Adaira és Josh szokásos randija - 1997. 07. 06.

Vendég

Amint megkaptam az én drága lököttem üzenetét azonnal felpattantam a kanapéról, ezzel pedig elértem, hogy Emeline – aki nekem támaszkodott – eldőljön. Bocsánatot kértem tőlük, majd a hálóba siettem, hogy átöltözzek. Miután összehajtogattam a taláromat sebtében befontam a hajamat, majd feltéptem az ajtót, végigsiettem a klubhelyiségen, és kiléptem a folyosóra.
Az én kis hülyém már ott várt engem. Kérdőn pillantottam rá, mert nem értettem hogyan érhetett fel ilyen gyorsan, majd megvontam a vállam, és egy mosoly kíséretében átöleltem. Már nagyon hiányzott, ezért percekig nem eresztettem el. Mélyen magadba szívtam az illatát, majd halkan felsóhajtottam, tettem hátra egy lépést, és felpillantottam rá. – Annyira hiányoztál már! Szörnyen unatkoztam nélküled. – Lábujjhegyre álltam, és elcsentem tőle a kalapját, hogy a fejemre tegyem. Ezt gyakran csináltam, amikor nem figyelt oda, mert én is szerettem ilyeneket hordani, csakhogy az enyémeknek nem volt Josh-illata, ezért hát nem is vettem fel őket, pedig a szekrényemben most is több tucat sorakozott.
Aztán édes mosollyal az arcomon belekaroltam. Ezt a mosolyt csakis ő érdemelhette ki nálam, bár az is tény, hogy ritkán szoktam másokra mosolyogni. De ez a különlegesek közé tartozott. Ez valóban csak az én agyamentemnek járt. – Nos, mi a terved mára? – érdeklődtem ügyelve arra, hogy a szabad kezemmel fogjam a kalapot, nehogy visszaszerezze tőlem.
Már valóban nagyon hiányzott, ráadásul Merlinnek ma is sikerült felbosszantania az állandó bocsánatkéréseivel, Emeline meg olyan volt, mint akit elvarázsoltak, így egy értelmes ember sem akadt a társaságomban, ami még inkább csak növelte az én kis hülyém utáni vágyódásomat.
Sokan talán eléggé szegényesnek tartják a baráti körömet, én viszont erre mindig azt felelem, ha éppen ezt a tudtomra is adják, hogy csupán megválogatom kikkel beszélek. Valóban nem vagyok hajlandó lesüllyedni semmilyen kis hülye szintjére, és nem fogok holmi libákkal a műkörmökről csacsogni, vagy nem fogom hallgatni hogyan folyik a mocsok a fiúk szájából, vagy hogy hogyan perverzkednek. Azt se szeretem, amikor Josh mondogat ilyeneket, nemhogy már a retardáltaktól is ezt kelljen hallgatnom!
Szóval ott tartottam, hogy az én egyetlen őrültem kezébe karoltam, és hagytam, hogy vezessen. Kíváncsi voltam, hogy most mit talált ki, bár a program annyira már nem is érdekelt, hiszen megkaptam, ami után egész nap vágyódtam: az én kis bosszantóan imádnivaló hülyémet. Innentől kezdve pedig azt csinálhattunk, amihez csak kedve támadt.

Vendég

Menetre készen álltam a Hollóhát ajtaja előtt, ahová ha akartam volna nyugodtan be is mehettem volna, de lusta voltam kicsit is megmozgatni az agykerekeimet. Mondjuk meghallgatni meghallgattam a kérdést, csak nem hozott lázba. Egy tök egyszerű kérdés volt, amit bármelyik sík hülye a Mardekárból képes lett volna megoldani, így úgy döntöttem, hogy megengedek magamnak egy kis lustaságot és itt kint várakoztam. Na meg az én szépségemmel is itt kint beszéltem meg a találkát, bár biztos örült volna, ha bemegyek elé. Basszus, hogy ez csak most jut eszembe! Na mindegy, már elhódítottam magamnak, úgyhogy nem kell annyira törnöm magam. Még ha ez a csokor amarillisz virág a kezemben nem is erről az eszme futtatásról árulkodik.
Ahogy a karjaimba kaptam a kis szépségemet elmosolyodtam és a virággal a kezemben óvatosan én is átöleltem. Én nem szagolgattam, tudtam és éreztem is, hogy milyen finom illat lengi körbe. Nem kellett hozzá megerőltetnem magam, hogy elkábítson az az erőteljes, bódító, de mégis édes illat és ismét elterült az arcomon az a megszokott vigyorom. Imádom, imádom és imádom! Az egész lényét.
- Te is nekem, siettem, ahogy csak tudtam. -Nyomtam egy puszit a homlokára és levigyorogtam rá, amikor elcsente a kalapomat. Lassan már kettőt kell magamnál hordanom. Hátra nyúltam és kihúztam a hajgumit a hajamból, ami eddig hátrafogva tartotta azt az alig harminc centi hosszú hajamat. Kicsit összeborzoltam, hogy valami épeszű formát ölthessek, ha már a nagy nehezen összefogott frizurámmal fel kellett hagynom egy cuki sapkatolvaj miatt.
Belém karolt és azt az imádni való mosolyát örömmel tartottam meg magamnak, miközben csentem egy csókot az ajkáról és vigyorogva kísértem ki, miközben vázoltam a hadi tervemet, amit csakis az ő számára készítettem elő a délelőtt folyamán egy kisebb randalírozás alatt és után a haverokkal. - Hát, arra gondoltam, hogy először is odaadom neked ezt a csokrot. - Vigyorogtam rá és udvariasan átnyújtottam a csokrot neki. - Azután arra gondoltam, hogy elviszlek sétálni kicsit, hogy megmutathassam neked ennek a helynek a szépségeit, anélkül, hogy tükörbe kelljen nézned, majd leülhetnénk kicsit teázni is, ha úgy gondolod. - Vigyorogtam rá és el is indultunk, remélve, hogy semmilyen ellenkezést nem kapok a tervemmel kapcsolatban. Persze, ha kell készenlétben áll egy B terv is, de reménykedem benne, hogy nincs rá szükség.

Vendég

Olyan gyorsan haladtam végig a klubhelyiségen, hogy szinte elgázoltam az utamban lévőket, de nem érdekeltek különösebben. Én csak szabadulni akartam onnét, mert Merlin teljesen felbosszantott azokkal a kis rongyos szörnyetegekkel és természetesen mielőbb látni akartam az én lököttemet, aki persze, hogy inkább az ostoba haverjaival randalírozott, amíg én szenvedtem a hiányától.
Mindenesetre mindig kis sértettségem elszállt, amikor megláttam, és olyan hévvel öleltem át, mintha már hosszú évek óta nem láttam volna. Igazából ő maga sokkal jobban lekötött, így eleinte nem is vettem észre a virágokat. Az különben is sokkal értékesebb ajándék volt számomra, hogy eljött, és átölelhettem.
Aztán, amikor elengedtük egymást kissé durcásan ránéztem: – Aha, tényleg nagyon siettél! Van fogalmad róla, hogy miken mentem keresztül ebben a néhány órában? Szörnyű volt – panaszkodtam. Valóban, többször is közel álltam a halálhoz, mert annyira unatkoztam, Emeline szintén untatott azzal, hogy nem csinált semmit, Merlin felbosszantott és persze volt egy-két diák, akiket fel kellett világosítanom arról, hogy nem körülöttük forog a világ. Megint. Nem is értem miért próbálkozom azzal, hogy kegyesen megpróbáljak leszedni néhány embert a magas lóról.
Amikor megpuszilt, halványan elmosolyodtam, majd megszereztem a kalapját, és a felvettem. Aztán halkan felkuncogtam, amikor a haját összeborzolta. – Ugye tudsz róla, hogy úgy is hagyhattad volna, mert egyébként úgy is jól nézel ki? – kérdeztem ártatlanul mosolyogva, bár a nővérem szerint inkább álszent volt a mosolyom, mint ártatlan.
Belekaroltam. Nem, még mindig nem vettem észre a virágokat, mert túlságosan is lekötött az, hogy az én kis hülyém arcát fürkésszem. Amikor megpróbált csókot csenni, kicsit elhúzódtam, hogy ez ne sikerüljön neki, hogy aztán én nyomjak egy csókot az ajkára. Most, hogy végre vele lehetettem, egészen játékos kedvem lett. Furcsa, mert nagyon ritkán szoktam ilyen lenni, főként akkor, amikor nagyon megvárakoztat.
Mosolyogva lépdeltem mellette, azonban, amikor egy-két olyan lánnyal futottam össze, akiknek nagyobb volt a szája, mint a tudása, nem tudtam megállni, hogy ne szóljak be nekik. Nem tehettem róla, de örömömet leltem abban, hogy másokat milyen könnyű letörni, ráadásul nem is mertek visszaszólni, mert az én drága eszementem ott volt mellettem. – Ne haragudj, édes. Nem tudtam megállni. Mit is mondtál, mit csináltál a délután? – érdeklődtem, s reméltem, beavat a részletekbe. Közben pedig elmesélte mit tervezett, és átnyújtotta a csokrot, ami igazából akkor tűnt csak fel nekem.
Szélesen elmosolyodtam, amikor elvettem tőle a csokrot, majd megszagoltam a virágokat. Mesés illatuk volt, de ezek a virágok természetükből fakadóan gyönyörűek. Nem hiába a kedvenceim. Megtorpantam, majd az ingjét finoman megragadtam, hogy lehúzzam magamhoz. Mellé picit lábujjhegyre álltam, hogy megcsókolhassam. Ezt a csókot nem terveztem olyan rövidre, mint a korábbi puszikat, ráadásul igazán megérdemelte, hiszen mindig is tudta mivel lepjen meg. – Köszönöm szépen. Te mindig tudod, hogy mivel bűvölj el – nevettem halkan, és finoman végigsimítottam a szirmokon, majd ismét belekaroltam. – Nekem megfelel a program, és komolyan, mintha gondolatolvasó lennél… Honnan tudtad, hogy szeretnék teázni? – Még mindig mosolyogtam, és talán kicsit el is pirultam, amikor bókolt.
– Jaj, ne hülyéskedj! – morogtam, bár igazából azon morfondíroztam, hogy én felérek-e a környék szépségéhez, vagy a környék ér-e fel az én szépségemhez. Nehéz kérdés. De azt le kell szögezni, hogy nagyon tetszett a bók, sőt Josh mindig tudja hogyan érezzem magam még egoistábbnak és felsőbbrendűbbnek. Talán ezt szeretem benne a legjobban. A kis hízelgő…
Miközben sétáltunk a falu felé, azért szöget ütött a fejembe, hogyha ez volt az „A” terv, akkor milyen lehet a „B”. – Egyébként, ha ebbe nem egyeztem volna bele, akkor mi lett volna a másik program? – érdeklődtem kíváncsian, hiszen ilyenkor tényleg sose tudtam, hogy mi jár a fejében. Néha nagyon érdekes dolgokat tudott kitalálni, de sajnos, az eszét és a kreativitását elég sokszor hülyeségekre is használja, így már valóban nem tudtam, hogy mit is várjak tőle.

» 1997.november-Írország,Carrantouhil-Magic is might
» 1997.11-valameddig, Tellanora lakás/Külterületi tisztás, [Kalestina&Melissa]
» Emeline és Luna - hollóhátasok a Trafalgar téren (1997. július)
» Theo & Laurie 1997. augusztusán, London majd Edinburgh
» Terry & Adaira találkozása a bagolyházban