Kalestina Tellanora

Az ember legkevésbé akkor önmaga ha saját arcát viseli ha maszkot visel sokkal könnyeben elmondja az igazat!

Jellem és külső, maszk és szerep! Semmi különbség sincs benne! A maszkom, a jelmezem, tehát a külsőm mindenki láthatja! Magas termet, karcsú alak, telt keblek. Váll alá érő vöröses szőkés, télen inkább barnás haj. Igéző, érzelemmentes, csontig hatoló, rideg mélybarna szemek. Világos élénk ruhák és magassarkú csizmák meg cipők. Némiképp szerencsésnek mondhatom magam. A külsőm ugyanis sok helyzetben segített már. Más felől pedig nincs is jobb annál, mintha van csinos alkat, amire lehet építeni a magam kis védművét. Ezt a jelmez, ami minden szemnek szabad préda. De ott jellem a szerep, amit el kell játszani, amit el akarok mindenki előtt játszani. A páromon kívül nincs még egy olyan ember, aki belát a szerepem mögé, mélyre oda ahol a legnagyobb titkaim lapulnak. Egyenesen meglátva az igazi Kalestinát! Legbelül ugyanis egy kedves szerető lélek lennék, aki méltán lehetne a jóság egyik mintapéldánya, HA... igen mindig van egy ha. Szóval HA nem lenne ott a kisördög, aki folyamatosan azt súgja, hogy rossz fát tegyek a tűzre, hazudjak, átverjek és kétszínű legyek. Nem én kerestem a kisördögöt, ő talált meg engem, mikor a saját szüleim törtek meg.Kiismerhetetlen, ez a legjobb kifejezés, arra a valakire akivé válta, arra akire büszke vagyok! Mindig olyan vagyok, amilyennek a helyzet akar! Egyszer ártatlan, máskor pedig gyilkos, egyszet kedves, máskor kegyetlen. Kevés dolog állandó bennem, de van egy kettő ilyen a rideg aranyvérű udvariasság és a makacs szemtelenség egy csipetnyi önfejűséggel és kalandvággyal fűszerezve! Büszkeség és beképzeltség, néha azt hiszem ez az, ami igazán jellemez! De ez igazából csak a halálfalót jellemzi, nem a legbelső Kalestinát. A szerepek nyújtják az egyetlen lehetőséget, hogy megvédjem magam a külvilágtól, s jól kell játszanom, hogy biztonságban legyek, amibe az illúzió mágiára való hajlamom nagyban besegít! Profi színész vagyok, nem tehetek róla! Aki megmutatja magát az sebezhető én nem lehetek az!

It begins with absence and desire.
It begins with blood and fear.

A kezdetek nem méltók említésre az életemben. Megszülettem, két aranyvérű ír mágus házasságából második gyerek ként. Semmi különös sincsen ebben. Miért is lenne? Most jönnének az általános dolgok, hogy boldog életem volt, hogy szeretett a családom, hogy nem volt gondom semmire! Persze, meg ahogy az a mesékben meg van írva. Nem az én életem nem ilyen volt. Valami mindig is hiányzott az életemből! Sosem éreztem azt, hogy szeretnének. Mindenkitől hallottam ezt a szót, de fogalmam sem volt mit takar. Ha a családomra gondolok csak félelem jut az eszembe! Anyám goromba arca, mikor véletlenül valamit elrontottam. A nővérem lenéző arca, mintha valami kis plusz tehet lennék. A kisebb testvéreim undora, az a tiszta undor. S legvégül apám rideg tekintete ami a frászt hozta rám, ahogy kezében a pincekulccsal jön felém. Megint valami rosszat csináltam! Ezt jelentette a pincekulcs. De mit? Mit csináltam rosszul? Csak megmutattam azoknak a tökkel ütötteknek, hogy ki a főnök! Nem hagyom, hogy megalázzanak! Nem voltam és nem is vagyok olyan jó kisgyerek, mint a testvéreim! Olyan meg főleg nem, mint a szüleim, olyan szent! Az sem érdekelt, ha be voltam zárva oda abba a rideg pincébe! Akkor is megérdemelték. Örülhetett, hogy csak a haja lett rövidebb! Legszívesebben az újját vágtam volna le, azt kellett volna, hogy megtanulja a leckét! Mindig is kicsit furcsa voltam, s ez csak egy volt a sok este kezdete közül, amit a a hideg padlón töltöttem. Már nagyon fiatalon ott a pincében rájöttem, hogy mivel tudom megnyugtani magamat, hogyan tudom elengedni a félelmemet. Ölnöm kell, a folyó vérrel együtt az én félelmem, s az én fájdalmaim is elfolytak, ahogy a kis nyomorult állatok élete is! Talán ekkor kezdett megutálni a családom, ha addig nem utáltak. Vajon milyen lehet egy vérben tocsogó gyerekkel szemben találni magad reggel? Nekem vicces volt, nekik ijesztő. Én ha jól emlékszem ekkor kezdtem el mindenkit még a szüleimet is a keresztnevükön szólítani. Mire az iskolába kerültem, már nem nagyon foglalkoztam a családommal. Annyira se, hogy rájuk nézzek, ha beszélnek hozzám. Az iskolába menetelemkor mád előre tudtam, hogy az én nem csak vérben, hanem szívben is arany családom hírnevén csak egy ronda folt leszek. Nem lepett meg, hogy Sebastian - az apám- majdnem kitagadott a családból, mikor kiderült az iskola számára is, hogy nem vagyok olyan, mint a családom többi tagja! Én csak nevettem az eseten és Sebastianon! Hiszen ő nem tudott semmit! Nem tudta mennyire megkeményítette a szivem ő meg -az anyám- René! Az iskolás éveimet speciálisan két dologra éleztem ki. Az egyik a sötét varázslatok voltak, a másik pedig az animágia! Egyikkel se volt semmi eget verő megoldgatatlan gondom se. A feket mágiára alapból nagyon fogékony voltam, tehát nem kellett sokat tanulnom. Sőt magam kerestem utána a tiltott praktikáknak, amiknek a kivédését tanították ugyan, de nem mondták el mi az. Én mindig hamarabb tanultam meg az átkot, mint az ellenátkot. Az animágia keményebb dió volt. Számomra igen nagy kihívás volt, hogy aprólékosan és lassan foglalkozzak valamivel. Mindig mindent elsőre akartam, de az animágia hosszabb folyamat volt! Még emlékszem mikor először sikerült átváltoznom. Fehérfarkas. Elsőre nagyon lelombozódtam, ilyen kinézettel mindenhol fel tudnak ismerni. Bár igaz tudok varázsolni valami szín változást, de én szeretek eredeti maradni. Később azonban sikerült rájönnöm arra, hogy a feltűnő kinézetem ellenére hasznomra tud lenni a farkas test. Megtanultam farkasként gondolkodni és mikor kell az ösztöneimet is szabadjára engedni. Azt hiszem olyan tizenhat és fél voltam mikor elértem ezt a szintet. Az iskola utolsó hónapjaiban kezdett el körvonalazódni a fejemben egy hatalmas terv! Mindent magam mögött akartam hagyni, ami az eddigi életemmel kapcsolatban volt. Ennek a tervnek a megvalósításakor alkalmaztam illúziómágiát életemben először. S akkor döntöttem el, hogy az új életemben ebből fogok megélni. Már akkor is elég nagy mértékben befolyásolta a gondolataim a gonoszság és a gyilkosság iránti vágy. Úgyhogy eljátszottam a saját halálomat. Még most is nevető görcsöt kapok, mikor eszembe jut René sápadt arca, meg Sebastian hatalmasra nyílt szemei. Átvertem őket! Mindenkit átvertem! Ez volt a legnagyobb elismerésem magammal szemben. Elutaztam Dublinba, hogy szerencsét próbáljak. Igaz inkább a gyilkolási technikáimat sikerült fejlesztenem, s nem az illúzió mágiát. Na jó, azon nem volt mit fejleszteni, mikor minden évben K-t kaptam belőle és az RBF-em is K lett. Azonban a gyilkolások praktikáimat sikerült tökélyre fejlesztenem. Tizenkilenc voltam mikor találkoztam egy nővel, aki ugyanolyan jól gyilkolt, mint én! Ő kapott rajta egy gyilkosságomon. Azt mondta Angliából jött és hogy a Nagyúrnak dolgozik. Nem voltam tájékozatlan, pontosan tudtam mi ez a nő, már akkor mikor olyan tisztelettel mondta ki a "Nagyúr" szót. Halálfaló volt, én viszont nem féltem tőle, sőt érdekelt is, hogy milyen lehet a nő élete a más varázslók szerint sötét oldalon. Legnagyobb meglepetésemre és szerencsémre magával vitt mikor visszament Londonba. Tőle tanultam meg, hogyan használjam a női vonzerőmet mint egy plussz adalékként a gyilkoláshoz. Amikor úgy érezte eléggé felkészültem - megjegyzem, addigra már saját házam volt és az egyik mugli cirkusz szerű valamiben az egyik legfiatalabb tagként "bűvészkedtem", helyesebben mondva varázsoltam- elvitt az elé a sokat emlegetett Nagyúr elé. Hogy őszinte legyek, nem tetszett a pasas! Viszont mivel az, hogy halálfalónak állok feljogosított arra, hogy öljek, sőt gyakran direkt kérték, hogy öljek megtette a hatását és szinte minimális habozás után el is fogadtam azt a bizonyos tetoválást. Hát igen Dublinban rászoktam a gyilkolásra és azzal azóta se tudok leállni berögződött rossz szokás! Annak ellenére, hogy a főnököt nem kedvelem a csapat elég jó volt. Sok új emberrel ismerkedtem meg. Mint a Malfoy családdal vagy Lestrange-ékkel. Lehet, hogy nő vagyok, de nem kerestem a szerelmet. Sose érdekeltek a férfiak, úgy hogy szeretni akarjam őket. Amikor először hírt kaptam arról a bizonyos rendeletről, amit a Mágiaügyi Minisztérium adott ki, azt hiszem két teljes napig röhögtem! Ahogy akkor ismertem magam elképzelhetetlen volt, hogy bárki is megmaradjon mellettem, nem hogy az, hogy én megmaradjak valaki mellett. Mondanom sem kell, hogy ez a gondolkodás megváltozott, mikor megismertem azt a bizonyos kirendelt párt. Szörnyű nagy bajt csinált magának a Minisztérium! Összerakott két halálfaló! Nevettem volna, ha tudtam volna, de arcomra ráfagyott a gonosz mosoly. Láttam már őt, de még sosem beszélt velem, én meg nem kerestem a társaságát. De akkor, mikor ott állt előttem elállt a lélegzetem. Úgy éreztem, mintha megbabonáztak volna. Szerelmes lettem, szerencsémre a szerelmem viszonzásra lelt és életem első és utolsó igazi kapcsolatában vagyok benne Leonard Zornerel! Természetesen az alap viselkedésemen még ő sem és a szerelem sem tudott változtatni. Hazudok, megváltoztatott, de csak vele szemben. A világgal szemben, még mindig ugyanaz a Kalestina vagyok, aki eljött Dublinból és akinek a kezeihez annyi ember vére tapad! Mégis belül megváltozott bennem valami, valami nagyon fontos.

I'm experiencing emotions I've never... And you know what, I like them!

KÓD: -
KIRENDELT PÁR: Leonard Zorner
PLAY BY: Bree Turner