Chantall & Hermione - Keresem az utam...

Kedves mosolygós és jó szándékú lány, ez nem vitás. De valahogy még sem tudom úgy elengedni magam mellette, mint ahogyan arra szükségem lenne. Talán túlságosan is be vagyok már gubózva ahhoz, hogy egy jóformán idegen személlyel való beszélgetés megoldja a dolgokat. Mondhat bárki bármit, lassan kezdem magam úgy érezni, mint aki egy klinikai eset.
- Valami azt súgja, hogy elég sokat fogunk egymásba botlani a Griffendél ház környékén, úgyhogy talán így a legjobb. – mondtam mosolyogva, majd az utolsó kortyot is kiittam a vajsörös kupámból.
Hirtelen támadt, viszonylagos jókedvem hamar tovaszállt, amikor elkezdte feszegetni a pár témát. Jó, hát értem én, hogy csak segíteni akar, mert látja rajtam, hogy nem vagyok toppon. Viszont azt még ebben a helyzetben sem szeretem, ha beleütik az orrukat a dolgomba.
- Te könnyen beszélsz. Christian az egyik legjobb srác aki a ti korosztályotokban csak létezhet. Viszont az akit én kaptam… Hát eléggé húzós egy figura. Maradjunk ennyiben. Az meg pláne nem segít a dolgokon, hogy Ron és Én arra számítottunk, hogy végre ennyi év után együtt lehetünk.  Úgyhogy persze, hogy megsínyli a dolgot a barátságunk. Viszont szerintem ez már így is több infó, mint amire szükséged lenne. – mondtam kicsit morgósan.
Egyszerűen nem tehetek róla, de ezt a reakciót váltja ki belőlem, ha olyanok akarják beleütni a pisze nózijukat a dolgaimba, az életembe akiknek nem engedtem azt meg.
- Bocsánat, hogy így reagálok, de még mindig nem igazán tudtam feldolgozni a dolgot. – motyogtam, miközben előkerestem a pénztárcámat és az asztalra tettem a két vajsör árát, majd folytattam.
- Viszont ha nem haragszol, akkor én most visszamennék az iskolába. Egy kicsit elfáradtam, meg amúgy is van még egy kis dolgom. Viszont a sörödet én állom. – mosolyogtam rá sokkal barátságosabban, miközben felálltam és belebújtam a kabátomba és az összes többi hideget távoltartó felszerelésembe.
- Örültem, hogy összefutottunk, és ha jót akarsz magadnak, te se maradsz sokáig, mert McGalagony nem szereti, ha a diákok sokáig kimaradnak. – mondtam és meg sem várva a válaszát elindultam az ajtó felé, amely mögött ott várt rám a hideg valóság.


Notes: Köszönöm a játékot - Words: 336 - Music: Ezt hallgattam!

- Örülök, hogy megismerhetlek Chantall. - válaszoltam mosolyogva és a lelkem mélyén tényleg meglepett, hogy amit mondok, azt úgy is gondolom.
Talán ez is annak a jele, hogy kezdem levetkőzni a lelkemről a gyászt. Nem élhetek örökké elszigetelve, még akkor sem, ha ez lehet az egyetlen megoldás. Muszáj felvennem a kesztyűt és kiállnom a világ elé, és kikiabálni, hogy márpedig jól vagyok. Még akkor is ha nem úgy látszik.
Az a helyzet, hogy a lelkem mélyén abban bíztam, hogy a minisztérium majd Ron mellé fog beosztani. Végül is miért ne oszthatott volna be mellé? Ő aranyvérű én pedig Mugli származású vagyok. Pontosan illenénk egymáshoz, úgy ahogy azt mi is szerettük volna, de nem. Ahogy nálunk mondani szokás, mindig b@szik valamit a kutya. Erre itt a mi remek példánk.
Olyan régóta vágyakoztunk már egymás után és most amikor végre azzal lehetnénk akivel szeretnénk, jön ez a rendelet. Áhhhh…. Annak idején amikor Dumbledore professzor még élt, ilyen soha nem fordult volna elő. De bármennyire is szeretném, hogy ez ne így legyen, Ő sajna már meghalt. Éppen ezért is nem tud kiállni mellettünk. Így pedig nincs mit tenni, bele kell törődni abba ami a sorsunk.
- Értem. Biztos sok mindent sikerült már beszereznetek karácsonyra. Lehet, hogy lassan nekem is hozzá kellene már fognom a vásárolgatáshoz. – mondtam egy mosolyszerű grimasszal, majd egy újabb nagy kortyot húztam le a meleg vajsörömből.
Kis híján belefulladtam a kérdése okozta meglepettségbe. Hát ennyire látszik, hogy valami nem stimmel? Ez így nem lesz jó. Változtatni kell ezen. Hiába, hogy Harry nem tehet semmiről, mostanában vele se voltam olyan jó kapcsolatban mint annak idején. Sőt ha jobban visszagondolok, akkor mindenkit elkergettem aki csak közeledni akart felém bármilyen inditékkal.
- Hát… Tudod ez elég bonyolult. De ha minden igaz akkor már nem tart sokáig és újra a nyakamon fognak lógni. – feleltem kuncogva.
Igaza van abban, hogy mi mindig együtt szoktunk lógni és ez nem szűnhet meg egy buta rendelet miatt. Persze nem azt mondom, hogy nem lesz furcsa és nem fognak kellemetlen szituációk kialakulni, de Merlin szerelmére, barátok vagyunk már vagy ezer éve. Ennek nem lehet csak úgy véget vetni, legalább is nagyon remélem, hogy így van, mert különben tényleg világgá megyek és soha többé nem jövök elő. Lehet, hogy felkutatom a Yeti-t vagy egy különleges állatfajt, vagy mit tudom én. Csak távol legyek minden boszorkánytól aki valaha is hallott rólam egy árva gondolatot is.


Notes: Remélem tetszik - Words: 395 - Music: Ezt hallgattam!

Számtalan kép és cikk bizonygatta, hogy bizony közeleg a karácsony. Le merném fogadni, hogy a legtöbben már boltok kínálatát vizsgálgatják és ahol csak esélyük van rá ajándékokat vásárolnak. Na jó persze, vannak kivételek is. Olyanok akiknek vagy nincs idejük, vagy nincs hangulatunk. Azt hiszem én inkább az utóbbi kategóriába tartozom. Ezért is nem vettem még senkinek semmit. Igaz, hogy nem a többiek tehetnek róla, hogy semmihez sincs kedvem, úgyhogy nem büntethetem őket. Éppen ezért, amint alkalmam nyílik rá, beszerzek néhány ajándékot. Néhány ajándékot a varázsvilágbeli boltokban, egy párat pedig a mugli boltokban.
- Parancsolj drága. Ha kellene még valami, akkor csak szólj. – mosolygott rám Griselda miközben letette elém a meleg vajsörömet, majd sarkon fordult és elsietett.
Ujjaimat a átmelegedett bögre köré fontam és addig tartottam ott ameddig teljesen fel nem melegedtek. Majd amikor már úgy éreztem kellőképpen felmelegedtem, a számhoz emeltem és belekortyoltam a forró, édes italba.
Eszméletlenül jó érzés volt ahogy a melegség belülről is átjárta a testemet. Egyfajta nyugalmat árasztott magából ahogy végigjárta útját a gyomromig.
- Hermione Granger. – mutatkoztam be mosolyogva és éppen kezet nyújtottam a hozzám csatlakozó lányhoz.
- Te pedig… Chantall Cordice vagy. Ugye? – vontam fel kíváncsian az egyik szemöldököm.
Annyira kíváncsi vagyok milyen is lehet ez a lány, már csak azért is mert egy háztársam nagy szerelme. Arról már nem is beszélve, hogy így legalább lesz alkalmam beszélgetni valakivel.
- Mi járatban errefelé? – kíváncsiskodtam kíváncsian, miközben a vajsörös kupán doboltam az ujjaimmal.


Notes: Remélem tetszik - Words: 240 - Music: Ezt hallgattam!

- Brrrr – rázkódtam meg amint beléptem a három seprű jó meleg helységébe. Merlinre esküszöm ilyen hideg, már régen nem volt. Ahogy egyre jobban közeleg a karácsony, mindenkin látszik az izgatottság és a reménykedés, hogy végre nyugodt és örömteli ünnepünk lehet. Már akinek… Már lassan egy fél év eltelt amióta megkaptam azt az átkozott levelet és még most sem tudom magam túltenni rajta. Ilyenkor, amikor meg valamilyen ünnep közeledik, csak még rosszabb. De majd csak túl jutok egyszer rajta… Legalább is nagyon remélem. Bár így, hogy az idén nem a Weasley családdal töltöm az ünnepeket egy kicsit más lesz minden. nem a megszokott nyüzsgés fog körülvenni. Ami, ha őszinte szeretnék lenni, akkor nagyon fog hiányozni, de valamit valamiért.
Sietős léptekkel sétáltam oda az egyik sarokban ácsorgó üres asztalhoz, amelyet reményeim szerint azért hagytak üresen, mert az a legeldugottabb pontjában állt az egész kocsmának. Gyorsan megszabadultam a kabátomtól, a sálamtól és a fülvédőmtől, amelyeket szép sorjában le is tettem az egyik üres székre. Majd miután én magam is helyet foglaltam, gondosan lapozgatni kezdtem a Reggeli Prófétát, amelyet valaki az asztalon felejtett.
Egyáltalán nem kötöttek le Rita Vitrol aljas rágalmai és viccesnek szánt történetei, de inkább ez, mint a zavart gondolataim Draco körül. Ameddig lehet inkább kerülöm a témát, de egyszer úgy is rá kell vennem magam, hogy beszéljek vele, de… annyira nehéz. Túl makacs és túl konok vagyok ahhoz, hogy csak úgy jópifizzak vele, amikor amúgy a pokolra kívánnám őt. Ez nem az én világom.
- Szia Hermione! Hozhatok neked valamit? – lépett oda hozzám Griselda Hopkirk aki nem olyan régen került ide a Három seprűbe, kisegítőként.
Igazán kedves és jól nevelt, de meg kell hagyni, hogy nem kell félteni, ha arról van szó. Meglepően csípősen oda tud felelni azoknak akik nem kellemes vendégek a kocsmába.
- Ohh. Szia Griselda! Azt hiszem, egy vajsör jól esne. – mosolyogtam rá kedvesen, miközben leadtam a rendelésemet.
Ahogy Griselda elsétált a pult felé, hogy elkészítsék az italomat, megpillantottam egy ismerős arcot. Sokszor láttam mostanában a mi házunk környékén ólálkodni, ezt a Hugrabugos kislányt. Ha nem csal az emlékezetem, akkor Chantall-nak hívják.
Mire az agyamig eljutott, hogy mit teszek, addigra már régen integettem neki és mosolyogva küldtem felé egy hangtalan invitálást, miszerint csatlakozzon hozzám nyugodtan. Hát ez mesés, már a testem is ellenem fordul. Mindegy most már meg kell próbálnom a lehető legjobban érezni magam és nem elrontani szegény lánynak is a kedvét.

Notes: Remélem tetszik - Words: 395 - Music: Ezt hallgattam!