Naplementekor mindenre fényderűl....

Kimberly & Charles

Nagyon puha és lágy kézfogása, csak még jobban összezavart mindet a fejemben... Tudtam, hogy itt ma sorsdöntő dolgokra kerül sor. Tudtam, hogy valami nem stimmel, vagyis inkább éreztem ott legbelül. Nem tudom szavakkal leírni azt amit akkor éreztem. Talán gyermeki kíváncsiságot, egy felnőtt férfi félelmével megfűszerezve. Hogy pontosan mitől félek, magam sem tudom, talán a változástót, talán attól, hogy mi lesz ha a sejtésem beigazolódik és ő Kimi Williams, és mégsem tetszik majd neki, hogy egy ilyen ember felesége kell hogy legyen, ha tetszik neki, ha nem. Gyakorlatilag félek az elutasítástól. Félek, hogy nem kellek majd neki, mert nem ilyenek képzelt, vagy mert másé a szíve. A rendelet miatt törvényileg össze kell házasodnunk és legalább két utódot kell nemzenünk. Hát igaz ami igaz,nem akarok egy olyan házasságban élni, ahol csak az átkozott törvény miatt vagyunk együtt. Olyan feleséget akarok aki magam miatt van velem és nem csak azért mert kötelezték erre. Egyszerűen nem tudnék így élni. Azt sem tudom, hogy fel vagyok-e készülve egy házasságra, hogy férj és apa legyek. Hogy tudnék én egy gyereket nevelni, hisz még én is az vagyok lélekben, és hát róla nem is beszélve... Összeszedtem minden erőm, és csak a célra koncentráltam.
- Ne haragudj, hogy csak úgy elrohantam délelőtt, de dolgom volt. - hazudtam neki rezzenéstelen arccal. Nem árulhattam el neki, hogy azért mentem el mert, megijedtem.
- Mond csak Kimi, hány éves vagy ha nem titok? - tettem fel az első kérdést. Nem akartam rázúdítani az összes sejtésem, mert az is lehet, hogy hatalmasat tévedek és akkor csak megijeszteném, és nem mellesleg teljesen idiótának nézne...

template made by cupcakesss of Caution 2.0

Charlie + Kimberly

Mintha csak úgy elsuhant volna a nap felettünk, olyan gyorsan kezdett el pirkadni. Nem minta egész nap nem ezen kattogtam volna. Ez nem egyszerű kíváncsiság, de... Miért is vagyok ilyen izgatott? Ha jobban odafigyeltem volna jóslástanon... De mindez lényegtelen, hiszen sietnem kell, ha nem akarom nagyon megváratni Charliet. Nem vagyok az a tipikus nő, aki szeret késni, csakhogy várni keljen rá, arról nem is beszélve, hogy egy teljes délután bőven elég volt ahhoz, hogy engem is érdekelni kezdjen, hogy mégis mi az, amit, amiről nekünk beszélnünk kell. Egyáltalán miiért rohant el olyan hirtelen? Nem sok esélyt hagyott nekem arra, hogy ellenkezzek vagy bármi egyéb... Szóval, eldöntöttem, hogy megakarom tudni, tudni akarom mi ez az egész. Ennek pedig egyetlen módja van. Ha ott leszek a mólónál naplementekor. Kissé - tagadhatatlanul - idegesen lépkedtem kifelé a kastélyból a tóhoz. Azt kell mondjam még mindig olyan különös érzésem van vele kapcsolatban. De ezt Ő sem tagadhatja le, amilyen gyorsan elrohant. Amit még nem is csodáltam volna annyira, de ezt a találkozót annál is inkább... Őszintén? Elképzelésem sincs, hogy ebből mi lesz. Sietősen lépkedtem egészen addig, amíg meg nem pillantottam a távolból. Akkor egy pillanatra megtorpantam... Néztem őt pár pillanatig, de hogy ennél többet már ne keljen rám várnia lassú léptekkel indultam meg a móló felé, közben pedig pillanatnyi zavaromban azt sem tudtam merre is nézzek. nem akarom mindvégig csak őt nézni, mert abba egészen biztosan belepirulok. Eddig nem voltam az a " Te csak rám nézel és máris zavarban vagyok " típus, de az leszek, akaratom ellenére is, ha sokáig kell vele tartanom a szemkontaktust. Így inkább a vizet figyeltem egy ideig, néha-néha visszapillantva Charlie-ra.
- Úgy elrohantál... Kíváncsivá tettél. Szóval, miről is kellene nekünk beszélnünk, ami olyan fontos, hogy délelőtt nem mondhattad e? - A lényegre tértem? Úgy is mondhatjuk. Mosolyogva fogtam meg a kezét, miközben zöldeskék íriszeit csodáltam, olyan... Igézőek.

Ebben vagyok

Kimberly & Charles

Reszketek de nem azért mert fázom, hanem mert még soha nem voltam ilyen ideges mint most. Teljesen össze vagyok zavarodva. Nem tudom mit gondoljak. Úgy érzem magam mint egy leveszett gyerek, aki nem talál haza... Félek, hogy mitől azt magam sem tudom... Talán ő az. Kavarognak a dolgok a fejemben... de azt hiszem kezdem összerakni a képet, csak még néhány részlet hiányzik. "De hisz ezért jöttél ide, hogy megtaláld." - bizonygattam magamnak. Igen, ezért jöttem de nem hittem, hogy ilyen gyorsan. Időm sem volt, hogy feldolgozzam a történteket. Nem akarom elbízni magam, mert mi van ha tévedek? Hisz csak a becenevét tudom, semmi mást. Ha tévedtem, akkor most jó nagy marhának fogok tűnni, de egy próbát megér. Valami itt legbelül mégis azt súgja, hogy jó nyomon járok. Egész délután csak ezen járt az eszem. Mihez kezdek, ha beigazolódik a sejtésem? Nincs választásom a rendelet szerint el kell vennem azt a lányt ha tetszik ha nem.. Ha mégis ő az, akkor nem mondom, hogy nem tetszik, csak lehet, hogy őt zavarni fogja a korkülönbség. Ennyire még ne éljük magunkat bele, mert még semmi sem biztos...
Remegő gyomorral indultam el a móló felé. Összeszedtem minden bátorságom és lesz ami lesz alapon, negáltam a Kisdid közepén rátámaszkodtam a korlátra és megfogadtam, hogy bármi lesz a végére járok a dolognak. Ameddig vártam folyamatosan pörgött az agyam, egyszerűen nem tudtam megnyugodni... Már azt hittem el sem jön mikor megláttam a híd végén, ahogy lassan, óvatosan lépked felém. Tudtam, hogy ő is ideges. Mikor odalépett elém, tudtam, hogy ő is ugyanúgy kíváncsi, mint én...
- Szia! Örülök, hogy eljöttél... - nyújtottam ismét felé a kezem, mint a délelőtti találkozásunkkor.

template made by cupcakesss of Caution 2.0