Daiyu és Cat

Daiyu és Cat

Ha elkezdi idegesíteni az embereket, lehet hogy kiszámítható lesz nagyjából a reakciójuk, de legalább nem állnak neki vele barátkozni és olyasmikről fecserészni mitől a falra tud mászni. Öribari, legjobb bari, egyáltalán nem érzi magát semmiéle birkának, hogy efféle atrocitásoknak tegye ki magát és lássuk be a kivétel oly apró százalékban teszi tiszteletét a suliban, hogy szinte elhanyagolható.
Elmeorvos? Ezen elgondolkozik, vajon a lobotómia annak számít, hisz ha kivennék a homloklebenyét, nagyjából a többi csaj IQ szintjére kerülne, így ez a feltevés bólogatásra ösztönzi ugyan, de válaszra nem. Nem rossz ötlet ez tény, de talán mégse feküdne kés alá csak azért hogy plázacicmicek kereszttüzébe kerülve fényezhesse önnön nagyszerűségét.
-Persze, ha angol lennél teával kínálnál és a hátam mögött mondanád a gondolathiányos véleményedet.
És ezzel le is zárta a hova tartozás nagy témáját, lévén ő sem angol és ezt az agyon nevelt népséget ki is kérné magának, ha lenne hozzá kedve. A felidegesítés érdekes lehetne egy könyvtárba hol Cat megtalálta a lelki béke végletekig tartó nyugalmát. Persze nem gondolatolvasó így a provokáció is elmarad ennek hiányában, marad a könyv és az írott szavak hatalma, na meg a könyvtárosé.
Nané vigyorog.. nem lesz ez így jó, ha most elkezdi az időjárás szépségét ecsetelni, tuti hogy fejbe csapja a könyvvel és átírja az egészet szanszkritra, na nem mintha tudná hogy kell, de csak az ő kedvéért még megtanulhatja.
-Nem vagyok balhés, én sosem csináltam volna meg, ezt másra hagyom, és én csak élvezem a gyümölcsét.
Kicsit hátrább húzódik és felvont szemöldökkel méregeti a lányt a dicséretre.
-Felsőbbrendű? Hm. Pók lebegtetés, balhés természet. Kutya legyek ha nem mardekáros kiskegyed. El kell szomorítsam hogy full sárvérű vagyok, egy darab varázsló sincs a felmenőim között, így nem hiszem, hogy a nevem felsőbbrendű lehetne, de ha ennyire ragaszkodik hozzá, lehetek akár Caterine is, bár a macskás jelző jobban illik rám.
A frissen érkezettek felé fordítja fejét, de mintha nem lenne ott senki néz át rajtuk és mereng el a kérdésen, hogy vajon mi lehet a levegőben, hogy mostanában csupa mardekáros találja meg a suliban. Biztos vonzza őket, mint légypapír a legyet. Üsse kő, talán ha ez sem akar fecsegni, nem büszkélkedett az ősökkel és még csak nem is akar parancsolgatni, kivétel lehetne a kevésből.
A kérdésre kicsit félrebiccenti fejét, majd lassan visszafordul és úgy mered a lányra mintha a veséjébe akar látni, pedig pusztán mérlegeli az eshetőséget. Bizalom, vagy futás? Vesz egy nagy levegőt, majd gyorsan kifújja és hátradőlve a széken húzza félmosolyra a száját.
-Sajnos semmi olyasmit mi ezeken a nyilvános polcokon megtalálható lenne, de hogy kielégítsem kíváncsiságát kegyednek.. elég legyen annyi, hogy füzeket szeretnék keresztezni és szaporítani.
Na félbizalom, arany középút, mondta is meg nem is. Talán egy szövetséges kéne neki az iskolából.

Daiyu

Szeretnék belelátni abba az idegesítő fejébe, hogy mit érez olyankor, amikor engem felhúz, nyilvánvalóan szándékosan. Akkor sem fogom megszerezni neki azt az örömet, hogy nyilvánosan nekiállok tombolni.

A kérdésemre megint hülyeséget válaszol, amire aztán már tényleg nem bírom befogni. – Téged még senki nem világosított fel arról, hogy egy jó elmeorvosra lenne szükséged? – förmedek rá. Gondolom, ezt sem fogja komolyan felfogni, mint ahogy eddig semmit sem, de akkor is kikívánkozott. Épp morcosan belenézek a könyvembe, mikor újfent megszólal. Fel se nézve szólok be. – Azt mondtam, minden kérdésre, nem pedig, hogy kérdésemre. Szerintem kínos, hogy nekem kell emlékeztetnem téged a különbségre, pedig én nem is vagyok angol. – Remélem, hogy most már békén hagy, de nem fűzök hozzá nagy reményeket. Lehet, hogy nekem is fel kellene idegesítenem, de ahhoz minimum ki kéne fordulnom magamból, ami elég nehezen menne. De miért ne? Meg lehet próbálni. Amúgy a nyelvtanos megjegyzésem miatt nagyon büszke lenne rám egyik ismerősöm, de sajnos nem hallhatta ezt a beszólást.

Kellőképp kiélvezem a sikeres lebegtetőbűbájom okozta hatást. Kissé kiürült a könyvtár, most, hogy az elsősök elhagyták a helyiséget. Túl nagy a csend, és nincs semmilyen szenvedésre utaló zaj, ami fellelkesítene. Épp újra meg akarom vizsgálni a könyvet, de ekkor Cat elveszi, és elindul vele valamerre. Kihajolok oldalra, hogy lássam, mit kezd vele. Odaviszi a könyvtároshoz, akit láthatóan szíven ütött a könyv látványa. Kezdek egyre jobban meglepődni, lehet, hogy nem is olyan szörnyű ez a lány?
- Köszi – vigyorodom el, mikor visszajön. Belenézek a könyvbe, és tényleg, máris érthető a szövege. – Nem néztem volna ki belőled, hogy ilyen balhés természetű vagy – jegyzem meg, de ha erre is valami idegesítő válasszal jön, vissza fogom vonni.

A bemutatkozásra biccentek egyet. – A teljes neved határozottan jobb, mint a rövidített. Felsőbbrendűen hangzik, ami néha nem is hátrány. – Hát igen, túl sok itt a sznob mardekáros. Én persze nem tartozok közéjük, nincs mire beképzeltnek lennem. Legalábbis egyelőre, de majd meglátjuk, hogy mi lesz később. Közben új emberek érkeznek a könyvtárba, méghozzá négy griffendéles. Az elsősök asztalára ülnek le. Őket is el kéne ijesztenem, már csak azért is, hogy a fejükhöz vághassam, milyen hűek a házukhoz, azaz milyen „bátrak”. Gonosz mosolyra húzom a számat, már előre, de ötletem még nincs. Na de sebaj, majd hamarosan kitalálok valamit.

- Megkérdezhetem, hogy te mi járatban vagy erre? Úgy értem, mit keresel? – érdeklődök, és kíváncsi vagyok, hogy kapok-e tisztességes választ. Azért remélem, hogy a kedd után nem a szerdát vagy a hétfőt, netán a hét többi napját keresi…. Egyelőre nem foglalkozom a könyvvel, majd ha megtudom, ami jelenleg jobban foglalkoztat.

Daiyu és Cat

Ehh nem jó, túl könnyű préda, semmi kihívás nincs benne, hogy felidegesítse, ez így nem játék, ha már az első fél percben hisztis fúriaként.. hm fúria. Na mindegy, a lényeg, hogy a bámulás elvileg bejöhet, tehát majd tesztelni kell több alanyon is. Még szerencse, hogy egy jó nagy suliba jár, ahol annyi a felkapaszkodott, sznob marha, akik játsszák az érzéketlen, őket semmi sem rendíti meg, Cleant Eastwood alakot. Remek pálya a kutatása számára, de addig is vissza hisztis hercegkisasszony szavaira.
-Kedd.
Vagy szerda, de az biztos hogy valamelyik tanítási nap, mert ma kifejezetten emlékszik, hogy egy tanár küllemű egyén szavakat mormolt egy egész osztály előtt.
-Eddig ez volt a második kérdésed, lehet bele kéne húznom.
Nem kéne tovább idegesíteni, de ez is csak egy átlagos cafatnak néz ki, így marhára nem izgatja a véleménye. Még jó hogy a bolondot és az őrültet mindenhol keverik, így eléggé a veszélyzónán kívülről támadhat, ha arra kerülne a sor, na persze nem eme szent helyen, mint ahogy ezt már valaki megjegyezte a negyedik fal mögül, oly bölcsen. A gúnyos vigyorra fúj egyet, ahogy azt már csak szokta ha a neve rövidítésén röhögnek, majd egy egyszerű vállvonással tessékeli arrébb a nem kívánatos megjegyezést, mi szerint ő, mint a segítőkészség szobra, elporladt szobra, nem akarna segíteni egy bajba jutott tanuló társán. Nem, nem fog belehalni ha valaki utálja ezért, már rég hat láb mélyen kéne tengetni halál utáni életét, ha ez így lenne. Már éppen szólásra nyitná száját, mikor a halott, jobb sorsa érdemes állatka szárnyra kél és életet visz a könyvtár egyhangú, ám de mégis szerethető csendjébe. Halk kuncogás a válasz a jelenésre, majd az elhagyatott és megcsúfított könyvre teszi a kezét és kezdi maga-felé húzni, sejtései szerint, nem igen lesz az ő ízlésének megfelelő a téma.
-Jó tett helyében, jót várj..
Áll fel a helyéről, a könyvvel a hóna alatt és libben el vigyorogva Cvikker kisasszony irányába, ahol néhány szót váltva vele, lapoz bele a könyvbe és vérig sértett fejjel nyújtja át azt neki. Az, hogy a könyvtárosnak milyen színű lesz a feje, nehéz lenne leírni, talán a szivárványos bíbor lila lenne rá a megfelelő, minden esetre egy pálca suhintás és a könyv visszakerül a vörös macsekhoz. Mi így egyenes vonalban közeledik vissza a könnyen bosszantható leányzóhoz.
-Caterina Riverstone, örvendtem. A könyv most már érthető. Szép volt a pók.
Nyújtja át az irodalmat faarccal.

Daiyu

Már attól ideges leszek, ahogy végigmér. Ha kíváncsi valamire, inkább kérdezzen, ne bámuljon. – Mi van? – förmedek rá rögtön. Ha arra utazik, hogy felidegesítsen, máris sikerült, és hatalmas szerencséje van, hogy a könyvtárban vagyunk, mert még meg találom átkozni. A kérdésemre olyan hülyén reagál, hogy szerintem mindjárt lecsapom a könyvemmel. Ez nem igaz, ma van a kretének napja, a normálisak alszanak, a hülyék meg birtokba vették az iskolát? – Te minden kérdésre kérdéssel válaszolsz? – érdeklődök csevegő hangon, amivel magamat próbálom nyugtatni. Arcomra nyilván kiül, hogy nagyon ideges vagyok, de így legalább hamar kiderül, hogy ezt akarja-e elérni. – Aha – kommentálom a válaszát. Hát nem segítőkész, az biztos. Mindegy, ami nem megy, azt nem erőltetem. Úgy szorítja meg a kezem, mint valami… nem is tudom, de nem lányra vall. A megjegyzését figyelmen kívül hagyom, már csak azért is, mert fogalmam sincs, mit jelent, vagy hogy mit akar vele mondani. Lehet, hogy pillanatnyi elmezavar, legalábbis elnézve a megjelenését… A neve hallatán gúnyosan elvigyorodok, macskának elnevezni egy gyereket elég röhejes. – Nem lényeges. Ahogy látom, úgysem tudnál segíteni, meg nem is akarnál – válaszolok a bunkó kérdésére. Azért attól, hogy elege van, még lehet udvarias az ember. Bár ez nevelés kérdése, biztos valami tanyáról jött. Közben az a fura szag eltűnt. Nem is baj, úgyse akartam volna kideríteni, lusta vagyok. Lapozgatok párat a könyvben, amíg eldöntöm, hogy hagyjam-e itt, vagy maradjak. Mikor felpillantok, azt látom, hogy még mindig bámul. – Mit nézel még mindig? – vetem oda, de újra a könyvbe nézek. ha nem látom, hogy bámulnak, az nem olyan idegesítő, de akkor is gyanítom, hogy neki ez a hobbija. Meg amúgy is, túl fura ez a lány ahhoz, hogy sok időt töltsek a társaságában.
Leveszek egy másik könyvet, hasonló témával kapcsolatban. Remélem, ezzel jobban járok, és érthető nyelven íródott. Kinyitom, és egy döglött pók esik ki belőle. Undorodva felemelem a pálcámat, és ellebegtetem a tetemet a nem sokkal arrébb ülő elsős hugrabugosok asztalához, akik sikítva ugranak fel, mire a könyvtáros odarohan ordítozni, úgyhogy a végén a sikoltozás sírásba megy át, és a kölykök ki vannak hajítva a helyiségből. Kárörvendően elvigyorodom, egész jól sikerült a kis tréfám. Talán ez a nap mégsem lesz olyan rossz, mint amilyennek indult. Még mindig vigyorogva lapozok egyet a könyvben, szinte el is felejtem, hogy velem szemben ül egy vörös hajú lány, aki folyamatosan bámul.

Daiyu és Cat

Még mindig nem talált olyan értelmes könyvet, amit még nem olvasott, így egy már vagy hatszor átnyálazott példánynál kilyukadva próbálja kifeszegetni a polc aljáról a többi sűrűn pakolt iromány közül, mikor Newtonnak nézik és a fejére ejtenek egy tárgyat. Lassan áll fel és szenvtelen arccal méri végig az előtte állót.
-Hogyne.
Nagyon figyel a vörös macska, mintha még a fejét is félrebillentette volna, ahogy a másik lány agyába próbál látni. Meg kell tanulnia gondolatot olvasni, de hogy addig egy mukkot nem fog szólni, míg ki nem böki amit akar, az is biztos. Nem Teréz anya ő, hogy másoknak segítsen, márpedig az arcáról lesír hogy némi problémával küszködik a kis hercegnő. Hogy ez most a bocsánatkérés szégyene, vagy valami más, mondjuk hogy épp fulladni készül, már nem izgatja.
-Tudjak? Fogjuk rá alapszinten, általános mugli suli, kötelező óra.
Hadarja érzéketlen hangon és már fordulna is el, de ez itt képes nekiállni trécselni vele, akkor megfejeli és a nyakára tekeri a szoknyáját, amit oly nagy gonddal igazgat, mintha éppen bálra készülne. A fura szagot betudja a lánynak, mit lehessen tudni miért fél, hogy ha félrecsúszik a szoknya, lehet rejteget valamit. Nem az ő dolga, amíg nem egy húsevő növény.
-Részvétem?
Néz le a felé nyújtott kézre, majd sóhajt egyet és mivel már a háta mögött érzi apja kedvesen mosolygós rosszalló tekintetét elkapja és alaposan megszorítja, akárcsak ha favágóval fogna kezet.
-Cat. Mi a bánatnak kell neked német?
És miért pont tőle, de ez már csak a fejében hangzik el. Ha gyorsan letudja a dolgot.. bár néha szocializációs tapasztalatok is kellenének, igaz abból növény még nem született. Neki fogalma sincs, hogy melyik házból lehet a lány, nem is érdekli. Mondjuk az tény, hogy mintha manapság az összes mardekáros megtalálná, akárhova is menjen, mintha vonzaná őket, vagy csak a bajt szuggerálja be magának? Ki tudja, a második verzió jobban hangzik az biztos. Csevegni akkor sem hajlandó, így a kérdés után, csak bámulja a lány szemöldöke közötti részt, azt olvasta hogy ez idegesíti legjobban az embereket, na majd kiderül, hogy ez az elmélet mennyire állja meg a helyét a gyakorlatban, minden esetre ez már egy jó pont, hogy minden ilyen helyzetben lehet találni egy kísérletezésre való alanyt és idevágó paragrafust, a hogyan hozzunk idegrohamot embertársainkra, szakirodalomból.

Daiyu

-Ó, hogy az a – szalad ki a számon, de még idejében észbe kapok, és a szitkozódást nem fejezem be egy csúnya kifejezéssel. A könyvtárban amúgy sem illik kiabálni, úgyhogy gyorsan felkapom a fejem, körülnézek, de szerencsére a nyanya arrébb veszekszik két fiúval, akik sáros lábbal csörtettek be a nyomtatványok birodalmába. Megkönnyebbülve fújom ki a levegőt, és újra a könyv fölé hajolok. Igen, azért akadtam ki, mert az angol nyelvű könyvben német oldalakat találtam, pont az engem érdeklő részeknél. Ez vagy nagyon rossz vicc, vagy valaki szórakozott, és megváltoztatta a nyelvet. Átlapozom az egész könyvet, a vége megint angol, de az már nem érdekes, ami ott áll, azt eddig is tudtam. Lecsapom a kötet tetejét, és felállok, hogy hozzak egy másikat. Azonban mikor odaérek a polchoz, sikeresen leejtem a könyvet, egyenesen egy vörös hajú lány fejére. Ez meg mi a fenének ül az utamban? Bosszúsan, de nagy nehezen összeszedem magam. –Sajnálom – morgom, de az arcomra nem sikerül sajnálkozó kifejezést erőszakolni. Utálok bocsánatot kérni, de nem vagyok neveletlen, ezért kötelességből megteszem. – Khm – köszörülöm meg a torkom, ha netán nem figyelne rám a továbbiakban. Végülis, még akár hasznom is származhat a helyzetből. – Tudsz németül? – kérdezem, miközben leülök vele szemben. Kisimítom hosszú, vörös ruhám szoknyarészét, nehogy ráncos legyen, vagy gyűrődjön. Megint nem talárban vagyok, véletlenül találtam egy titkos járatot, amiből feltűnésmentesen eljutottam idáig, ezért nem vette még észre senki, a könyvtárost meg addig nem érdekli, amíg nem mocskos az alja. Valami fura szagot érzek, de igyekszem visszafogni magam, nehogy elkezdjek kutyamódra szimatolni a levegőben. Nem kérdezem meg, hogy a velem szemben ülő lány nem érzi-e. Ha nem, az jelent valamit, ha meg igen, akkor se akarok nyomozósat játszani senkivel. [color:1331=#53322b ]– Wendy vagyok – nyújtom a kezem az asztal fölött. – Wendy Wang – egészítem ki a vezetéknevemmel, hadd szokják. Amúgy is jól hangzik együtt, bár még mindig nem szeretem. Közben megállapítom, hogy a lány nem mardekáros, így legalább a véremre utaló kérdést ezúttal megúszom. Komolyan, ha még valaki megkérdezi, és lekeverek egyet.

Tárgy: Daiyu és Cat Kedd 26 Aug. 2014, 20:09

Egy újabb nap egy újabb könyvtári látogatás, szinte mintha csak hazajönne. Zenével a fülében se lát se hall Dömötört játszik az oszlopok közt és kissé ugyan most unottan, de nyálazza át a már régen jól ismert irodalmat. Növények és lények, használható, tilos életek. Ezen mindig is elfilózott, hogy vajh mi lehet a tilos élet és akárhányszor olvasta végig a könyvet, valahogy nem tudta felfedezni benne a tiltás okait. Egyik lénynek élet a másiknak halál. Cat is húsevő, a vegetáriánusok is ölnek, legyen prána légző és éljen csak a napfényből, akkor talán nem érezné a gyilkolás súlyát és tartaná nevetségesnek egyes emberek álszent hitéleti rendszerét. Na de túllépve a soron és a töprengésen újabb témák feszítik agyának határait, csak hogy ezeket is lenézve puffogjon és haladjon tovább. Valami érdekességet keres, valami kikapcsolódást, a tankönyveit már vagy hatszázszor átrágta, a hozzájuk kapcsolódó témák se kötik le, a fúriafűz nevelése még hagy némi kívánni valót maga után, de nem valószínű, hogy az engedélyezett olvasmányok közt fogja megtalálni. telihold, avagy a farkasok mumusa..
-Ne már most komolyan..
Szalad ki száján a szokásos halk sziszegés, mikor olyasféle könyvekkel akad össze, miknek történeti igazság tartalma kissé kétségbevonható, márpedig ezek a hatásvadász címek mindig is ilyeneket rejtettek. a végén már csak céltalanul kóborol a könyvespolcok végeláthatatlan sorai közt. Még mindig jobb itt bóklászni, mint kimenni a zsivajgó tömegbe, ahol vagy barátkozni, vagy belekötni akarnak a full ismeretlen diákok. Szíve szerint magán tanuló lenne, ha egyáltalán létezne ilyesmi, vagy legalább egy olyan társaságot talált volna, ahol a gondolkodásmódjuk egy picit is hasonlít az övéhez, de hát hiú ábrándok maradtak és a könyvek mosolygós gerincei ahogy letekintenek rá.