Dragneel & Winters

Szívesen hallgatnám még, hogy mit csinálna velem, de sajnos a betegség közbe szól... Mondjuk annak még jobban örülnék, ha nem csak beszélnék róla, hanem valamit csinálnánk is, de mivel elkaptam valamit, nem szeretném tovább adni neki. Így inkább kivárom a megfelelő időt.
- Legyen a szükség szobája... - szólalok meg kissé erőtlenül. - Ott nem hiszem, hogy tanárokba botlanánk, bár út közben még így is vigyáznunk kell.
Gyorsan, de mégis hangtalanul szeljük át a folyosókat és egy árva lélekkel sem találkozunk. Szerencsére... Amikor megérkezünk a Szoba bejáratához. Természetesen tudom mit kell tenni ilyenkor. Egy kellemes helyre gondolok, egy szobára, ami romantikusan van megvilágítva, a kandallóban tűz ropog, előtte pedig egy hatalmas fotel. Kicsit távolabb van még egy ágy is, ha esetleg úgy alakulna a dolgom, hogy a betegség nagyon le vesz a lábamról.
Ezt követően pedig nyitom az ajtót, majd előre engedem Lanát. Amint bent van, belépek én is, majd bezárom az ajtót.
- Megjöttünk hát. - szólalok meg. - Remélem megfelel.

Miután megérkezünk, nagyon látszik rajta, hogy nem nyűgözi le túlzottan a szoba. Csak egyetlen megjegyzést tesz rá, majd ledob magáról ezt azt és helyet foglal. Sóhajtok egyet, majd én is leveszem a kabátomat, megszabadulok a cipőmtől, majd lehuppanok mellé.
- Bocs, hogy csak ennyire futotta a képzeletemből... - szólalok meg. - Most hogy itt vagyunk, mit szeretnél csinálni? - kérdezem. - Pár percre ledőlök, hogy vissza térjen belém az erő. - mondom, majd elterülök mellette.

Kissé elmosolyodok, amikor mentegetőzni kezd. Mivel hihetőnek tűnik, amit mond, nem is igazán érdekel, hogy nem mutatta ki az érzését a hely iránt.
A kérdésemre sajnos nem kapok választ, viszont elterül mellettem. Érdeklődve figyelem a mozdulatait, leginkább a mellére koncentrálva, hátha valamit meglátok.
Amikor kényelembe helyezte magát, elkezdi folytatni a korábbi beszélgetésünket. Árgus szemekkel figyelem, ahogy meséli mit csinálna velem. Amikor befejezi nyelek egyet.
- Hááát, azt hiszem, azt már most is elérted... - jegyzem meg. - Nagyon vizuális típus vagyok. - mondom. - És most, mit csináljunk? - teszem fel a kérdést.
Kíváncsi vagyok, hogy mit talál még ki. Ha nem lenne ez a fránya betegségem, akkor legszívesebben már most leteperném... így viszont nem lehet róla szó.

Kérdésemre nem kapok konkrét választ, csak néhány lehetőséget. Újra alaposan végig mérem a lányt, közben magamban átkozódok, amiért épp egy ilyen lehetőségkor kell betegnek lennem.
- Nagyon szívesen benne lennék a "más"-ban, de a betegségemet nem akarom rád ragasztani... - mondom, majd felé nyúlok és mutatóujjammal megcirógatom az arcát. - Azt a beszélgetést szerintem zárjuk le, másról is szívesen beszélnék. Például rólad. Érdekelne, hogy mit szeretsz csinálni. Ha már a betegségem miatt nem lehetünk úgy együtt... szeretnélek megismerni. Kíváncsi vagyok, hogy milyen is vagy valójában. - mondom kissé sóvárogva.
A nadrágomban a "dudor" már kezd csillapodni, hála a téma váltásnak. A dekoltázsa még azért magával ragad, de tényleg próbálok Lanára koncentrálni most már.

Kissé meglep, hogy nem az a pasifaló "szörnyeteg", akinek egy betegség sem okoz gondot, csak hogy kielégíthesse a vágyait. Végül elárul magáról egy kevés dolgot.
Érdeklődve bámulom őt és hallgatom, majd újra meglepődök, de ezt már láthatja is rajtam. Nem nézem ki belőle, hogy Auror szeretne lenni.
- Nos, talán már láttalak kviddicsezni, nem igazán köt le az a sport. Az viszont meglep, hogy Auror szeretnél lenni... Valahogy nem nézem ki belőled. Egyébként én is gondoltam már arra, hogy az Auror pályát válasszam. Nagyon szeretem a varázslópárbajt, odahaza egész jó voltam, bár még díjakat nem igazán zsebeltem be. Ha pedig Auror lennék, akkor lenne alkalmam használni a tudásomat. Nem is kicsit. Néha én is szoktam énekelni, amikor gitározok. Nagyon ritka, hogy közönség előtt játsszak, de volt már rá példa és nem dobáltak meg semmivel. Tehát ez már jó jel... - mondom elmosolyodva.

A szavaira elmosolyodok. Tényleg nem rossz dolog Aurornak lenni és most hogy mondja, kezdek kedvet kapni hozzá.
- Most, hogy mondod, igazad van! Azzal a pályával kiélhetném a párbajozás iránti vágyamat.
Ezután témát vált, ráadásul a zenélésemre. Ezen elmosolyodok és bólintok egyet felé.
- Majd hallhatsz, amint jól leszek - válaszolom. Ekkor köhintek egyet, majd felállok.
- Azt hiszem, most már távozok... ledőlök a szobámban és beveszem a szükséges gyógyszereimet. Viszont amint jól leszek, megkereslek és játszok neked valamit!
Ezután pedig elköszönök tőle és távozok. Az utam, mint említettem, a szobámba vezet.

//Köszönöm a játékot, majd még játszunk //