Anthony x Michael - How we met (1992)

Vendég

Anthony & Michael

I
f I had a world of my own, everything would be nonsense. Nothing would be what it is, because everything would be what it isn't. And contrary wise, what is, it wouldn't be. And what it wouldn't be, it would. You see?

Anya szerint ez az egész jót fog tenni nekem, ha új barátokat szerzek és kedvesen mosolygok rájuk az már egy plusz pont a számomra. Azt azonban senki sem tudja, hogy nekem egyáltalán nincs most valami nagy kedvem beszélgetni. Igazából félek egy kicsit a változásoktól, de ezt az égvilágon nem mondanám el senkinek sem. Hiányzott a kezemből apa könyve, amit mindig úgy szerettem olvasni, mert olyan szürreális volt, hogy az már hihetetlen. A boszorkány pillangói, hogy is mondjam, szinte ezen nőttem fel és számomra mindig nagy sláger lesz, mert egyszerűen nem lehet megunni. Nemhiába ezt Lysader Corner írta és szerintem igazán eljöhetne már a következő rész megírása. Kíváncsi vagyok mi történik a tündér herceggel! Bezzeg neki nem is kell iskolába járnia, mint nekem! Nem arról van szó, hogy nem szeretem az iskolát, csak egy kicsit szokatlan lesz, nem otthon lenni és tanítás után nem hazamenni, hanem a hálókerületembe. Nehéz lesz megszokni, ez most már biztos. Szerintem anyáék várták a legjobban, hogy végre eljöjjön a mai nap és büszkék lehessenek rám. Gondolom ezért mosolyogtak mellettem a régi ismerőseiket viszont látva és megfigyelve, hogy az ő gyerekeik is vagy egyidősek velem vagy már egy évvel előttem járnak.
- Ez undorító! - jegyzem meg eléggé hangosan ami azt illeti és erre természetesen a szüleim is felfigyelnek.
- Mit mondtál kisfiam? - anya kíváncsian nézett le rám és tette fel az amúgy felesleges kérdését, mert én ugyan nem fogok neki válaszolni.
- Semmit, csak azt mondtam milyen szép a néni kalapja. - próbáltam elterelni a témát és közben valóban az egyik kalapos nénire mutattam a távolban. Tudom, tudom, hogy nem szép dolog másokra mutogatni, de hát ki kellett valamivel szednem magam a slamasztikából. Szégyen, de úgy tűnik elég rosszul hazudok.
- Oh mindjárt indul a vonat! Megyek és keresek magamnak egy jó helyet. - el is indultam volna, ha apa és anya nem köhint egyet, jelezvén, hogy valamit elfelejtettem. A búcsúzkodás! Hát ezen is túl kell egyszer esni így vagy úgy. Minden erőmet összeszedve felugrottam apa karjaiba, megöleltem és megpusziltam őt anyával ugyanezt megtettem. Tisztában vagyok azzal, hogy ez mennyire gyerekes, de akkor is! Ezt a gyerekes viselkedést a felnőttek valahogy mindig megkövetelik. Miután a búcsúzkodást letudtam siettem is a vonatra. Azaz siettem volna, hacsak neki nem szaladok az egyik velem egykorú fiúnak. Nem volt mit tenni, sem lelassítani magam sem pedig meggátolni az ütközést, mert egyikünk sem láthatta a másikat. Szóval estünk egyet a földön, én azonban gyorsan felpattantam a földről és segédkezet nyújtottam neki.
- Sajnálom. Nem esett semmi bajod ugye?

@