Draco Malfoy & Emily Olsen

Vendég

Kellett egy kis nyugalom. Ki kellett pihenni magam, hisz a tegnap éjszaka hosszú volt. Túlontúl hosszú. A nap már lefelé ment, én már korábban megvacsoráztam, így egyedül lehetek itt. Szerettem ezt a helyet, a víz csobogás hangját, mert olyan megnyugtató volt. Az új taláromat, ami az egyetlen ép volt, tegnap este sikeresen elszakítottam, így kissé cafatos volt az alja. Gondolatban már a következő roxmortsi hétvégét terveztem, meg azt, hogy hogyan osszam be a maradék pénzem. Helyet foglaltam a szökőkút szélén, és a vizet néztem. Vérfarkasságnak köszönhetően az érzékszerveim jobban működnek, mint az átlagembereknek, de még így is meglepődtem, amikor lépések hangját hallottam. Körülnéztem, de sehol senki. Megnyugodva fordultam vissza. A gondolataim elkalandoztak, így pár perc múlva arra lettem figyelmes, hogy a víztükrön nem csak a saját tükörképem látom megcsillanni, hanem mást is. Valaki állt mögöttem...

Vendég

Emily & Draco

Megint rám jött a mehetnék, amikor nem tudok egy helyben ülni, és csak azt érzem, hogy mennem és mennem kell. Megállás nélkül csak menni és szívni egy kis friss levegőt. Inkább sétálgatok össze-vissza a Roxfort területén, akár kívül, akár belül, mint hogy megint végig hallgassak valakit valami hülyeségével, vagy hogy Parkinsont hallgassam, hogy mennyire sajnálja, hogy nem én leszek a férje a rendelet miatt. Még szerencse, hogy Grangerről semmit sem tudnak... Na én akkor borulnék ki inkább a helyében. Így hát fogtam magam és elindultam egyik kedvenc helyemre, amit nem igazán fedeztek fel a roxforti diákok, vagy csak mindig akkor kerülök arra, amikor senki sincs ott. Ez pedig a szökőkút. Régen egy csoportban jöttünk ki a mardekáros haverokkal, de egy idő után már unalmasnak és fárasztónak érezték, hogy mindig ide kijárkáljunk, amerre a madár se jár. Ők sokkal jobban érezték magukat mindig is a tömegben, és persze, hogy szekálni tudják a többi embert is aki kint tartózkodik az udvar területén. Ezeket persze mind én is imádtam és élveztem, de nekem valahogy szükségem volt már egy kis magányra. Így sétálgattam és ücsörögtem a szökőkút körül.
Mikor odaértem láttam, hogy van ott valaki. Meglepő, de valahogy nem ismertem fel az előttem lévő lányt. Pedig ilyen nem igazán fordult még elő velem itt a Roxfortban.
- Hello! A nevem Draco Malfoy, de gondolom ezt természetesen tudod. De a te neved...? - kezdtem bele az ismerkedésbe, miközben mögötte álldogáltam. Hiszen ez eddig az én helyem volt...

Vendég

Meglepetten a látogató felé fordultam. Mint gyakran, most is úgy éreztem magam, mintha rajta kaptak volna valamin, pedig semmit se csináltam. Ez már üldözési mánia, komolyan. Ilyenkor mindig emlékeztetnem kell magam, hogy "Ez egy iskola, Emily, itt járkálnak az emberek, és mindenhol ott vannak, nem mindenki akar bántani, érted?". Felnéztem az előttem álló fiú arcába, és meglepődve vettem észre, hogy Draco Malfoy áll előttem, mardekáros évfolyamtársam, viszont teljesen egyedül. Ahogy én észrevettem, nem igazán járkál egyedül. Felálltam, így láthatóvá vált a szakadt talárom. Remek, de ledalább kellően udvarias vagyok.
- Öhm... Emily... Emily Olsen - mondtam, a tőlem szokásos hangerővel. Meg ami igaz, az igaz, kissé be is voltam rekedve az előző kalandom óta. De jó lenne tudni, hogy miért vonyítottam ennyit, csak sajnos fogalmam sincs. Nem éreztem, hogy igazán beszélgetni jött volna ide, ami nem is baj, így nekem sem kell, és újra helyet foglaltam.
Azonban a fiú nem tágítottam, így arra engedtem következtetni, hogy zavarom. De azért nem mozdultam volna meg, hisz én voltam itt előbb. Ha zavarom, akkor ez van, el lehet menni. Én maradok.Egy gyönyörű pillangó repkedett a közelemben, mire kinyújtottam a kezem, és rászállt. Egy ideig elgyönyörködtem benne, mikor eszembe jutott, hogy nem vagyok egyedül. Amikor elreppent a lepke, visszahúztam a karom, és ismét a fiúra néztem, amikor elkezdett mondani valamit. Körülbelül öt centivel lehetett magasabb nálam, mondjuk én eléggé magas vagyok. Szürke szemétől pedig kirázott a hideg, és valami ellenséges légkört árasztott magából.

Vendég

Emily & Draco

Hát, mit ne mondjak... ez nem éppen egy párbeszéd elindító üdvözlés volt. Ez a lány nagyon félénknek tűnik így hirtelen, olyan mint aki megijedt, hogy valamin rajta kapják vagy mint aki tart az emberektől. Attól, hogy emberek között kell lennie. Dehát ez egy elég ostoba gondolat hiszen ez egy iskola. Itt hemzsegne az emberek egymás hegyén-hátán.
- És hogy hogy ilyenkor itt kint vagy? -kérdeztem tőle valóban érdeklődve. Nem szokásom itt senkivel se találkozni, szóval szerintem nem meglepő, ha egy kicsit kíváncsi vagyok és elkezdem faggatni a lányt. Ha pedig megijedt és elszalad, maximum csak nekem lesz jobb, és akkor legalább egyedül maradok.
De... akarok én egyáltalán állandóan magamban ücsörögni és csak a gondolataim hullámaival elsódródni? Azt hiszem nem. Most biztosan nem. Mostanában egyre jobban azon vagyok, hogy nekem nem kellene ennyit gondolkodnom, mert még a végén meghülyülök vagy bedilizek. Tök mindegy, ez a két szó úgyis egyre megy...
- És Emily, sokszor szoktál erre járni? -kérdeztem, hogy addig is inkább ő beszéljen és rá kelljen figyelnem és nem magamra. Mondjuk ez elég távol áll tőlem, de hát ez van, ha az ember fejlődik... vagy inkább menekül a gondolatai elől.