Margaret & Lieselotte

~Séta a lelkekkek~

-Nem hiszem el! Komolyan nem tudom elhinni, hogy leestünk a seprűről! És ez mind a Te hibád! Hallod, Te sötét átkok sötétje?! Miattad történt minden! Még is, hogy gondoltad, hogy majd kedvedre, hipp-hopp, ugrálgathatsz, ahogy szoktál?! Elegem van belőled, miért nem tudsz már végre békén hagyni?!- Kiáltoztam a nagy semmibe, persze ez mind Zoey-nak szólt. Igazából hangosabb voltam a kelleténél és az utcán sok szem rám szegeződött. Motyogtak valamit, de egyszerűen nem tudott érdekelni. Fel volt kötve a bal karom, ráadásul minden csupa sár volt, a csizmám sarka saras lett. Ha nadrág lenne rajtam még arra is képes lettem volna felcsapni, de szerencsére szoknyát vettem fel. Az esernyő pedig kötelező, ha hosszú távra megyek sétálni az esős évszakban. Megszaporázva lépteim a Szellemszállás fele, közben végig morogtam. Összeszorított fogakkal, idegesen mozgó ajkakkal.
–Utállak Zoé! Nem tudom felfogni, miért pont Én?! Nem tudnál kiszállni belőlem?! Nézd meg mit tettél! Mit tettél VELÜNK! Most 2 hétig nem repülhetünk és kimaradunk egy meccsből. Na és ki miatt?! Zoé Ő méltóságtalansága miatt, mert nem képes elviselni, ha egyszer egyetlen rohadt kviddics meccs alatt ÉN IRÁNYÍTOK!- Dühöngtem, és a tábla előtt megállva toporzékolni kezdtem. Hiába ordítozok, ennek semmi haszna … Az, hogy tudunk egymásról, nem egyenlő azzal, hogy halljuk is egymás gondolatait. Pedig most milyet vitatkoznék vele. Pont Én, aki jámbor, mint a bárány. Elegem van, hogy azt hiszi nála jobban senki nem ért a kviddicshez. Nem hiszem el, hogy ezt tette. Megértem Én, hogy így könnyebben megúsztuk, de akkor is! Ez az Én testem! Mindig is az enyém volt. És már várom a pillanatot, amikor eltűnik belőlem! Már éppen tovább akartam indulni, amikor …
- Azt hiszed, hogy nekem nem fáj a karom?! Ha nem esünk le, hidd el gipszben feküdnénk! És ez mind azért, mert eltört az ütőnk! Miattad tört el, TE TÖRTED EL! Ha nem lennél annyira meggondolatlan és néha eszetlen, akkor tudnád használni normálisan! De nem! Áhh, Te ugyan soha! Mindig csak mész a saját fejed után! Megvédted az őrzőt, ez addig rendben van, de így?!  És most visszamegyünk!- Nem fogom hagyni, hogy Ő legyen az, aki nyer! Tönkretett két hetet! Nem repülhetünk, kikell hagyni egy meccset a Griffendél ellen, nem tűröm! Dühös léptekkel elindultam, amikor éreztem, hogy nem tudok tovább lépni. A kicsike ki akar törni, de nem eszik olyan forrón a kását! Nagy nehezen előre lé…
-NEEEEEEM!- Üvöltöttem el magam jó hangosan. Nem hagyom annyiban! Most nem!- Vedd tudomásul, hogy az Én testem, Te csak egy ribanc vagy, aki bennem él, de nemsokára elmegy a francba! Én döntök! És ezt lezártuk!-Morogtam, majd visszafordultam a szellemszállás fele és tettem pár óvatos lépést, hogy lássam tényleg felfogta-e, amit mondtam. De úgy látszik igen.

Nem is tudtam, hogy mit keresek ezen az irtózatos helyen, ahová egyik diák se merészkedik, de mostanában sűrű magány között tengődtem. Az anyám volt az egyetlen levelezőtársam - és mentsváram - habár nem osztottam meg vele az aktuális történéseket. Még Serena is felszívódott és minden egyes nap, amikor megláttam a kőfolyosón smárolni az újonnan szerzett, piperkőc pasijával eszembe ötlött, hogy legközelebb kikészítem.
De akármennyire erőltettem is magam, korábbi cselszövő kedvemnek nyomát sem leltem. Olyan kedvetlen lettem - ami napról napra csak fokozódott -, hogy egész nap teát szürcsölgettem.
Korábbi büntetőmunkáim mind lejártak. Bárki azt hihette, hogy a régi, bizakodó és ármánykodó Margaret Waldorfnak mára nyoma sincsen, de ez nem volt igaz.
Csupán egy átmeneti időszakot éltem meg. Pihentem. Testem - lelkem is feltöltődhetett, kissé frissebb lettem és a tanulás örömére is koncentrálhattam.

Elhaladtam a szárazra tiport hó mellett, amikor egy éles ordítás törte meg az aranyló ég csendjét. Megijedni lett volna okom, hiszen a női hang olyan erős volt és közelről jött, hogy körül kellett néznem. De senkit nem találtam, így elindultam a szállás felé, ami már omladozott a feltámadó széltől és a bejárati lépcsőkön érezni lehetett, hogy mozognak.
Azonban semmi ijesztőt nem találtam, csak egy ismeretlen lányt, aki megtébolyodva dülöngélt előre - hátra.