Zárt ajtók mögött [Benedict & Aurora]

A fájdalom apró, alig hallható neszére gonosz kis mosoly kúszik arcomra, bár még nem akarok neki fájdalmat okozni. Tény, egyszer szívesen ágyhoz bilincselném, egy pálcával a kezemben. Maga lenne a gyönyör. Ez a gondolat, a harapások és a szívások a nyakamon, a lökő érzés, Ben... kész. Végem volt. Eksztázis, kéjes öröm és boldogság, orgazmus, egy utolsó, nagyobb nyögés és kapkodó légvétel. Képtelen voltam megszólalni. Ez ritkán fordul elő velem. Mellkasom hevesen emelkedett és süllyedt, akár csak a rám nehezedő Bené. Végigsimítottam hátán, arccsontjára lágy csókot leheltem, aztán vele együtt mozdultam, és ültem fel az asztalon. Továbbra sem voltam tőle olyan távol. Általában nem vágyom emberek közelségére, de Ben teljesen más hatással volt rám, mint az átlag. Szavaira egyetértően elmosolyodtam:
- Egyetértek.
Megigazítottam a szoknyámat és elvettem a fekete inget és melltartót, amit felém nyújtott.
- Köszönöm - szóltam halkan, majd felvettem a ruhákat. A blézert nem, melegem volt. Hajammal nem csináltam semmit, fogalmam sem volt, hova hullottak a hullámcsatok.
- Hasonlóban bízom magam is - vontam fel a szemöldökömet és már volt is egy elképzelésem, legközelebbi találkozónkra.
Épp időben fejeztük be titkos kis viszonyunkat. Alig, hogy Ben elbúcsúzott, már be is nyitott McGalagony, szigorú tekintetét a férfi és köztem járatva. Mint, aki sejti, hogy miért volt csukva az ajtó. A professzorasszonyra mosolygok, majd alkaromra terített zakóval, könyvekkel a hónom alatt elhagyom a tanárit, ahova már kellemes, titkos emlékek kötnek. Magamon érzem a férfi kellemes illatát, beivódott a blúzomba.

plussztizennyolc

Aprót szisszenek, mikor megérzem a hátamon végighúzódó körmöket, ám végül az is egy nyögésbe fúlik. Később talán csípni fog, de most csak fokozza bennem a vágyat.
A szájáról átcsúsztattam a számat a nyakára, amit csókoltam, szívtam, harapdáltam, ahogy csak tudtam. Ha már kiszívta a nyakam, remélem, hogy neki is meglátszik. Igaz, hogy egy egyszerű bűbájjal simán eltüntethetném, de ezeket sosem szoktam. Szeretem látni a drága Dumbledore professzor arcát, mikor meglát egy-egy olyan este után, mikor marad nyoma valami látható helyen. Akkor elszórakozik vele egy ideig, hogy kitalálja: diákkal, tanárral, valaki általa ismert személlyel, vagy egy számára teljesen lényegtelen emberrel voltam-e.
De most inkább nem akarok az öregre gondolni, a végén még ideképzelem a szottyos testét... blöáhh...
Még pár lökés, és vége.
- Au... rora... - nyögtem a Nő nevét, mikor elélveztem.
Levegőért kapkodva dőltem az alattam lévő testre, majd mikor újra magamhoz tértem a kábulatból, megszólaltam.
- Egyszer... ezt kipróbálhatnánk úgy is, hogy nem csak 10 percünk van rá - kacsintottam az egyetlen nőre, aki valaha is egy kicsivel többet fog jelenteni nekem, mint egy egy éjszakás (vagy nappalos...) kaland.
Miközben valami visszajelzésre vártam, újra az órára néztem, és rá kellett jönnöm, hogy rendbe kéne szedni magunkat meg az asztalt is, hiszen akármelyik percben betoppanhatnak a drága kollégák, ezért felhúztam a bokámig lecsúszott nadrágot, begomboltam az ingem, majd összeszedtem a földre került ruhadarabokat, és odaadtam Aurorának az övéit.
Megvártam, míg a nő... akarom mondani A NŐ összeszedi magát, és összeszedtem a földre hullott papírokat.
- Remélem, a közeli jövőben újra találkozunk. Viszlát, Aurora! - köszöntem el, majd távoztam. Épp időben. Már érkeznek is a mélyen tisztelt professzorok.

Csípőmet megemeltem a még teljesebb gyönyör érdekében és úgy mozogtam alatta, abban a tempóban, amit ő diktált. Idő híján pár lökése felgyorsult, megerősödött, majd, szinte éreztem, ahogy minden egyes porcikáját kényszerítenie kell a nyugalomra. Arcát fürkésztem, vártam a kitörő nyögéseket, amik először elmaradtak. Helyette mellemre hajolt. Nyelvével édesgette előbb az egyiket, majd a másikat is, közben egyszerre mozdultunk. Testünk összhangban mozgott, mint a régi szeretőké. Apropó... szeretők! Sirius ki lesz készülve. De nem érdekel. Most nem. Minden figyelmemet Ben köti le.
Körmeimet hátába mélyesztem, majd végighúzom a bőrén. Valószínűleg megmarad a helye - ha csak pár napig is.
Aztán felnyögött. Eddig én is visszatartottam a kitörni készülő nyögéseket, de ahogy az ő ajkait elhagyták a gyönyör hangjai, én is elengedtem őket.
Kissé talán kapkodtam a levegőt, Ben teljes eksztázisban tartott. Szelíd erőszakkal magamhoz vontam és ajkait édesgettem lágy csókokkal.
- Igen... - suttogtam néha a csókok között. Lehunyt szemmel, hátravetett fejjel, alkaromon támaszkodva, két kézzel az asztal peremét szorongatva, kínáltam a nyakamat, mely szinte sikoltott a harapásokért. Az már valóban a gyönyör tetőfoka lenne, a csúcs, a 'nagy ohh'...

plusztizennyolc

Még sosem volt ilyen jó érzés belehatolni egy nőbe. Valahogy más volt. Talán az a furcsa érzés tette azzá.
A hímtagomat körülölelő forróság és a vágy gyorsabb tempóra sarkallt, amivel az a veszély jár, hogy gyorsabban elélvezünk. Nem mintha olyan sok időnk lenne, de azért mégis... Azt a 10 percet kellően ki kell használni! A nyögés, ami elhagyta ajkait, csak még jobban feltüzelt, és egyre nehezebben tudtam elfojtani a kitörni készülő nyögést. Mikor mindketten megtaláltuk a megfelelő ritmust, a kezeimet is használni kezdtem, így miközben ki-be mozogtam Aurorában, az ujjaim felderítették az - egyelőre - idegen testet. A melleire hajolva azokat kezdtem a nyelvemmel kényeztetni, és egyre csak közeledtem a csúcshoz. Nem kéne még ilyen hamar, a fenébe is...
Már nem bírtam tovább visszatartani a nyögéseket, így keveredett a hangom a Nőével. Micsoda szerencse, hogy mindenféle hangszigetelő bűbájt kitaláltak ezek az ősi varázslók... Érdekes élményben lenne része az erre járó diáknak vagy szellemnek, ha nem lennének. Tényleg, micsoda szerencse, hogy egyik diák sem akart bejönni, hogy valami segítséget kérjen...
- Merlin... - nyögtem egy kicsit hangosabban, mint eddig.
Nem tudom, meddig bírom még, hiszen az alattam vonagló női test látványa sem utolsó, aki így, félmeztelenül és kieresztett hajjal igazán izgatóan néz ki. És ahogy a kéjes nyögések társulnak a képhez, nem is lehet szavakkal leírni!

Érintésére végigfut a hideg a hátamon, kiráz a hideg, minden egyes sejtem kívánja, akarja. Ez az érzés azonnali kiélést követel, cselekvésre sarkall. Miközben a nadrágjával, vagyis annak övével szenvedek, nyakát csókolgatom, olykor szívom is, nem érdekel, hogy ez majd nyomként rajta marad. Maradjon!
Ajkai érintése az enyéimen isteniek. Lehunyt szemmel, lágyan csókolok vissza, nyelvemmel az övér édesgetve, szinte becézgetve. Balommal vállát karolom, jobbommal hajába túrok, testem az övéhez simul. Tekintetét követtem az órára, így rá kellett döbbennünk, hogy nagyon kevés időnk van. Pedig... Merlinre, ennél már csak jobb lehetne! Nem érdekel, akarom, ki kell használni az időd, ami nekünk adatott ebben a helyiségben, ezen az asztalon, együtt.
Gyorsan megszabadítottam a nadrágjától és ajkam kéjes kis mosolyra görbült, már csak a gondolattol, az elképzeléstől, ahogy belém hatol. Eztán hagytam, hogy az asztalra fektessen. Amíg ő a szoknyám alá nyúl, muszáj volt kibontanom a hajamat. Eszeveszettül zavartak a hullámcsatok és nem akartam, hogy ezt a kevéske örömöt, ami maradt, elrontsák.
Fejemet hátravetve vártam a kellemes támadást. A támadást, ami nem is maradt el. Ahogy belém hatolt, felnyögtem. Balomat az asztalra ejtettemm és a peremébe kapaszkodtam, jobbommal A Férfi vállát karoltam át, felvéve a ritmust, amit diktált.

plusztizennyolc

A zakóm puffanását hallva egy kicsit elhúzom a számat - elvégre Westwood! Az agyamba teljesen más gondolatok kúsznak az érintések hatására. Ilyen helyzetben mit számít egy ostoba zakó - még ha Westwood is?
Kezem bebarangolja a nő, vagyis A Nő minden apró porcikáját. Magamba szívom az édes illatot, majd amíg ő az övemmel vacakol, én elkezdem lesimogatni a válláról a kosztümje felső részét. Egyébként van annak valami neve? Mint a férfiaknál a zakónak... Mindegy, ezen ráérek később is gondolkozni, most egészen más köt le. Ha ráérnénk, szó szerint is leköthetne. Én nem bánnám, az biztos.
A derekam köré fonódó lábak - meg néhány egyéb tényező - hatására egyre szűkösebben fértem az alsógatyámban, bár ez jelen pillanatban nem is olyan nagy baj. Mi lenne, ha nem állna fel? Nem tudom, ki érezné rosszabbul magát...
Arcát magamhoz húzom, majd ajkaira csókot lehelek. Mézédes ajkak. Sosem kívántam még ennyire senkit. Senkit a világon! Ez a megmagyarázhatatlan érzés még vonzóbbá teszi Aurorát. Legszívesebben azonnal magamévá tenném, de még az apró formaságokat el kell végezni, mint például a levetkőztetés. Bár érdekes lenne ruhán keresztül, inkább nem próbálom ki.
Az órára pillantva rá kellett jönnöm, hogy ilyen társaságban igazán gyorsan telik az idő, és picivel több, mint 10 percünk van a kicsengetésig, így kissé tempósabbra vettem a figurát. Hagytam, hogy megszabadítson a nadrágomtól, így előbukkant a már teljesen merev férfiasságom - mennyivel kényelmesebb így! A Nőt hátradöntve fölé támaszkodtam, majd becsúsztattam az egyik kezem a szoknyája alá. A lényeget kitapintva egy apró mosollyal nyugtáztam, hogy ő sincs rosszabb állapotban mint én. Az idő és a vágy sürgetésére feltűrtem a szoknyát, így már csak a vékony fehérnemű választott el a világ legjobb dolgától. Az átkozott bugyit félretolva immár teljes valójában láthattam a női test legszebb, legjobb, legfontosabb, legértékesebb részét - legalábbis számomra az, nem tudom, mások hogy vannak vele...

Zárt ajtók mögött [Benedict & Aurora] Tumblr_m7zzovDdup1qcxzm0o1_500

Zárt ajtók mögött [Benedict & Aurora] Tumblr_m7zzovDdup1qcxzm0o1_500

Szavaira elmosolyodom, tekintetem lassan elkalandozik. Szemeit elhagyva ajkára nézek, jobbom ujjaival végigsimítok arca vonalán, ajkain, majd a nyakán. A fekete zakót lecsúsztatom a válláról, így tompa puffanással a földre esik, majd elkezdem kigombolni az inget, közben érzem érintését, ahogy a fenekembe markol. Elmosolyodom, majd, ahogy felemel, abbahagyom az ing gombolását és átkarolom nyakát. Szemébe nézve elmosolyodom. Imádom ezt a hűvös hangszínt, ami elhagyja azokat az ajkakat.
Ahogy az asztalra ültet, balommal lelököm a holmikat a földre. Pergamenek és könyvek puffannak, tintás üvegcsék törnek ezer darabra, kék és vörös festék keveredik a márványlapon, szétfolyva a kövön. Az asztal üres. Lábamat dereka köré kulcsoltam, közelebb húzva, majd lelököm róla az inget is és ezzel a mozdulattal együtt a magas sarkúmat is, melyek élesen koppannak a kövön, visszhangot verve a tágas helyiségben. Végigjáratom kezemet Ben felsőtestén, ujjaimmal táncolva bőrén, libabőrösre édesgetve. Míg jobbommal az övét próbálom kikapcsolni éles, türelmetlen mozdulatokkal, ballommal átkarolom-, puha érintésekkel simogatva tarkóját.
Arcommal közelítek felé, először arcához simulok. Szemem csukva, úgy szívom be a kellemes, új illatot, ami vonzó és bódító. Kívánom. Ajkammal végigsúrolom a nyakát, először lágyan, majd fogamat a puha bőrbe mélyesztem, nyomot hagyva magam után. Jobbom lassan a derekára vándorol, végigsimítva a csupasz bőrt.
Alig ismerem, de nem érdekel. Van benne valami. Valami, ami megfogott. És nem ereszt. Eközben kívánom. Nagyon is. Nem tudom, hogy csak magát, az aktust, vagy a férfit akarom, szőröstől-bőrötsől. Mindenesetre kell. És, amit a fejembe veszek... az a végén az enyém lesz. Megszerzem. Akarom.
Idő hiányában az érintések máshogy hatnak. Nem gondolkozom, teljesen üresnek érzem magam. És ez jó. Végre nincs semmilyen zavaró gondolat, ami befurakodott az agyam szürkeállományába, helyette átadom magam Benedict érintéseinek. Tudatában vagyok a cselekedeteimnek és semmi kétségem affelől, hogy akarom. Itt és most. Azonnal. Sokat és nagyon. Talán, hogy fájjon. Hogy tudjam, még érzek - mert jelenleg érzéketlen és fagyos vagyok a mindennapokon.
De itt, most... nincs semmi. Semmi és minden. Élet. Szenvedély.

A zàr kattanása jelzi, hogy csak ketten számítunk. Ô és én. Az ajtón és falakon kívüli világ nem létezik ezekben a percekben. Aurora hangja hatására végig fut a hideg a hátamon. Tetszik ez a hang. Késztetést érzek, hogy hozzá érjek a nôhöz, de az megelôz. Keze az ingemre tapad, én a csípôjére teszem az enyêimet.
- Nem - válaszolom. - Én foglak magamévá tenni téged.
Kis szünet után hozzáteszem.
- De az asztal jó ötlet.
Hamgom minden érzelmet mellôz, mint mindig. Nem szeretem, ha tudják az emberek, hogy mit érzek vagy mit gondolok, ezért áldom az embert, aki kitalálta az oklumenciát.
Kezem lassan lentebb vándorol a Nô fenekére, és megmarkolom azt. Szemében mintha valami csillanást láttam volna, de talán csak képzeltem. Kezd a vér a fejembôl másfelé folyni.
Hirtelen mozdulattal felkapom a nôt a fenekénél fogva, és felrakom az asztalra, ha már azt választottuk az elôbb. Tudom, mi fog történni, és érdekes, hogy körülbelül 10 perce ismerem Aurorát. Máskor tovább kell fûznöm a partnereimet.
Kajánul elvigyorodok, mikor eszembe jut, hogy ezt a híres Sirius Black is megtudhatja. Volt már dolgom felbôszült férjekkel és élettársakkal, de Blackrôl durvább dolgokat hallani. Nem mintha félnék tôle, és az sem biztos, hogy valahogy megtudja...

Éreztem, ahogy dobog a szívem, az ujjaim hidegek voltak, le sem tudtam venni róla a tekintetem. Különös érzés kerített hatalmába, mely olyan természetes volt, mint semmi más. Ösztönösen cselekedtem. Tetszett, ahogy a nevemet formálja szájával. Nyugodtnak tűntem, de belül... majd' szétvetett a vágy. Soha nem éreztem még ilyesmit. Ez megöbbentett és olyasmire sarkallt, ami akár rosszul is elsülhet.
Szavaira felvontam egyik szemöldökömet. Elképzeltem, ahogy keze a combomat súrólja, ujjai a testemen táncolnak, ajkai a nyakamat édesgetik... ha tudná - pusztán óvatosságból mindenki előtt alaposan lezárom gondolataimat -, mi jár a fejemben, Benedict belepirulna. Ajkam szegletében kihívó mosoly játszik, pillantásomat az ajtóra szegezem és egy nonverbális igével bezárom azt, mire a zár kattan. Eztán csönd következik. Mély, izgalmas csönd. Itt dől el minden. Közelebb lépek a férfihez, egészen közel, orrunk majdnem összeér, felnézek rá, egyenesen a szemébe. Halkan szólalok meg, suttogva, hangom kissé karcos:
- Itt, helyben magamévá tennélek, ezen az asztalon, amíg kegyelemért nem könyörögsz kétszer - jelentettem ki határozottan. Kezemmel mellkasán simítottam végig, majd ujjaim ingjébe markoltak.

Zárt ajtók mögött [Benedict & Aurora] Tumblr_lyr97jHqVY1qi0t5fo3_250

- Nos, Aurora, örvendek!
Áá, így névvel együtt már világos. Az új tanár, aki asztronómiát tanít. A pletykák szerint Sirius Black-kel "jár". Nem teljesen értem a mai napig, hogy mi értelme van a "járásnak". Csak a hátrányait látom. Nem kezdhetsz más nővel, kevesebb a szabadidőd, ha valami problémája van a csajodnak, egyből ugornod kell. A jó dolgok... hát, egyet sem tudok mondani. Bár lehet, hogy csak velem van a baj...
- Szeretem, ha letámadnak... - válaszoltam Benesen egy kacsintás kíséretében.
Nem akartam, hogy feltűnjön ez a fura dolog, amit a nő idézett elő bennem. És ha hallotta a rólam szóló pletykákat, feltűnhetett volna neki, ha ehelyett azt válaszolom, hogy "Ugyan, semmiség". Vagy ilyesmi.
Követtem a tekintetét, ami az ajtóra tévedt, pontosabban a zárra. Ohó, akkor nem csak nekem ilyen fantáziám? Megeresztettem egy rövid, pici mosolyt, mikor éreztem, magamon mindenhol a tekintetét. Imádom, amikor valaki jól végignéz rajtam, minden egyes részletet megnéz a testemen. Persze még ennél is jobb, amit a szemem tesz az emberekkel. Egyszerűen nem tudnak elszakadni tőle. Igazából még saját magamra is ilyen hatással van. Ha a tükörben nézem magam, nehezen tudok elszakadni a saját tekintetemről. Én magam sem tudom megfogalmazni, hogy milyen színű. Csak szimplán vonzó.
Közben én is alaposan megnéztem magamnak Aurorát. Arányos test, nem egy alacsony nő, de nem is olyan magas, mint én. Nálam valamivel fiatalabb, 25 és 27 év között lehet.

Az ismeretlen arcba néztem, vonásait fürkésztem, az érdekes színű szempárt kémleletem, melyekben végzetesen és visszafordíthatatlanul elmerültem. Az érzés egyszerre fojtogatott és hivogatott, furcsa volt és ismeretlen.
- Ben... - ízleletem meg a nevet, végig a férfi szemébe nézve, kezemet az övébe helyezve. - Én Aurora Sinistra vagyok és nyugodtan tegezz - ajánlottam fel neki és reméltem, eztán így is tesz. Nem vagyok én olyan merev és vaskalapos, hogy ezt ne engedhetném meg...
Tekintetében fürödtem. A különleges szempár a rabjává tett. Eddig hogy-hogy nem találkoztunk? - tettem fel magamban a kérdést. A tanítás már másfél hónapja tart, elég ideje ahhoz, hogy minden tanártársamat ismerjem. Aztán beugrott. A nevével találkoztam már, még, ha arcot nem is tudtam társítani hozzá. Éppen a helyettesítéseket böngésztem, hátha kellek valamelyik hiányzó tanár helyére, mikor belefutottam az ő nevébe. Aznap Flitwick-et helyettesítette - papíron, aztán, magamból kiindulva, mugliismeretet tarthatott.
- Oh - jutott eszembe -, elnézést, amiért az imént letámadtalak - itt hamiskás, sokat sejtető mosolyra húztam a számat, olyan 'mégjobban letámadnálak'-jellegűre. Valóban, Benedict felkeltette az érdeklődésemet. Mindenféle téren. Hihetetlen nagy önuralom kellett nekem ahhoz, hogy ne lépjek oda a tanári ajtajához, hogy aztán kulcsra zárjam, lehetetlenné téve a bejutást az illetéktelenek számára. Tekintetem a zárra vándorolt a gondolatra, miközben kaján mosolyra húzódott a szám, majd Ben szemeihez visszatérve tekintetemmel, kultúrálatlanul és leplezetlenül mértem végig a férfi testét.

Tárgy: Re: Zárt ajtók mögött [Benedict & Aurora] Szomb. 31 Aug. 2013, 21:47

Imádom a hétfôket! Csupán három órám van, és azok között is van két óra szünetem. Hát nem ez minden tanár álma? Úgy döntöttem, ideje lenne egy kis idôt töltenem a drága kollégákkal, és hol máshol keresném ôket, mint a tanáriban?
Meglepô, mennyi diák szaladgál össze-vissza a folyosókon, mikor már vagy öt perce becsengettek. A kötelességemet teljesítve rászóltam néhányra, bár nem pont olyan volt a reakció, mint amit mondjuk Perselus kapna. A lányok pirulva, lehajtott fejjel elsiettek, a fiúk pedig morcosan (vagy irigyen?) néztek rám. Az elôbbieket megértem, nem is újdonság, de az utóbbi... Meglehet, hogy akkora "ideálnak" nôttem ki magam, hogy szerencsétlen srácokat semmibe vennék a hölgyek? Ez érdekes, nem mellesleg hízelgô lenne.
Akár ki is deríthetném, ha valaki a szemembe néz. Á, meg is van! Nem ismerem az urat, nem jár az órámra, de elég szúrósan néz rám, szóval megfelelô alany lehet. Hát akkor legilimentáljunk!
A szökôkútnál a fiatal fiú izgatottan teszi fel a kérdést: "Lenne kedved... járni velem?" A lány elmosolyodik, majd óvatosan megrázza a fejét. "Sajnálom... de, tudod, sokkal jobban tetszik Che... más..." Szerencsétlen fiú csalódottan ráncolja a homlokát. "Cheekbones-t akartál mondani, igaz?" A lány pirulva bólint, mire szerencsétlen srác átkozódva elindul vissza a kastélyba.
Ennyi elég is. A hoppon maradt fiú most már ijedten néz, de nem reagálok, úgysem tudja, hogy épp az agyában túrkáltam...
Belépve a tanáriszobába nem látok senkit. Ó, hát persze, szerencsétlenek órát tartanak! Elindultam az asztalom felé, de ekkor megszólalt valaki. Szóval mégsem vagyok egyedül. A hang egy nôé volt, de nem tudtam arccal párosítani, ezêrt irányt változtatva az ismeretlen felé indultam.
- Megtanított, de az már régen volt - szólaltam meg, majd elôrébb léptem, hogy megláthassam az idegen arcot.
A nyugodt mosoly, amit pár másodperce az arcomra varázsoltam, de belül nem voltam ilyen. Ez a nô... nem is tudom. Nem úgy hat rám, hogy "szédítsdéshagydott", hanem valami más. Nem tudom. Semmiképp sem szerelem, azt ismerem. Ez tényleg egy megnevezhetetlen dolog.
- Benedict Cheekbones, de szólítson csak Bennek - nyújtottam kezet. - És Önben kit tisztelhetek?
Úgy döntöttem, nem tegezem le már így elôször, majd szól, ha zavarja. De hogy kit is zavar? Ez jó kérdés. Kicsit talán gáz, hogy már nem most kezdôdött az év, de még egyszer sem láttuk egymást...

Tárgy: Zárt ajtók mögött [Benedict & Aurora] Szer. 28 Aug. 2013, 22:05

Hirtelen fordult meg velem a világ, szédületes volt, belémhasított, mint egy villámcsapás. Elfelejtettem megszólalni. Ritkán fordul elő velem. Egy másodperccel tovább maradtam csöndben, mint kellett volna...

Nyugodt délelőtt volt az, az idő kellemes, novemberközepi, napos, enyhén szeles, kissé felhős időjárás volt jellemző. A tanáriban üldögéltem, szánalmas dolgozatokat javítva. Néha felálltam, kinyújtóztattam megfáradt, elmacskásodott végtagjaimat, megropogtattam a nyakam és azon gondolkodtam az ablakhoz lépve megfontoltam a kiugrást. Az is hívogatóbb volt, mint a macskakaparásokat böngészni, abban reménykedve, hogy valaki értelmest választ ad egy általam feltett, egyszerű kérdésre. Bosszantott és dűhített, hogy sokan nem tanultak, annak ellenére, hogy szóltam. Előre. Megfogadtam, hogy nem fog érdekelni, nem az én bajom, hogy nem készülnek, de felhúzott a dolog. Nem gondoltam volna, hogy egy nap, a támadás után ilyen dolgokon fogok dühöngeni - még, ha csak belső viharaim tombolnak csupán, a mindent takaró maszk mögött.
Épp visszaülni készültem, hogy folytassam a javítást, amikor nyikodulva nyílt az ajtó, aminek hatására a folyosón lézengő diákok beszélgetéseinek duruzsoló hangfoszlányai beszöktek a tágas, fényes helyiségbe. Még nem néztem oda. Azt hittem, hogy egy diák az, mivel tanár társaim optimális esetben a két véglet valamelyike közül, valósággal berontanak: hajtépve, avagy boldog mosollyal az arcukon. Csöndes léptek zaja hallatszott, melyeket a falak visszhangosan vertek vissza. Az illető, bárki is legyen az, még nem látotott engem, ahogy én sem őt, mivel az asztalom a tanári legtávolabbi sarkában foglalt helyet, és éppen előttem tornyosult Lumpsluck pergamenhalmának kastélya is. Azt gondoltam, egy diák az.
- Nem tanította meg az édesanyja, hogy kopogjon, mielőtt belép egy helyiségbe? - hangom hideg volt és vészjósló. Csend. Felpillantva láttam meg a férfit.

Akkor valami, legbelül, üres, fekete lelkemben valami megreccsent. Ő is engem nézett. Farkasszemet néztünk és holtbiztos voltam benne, hogy nem én fogok először pislogni. Vörösre rúzsozott ajkamat halvány, ravasz mosolyra vontam.
Azok a szemek... édes Merlin, megfogott velük, rabul ejtett és nem eresztett.
Egy másodperccel tovább maradtam csöndben, mint kellett volna.
- Heló, Idegen... - ennyit mondtam csak. Ismeretlen volt számomra. Az iskolai vacsorára ritkán járok el. Máskor vacsorázok. A tanáriban ritkán fordulok meg. A folyosón pedig elkerültük egymást.
Idegen volt tehát, de nagyon is érdekelt, hogy ki ő.

Zárt ajtók mögött [Benedict & Aurora] Tumblr_mqq0jlrUva1qktc4so5_250

» Benedict & Callie
» Benedict Cheekbones
» Aurora & Gavin
» Sinistra professzor & Rose -Tűz
» Aurora & Lorraine