Laurel & Daphne

Lassú, komótos léptekkel sétáltam le a lépcsőn, a pincébe. Jól esett az enyhén hűvös levegő, ami csak az épület e részére volt jellemző. Elgémberedett tagjaimnak is jót tett a mozgás 3 órányi egyhelyben ücsörgés és több kötegnyi levélmásolás után. Ugyanis imádott tanárom, McGalagony, megint képes volt büntetőmunkára küldeni, mindössze azért, mert elmondtam a véleményemet egy-két dologról. Inkább örülhetne, hogy ilyen aktív voltam az óráján. Az utolsó folyosóra befordulva már láttam, hogy valaki ácsorog a bejárati portrénk előtt. Bizonyára Monstro már megint elfelejtette a jeszót. – fintorodtam el. -  Felháborító, hogy ilyen hígagyú marhákat is beengednek közénk. Szégyent hoznak Mardekár dicső nevére. Nem túl lelkesen folytattam utamat, egy frappáns beszóláson agyalva, amivel a földig alázhatom azt a behemót idiótát. Körülbelül annyira visszataszítónak tartottam Monstrot és klónját, mint a sárvérűeket. Képtelen voltam felérni ésszel, hogy Malfoy mit lát bennük, oké, hogy verőembernek megteszik, de azért Draconak vannak ennél kifinomultabb módszerei is. Felesleges hülyékkel körülvennie magát.
Már szólásra nyitottam a számat, amikor feltűnt, hogy egy lány áll az üres portré előtt. Elkuncogtam magam a gondolatra, hogy őt néztem Monstronak.
-Hova tűnt a lovagunk? – néztem a megürült festményre. Tudniillik az eredeti portrénk éppen restaurálás alatt van, addig pedig Sir Cadogant helyezték ide helyettesítőnek, aki ebben a munkában egyszerűen pocséknak bizonyult. Életemben először kénytelen voltam egyetérteni a Griffendélesekkel, akik már pár éve megvolt a véleményük a hóbortos lovagról.
Reméltem, hogy Cadogan hamar visszatér, nem éreztem különösebb kedvet a folyosón való éjszakázáshoz.

Szia Daphne!Köszöntem neki mosolyogva Ajj... Nem felejtettem el a jelszónkat csak Sir Cadogan van itt és nem akar beengedni engem. De ha már úgy is itt vagy nagyon jó voltál az óránvigyorogtam rá kedvesen Szóval... azt akartam mondani ,hogy Sir nem akar engem beengedni tudnál nekem segíteni létszíves?kérleltem kérően Daphnet Ja...És nem minden sárvérű olyan mint Granger! Na őt ki nem állhatomFolytattam a szót mikor láttam ,hogy Daphenank most semmi kedve sincs hozzá Igaz! Mostanában én is egyre fáradtabb vagyok az órák miatt de amúgy ezek néha eléggé izgalmasak szoktak lenni. Daphne még mint mindig hozta a formáját.

Cadogan általában kötekedő és rendkívül makacs, a legapróbb, hétköznapi dolgon is képes megsértődni. Ilyenkor pedig a klubhelyiségbe való bejutás igen problematikus tud lenni. Gondolom, most is ez történt, Laurel jóvoltából, csakhogy most ’szeretett’ lovagunk eltávozott, mi pedig itt ragadtunk. Mindenesetre, ha visszatolja a képét, olyan átkot kap ajándékba, amit festmény életében nem fog elfejteni.
-Várunk, más lehetőségünk úgysincs. – Hátamat a hideg falnak vetettem, karjaimat keresztbe fontam. – Piton nincs a suliban. Ha akarsz, szólj egy tanárnak, én nem fogok nyafogni nekik, az biztos. – mondtam unott hangon, a hajammal játszadozva.
Annak ellenére, hogy háztársak voltunk Laurellel, meglehetősen keveset beszéltünk eddig. Csupán pár szót. Nem is tudtam többet róla, mint hogy félvér és negyedéves, a húgom osztálytársa. Valahogy a félvéreket nem gyűlöltem, hiszen a Sötét Nagyúr is az. Sokan az elveit, ezért álszentségnek tartják, de ő a nagy Mardekár leszármazottja, ami pedig többet ér, bármilyen ősi máguscsaládnál. Persze, ez nem ok arra, hogy a többit elfogadjam, mégsem nézem le őket…annyira.
- Órán? Milyen órán? – húztam fel a szemöldököm. Nem rémlett egyetlen olyan eset sem, amire a lány szavai utalhattak.

Hát... Például tegnap. Na mind1 . Szóval akkor várnunk kell a lovagokra?mondtam neki kicsit unott képpel. Nem tudom miről is meséljek Daphenak. Nem nagyon szeretnék a családomról beszélni. Mivel Lilyianhon kívül senki se tud rólam semmit. Bár igaz kicsit beszélgettünk Daphneval de nagyon rendes lánynak tűnik. Remélem azért vele is jóba leszek mint Lilyvel. Te mit gondolsz a Sötét Nagyúrról? Kérdeztem kicsit hátamon hideg futkosva és megborzongva neve hallattán is. Cadogant rögtön el is hallgatott a Nagyúr hallatán és körbenéztem és minden kép dermetten állt. Nem értem ,hogy ezen most mit kell parázni. Ez csak egy név mint bármelyikünk neve is. De nem tudom a Nagyúr hallatán miért kell ekkora botrányt csinálni. Na mind 1 miközben megérdeztem Daphnetől Láttam azt ,hogy még mindig játszadozik a hajával én pedig a szememet forgatom.

Szinte számoltam a perceket, amik csigalassúsággal vánszorogtak. Még mindig a falnak támaszkodva a szemközti falon levő pókot figyeltem – még ez volt messzemenőkig a legérdekesebb dolog. Az állatról eszembe jutott, amikor Weasley kapott tőlem egy kis pókos meglepetést, milyen szép is volt – mosolyodtam el gonoszul.  A Nagyúr nevére felkaptam a fejem, majd elégedetten elmosolyodtam a lány szavainak hatásán. Még mindig rettegnek a nevének említésétől is.
-Ő a valaha élt leghatalmasabb mágus. – Hangom mély csodálatot, sőt megszállottságot tükrözött. – Igen, ő az, mert biztos vagyok benne, hogy nem halt meg és vissza fog térni. – magyaráztam, a lány kétkedő arckifejezését látva. – És akkor mindent el fogok követni, hogy halálfaló lehessek. – suttogtam inkább csak magamnak.

Chsz.... Komolyan mondod, hogy ő vissza fog térni és szembe nézni a kis Harry Potterrel? Nem csodálom ilyen nagy bátorsága van de szerintem Harry Potter fog győzni ebben a csatában ha leszNéztem rá értetlen arccal De... Azt akarom ,hogy a csapatába kerülhessek és bosszútáljak mindenkin. Elvesztettem az anyukámat de én miattam senkit nem szeretnék elveszteni. Nem leszek olyan hűséges hozzá mint Bellatrix Lestrange. Bár a Sötét jegy jól mutatna a karomon és tudom ,hogy Draco Malfoy is halálfaló. Vigyorodtam el Daphenra nézve

-Potter győzni? – nevettem fel gúnyosan. – Ennyire, azért te sem lehetsz hülye. Potter egy senki, a varázslótársadalom szégyene. A koszos, mugli anyjának, a nála sokkal tehetségesebb embereknek és szerencséjének köszönheti, hogy még nem dobta fel a talpát. Önerőből soha nem tett semmit, és nem is fog. – jelentettem ki egyszerűen. – A Sötét Nagyurat pedig ne merd egy ilyenhez hasonlítani! – sziszegtem fenyegetően villogó szemekkel. Gyűlöltem, rühelltem, ha valaki tiszteletlenül beszélt Róla, ilyenkor minden idegszálam megfeszült és hatalmas önuralomra volt szükségem, hogy ne átkozzam szét az illetőt.  
Eleinte figyelmesen hallgattam a lányt, tudtam, hogy közülünk sokan – a szavaiból ítélve ő is -  a fehér oldal felemelkedését az életük széthullásával azonosították. Sokak szüleit, rokonait megölték az aurorok vagy pedig Azkabanba zárták őket. Sejtettem, hogy mit érezhet, hiszen velem is hasonló történt, igaz nem emlékszem rá. Tőlem is elvették az egyetlen embert, akinek fontos voltam, a bácsikámat. Hiába szabadult ki pár éve az Azkabanból, az eltelt időt nem lehet pótolni, végérvényesen megváltoztam. Sokszor eltöprengtem rajta, hogy milyen lehetett volna az életem, ha a nagybácsikám mellett növök fel. Akkor lett volna családom, nem váltam volna ilyen…rideggé. Ám Laurel utolsó szavai elűzték belőlem az együttérzés szikráját is és szavai nyomán újra fellángolt bennem a harag. Jól mutatna a karján a sötét jegy?! Ez nem egy játék, nem egy hóbort. Hogy mer egyáltalán ilyen szavakkal dobálózni?!
-Ezt nagyon gyorsan verd ki a fejedből. – szegeztem rá a pálcámat. – Figyelmeztetlek, nagyon meg fogod bánni, ha még egyszer így beszélsz a Nagyúrról és a híveiről. - Kezem remegett az elfojtott indulattól. Nem akartam megátkozni, hiszen ő csak egy ostoba kislány, akinek fogalma sincs róla, hogy miket beszél.
- Ákombákom – vettettem oda a jelszót az éppen visszatérő Cadogan-nak, aki nagy kegyesen ajtót nyitott. Még egy dühtől izzó pillantást küldtem Laurel felé, majd eltűntem a portré mögött.

________________

Hagyd békén Harry Pottert megértetted?Mondtam vicsorított vigyorral DaphneraÉs azt mondok a Sötét Nagyúrról amit akarok nem te fogsz engem itt hülyére venni. Tudom, hogy bele vagy zúgva Draco Malfoyba Daphne Greegrass Mikor be akart menni épp sikerült elkapni a karját Vald be, hogy szerelmes vagy Draco Malfoyba Már éppen a sírógörcs hatásán voltam Tényleg nem akarom bántani Daphnet de akkor is.... Teljesen ki vagyok készülve mikor anyukámat elvesztettem csak dühös vagyok. Nem tudom, hogy miért éppen Daphnen kell kitöltenem mindezt de se baj... csak muszáj megtudnom, hogy tényleg szerelmes- e Daphne Draco Malfoyba. Mindennap látom ahogy Dracora néz Daphne. Ez nekem olyan ürességet jelentett a szívembe még őt is elvesztem. Az apám hozzám se szólt egész nyár óta anyukámat elvesztettem és most Draco?? Na, ne már... Életem szerelmét ne vegye el tőlem. Ha tényleg elveszi beállok a Nagyúr csapatába és halálfaló leszek és akit megfogok ölni az pedig Daphne Greengrass lesz az első célpontom. De akkor is nem lehet Daphne egy ekkora beképzelt önző ribanc aki a barátomat elveszi. Mert örülök, hogy Dracoval együtt vagyok és szerintem sokáig vele is fogok maradni ha Daphne nem válaszol nekem és meg nem tudom az igazat. Akkor tuti nagy jelenetet fogok rendezni mindenki előtt és megfogom szégyeníteni Daphne Greengraast. Bármi legyen is ennek a vége....

Szavaira hangosan felnevetek. Még a Nagyúrra tett megjegyzésén sem akadok fenn, sikerült meggyőznie róla, hogy nem érdemes rá, hogy komolyan vegyem.
-Először is – csak, hogy megnyugodjon a pici szívecskéd – nem érdekel Draco. – válaszoltam neki hideg nyugalommal a hangomban. – Másodszor, ne merj hozzámérni! – rántottam ki karomat szorításából, majd egy lenéző pillantással végigmértem a kissé zilált lányt. Az előbb még nem hittem volna, hogy képes ilyen gyerekes kirohanásra, de a jelek szerint félreismertem, pedig emberismeretem az esetek többségében csalhatatlan. – töprengtem el. Szórakoztató volt látni Laurel féltékenységét és ostoba dühét, de már kezdett fárasztani.
-Amúgy meg, Draco és te? – csóváltam a fejem –Draco előbb költözne a Tiltott Rengetegbe, mint hogy hozzád érjen – gúnyolódtam. – És most, ha nem haragszol, még tanulnom kell – Hajamat megigazítva, arcomon elégedett mosollyal léptem be a klubhelyiségbe.

Nagyon örülök annak, hogy végre nem veszi el tőlem Dracot. De a szavai még sem tetszenek a lánynak. Hiszen én gyönyörű vagyok okos és kedves nem úgy mint egyesek. Még az a jó, hogy be ment a klubbhelységbe mert nagyon nagy párbaj alakult volna ki. Nem szeretem ha a saját érzéseimmel játszanak. Nagyon gyűlölöm ilyenkor Daphnet. Csodálkozom, hogy miért viselkedek így vele de nem érdekel. Draconak nagyon tetszek és boldog vagyok vele. Senki sem teheti tönkre a boldogságom. Mások szemében aranyos és kedves vagyok ha azok a személyek is kedvesek velem. Nem tudom ,hogy Daphne mit nem bír bennem de szerintem csak féltékeny rám. De ez hidegen hagy és nem foglalkozok vele. Nekem is megvannak a saját bajaim. Nem értem miért kell így bánni az emberrel. Hiszen én mindenkivel olyan jóban vagyok. Persze... 1-2 ember kivételével.  A Nagyúrral pedig nem foglalkozok. Csak Daphnet akartam megfélelmiteni. A Sötét Jegyre visszatérve... Tényleg jól néz ki a karomon de nem akarom megbosszulni anyukám halálát. A Nagyúr és a csatlósai pedig eggyügyüek. Bízom abba, hogy a kis Harry Potter végezni fog vele.