Hannah Mikaelson & Laurel Domus

Amint kiszabadultam Flitwick professzor órájáról - ahol a Griffendél gazdagodott plusz öt ponttal -, egyből, észt vesztve rohantam a Tiltott Rengeteg szélére. Fogalmam sincs miért, talán szükségem volt egy kis friss levegőre, és egyedüllétre az órák, és az egész napos nyomás után.
Amikor kiértem a kastélyból, a hideg, őszi szél, arcomat csípve fújdogált, a nap pedig kellemesen sütött. Tovább futottam, közben pedig egy-egy roxfortos diák mellett suhantam el, majd pedig Hagrid háza előtt. Mikor odaértem a Tiltott Rengeteg legszélére, lihegve odasétáltam egy egy farönkhöz, amire le is ültem. Az iskola mellett levő diákok ricsaját, és hangos beszélgetését még ott is - még ha nem is annyira tisztán - hallani lehetett, bár mégis nagyobb volt itt a nyugalom, mint a kastély falai közt. Remélem, hogy még senki sem jött ide előttem az órák utáni fáradalmak kipihenésére.

Pár perc után mikor láttam ,hogy valaki éppen ide jön gondoltam elő bújok és meg kérdezem tőle? -Hát te meg, hogy kerülsz ide? Gondoltam biztos menekül mint én... Bár nem tudtam előre miért menekül el vagy is éppen kik elől. Bár én jobban szeretem a magányt de azért társaság kedvelő is vagyok. Minél inkább azon érdekelt engem ,hogy ez a lány mit keresett itt és egyáltalán Griffendéles lány. Kicsit tűnődve vártam valakit. De... remélem azért a lány nem haragszik ha beszélgetek vele. Nem olyanok mint Lana és Margaret. Várok egy kedves mosolygós arcra akivel igazán tudok társalogni.

Halk léptek neszét, és a megsárgult levelek egészen halk recsegését, ropogását hallottam a hátam mögött. Megfordultam, de egy árva lelket sem láttam, majd kissé ijedten, de visszafordultam, és egy teljesen ismeretlen, még soha nem hallott hang ütötte meg a fülemet.
- Egy kis magányra volt szükségem. De ezt én is kérdezhetném tőled. - mondtam zavartan, még mindig elfordulva.
A hang irányába fordultam, és az egyik mardekáros lánnyal találtam magam szembe. Láttam már valahol a kastélyban, talán valamelyik órán, vagy esetleg a folyosón, mert nagyon ismerős arca volt. Még mindig zavartan ültem a farönkön, mert még fogalmam sem volt, hogy ki ez a lány, majd felszólaltam.
-Egyébként én Hannah vagyok. Hannah Mikaelson. - mutatkoztam be.

Nagyon örvendek Hannah. Én pedig Laurel Domus vagyok a Mardekárból. Bár vannak ott lányok akiket nagyon nem szeretek. Na mind egy... Egyébként miért vagy itt egyedül ebben az erdőben? Talán egy kis magányra vágysz mit én? Tudod kedves lány vagyok nem olyan mint a társaim... De nem értem ,hogy a süveg miért osztott be engem a Mardekárba de azért ha kell nekem is nagy arcom tud lenni de ezt néhol titkolom is de elég jól. Remélem azért jóban leszünk Hannah. Habár Griffendélesekkel nem nagyon szoktam barátkozni de nem baj azért jobb vagy mint az a róka képű Parkinson. - Vigyorogtam el magam.

- Rókaképű Parkinson?! - nevettem fel - Ha ezt ő is meghallaná... Én mondjuk csak pihenni jöttem ide, máskor nem itt szoktam tölteni a szabadidőmet. Eléggé elfáradtam az órák alatt, meg vágytam egy kis csendre, magányra meg nyugalomra, amit a kastélyon belül nem igazán találok meg. Egyébként én is örülök a találkozásnak.
Ez a lány, mardekáros létére nagyon barátságosnak tűnt, csak nekem egy picit furcsa. A mardekárosok nem ilyenek szoktak lenni, főleg nem velem. Nagy része annak a háznak nagyképű, sunyi, és gonosz. De lehetnek még kivételek, nem? Mindenesetre, még megtörténhet, hogy jóban leszünk.

Hehehe igen tényleg az! Értem! Igen! A mi házunkban tényleg vannak ilyen lányok. De én eléggé más vagyok. Persze én egészen más lányka vagyok. Ott voltam a bulin is egy kis ideig aztán el mentem a háló termembe meg minden és most itt vagyok. Egyébként én is remélem ,hogy jóban leszünk kedves Hannah. Egyébként tényleg neked ilyen a stílusod? -furcsálottam kicsit a lányt

Kifejezéstelen arccal, de enyhén görbülő szájjal hallgattam Laurelt, majd megszólaltam.
- Elhiheted, hogy sokszor tapasztaltam a mardekáros lányok stílusát. Nem nézem le őket, amíg ők sem engem, de különösebben nincsen bajom velük. Az én stílusomra kitérve, nem egészen ilyen. Általában nem szoktam egyedül lógni, hanem a griffendéles, esetleg hollóhátas lányokkal. Vagy esetleg mással. -
Ha meg is játszaná magát, ennyire hitelesen nem tudná a a tipikus mardekáros modort takargatni. Mondjuk, egy kicsit még mindig gyanús, de nem lehet bajom belőle, ha összebarátkozom vele.

Hmm....Néh vágtam kifejezéstelen arcokat amit Hannah mondott. Talán attól félt, hogy olyan vagyok mint a többi mardekáros lány pedig ez nem igaz. Talán csak a szüleim miatt kerültem a mardekárba. Inkább kerültem volna a Griffendélbe ott szerintem lettek volna barátaim. Figyelj! Én nekem nincs nagy hatalmam ehezz, hogy másokat eltudjak csábítani de én inkább csak barátkozni szeretnék. Meg szeretném mutatni Lana Wintersnek és Margaret Wadorfnak ,hogy ki is vagyok valójában. De azért a barátod szeretnék maradni vagy is barátkozni szeretnék veled ha nem veszed ezt tolakodásnak tőlem.

Miközben Laurelt hallgattam, egy sipítozó, magas, és vékony hangú, barna hajú, alacsony, ismerős kislányt láttam meg a távolban, aki épp felém rohant. Hirtelen nem tudtam, hogy ki az, de amint közeledett, egyből rájöttem. Hát persze, hogy a húgom! Gyorsan odafordultam Laurelhez, és megszólaltam.
- Hát... Örülök a találkozásnak, de most mennem kell. Itt a húgom. Még remélem, hogy találkozunk, szia! - köszöntem el gyorsan az újonnan szerzett ismerőstől.
A húgom felé indultam, majd mikor odaértem hozzá, lehajoltam, majd megöleltem, és visszamentünk a kastélyba.

Miközben véget értem a mondókámmal Hannáhnak már rögötn jött a húga. És el köszöntem tőlük aranyosan és kedvesen ahogy szoktam.
Rendben van hát én is nagyon remélem,hogy még látjuk egymást és remélem azért majd együtt is fogunk bulizni.Mondtam Hannáhnak csak ők már éppen a kastélynál jártak. Remélem azért még az életbe is fogok találkozni egy ilyen aranyos lánnyal mint Hannah Mikaelson