Levin Dolohov

LEVIN DOLOHOV || LEVIN || 37 ÉVES || DERYCK WHIBLEY

Teljes név: Levin Michail Dolohov
Születési idő: 1959. december 27.
Születési hely: Oroszország, Moszkva
Élőhely: Anglia, Liverpool
Pálca: 13 hüvelyk, almafa, sárkányszívizomhúr
Foglalkozás: Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályának vezetője, ellenzéki politikus

Jellem

A legjobb jelzők rá a kimért, udvarias, hűvös és a tiszteletet parancsoló. Sosem ragadják el az érzelmei, mindig higgadt és érzelemmentes. A legtöbb emberrel szemben teljesen közömbös, nem ébresztenek benne semmilyen érzést, se pozitívat, se negatívat. Nagyon jó emberismerő, első látásra meg tudja ítélni az emberek személyiségét és tudja, hogyan kell bánni velük. Az alaptermészetéhez tartozik a hideg udvariasság, mindenkivel szemben és ezt kölcsönösen el is várja. A tiszteletlenség nagyon zavarja.
Azt az elvet vallja, hogy mindenki foglalkozzon a saját problémáival. A saját feladatait egyedül végzi el, nem igényel segítséget semmilyen esetben sem. Nehezen tud csapatban dolgozni és alárendelni sem hajlandó magát Voldemorton kívül senkinek sem (neki viszont gondolkodás nélkül). Ellenben akit elismer, azt egyenrangúként kezeli. Nem szeret másokért is felelni és másoktól függeni, azonban nagyon jól tud irányítani. Könnyen meggyőz másokat és még egyszerűbben szerez magának tekintélyt más emberek szemében. Karizmatikus, jól bánik a szavakkal, viszont nem szeret sokat beszélni. Elég hallgatag, csak annyit beszél, amennyit kell. Nem visszahúzódó, de nem tudja elviselni a nagy társaságot (hosszútávon a kicsit sem), az ostoba emberek kifejezetten taszítják. Sokak szerint ünneprontó és poéngyilkos, ugyanis gondolkodás nélkül rondít bele a vidám jelenetekbe és azt az elvet vallja, hogy legszebb öröm a káröröm. Érti ő a viccet, csak nem szereti.
Nagyra tartja, ha valaki intelligens és művelt. Azt nem méltatja senkire, akit műveletlennek gondol. Sőt, igazából az emberek többsége irritálja és még csak meg sem próbál kedves lenni velük. Nem mintha rászorulna, ő megteheti.
Kegyetlen gyilkos, élvezetből öl. Azt vallja, hogy minél véresebb és brutálisabb, annál jobb. Precízen és gyorsan dolgozik, nem szokott hibázni. Viszont gyakran elragadja a hév, ilyenkor akár egyik pillanatról a másikra veszíti el a hidegvérét és nagyon nehéz ilyenkor leállítani. Mondhatni ebben a helyzetben a legkiszolgáltatottabb és a legveszélyesebb is egyben.
Nehéz kizökkenteni, vagy legalábbis nem látszik rajta, ha ideges. Egy valami van, amivel teljesen ki lehet hozni a sodrából: ha valaki pontatlan. Például ha valaki késve/hamarabb érkezik egy találkozóra, stb. Ő maga is mindig pontos.  
Nem hangoztatja a felsőbbrendűségét, csendben elégedett magával. Nem fél bemocskolni a kezét, nem az a nyámnyila "nem piszkolom össze magam" típusú arisztokrata. Persze ha nem muszáj, ő sem kel fel a kényelmes kis karosszékéből, a kandalló és az orosz agara mellől. Semmire sem pazarolja feleslegesen az idejét. Mindent gyorsan és pontosan végez el. Sosem képes tétlenül ülni, ha valamivel végzett, új feladatot, új célt tűz ki maga elé. Szánalmasnak tartja a tétlenkedő embereket.
Az értelmi képességei átlagon felüliek, ahogyan a memóriája is. Könnyen megjegyez számsorozatokat, szövegeket, akármit, ami érdekli. Amíg a legtöbb ember unalmasnak és értelmetlennek tartja a matematikát, addig ő hatalmas örömét leli benne, mitöbb, meg is nyugtatja. Ilyenek például a hatványok, a bonyolult egyenletek, a számok gyökei… Számára ezek nem okoznak nehézséget, inkább szórakozásként szolgálnak. Mások kedvenc elfoglaltsága a sakk, amelyet képes fejben is játszani, ha akad hozzá hasonlóan elborult játékos. Gyors reakcióidő és jó stratégiai készség szükséges hozzá, ezek közül ő mindkettővel bír. Ugyan az IQ-ja elég magas, az érzelmi intelligenciája viszont már nem. Nehezen vagy szinte egyáltalán nem képes megérti mások érzéseit, bár az esetek többségében még csak próbálkozást sem tesz rá. Kevés dolog ébreszt benne akármilyen érzést, leginkább az ürességgel lehetne jellemezni. Többnyire csak indulatok töltik el, de még azok is csak ritkán. Valahol tart is attól, hogy mély érzéseket tápláljon mások iránt, egyrészt gyengeségnek tartja, másrészt pedig az antiszociális viselkedése egyfajta védelmi mechanizmus. Jobb neki így, ha nem kell megnyílnia senki előtt és élheti a maga romlott kis életét. Ha valakire illik a szociopata jelző, az Levin Dolohov. Tudatán kívül teszi tönkre a körülötte élőket, bár ha tisztában is lenne ezzel, az sem érdekelné. Nem büszke az érzéketlenségére, de nem is gondolja úgy, hogy ezen változtatnia kéne.
Bizalmatlan, gyakran mutatja üldözési mánia jeleit is. Persze ilyen előélettel ezen egy percig sem kell csodálkozni. Nehéz megérteni és kiszámítani a tetteit és követni a logikáját. Ne próbálkozz vele, úgysem fog menni. Egy lépéssel már biztos előtted jár.

Nagyon magas férfi, a legtöbb ember fölé szinte toronyként magasodik. Mindehhez vékony (hála az Azkabannak…) testalkat társul, átlagosan izmos. Fekete szemeivel és érzelemmentes, fagyos tekintetétől a legtöbb ember hátán a hideg futkos. Ezzel ellenben haja világosszőke, és mivel nem sok energiát fektet annak elrendezésében, leginkább a reggeli ébredéskor megfigyelhető állapotokra emlékeztet. A különböző párbajok és harcok során nem egy heget szerzett, bár ezek nem feltűnő helyeken találhatók és amúgy sem érdeklik.
Elegánsan és kifogásolhatatlanul öltözködik, nem csak a munkája miatt. Ruhatára nem túl változatos a színeket tekintve, a fekete, a fehér, a szürke, a barna és a semleges, sötét színek szűkös skáláján mozog. Elsősorban az ingeket kedveli, nyakkendővel és zakóval, munkahelyén pedig öltönyben feszít. Számára ez a természetes.

Egyéb: jó oroszhoz méltóan imádja a vodkát.

Előtörténet

Apja és nagybátyja sosem voltak jó testvéri viszonyban, ugyanis az örökösödési viszályok teljesen elmérgesítették kapcsolatukat. Így nem meglepő, hogy a fivérek apjának halála után óriási vita támadt közöttük. Jogosan az idősebb testvért, Szergejt illette volna a nem kis mennyiségű örökség, ám öccse, Igor ezt másképp gondolta. Úgy érezte, bátyja alkalmatlan erre a feladatra és a „trónjára” tört. Levin, akinek kapcsolata mindig is rideg volt a vérszerinti apjával, viszont Igorra úgy tekintett, mint apamodellre. Ő volt az, akire felnézhetett, akit tisztelhetett és ő volt az, aki megtanította olyan alapvető dolgokra, amiket a kisfiúk csak az apukájuktól sajátíthatnak el, amelyeket egy nevelőnő vagy dajka nem adhatnak át.
Igor jó úton haladt afelé, hogy megszerezze az örökséget, ám ez Szergejnek nem tetszett. Elhatározta, hogy gyorsan véget vet a testvérháborúnak. Felnyalábolta legidősebb fiát, Levint, és a szeme láttára különös kegyetlenséggel meggyilkolta az öccsét. Közben szónoklatot tartva fiának arról, hogy így járnak a túlságosan nagyra törő emberek. Ez a kis Levin egész gyermekkorát meghatározta, innen ered teljes érzéketlensége mások iránt és mérhetetlen kegyetlensége. A saját öccsére (persze csak az idősebbre) is igazi trónbitorlóként tekint, már kiskorukban is utálták egymást. Ha úgy adódna, hidegvérrel megölné őt is.

A szőke kisfiú némán követte édesapját a sötétben, a kavicsos, porhóval lepett úton keresztül. Előttük magasodott a hatalmas kúria, amelyben imádott nagybátyja és a családja éltek. Rajongott Igorért, apjaként szerette a férfit. Apjaként, hiszen a szüleitől a legminimálisabb törődést sem kapta meg, amelyet az alig ötéves kisgyermek a levegőnél is jobban igényelt volna. Álmos volt, legszívesebben hazament volna a kényelmes szobájába, de nem mert ellenszegülni Szergejnek. Elég korán meg kellett tanulnia, hogy nem ajánlatos felbosszantani a családfőt, hiszen az hamar elveszíti a hidegvérét és előfordulhat, hogy előbb eljár a keze vagy a pálcája, mint hogy gondolkodna. Levint ritkán bántotta, ő igazán jó gyerek volt. Sosem hangoskodott, nem hagyott maga után rendetlenséget és nem sírt semmiért. Még akkor sem bőgött, mikor lenyúzta a bőrt mindenéről a házuk melletti erdőben, miután elesett. Tudta, hogy a hisztizés felesleges, mert senki sem foglalkozik vele a családjában. Egyszóval a kis Levin igazán jól viselkedett.
Alig bírt lépést tartani az édesapjával, aki magas, nagydarab ember lévén legalább háromszor akkora távolságokat tett meg, mint a fia. Már szinte futva követte, így viszont sikerült beérnie a kétszárnyú bejárati ajtónál. A kopogtató medvefejet mintázott, a Dolohov család címerállata után. Komolyan vették a tradíciókat. Nomen est omen, a név kötelez, mondanák erre.
Szergej nem kopogott, nemes egyszerűséggel belökte a súlyos ajtót, amely hangos robajjal csapódott neki a márványburkolatú falnak. Az előszobában – bár talán helytállóbb lenne a csarnok megnevezés – sötétség és csend uralkodott. Sehol senki, még a házimanók sem neszeztek. Alig telt bele fél perc és máris fény gyúlt. A díszes lépcső tetején nyúlánk, fiatalos férfi jelent meg, kérdőn nézett le az érkezőkre.
- Bátyám? – Meglepettségét nem az udvariatlan érkezés okozta, azt már megszokhatta testvérétől. Nem, erről szó sem volt. Megrökönyödését önmagában az eredményezte, hogy az unokaöccse és a bátyja eljöttek. Szergejjel az utóbbi időben borzasztóan megromlott a kapcsolata egy örökösödési vita következményeként. Apjuk, az előző nagycsaládfő halála után az idősebb testvérre, Szergejre szállt volna minden örökség, azonban ezt Igor nem látta bölcs döntésnek. Túl jól ismerte őt… Azonban azzal ő sem számolt, hogy a kettejük közti ellentét meddig fog fajulni. Magabiztosan lépdelt le az emeletről.
- Ideje véget vetnünk ennek az egész ostobaságnak – jelentette ki az idősebb fivér.
- Fogalmam sincs miről beszélsz, bátyám. Egyáltalán mit keres itt Levin? – ráncolta amaz a homlokát. – Későre jár, halasszuk ezt inkább holnapra.
- Nem, Igor, semmi sem halasztunk holnapra. – Szergej kezében pálca villant, a tekintetében pedig egyfajta állatias kegyetlenség.
A mellette toporgó kisfiú szemei hatalmasra tágultak. Nem értett semmit, nem is kellett volna, hogy értse. Aminek viszont ezután lett szemtanúja, teljesen meghatározta a későbbi életét. Ötéves gyermekként nem ismert olyan fogalmakat, mint a főbenjáró átkok, a Cruciatus, de még csak a vérzések fajtáit sem ismerte. Nem tudta pontosan megfogalmazni azt, ami történt. Csak később vált számára világossá, hogy Igor bácsi a híres-neves Cruciatus átok miatt esett össze, vonaglott és üvöltött fájdalmában, mikor az apja egy színes fénycsóvát lőtt ki felé. Akkor még teljesen zavarodott volt.
Aztán valami más történt. A következő átoknak nem volt olyan látványosan élénk színe, mint az előbbinek. Valami másnak viszont annál inkább. Minden csupa vér lett. Sosem látott még ehhez foghatóan vörös színt. A tökéletesen vasalt, fehér ingére tapadt foltokra helyezte kicsi kezét. Meleg. Még sosem látott ilyet. Hogy félt-e? Nem, a legkevésbé sem. Lenyűgözte és elborzasztotta a látvány.
- Tanuld meg, fiam, hogy a trónbitorlók ezt érdemlik. Aki nem tudja hol a helye, az mindig megüti magát. Pfh, szánalmas. Sose hagyd, hogy elvegyék, ami a tiéd. Érted? Ha kell, ölj érte. Ez állati ösztön. – Sosem szólította fiamnak. Végleg belezavarodott.
A nagybátyjára emelte a tekintetét. Igor nem mozdult a földön, hörögve vette a tüdejébe áramló utolsó levegőket. A testét mindenütt mély, súlyosan vérző sebek borították, mintha csak egy territóriumát védő vadállat tépte volna darabokra. Nem sírt, nem fájt neki, nem volt szomorú.
Igor egy utolsó hörgéssel kilehelte a lelkét.
Nem érzett semmit, csupán eddig ismeretlen ürességet. Valami elveszett benne…

Mindig is azt sulykolták belé, hogy tanulnia kell és mindig tökéletesen teljesíteni. Egy idő után a külső kényszerből belső lett és Levin Dolohov a beteges precizitás mániákusává vált. Így nem csoda, hogy a tanulmányi eredményei mind a hét év alatt kiemelkedőek voltak és a tanárok mind mintadiákként tartották számon. Persze számukra csak egy protekciós, aranyvérű diák volt, aki kiemelkedett a többiek közül. Nem értettek és nem tudtak semmit.
A tökéletes teljesítmény mögött nem egészen a folyton tanuló, tökéletes gyerek képe állt, ahogyan azt ők sejtették. Ez legelőször Levin hatodik tanévében bizonyosodott be.
Dolohov és még jónéhány durmstrangos diák, áthágva az iskola szabályzatát kiszökött a tópartra, hogy kissé leereszthessenek a kemény tanítási napok után. Baráti iszogatásnak indult mindenki részéről, senki sem sejthette, mi lesz később. Az iszogatásból mértéktelen ivászat lett, amiből pedig rengeteg részeg kamaszfiú. Mikor visszafelé indultak, valami olyan történt, amely még a Durmstrang falai között is szenzációnak számított. A rossz értelemben.
- Ti is hallottátok ezt? – kapta fel a fejét az egyik fiú, miután egy furcsa hangra lett figyelmes.
- Biztos csak valami dög az erdőből, hagyd már – intette le egy másik.
- Azért meg kéne nézni. Anyám kitekeri a nyakamat, ha megtudja ezt valakitől…
- Megnézem – sóhajtott fel kelletlenül a többiek közül kimagasodó Levin.
Az alkoholtól kissé ingatagon indult meg a fák közé, ahonnan kiszűrődött a megmagyarázhatatlan hang. Az egyik növény földből kitüremkedő gyökerei között egy körülbelül vele egyidős lány kuporgott, a bokáját szorongatva. Bizonyára felborult.
- Nocsak… Anna, nem is tudtam, hogy te is csatlakozni akarsz hozzánk – vigyorodott el Levin.
- Kopj le, Dolohov – sziszegett vissza a lány. – Boldogíts mást a rusnya képeddel.
- Hmmm, de dühös valaki…
Eközben felzárkóztak hozzájuk a többiek is, akik hasonló lelkesedéssel fogadták a másik nem egyetlen képviselőjét. Nem mintha akármelyiküket érdekelte volna ez az Anna nevű lány. Nem volt se különösen szép, se különösen okos vagy szellemes, ugyanolyan volt, mint akárki más.
- Húzzatok már el innen!
- Hogyne, hogy aztán beköphess minket valamelyik tanárnak – horkant fel az egyik fiú.
- Hát meg is érdemelnétek. Bűzlötök a piától – húzta el fintorogva az orrát Anna.
A fiatal Dolohov lehajolt hozzá és egy erélyes mozdulattal felrántotta a földről.
- Nem lenne jó ötlet – hajolt közelebb hozzá. – Biztos vagyok benne, hogy nem akarod elmondani senkinek.
- Én nem vagyok benne olyan biztos – feszült neki a lány a nála sokkal magasabb és erősebb Levin mellkasának. – Engedj el.
- Miért, mi lesz, ha nem? Csúnyán nézel rám vagy megmondasz anyucinak? – röhögött fel a szőke fiú.
- Azt mondtam vedd le rólam a mocskos kezed! – fakadt ki Anna.
- Levin, ne hagyd már, hogy egy csaj így beszéljen veled – kotyogott közbe valaki.
Levin természetesen ezt magától sem hagyta volna. Megtámaszkodott Anna két válla mellett, a fa törzsén, ezzel elzárva előle a menekülési útvonalat. A távolság kettejük között minimálisra csökkent, így épp csak egy kicsit kellett előredőlnie ahhoz, hogy erőszakosan megcsókolhassa a lányt. Az minden erejét bevetette, hogy ellökje magától Dolohovot, de az szinte meg sem érezte a gyenge ütéseket. Jobb ötlet híján még ép lábát előrelendítette, egy kényes pontot találva el ezzel. A fiú azonnal elhátrált tőle, tagjai szinte remegtek az indulattól.
Anna őrült módjára futni kezdett, vissza a kastély felé. Persze a felbőszített Levin sem maradt sokáig összegörnyedve, dühödten a lány után vetette magát. Könnyedén beérhette volna, de nem akart ennyit fáradni. Pálcát rántott és az első átkot küldte utána, ami eszébe jutott.
Anna mély, vérző sebekkel zuhant a földre.

Hamar nagy tiszteletet és elismerést vívott ki magának képességeivel és kegyetlenségével a halálfalók között. Kevesen akadtak, akik szembe mertek volna menni Dolohovval és a képzeletbeli ranglétrán felette álltak volna. A Sötét Nagyúr bukása után büszkén vállalta minden tettét és emelt fővel vonult az Azkabanba, ahonnan maga Voldemort szabadította ki őket. Sajnos az ezzel járó szabadság nem tartott sokáig, hamarosan újból elbukott a Nagyúr, ezúttal végleg.

Aranyvérű szokások szerint a Durmstrang elvégzése után feleségül vette Naomi Lycoris Greengrasst, akivel már kisgyerekkoruk óta jegyben voltak. A következő három évben, amely még hátra volt nekik Levin bebörtönzése előtt, két gyerekük született, Adrian és Thetis, akik most 18 és 16 évesek. Miután Levin Kiszabadult az Azkabanból, nem sokkal rá megszületett a harmadik gyerek is, a még újszülött Natalie.
Ugyan nem szerelemből házasodott össze a feleségével, ennek ellenére egészen harmonikus kapcsolatban élnek. Jól kijönnek egymással, Levin szereti is a maga módján Naomit, igaz, ezt nehezére esik kimutatni. Ő az egyetlen, aki mellett úgy ahogy képes elengedni magát.
A gyerekeivel nem foglalkozik túl sokat, az életük nagy részéből kimaradt. Nem érzi úgy, hogy kompenzálnia kéne és bepótolnia a kimaradt időt. Nem kerüli vagy bántja őket, de a velük való törődést inkább a feleségére bízza. Nem is igazán tud mit kezdeni a gyerekekkel, azért pedig, hogy ez változzon, a legkisebb erőfeszítést sem teszi meg.


Az évek során saját kaszabolóátkokat fejlesztett ki, leginkább ezeket használja. A kedvence mély, erősen vérző sebeket ejtett az áldozaton, aki a komoly vérveszteség miatt legfeljebb percekkel éli túl a támadást.