NYÍLT buli mindekinek

Itt volt már az ideje egy jó kis buli szervezésének. Az ember pedig hol is találhatna a Szükség Szobájánál jobb helyet egy szigorúan tanármentes buli megrendezésére?
Pár iskolatársammal azt hiszem egy hónapja tervezgetjük a mai délutánt, avagy estét. Kinek mi lesz. Két hete végre lefixáltuk a helyszínt, és az időpontot: A Szükség Szobája, szombat délután 16 óra. Persze csak szigorúan azok jöhetnek, akik titokban tudnak tartani egy ilyen "rendezvényt" a tanárok elől. Az olyanok, mint a hatodikos Hermione Granger szóba sem jöhettek a résztvevők között. Ez egy szigorúan titkos dolog, így természetesen az iskola egynegyede tud róla, de körülbelül csak 50 - 60 főre számítunk. Aztán majd meglátjuk. Azt is elmagyaráztuk azoknak, akikre feltétlenül számítunk, hogy hogyan kell bejutni a szobába. Háromszor kell elsétálni előtte úgy, hogy közben erősen koncentrálsz arra a helyre, ahova jutni szeretnél. Szóval jómagam az utolsó órám után - ami bájitaltan volt Pitonnal - egyenesen a klubhelyiségbe szaladtam. Emlékeztettem társaimat a közelgő eseményről, a táskámat pedig a hálóhelyiségbe dobtam. Csak a varázspálcámat hagytam magamnál. Kiléptem a klubhelyiségből, és rohantam fel, fel és fel. Meg sem álltam a hetedik emeletig, ahol a folyosón háromszor végigsétáltam, és közben arra gondoltam, de jó lenne egy olyan hely, ami kellően tágas, minimum 50 fő befogadására alkalmas, vannak benne székek, és persze ital. Mert ez utóbbiból soha sem elég. Bár még csak 15 éves vagyok, már megtapasztaltam egyet, s mást itt a piálás terén. Szóval végre megnyílt előttem a Szükség Szobája.
Bent az állam is leesett. A helyiség hatalmas volt, a hosszabbik oldalait végig székek szegélyezték. De nem ilyen hitvány, fa vagy fém székek, hanem kipárnázott bőr székek voltak. A terem végében egy hatalmas üvegasztal állt, rajta rengeteg üvegnyi mézbor és vajsör. Csodálatos volt. Ám ekkor valaki más is belépett a szobába.

-Este buli lesz a Szükség Szobájában. Nem hagyhatod ki. Muszáj eljönnöd. Létszííí – nézett rám kiskutya szemekkel Astoria. – Szuper lesz.
Addig zaklatott, amíg igent nem mondtam. Pedig a húgom nem éppen az a lány, aki túlságosan megválogatja a társaságát, így félő volt, hogy abban a bizonyos buliban lesznek nem kívánatos személyek is. Remek.
Sikeresen elértem a szobát rejtő falat. És most hogy fogok bejutni? Örülök, hogy ezt is közölted velem, húgocskám… Kezdeti aggodalmaim azonban alaptalannak bizonyultak, első kérésemre utat engedett a fal.
Belépve, mindössze egyetlen embert láttam a hatalmas teremben.
- Korán érkeztem vagy ez lenne a buli? - mosolyogtam gúnyosan a fiúra, aki valamivel fiatalabbnak tűnt nálam és NEM volt Mardekáros. Bár stílusa volt, az biztos.

Miután átöltöztem, a csillogó, egyberészes, grafit zöld ruhámba, a mosdóba siettem. Szükségem lett volna Serenára, de nem találtam sehol. Elküldtem három ötödévest a keresésére, de még mindig semmi.
Idegesen próbáltam eltüntetni a szemem alatti karikákat, majd relaxálni, hogy rúzsozás közben ne remegjen a kezem.
Átkozott kis csitri! Mindennek ő az oka! Megjelenik, aztán eltűnik a jó ég tudja hova! Én pedig megint egyedül mehetek... Megfojtom... Megfojtom!
Sietve összekaptam magam, mosolyt - vagy inkább vicsort erőltettem az arcomra és kikopogtam a mosdóból, fel az emeletre.
A folyosók olyan üresek voltak, hogy a falak százszoros hangerővel verték vissza lépteimet nyomát. Az egész kastély hallotta magassarkúm kopogását.
Mielőtt azonban beléptem volna a Szükség Szobájába, kihúztam magam, majd elképzeltem a partit, ahol már biztosan rengetegen isznak és csak arra várnak, hogy Margaret Waldorf megérkezzen a selyemmel és csillámmal borított asztalokhoz.
De, amikor kinyitottam a kis, barátságtalan, korhadt ajtót, két személyt láttam ott.
- Na, ne...

Az ajtón egy mardekáros lány lépett be, majd körülbelül három másodpercen belül még kettő. De jó kis társaság - gondoltam magamban. Csupa "rossz kislány" - nevettem megint magamban.
- Öhmm...sziasztok. Én Thjalf vagyok, Thjalf Osberg - mutatkoztam be a lányoknak. Hallgatóságom mindhárom tagja felvonta az egyik szemöldökét.
- Ami azt illeti, még majd jönnek...legalábbis azt hiszem. Csak a többségnek még órája van valahol - mondtam, és nem hazudtam. Valóban sok mindenkinek órája volt még. Az meg, hogy négyre volt kitűzve a kezdés, csak egy dolog. Lefogadom, hogy egy órán belül háromszor ennyien leszünk. Megköszöntem az egyik mardekáros lánynak - azt hiszem Lanának hívták - a Whiskyt, majd elővettem az eddig kabátomban rejtegetett tokaji aszút, melyet egy magyar ismerősöm küldött nemrég.
- Nos? Mi legyen? - kérdeztem.

- Ez most komoly? Mi az a fejeden? Egy felmosórongy?
Elhúztam az orrom, majd ránéztem Lanára, akinek több esze is lehetett volna, de látszólag nem zavartatta magát a társaság miatt. Néha irigyeltem a lazaságáért, de most teljen mértékben agyhalottnak tudtam be.
Ne vicceljünk! Komolyan ezért kellett kiöltöznöm?
Körülnéztem mégegyszer.
Kis senkik.
- Azt hiszem, számomra itt nincs hely. - mondtam, majd távozni készültem, de mielőtt megfordulhattam volna, a felmosórongy hajú elkapta a karom.

A másik mardekáros lányt nem ismertem, de nem tűnt valami szimpatikusnak. Főleg mikor a hajamat kritizálta. Még hogy felmosórongy?!? Én meg sem szólalnék a helyébe. Nem azért, mert ronda, hanem azért, mert bunkó. Biztos valami elkényeztetett kis p*csa lehet. Kár volt mardekárosokat is beavatni a "titokba." Már bánom. Nagyon bánom. Bár a másik két lány egész jól nézett ki, nem volt hiány semmiben, ahogy észrevettem. Aztán, hogy ők is hasonló véleménnyel voltak-e rólam, azt nem tudom.
Mikor az egyik mardekáros lány el kart menni, hirtelen cselekedtem. Megragadtam a karját, majd így szóltam hozzá:
- Tudod kinek a haját kritizáld. Egy hajszálam is többet ér nálad - mondtam neki ingerülten. A másik két lány csak nézett. Biztos azt gondolták, hogy mer egy ötödikes egy hetedéves mardekáros lánynak beszólni. De az őszintét megvallva nem igazán érdekelt. A lány ekkor tombolni kezdett, könnyzáport hullajtva a terem padlójára. Fejemhez vágta az összes sértést, ami a világon létezett. Az először érkezett lány csak nevetett, akárcsak jómagam. Lana (azt hiszem ez a neve) pedig mosolyogva, karba tett kézzel követte az eseményeket. Tényleg elég érdekes volt a szituáció.

Hahotázni kezdtem. Ezt most komolyan mondta?
- Tudod mit? Itt maradok és bizonyítom, hogy nem vagy ide való. Ha vesztesz egy hétig utánam loholsz és cipeled a táskám, megegyeztünk?
Kacsintottam, majd kivettem Lana kezéből az itókát és belehúztam, nem túl divatos módra, de úgy gondoltam hogy ennek a népségnek itt semmi sem számít. Megköszörültem a torkom és koppantottam kettőt a cipőm sarkával.
- Nos? Csinálunk valamit is?

- Rendben van. - mondtam neki- Mégis mivel akarod ezt bizonyítani? - kérdeztem, majd én is meghúztam a Lángnyelv - Whiskeyt, majd leültem az egyik fotelbe, és elszánt arccal mélyen a lány szemébe néztem. A többiek némán figyelték az eseményeket, várva az érdekesnek ígérkező következményeket.
Titkon reméltem, hogy később érkezik olyasvalaki is, aki nem mardekáros. Nem azért mert féltem a lány "próbájától", csak a hangulat miatt. Egy buli csak mardekárosokkal? Milyen nyomott hangulat lehet...el sem bírom képzelni.
Vajon mit kell csinálnom? Inni? Ennyi lenne? Inni jól bírok, akár a gödény - gondoltam, a hasonlatra pedig egy kicsit el is mosolyodtam. Vajon a lány észrevette?

- Nos, a játék neve... meddig mész el... Remélem már hallottál róla. Elég illúzióromboló kis játék, ami a kisfiúból nagyfiút csinál.
Kacsintottam, mert fogalmam sem volt arról, hogy mi mást találhatnék ki. Azt hittem, hogy majd a srác kitalál valamit... mondjuk fel kell seperni a padlót a hajunkkal, vagy... Ehelyett csak tétlenül álldogált ott a fekete cuccaiban, hogy én lekicsinylően méregethessem. Nem volt egy szép látvány, el is ment az étvágyam.
Lanára néztem, aki megvonta a vállát, nekem pedig támadt egy remek ötletem.
- Azt hiszem tudom is, hogy kin fogjuk kipróbálni.

Ennél szánalmasabb buliban még nem voltam. Már csak pár griffendéles tetű hiányozna, hogy a hangulat a tetőfokára hágjon. Lehuppantam egy kényelmesnek tűnő fekete fotelbe, majd lenéző tekintettel méregetni kezdtem a srácot. Vártam, hátha történik valami érdekfeszítő, amire eleinte nem sok reményt láttam. Semmi gond, legalább végignézhetem a ’házigazda’ teljes beégését. A következő pillanatban viszont két lány érkezett: Margaret majd Lana. Mardekárosok, Merlinnek hála.
- Sziasztok! -  köszöntem nekik egyszerűen, whiskyt kortyolgatva. (  Ami körülbelül olyan pocsék, volt mint a buli. ) Margaret arckifejezéséből ítélve, nem erre számított, amikor idejött. Hát én sem.
A következő pillanatban az események hirtelen beindultak, Margaret és a srác kis vitájáért pedig már önmagában megérte eljönni. Olyan kis édesek…

- Mit fogtok kin kipróbálni?- léptem be a szükség szobájába, ahol tudtommal party folyik és mint a bulik koronázatlan királynője nem hagyhattam ki egy ilyen alkalmat.
- Beszélnünk kell buli után - suttogtam Margaret fülébe amikor elmentem mellette, majd a mellette álló fiúra néztem.
- Szia! Serena vagyok - nyújtottam neki kezet mosolyogva, majd leültem Lanáék mellé és töltöttem magamnak egy poharat. Kíváncsi voltam mi fog ebből a buliból kisülni, az arcokra nézve nem sugárzott semmi jó belőle.
- Hú de rossz kedvű mindenki! - néztem körbe mosolyogva. - Na, Margaret mit is fogunk játszani?

Besötétedett, mire odáig jutottam, hogy elgondolkozzak azon a bulin. Pedig elvileg már egy pár órája tart. Kíváncsi vagyok, hogy tényleg olyan jó-e, mint aminek beharangozták, vagy tele van szabályszegő lázadó tinivel. A világért sem kockáztatnám meg, hogy kirúgjanak a suliból, de egy jó bulit sem szívesen mulasztanék el. Aztán ez lesz a téma mindenhol, én meg ülhetek a könyveimbe mélyedve, mint aki nem tud semmiről.
Fogtam egy gyertya tartót és a kastély legelhagyatottabb folyosóin közelítettem meg a Szükség szobáját, nehogy véletlenül valaki megkérdezze, merre tartok. Pocsék hazudozó vagyok.
Ahogy megreccsent mögöttem a padló, elfújtam a gyertyám és sóbálvánnyá merevedve behúzódtam az egyik oszlop mögé.
Argus Friccs macskája, az az undorító Mrs Norris jelent meg, végigsétált a folyosón. Csak akkor mertem levegőt venni, miután eltűnt és még tízig elszámoltam. Annak a hülye rendeletnek az az egy pozitívuma van, hogy így legalább biztos nem vállok macskás vénasszonnyá.
- Lumos.- suttogtam, és a gyertyák újra meggyulladtak.
Baj nélkül eljutottam a helyszínre. Megjelent az ajtó, de mielőtt beléptem volna, kopogtam.
- Hoppá. Azt hiszem rossz helyen járok. - néztem szét a csupa Mardekáros lányra és az egy szem háztársamra. Egy szőkeség állt nem messze az ajtótól, ő is most érkezhetett nem rég.- Azt hallottam, hogy itt buli van, nem... pizsiparti.
Kérdőn néztem Thjalfra, hisz ő szorgalmazta nagyon ezt a programot a klubhelyiségünkben. Nem gondoltam volna, hogy ő ezt úgy értelmezi, hogy Mardekáros szerájt gyűjt magának...

- Serena, örülök, hogy itt vagy, de nem muszáj azonnal felvenned az Ő stílusát! - mutattam a felmosórongy hajúra, aki önelégülten nézett végig rajtam, majd belépő barátnőmön.
Amikor azonban a szőke hajú, mardekáros lány elment mellettem és elsuttogta a bűvös mondatot elment a kedvem az egész játékdologtól.
Vajon mit akarhat? A francba! Nem kellett volna szétkürtölnöm a kis titkát... De hát mit tehettem volna? Csak megakartam védeni! Csak nem hiszi, hogy tönkre akarom tenni.. elvégre a legjobb barátnőm.
Sóhajtottam, majd kiböktem:
- A közös kis játékunkat próbáltam bemutatni a jelenlévőknek, amíg te be nem léptél. Így már nem az igazi, hiszen köztünk jár a nagy mester!
Elmosolyodtam, majd odaléptem Serena mellé.
- Menjünk el innét! Elegem van!

Gondoltam benézek, azt nem tudtam hogy fogadnak de egy próbát meg ért.-Helló!-köszöntem be. Ez egy buli?..
Körbe néztem, tök jó. Furcs szemek pillantottak rám.-Zavarok?-mondtam zavarodottan.Próbáltam mosolyogni, de nem ment. Vártam hát ha valaki mond valamit. Ennyire utálnak vagy valamit megzavartam? Csak ott álltam és vártam, kínos helyzet mondhatom...- Mit csináltok?-Mosolyogtam. És beültem melléjük.- Sarah Mendler vagyok ha valaki nem ismerne-modtam még valamit, utána csak ültem és vártam...

Ez a buli eddig eléggé lapos, ha így folytatjuk elalszom. Pedig jó pár mardekáros társam itt van, mégse volt semmi buli jellege. Szerencsétlenség vagy sem Margaret sem bírta sokáig, tehát tudtam, hogy ki fog innen rángatni engem is magával.
- Margaret, de csak azért mert beszélni akarok veled - mondtam kissé mérgesen, majd felálltam de még az ajtóból visszanéztem. - Aztán jót bulizzatok! - szóltam oda a többieknek, majd kisétáltam az ajtón, kissé sajnáltam, hogy itt kell hagynom  a mardekáros társaim meg a többieket, hogy az áskálódó barátnőm fejét mossam. Reméltem, hogy jól fogják magukat érezni és a buli ezek után jobb lesz. Kezemben még ott volt a poharam, majd felhajtottam a tartalmát. Szerintem szükségem lesz erre az italra a későbbiekben.

Amikor kiszabadultam a fojtogató melegből a folyosó jeges terébe, mélyet lélegeztem, majd csukott szemmel legyezni kezdtem magam.
- Na? Mi van? - mondtam, majd nagy szemeket meresztettem Serenára. Kissé talán nyers voltam, de ma nem voltam az a lelkizős típus, így büszkén szálltam szembe bárkivel.
Oldalra billentettem a fejem, majd én is keresztbe fontam magam előtt a karom, akárcsak szőke partnerem.
Egy kis ideig farkasszemet néztünk, majd elmosolyodtam, így ő rákezdte.

A négytagú kis társasághoz hamarosan csatlakozott Lisa, aki szintén hollóhátas volt - őt régóta ismertem. Valamint még két mardekáros lány, az egyik be is mutatkozott, ami be kell valljam meglepett. Nem úgy ismertem a mardekárosokat, akik bemutatkoznak akárkinek is. De ez a lány barátságos volt. Túl barátságos. Aztán valamit súgott annak a lánynak, aki felmosórongynak titulálta gyönyörű hajam, majd sarkon fordultak, és kiléptek a titkos szoba bejáratán, avagy kijáratán. Örültem, hogy elmentek, bár Serena maradhatott volna. Végülis az ő dolga. Gondolatban megvontam a vállaimat, majd így szóltam:
- Szeretitek a zenét? - ezzel a kérdéssel próbáltam oldani a nem túl nagy társaságra rátelepedett feszültséget. Reméltem, hogy többen jönnek, nagyon reméltem. Persze nem gond, ha ennyi csajra csak én jutok egyedül....a gondolatra elmosolyodtam, majd vártam a lányok válaszát. Pedig tudtam, hogy válaszuk egy határozott "igen" lesz. Hisz ki ne szeretné a muzsikát? Jómagam nem voltam oda a mai zenékért, inkább a rock és a metal vonalat kedveltem a leginkább. Világéletben lázadó típus voltam. Kedvenc mágusokból álló zenekarom pedig a Skandináv Rettenet volt. Egyrészt azért, mert ők is Skandináviából származnak - akárcsak én. Másrészt pedig a zenéjük hibátlan.

Nem éppen erre számítottam. Most két választásom van. Vagy visszamegyek aludni és úgy teszek, mintha semmi nem történt volna, vagy elkezdek inni és leszarok mindent és mindenkit. Talán még sikerül valami épkézláb bulit összehoznom.
- Épp ezt akartam mondani Thjalf! A zene hiányzik innen!- Odasétáltam a rádióhoz és bekapcsoltam, majd hangoltam egy kicsit, ameddig fel nem csendültek Walpurgis Leányainak rockos dallamai.
Ha már ott álltam az asztal mellett, megragadtam egy poharat és belekortyoltam. Az erős ital marta a torkomat, de azon nyomban melegség járta át a végtagjaimat. Evvel aztán vigyázni kell, durvább mint a Guinness.
- Nem jöttem ám üres kézzel. - Kotorásztam egy kicsit a melltartómban, majd előhúztam egy kis szütyőcskét. - Padma hozta Indiából. Csillagpor van benne, elvileg nagyon erős cucc.
Úgy érzem ebben a szent percben magam, mintha dealer lennék. De végül is döntöttem az imént felvázolt két lehetőség közül az utóbbit választom. Leszarom a kicsiny kis hisztijeiket, vagy hogy nem érzik jól magukat, én jól fogom.

Jöttek páran, mentek néhányan. Körülbelül ez volt a legérdekesebb esemény a bulin. Főleg, hogy más nem is történt.
- Csinálunk is valamit? – fordultam unottan a sráchoz, akinek a haja – alaposabban szemügyre véve – tényleg hasonlított egy felmosórongyra. – Vagy meghitt beszélgetős estét terveztél? – Végül is mit várhatunk az ilyenektől? Lehet, hogy csak egy Hugrabugos kisfiú feltűnési viszketegséggel.
Lassan körbehordoztam tekintetem a tisztelt társaságon, majd az egyik fotelban egy ismerős lányt fedeztem fel, akinek arcán a szokásos bárgyú mosoly ült. Hohó, picike Sarah is itt van... Egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Küldtem felé egy gúnyos mosolyt, majd elfordítottam az arcomat.

Helló! A nevem Laurel Domus! Hallottam valami bulit itt és gondoltam be nézek ha nem gond. Mondtam annak a lánynak. Imádok bulizni és zenére táncolni. Hűűűű az igen tényleg jó sokan vagyunk mondtam annak a lánynak aki még be sem mutatkozott nekem.
és téged, hogy hívnak? érdeklődtem a lány felől. De addig is a tánc ritmusa meg ragadott engem és mindenki szeme láttára el kezdtem táncolni. Mindenkinek leesett az álla, hogy ilyen jól táncolok. Hát persze, hogy ilyen jól táncolok mivel kis korom óta bennem van a ritmus érzék és imádok táncolni ahhoz képest, hogy boszorkány vagyok. Smile

- Csillagpor? - pislogtam értetlenül Lisára. Nem úgy ismertem eddig, aki ilyeneket tart a melltartójában. De végülis ő tudja. Szóval a mágikus rádió segítségével valami zenét is sikerült szolgáltatni. Nem volt egy Skandináv Rettenet, de azért tetszett. Végül kezdett a nyomott hangulat feloldódni, ráadásul még egy lány is érkezett. Zöld talárja elárulta, hogy mardekáros.
- Nagyszerű - mormoltam alig hallhatóan, majd Lisához fordultam:
- Mégis mit tud pontosan ez a....Csillagbor? Akarom mondani Csillagpor? - úgy tűnik, a pár korty ital hatása kezdett kibontakozni, de persze lehet, hogy csak egy szimpla nyelvbotlás volt az egész. Persze ki tudja...

Nagyon elmélyedtem a gondolataimban..De mikor észre vettem Daphne-t kis ideig rajta maradt a szemem, nem direkt csak meglepődtem, hogy itt találom őt..Nem tudtam mondjak-e valamit, én csak egy 14 éves hülye vagyok a számukra..De mikor meghallottam a "zene" szót - Ki ne szeretné a zenét?-kérdeztem nem nagyon hangosan, úgy, hogy éppen hogy csak megértették. Aztán kicsit jobban odafigyeltem a zenére, a zene az zene.. Nem tudtam, hogy tudják-e hogy ma van a szülinapom, de inkább nem hoztam fel a témát, kicsit furán tüntetne fel. És ha tudják? Mi lesz? semmi..

Tulajdonképpen már annyira nem is csodálkoztam, hogy egyesek mindenről tudnak, ami a Roxfortban történik. Egész jól be tudtam szerezni én is az információkat, így este már a Szükség szobája felé baktattam. Mennyivel izgalmasabb itt az élet. A szobába belépve egy meglehetősen vegyes társaságot láttam, köztük olyannal, akinek szívből örültem, meg olyat is, akivel nem feltétlenül találkoznék magamtól. Főleg a múltkori bulija óta. No, de ennyi engem nem szokott eltántorítani.
-Sziasztok! - Tűnhettem beképzeltnek, de feleslegesnek éreztem a bemutatkozást. Helyette Lanához léptem oda a derekát átkarolva, s a hollóhátas fiúhoz fordultam.
-Jó a séród. - Kevesen tudják, de valaha még nekem is volt ekkora sörényem, csak nekem nem érte meg az a sok probléma, amivel ez járt, így került a fejemre végül ez a centis csoda.