Lana Winters & Josh King

Kész! Levél megírva, már csak el kellett küldeni. Hosszas kutatáson vagyok túl mire megtaláltam talán az egyetlen iskolatársamat akinek haszonló problémái vannak a halálfalókkal mint nekem. Régi újságok gyászjelentésében találtam meg a kis Lana nevét. Reméltem fogékony lesz a tervemre. Még egyszer átolvastam a levelet:

Szia Lana
Az első lépés a bosszúd beteljesítése felé a szükség szobája előtt található.
Spark

Reméltem hogy eljön, mivel ennél többet nem írhattam le mivel féltem hogy bárki illetéktelen kézbe. A mai nap utolsó órája gyógynövény volt. Mikor vége volt megbűvöltem a kis levelet hogy röppenjen bele a táskájába, ami megtörtént. Így minden készen ált a nyitányhoz, most már csak várnom kell a Szükség Szobája előtt hogy Lana idetoppanjon. Túl sok múlik ezen a pár percen vagy akár órán, így elég idegesen állok támasztom a falat karba tett kézzel és várok.... várok....

Vendég

Josh & Lana

Come on, take a walk on the wild side!

Váratlan üzenetre bukkanok, amikor a klubhelyiségben keresem a táskámban a cigimet. Először nem is érdekel annyira, mint maga a bagó, szóval csak az asztalra dobom. Végre megtalálom, amit eredetileg kerestem, rágyújtok, közben a kezembe veszem az bűbájtan tankönyvemet és tanulmányozni kezdem. Igazából tudom az anyagot, de nem árt elolvasnom még egyszer.
A második szálra gyújtok rá, mire eszembe jut a lényegtelennek tűnő kis levél. Ahogy kihajtogatom, sejtem, hogy mi van benne: vagy egy szerelmi vallomás, vagy - a másik véglet -, szidalmazás az egyik aranyvérű Mardekárostól. Szoktam ilyesmit kapni, miután nem vallok olyan nézeteket, mint ők. Nagy meglepetésemre egyik tippem sem helytálló. Spark...? Hát te meg ki vagy, Kedves? - kérdezem magamban és próbálok találni egy arcot emlékeimben, akire illene a név; kevés sikerrel.
Szeretem a kalandokat, legyen az szerelmi affér, Anglia körbemotorozása, párbaj egy Hollóhátassal a folyosón, éjszakai kóborlás... ezt sem hagyom ki!
Fogom magam, kilépek a hűvös folyosóra és a hetedik emeleti Szoba felé veszem az irányt. Kíváncsian várom, kit találok ott.
Egy Mardekáros srác, méghozzá az évfolyamtársam. Sosem beszéltünk túl sokat, nem értem, most miért hívott ide.
- Szia - köszönök neki, megállva előtte és kérdő tekintettel fürkészem arcát. - Pontosan miért hívtál? - kérdezem, nem kertelve, rögtön a tárgyra térve.

Hát végre megjött a lány! Már nagyon vártam. Meglepett az hogy ennyire a dolgok közepébe akar vágni, de nem bántam. Elmosolyodtam de tudtam, hogy amiről beszélni akarok az nem nyílt fülekre tartozik.
- Gyere utánam- fordultam meg és beléptem a Szükség Szobájába. Bent a teremben egy kicsi bár alakul ki most amely mögé megyek és megkérdezem
-Mit adhatok édes? Gondoltam a komoly témához komoly ital kell.-
Bementem a pult mögé és töltöttem magamnak egy adag Vodkát.
-A halálfalókról lenne szó.- Itt már nem volt a szememben semmi féle vidámság csak komorság és harag. Vártam mit mond a lány hogy mit reagál majd. Emlékek kavarogtak bennem olyanok amikor megtudtam hogy árva lettem. Emlékszem csak sírtam és sírtam ahogy kifért. Akkor megtanultam mi az a fájdalom.

Vendég

Josh & Lana

Come on, take a walk on the wild side!

Válasz helyett a Szobába invitált. Pont olyannak képzelte el a helyiséget, amit szeretek. Koszos kis csehó. A nyáron ilyen helyeken énekeltem, ha kellett némi pénz. Leültem az egyik bárszékre és a pultra könyökölve végigjárattam tekintetem a falra szerelt polcon sorakozó italokon.
- Scotch-ot, jéggel - bökök állammal az üveg irányába, ha már felajánlotta, majd, amikor elém teszi, belekortyolok és hagyom, hogy végigmarja a torkomat, legordülve a gyomromba, átjárja testemet a forróság és a jóleső borzongás egy időben. Közben figyelek rá és a mondanójára.
Amikor a halálfalók szóba kerülnek, tudatosul bennem, hogy valóban komoly téma lesz, így előveszek egy szál cigit és közelebb húzom magamhoz a pulton lévő hamutartót, majd rágyújtok.
Sejtem, hogy miről lesz szó, de nem tudom, őt miért érinti anyám halála. Különben is... az már régen volt. Esetleg ő is 'árva' lenne?
- Értem - bólintok -, és pedig? - kérdezem, beleszívva a cigibe, majd kifújva a füstöt, ami pár pillanatig gomolyog kettőnk között, majd felszállni látszik.

Végre valóban rám figyelt. Nem csak úgy ahogy a macska játszik az egérrel hanem úgy ahogy akkor figyelsz amikor tudod hgoy valami nagyon fontos jött el ebben a pillanatban. Elértem a célomat. Most hogy ez megvan elő kell csak adnom magamat:
-Neked megölték az anyádat, bár nem tudom mik a körülmények okok és a miértek. Nekem most a nyáron tették meg.- Elkomorodik az arca és belehúz egy jó nagyot egy nagy üveges vodkába. Távol állok a szokásos segglukszájú Mardekárosoktól. Közelebb állok mostanság egy iszákos megkeseredett dühöngő veszett kutyához. Nem érdekel ki mit gondol rólam. A bosszúm hajtott előre.
- Bosszút esküdtem. Bosszút minden egyes aljas utolsó féreg ellen. Viszont annyira nem vagyok balga, hogy egyedül álljak ki velük szembe. Tudom mire képesek. Ezért hívtalak ide. Nem tudom még mi lesz a következő lépés, és nem tudom, hogy mi lesz a jövőben, de azt tudom hogy szövetségesek kellenek. Mindenki az Iskolából aki meg akar bosszulni valakit vagy valamit rajtuk. Kicsiben kell elkezdeni. Először csak ketten leszünk. De meg kell erősödni, hogy lenyomhassuk a rohadékokat. És azért is roxfortosok kellenek, mert a Rendelet problémáját is meg kell oldanunk. Nekünk. Helyettünk nem fog más cselekedni.- Hangom vérfagyasztóan szilárd volt, és látszott rajtam hogy elszánt vagyok. A lány aki előttem ült egyenlőre csak érdeklődést mutatott. Tudtam, hogy mennyit veszíthetek ha rosszul mértem föl, hogy milyen. Az életemet. Mardekáros volt, de ha köze van a halálfalókhoz, akkor nekem előbb, vagy utóbb annyi.

Vendég

Josh & Lana

Come on, take a walk on the wild side!

Amikor felhozza anyámat és a halálát, összevonom a szemöldökömet, aztán, mikor folytatja, megértem miért. Egy cipőben járunk. Kíváncsi vagyok, mit akar kihozni a dologból, így figyelek. Egyértelműen bosszút tervel a szülei gyilkosai ellen. Én nem állok az útjába, nem fogom arról győzködni, hogy majd minden rendbe jön és nem kell levadásznia azokat a boszorkányokat és varázslókat, mert a karma majd megoldja a dologt... nem! Nem oldódik meg magától. Nem fogom hát lebeszélni. Néha bólintok egy-egy szó, vagy mondat után, egyetértésemet tanúsítván.
- Az igazság az, hogy anyám gyilkosa már meghalt. A nagynéném ölte meg - mondom neki. - Viszont attól, hogy az én gondom megoldódott, hogy megtörtént a revans vétel, más még szenvedhet ilyesmitől. Attól, hogy egy ember gyilkosa meghalt, a többiek nem lesznek jobban. Nem mellesleg a rendelettől egyenesen a falra mászok. Szóval... - szívok bele a cigibe - Én veled vagyok. Bármiről is legyen szó - arcom komoly, akár a hangom lejtése, de szám szegletében mosoly játszik.

Ez... ez lehetetlen... Arcomon félelem és ijedtség tükröződik mivel azt hittem hogy neme t fog mondani. Amikor azonban azt mondta hogy velem van, mosolyra nyílt a szám és elkezdtem tele szájból nevetni. Félelmet kelthet másban mindig mikor nevetek. Látszik az hogy valami nincs rendjén a fejemben, de ez különösen kiütközik amikor nevetek.
- Hát ez fenomenális, hogy velem vagy, de képes lennél úgy velem tartani, hogy semmi motivációd nincs a célom mellett? Megbízhatok-e benned így , hogy már nincs benned bosszúvágy? Vajon ha 3 halálfalót kell feltartanod amíg én a bosszúm alanyával küzdök, akkor is elszánt leszel? Könnyű mondani ezeket a szavakat úgy, hogy tudod, hogy egy 7.-es srác hagymázos őrültsége és úgysem lesz belőle semmi? Nekem Mindenki meghalt, így nem maradt semmim csak a bosszú. Nem fogok mellőle tágítani, mert nincs más célom. Egy nagy kúriám van tömérdek pénzem, de nem érdekel. Elvettek tőlem valamit azok a rohadékok. Elvették a családomat. Anyám már nem fogja csókolni a homlokomat ha elalszok, és nem szúr le ha szívathatom a házi manót. Nincs semmim... Semmim... Senkim... - Egy jó pár perces szünet áll be, de érezni, hogy folytatni fogja csak küzd magában valamivel.
- Tényleg ne állj az utamba. Nem szeretem a felesleges erőszakot. A döntés a tied: Mész, vagy maradsz. De ha maradsz teljes vállszélességel maradj. legyen a célért inkább 100 Oroszlán mint 10000 Nyúl.- Kicsit lehiggadok megdörzsölöm a szememet majd felemelem az eddig lehorgasztott fejemet. Sírtam, elmorzsoltam egy két könnyet anyám emléke miatt. Nem tudtam mit fog reagálni a lány. Apropó meg se kérdeztem még a teljes nevét és én sem mutatkoztam be. Válaszra nyitom a számat de ő hamarabb elkezd mondani valamit...

Vendég

Josh & Lana

Come on, take a walk on the wild side!

A kirohanására nem reagálok heves érzelmekkel. Inkább belül tombolok. Ez nem elég?! Persze, hogy nem. Nem ismer. Nyugodt arccal hallgatom, beleszívok a cigibe. Megint. Lepöccintem a hamut. Belekortyolok az italba. De megértem a reakcióját. Nem egy érzelmes ember hírében állok, de az érzést, ami benne tombol, átérzem. Mélységesen. Még, ha nem is mutatom ki, ha tekintetem fagyos is. De én már csak ilyen vagyok: mélyen eltemetem magamban az érzéseket, az érzelmeket. Olyan hatást kelthetek, mintha szavai lepattannának. Ez, egyébként nem csak vele van így, hanem mindenkivel. A sértések, a bántó szavak, minden, csak úgy lepattog. Éles, szarkasztikus válaszokkal reagálok az ilyesmire, de nem hagyom, hogy az érzelmek túlfűtsenek. Csak, ha nagyon felidegesítenek, akkor robbanok, akkor következik be a detonáció. Ami veszélyes a másik félre nézve.
Nem kérem, hogy higgadjon le.
- Nem ismersz - közlöm vele a nyilvánvalót. - Segítek és melletted állok ebben az ügyben, mert valamilyen szinten én is érintett vagyok. Van motivációm. Ha más nem, anyám emléke. Azért már megéri. Másfelől pedig a halálfalók eltakarítása. Hiszen nem csak én vagyok az áldozatuk, hanem azok, akik ugyanebben a cipőben vannak, mint én, vagy te, csak nem elég bátrak hozzá, hogy lépjenek. Mert valakinek lépnie kell. Nem gondolom, hogy nem lesz belőle semmi. Nem tudom, mi lesz belőle, de érdekel. És teljes vállszélességgel melletted állok - fejtem ki a gondolataimat. Sosem értettem az emberekhez, soha nem is fogok. Így megvigasztalni sem igazán tudom. Sosem tudtam, hogy ilyenkor mi a teendő. Érzelmi analfabéta vagyok, sajnos - vagy nem. - Itt maradok. Ha bízol bennem, ha nem - biztos, hogy nem bízik bennem, de megvan rá az oka. Majd fog, ha megismer - gondolom és halványan elmosolyodok a komoly monológ után.

Amikor végigmondja a monológot kicsit megnyugszom.
- Rendben egyenlőre semmit nem tesz az, hogy mellettem vagy. Viszont neked is meg kell bíznod bennem, úgyhogy kezdeném azzal: Metamorf mágus vagyok, és alig fél tucat ember ha tudja a Roxfortból. - Feláll és beindít egy magnót amiből egy Valpurgis Leányai szám kezd el szólni.
- Most már jöhet a szórakozás.- Mosolyodik el
- Felkérhetlek egy táncra Ms. Winters?- És a kezemet felé nyújtom és mosolygok rá. Régóta akartam táncolni valakivel és remélem elfogadja. Legalább hasznosíthatom a tánctanárnál töltött órákat még régről.

Vendég

Josh & Lana

Come on, take a walk on the wild side!

Vállat vonok. Nem fogok könyörögni, hogy bízzon bennem. Tisztában vagyok vele, hogy azt ki kell érdemelni. És nem csak nekem. Neki is. Én sem bízok meg benne. Még akkor sem, amikor elmondja, hogy metamorf mágus. Nagy dolog. Én pedig hamarosan animágus leszek és farkasbőrben portyázok majd szabadidőmben a Rengetegben. De egyelőre nem avatom be. Majd, ha ténylegesen az leszek. Ez maradjon még titokban. Ha úgy alakul, akkor elmondom. De, ha balul sülne el a dolog, nem baj, ha nem tud a kis titkomról.
- Értem - bólintok.
Először kérdőn nézek rá. Táncolni? Én? Nekem ahhoz inni kell - gondolom, és meg is húzom az italt, elszívom az utolsó két slukk cigit és elfogadom a felém nyújtott kezét.
- Most már igen - mosolyodok el halványan. Igazából sokat táncoltam a nyáron, de az... más volt. Nincs falábam, de nem vagyok a standard-táncok istennője sem - csak a nagyon alap lépéseket ismerem.
Hagyom, hogy vezessen. Talán a táncparkett az egyetlen hely, ahol ezt megteheti velem. Nem csak Josh, bárki.

Tárgy: Re: Lana Winters & Josh King Hétf. 11 Nov. 2013, 23:26

Egy gyorsabb számba kezdünk, és megtáncoltatom a lányt. Had élvezze az önfeledt szórakozást. Jól táncol. Nem egy hatalmas tehetség ugyanakkor mindig oda lép, ahova kell így semmit nem ront el. Igazán kielégítő partner. Még a végén őt viszem el bálba ha lesz valamikor. Tánc közben sokat próbálok a szemébe nézni, és igazán mosolygok. Kevés dolog van ami boldogságra derít, és ebből az egyik a tánc.
-Nem kellett neked az alkohol, hogy tudj táncolni. Megy ez neked a nélkül is.- szólaltam meg és elmosolyodtam
- Mindig örülök, ha táncolhatok valakivel, aki tud is táncolni.- Erre a mondatra vége a számnak megállok a lány előtt és meghajolok.
-Köszönöm szépen hölgyem, hogy enyém volt egy táncra.-