Dylan & Emeline

Felvonom a szemöldökömet az arckifejezése láttán. Vajon mi rosszat mondhattam? Nem szokásom se viccelődni, se másokat megbántani, így nem értettem, hogy mire is gondolt, amikor olyan fura arcot vágott.
Megkísérlem egy kézzel megtartani a csomagot, de amikor a teliholdról kezd el valamit magyarázni, akkor egy pillanatra meginog a kezemben a csomag, így inkább nem próbálkozok. – Értem, Dylan. Viszont olyat még sose hallottam, hogy a telihold étkezési zavarokat okozna… – dünnyögöm halkan. Sokan mondták már nekem, hogy nagyon jóhiszemű ember vagyok, sőt néha kifejezetten naiv is, de nem tehetek arról, hogy nem akarom meglátni mások rossz tulajdonságait. Én nem akarok azon bosszankodni, hogy valaki ilyen, vagy valaki olyan… Én csak elfogadom őt.
Aztán, amikor hozzám ér, megfagy az ereimben a vér, és a földbe gyökerezik a lábam. – Ezt… Ezt ne csináld többet! – mondom erőtlenül. Nem szeretem, ha valaki így beférkőzik a személyes terembe, ráadásul erről a fiúról nem tudok semmit a nevén és az étkezési zavarán kívül… Különben is ott van a kirendelt párom, aki nagyon aranyos fiú, és én nem akarok mással foglalkozni. Meg… Nem is tetszik ez a fiú. Az pedig a gyengeségem jele, hogy elpirulok, mert engem nagyon könnyen zavarba lehet hozni. Így hát amennyire csak tudok, eltávolodok tőle, majd végre sikerül elérnem a zsebemben lévő pálcámat, így nem is fogadom el a segítségét. Lerakom a földre a csomagot, majd egy Vingardium Leviosával megemelem. Eredetileg is ez volt a tervem, csak Dylan megzavart. – Elbírok vele – felelem szárazon. Tényleg nincs bajom a fiúval, csak… Csak ne közelítsen így felém. Szívesen leszek a barátja, de semmi több… Már most bűntudatom van ettől, pedig Alexszel nem is járunk, csupán csak ismerkedünk. Ő vajon mit szólna ehhez? Nem, én nem akarok ilyenekbe belemenni.
Amikor két diák felől kérdez, akkor elhúzom a számat, részben azért, mert a lány nem ismerős, részben pedig azért, mert sajnos Jarret Lerwick-et és a bandáját van szerencsém ismerni. – Sajnálom, de a lányt… Mit is mondtál? Victoria? Nos, Victoriát nem ismerem, Jarret… Jarret-et meg inkább hagyjuk. Egy jó tanács, ha még nem találkoztál vele: Kerüld el! Mindenkit bánt, akit kipécéz magának. – Remélem, megfogadja a tanácsomat, mert tényleg nincs Dylannel bajom, sőt már kezdem túltenni magam azon, hogy hozzámért… Nem is szeretném, ha őt is piszkálnák. – Egyébként miért kérded? – érdeklődöm, miközben elindulok a Mardekár klubhelyisége felé. Ismerem az utat, mert meglepő módon vannak mardekáros barátaim, és elég gyakran viszek nekik valami apróságot.
Útközben elsuhan mellettünk a Véres Báró is, aki megint a kedvenc időtöltését űzi: hörög és rázza a láncait. Halkan köszönök neki, bár ő ügyet se vet rám. Közben várom, hogy Dylan megmagyarázza, hogy miért pont felőlem érdeklődik ez után a két diák után.
Végre elérjük a mardekáros klubhelyiség bejáratát. Onnan tudom csak, hogy hol található a titkos bejárat, hogy Cameron, az egyik barátom mindig ott szokott várni, és most is ott ácsorog. Halvány vigyorral az arcán int nekünk, majd közelebb jön. Kérdőn felvont szemöldökkel rápillant Dylanre, majd vissza rám. Nem szól egy szót se, nem szokott ilyenekre megjegyzést tenni. A csomagból elveszi az ő részüket, megköszöni, majd még egyszer int, és elindul visszafelé.
Dylanre pillantok: – Ha annyira beszélni akarsz Jarret Lerwickkel szólhatok Cameronnak, hogy hívja ki, de akkor én megyek is tovább. – Teszek neki egy ajánlatot. Csak azért nem maradnék, mert Jarret mindig szekál engem, én pedig most én érek rá arra, hogy őt hallgassam. Viszont, ha Dylan mégsem akar vele beszélni, akkor a csomagot lebegtetve megkérem, hogy menjünk a Hugrabug klubhelyisége felé. Talán nem is baj, hogy összetalálkoztunk, mert arra felé még sose volt dolgom, így most Dylan tényleg tud nekem segíteni, elvégre, ő abba a házba való.

Vendég

Láttam, a lányon hogy nehéz neki a csomag. Mikor, megkérdezte tőlem nassolni, jöttem-e ugye ez-ez, csak vicc? Mert, nekem legalább is annak, tűnt. Persze, nem akartam elmondani de, valahogy muszáj volt. Igaz, azt nem mondtam neki, hogy miért nem, csak annyit, hogy éhen halok. Belenéztem, kék szemébe és mosolyogva mondtam.
-Szia!Az, enyém pedig Dylan!Igen.csak, a múltkori telihold miatt, nem ettem semmit, és most éhes vagyok. Ne, segítsek a csomagokban esetleg?- Kérdeztem, mosolygós, arccal majd, elvettem, tőle egy- két csomagot. Ha, látom hogy nem boldogul vele, akkor veszem csak, el. Egyébként, szenvedhetett volna vele. Most, elsimítottam a haját mert, a szemébe lógott, és láttam elpirul. Tudom, helyes vagyok nem?? Gondoltam, magamba mikor a lány ismét felém nézett. Majd, újra megszólaltam.
-Figyelj csak! Segítek, neked a cuccodat elvinni oké? Látom, hogy nem nagyon boldogulsz vele. Ja... ismered, Jarret Lerwicket és Victoria Fobishert aki, mindig rózsaszínben van?-Váltottam, a témát hogy eltereljem, a figyelmemet az újabb, teliholdról. Ha, nem beszélek senkivel, akkor folyton csak, azon fog kattogni az agyam Lilyt azért, is szeretem mert, vele bármiről, is lehet beszélni. Mondjuk, Emelien nagyon, szép lány, csak lehet, hogy nem az estem és, már amúgy is van pasija. Tehát, a lényeg ez. Apa, mondta nekem senkinek sem, mondhatom el a titkomat.

Először nem veszem észre a fiút, csak amikor az egyik házimanó feláll, és odamegy hozzá. Akkor eszembe jut, hogy igazából nekem is indulnom kellene, hiszen nagyon sok dolgom van még. Így hát elindulok az ajtó felé, de a manók marasztalni akarnak. Fájó szívvel, de nemet kell mondanom nekik, de biztos őket a felől, hogy még valamikor visszanézek hozzájuk beszélgetni.
Nem tudtam, hogy a fiú engem vár, sőt olyan hamar eltűnt a konyhából, hogy megijesztett, amikor megláttam a folyosón. Majdnem kicsúszott a kezemből az az óriási csomag, amit a manók sóztak rám, de sikerült elkapnom. – Szia – köszönök neki félszegen, majd amikor megkérdezi, hogy elkísérhet-e, zavartan nézek rá. Nem szoktam meg, hogy ismeretlen fiúkkal beszélgetek, ahogy az is furcsa nekem, hogy ismeretlen fiúk el akarnak engem kísérni. Az utóbbi napokban a feje tetejére állt a világ, vagy mi történt?
Kicsit habozva válaszolok neki: – Persze, ha nem gond, hogy el kell mennem a mardekáros klubhelyiséghez beadni két kis csomagot, meg még a hugrabugoshoz is fel kell sétálnom. – Nem tudom, hogy ilyen nagy kitérővel is el akar-e kísérni, nekem viszont mindenképpen muszáj még most elmennem oda, mert ígértem Piton professzornak egy hosszú esszét, és még mindig nincs kész.
– Téged hogy hívnak? – kérdezem a fiútól. Fogalmam sincs, hogy miért vár rám. Talán csak ismerkedős kedvében van. Én pedig szívesen barátkozom. – Én Emeline vagyok – teszem hozzá.
Egy darabig, ha nem szól hozzám, akkor bámulok magam elé, majd mégis megkérdezem tőle, ami korábban eszembe jutott: – Nassolni jöttél, vagy te is viszel valakinek egy kis ételt? – kérdem, és közben változtatok a csomag fogásán, mert már igencsak kezdenek elzsibbadni az ujjaim. Mi mindent tehettek még a sütemények mellé a házimanók? Szerintem akadhat ott egy-két tégla is…

Vendég

Éhes, vagyok rettentően,korgott a gyomrom. Lementem, az Alagsorba hátha, van valami kis kaja a számomra. A múltkori telihold, után nem nagyon ettem semmit. Nem, eszek embereket és húst de, azt sem mondom hogy vegetárniánus vagyok. Megvakartam az egyik banánt, és kinyitotta nekem, az ajtót. Láttam, hogy az egyik lány ott, ül és beszél, a manóknak. Szedtem, egy kis kaját az egyik, manó segítségével, és közben hallgattam, a lány beszédét. Nekem, ott van Lily de, azért ő is érdekel valamilyen szinte, végül is én is pasi vagyok. Kiléptem, a portré ajtaján majd, megvártam a lányt. Csinos, kis mosolyomat elővettem, majd így szóltam hozzá.
-Szia!Elkisérhetlek?- Kérdeztem, tőle mosolyogva kezembe, a sok finomsággal. Vittem, a szerelmemnek Lilynek majd közben, a lányt méregetni kezdtem. Nem, hinném, hogy egy ilyen senkivel, ne tudjon beszélgetni, bármiről is.

A bátyámtól hallottam, hogyha az alagsori festményen megcsikizzük az egyik gyümölcsöt, akkor bejuthatunk a házimanókhoz a konyhába. Arra gondoltam, hogy megkérem a manókat, hogy csomagoljanak egy kevés süteményt a barátaim számára. Szeretném meglepni őket egy kis finomsággal. A barátnőm külön kérte, hogy szerezzek neki valamit, mert a vacsoránál elkapkodták előle az összes csokis édességet, ezen kívül pedig Laurie-t, a barátnőm nővérét is szeretném meglepni, mert hallottam, hogy nagyon bosszankodik az egyik mardekáros fiú miatt.
Aztán még ott van Alexander, aki a múltkori után igazán megérdemli, hogy adjak neki valami apróságot, hiszen megvédett és még a könyvemet is megjavította. Ezen kívül pedig Theo olyan rossz színben van, hogy késztetést érzek arra, hogy felhizlaljam.
Anya mindig mondja, hogy nem kellene ennyit foglalkoznom másokkal, de nem tehetek róla, igenis érdekel, hogy mi van azokkal, akiket kedvelek, és szeretek másoknak örömet okozni.
Kicsit félszegek bemászok az átjárón a konyhába. Nemigen volt még dolgom a manókkal, bár Fred, a bátyám azt mondta, hogy nagyon kedvesek.
A konyhában hatalmas a sürgés-forgás, nem csodálom, nemrég lett vége a vacsorának, így minden maradék idekerült. Félszegen megszólítom az egyik manót, aki annyira fellelkesül, hogy érdes kis kezébe zárja az enyémet, és néha nekem, néha a társainak magyarázva körberángat a konyhában, hogy egy hatalmas csomagot állítson össze, közben pedig arról faggat, hogy mit szeretnék elvinni, mennyire ízlett a vacsora, és néha még olyan dolgokat is becsomagol, amiket nem is kértem.
Aztán még néhány manó is körém sereglik, leültetnek egy székre, és arra kérnek, hogy meséljek magamról. Mivel nincsen jobb dolgom, és nyilván nem járnak ide annyian, ezért szívesen ott maradok velük. Végül is, nagyon aranyosak. Rosszabbra számítottam.
Lelkesen mesélni kezdek nekik arról, hogy mennyire szeretem az iskolát, és nem felejtem el megjegyezni, hogy milyen jól főznek a manóink. Aztán azt is elmondom nekik, hogy miként kerültem ide, és a bátyám neve hallatára nyüzsögni kezdenek.
Felnevetek, amikor elmesélik, hogy a testvérem hányszor lógott le ide az éjszaka közepén. Jellemző rá. Mosolyogva hallgatom őket, néha viszont engem nyaggatnak, hogy mondjak még valamit, mert idelent olyan unalmas az élet. Nem is veszem észre, hogy milyen gyorsan repül az idő, és azt is elfelejtem, hogy miért is jöttem valójában. Pedig a nekem készített csomag ott van előttem az asztalon, de annyira magukkal ragadnak ezek az aranyos kis lények, hogy ha tehetném, hazavinnék egyet.

» Emeline Lauwens
» Theo & Emeline
» Emeline és Luna - hollóhátasok a Trafalgar téren (1997. július)
» Dylan&Chantall
» Dylan & Theo