiszem ennyi telt tőlem. Nem egy szónok veszett el bennem, az egyszer biztos.
by Babette Wheaton Csüt. 09 Jún. 2016, 12:59
Tárgy: Kimberly Williams & Killian Henderson 
