Eric & Lana

Úgy döntöttem, hogy a Mágiatörit ezúttal kihagyom. Csak kiváló osztályzataim vannak belőle és Binns úgysem veszi észre a hiányomat. Ha pedig észreveszi, nem veszi a szívére. Mivel mondhatni, nincs neki - szó szerint. Így elücsörögtem a folyosón, a fal mellett gubbasztottam egy tömör, kő-gyertyatartó takarásában, törökülésben és az SVK házimon tökéletesítettem. Nos, ez eléggé nehéz volt, szeretek kiváló munkát kiadni a kezeim közül és a házi már eléggé jó volt; hiába néztem át, nem találtam benne hibát. Úgyhogy ezzel hamar fel is hagytam és mivel nemrég kezdtem csak el gyakorolni az animágiát az egyik barátnőmmel, Helenával, nonverbális varázslatokat végeztem el.
Egész jól álltam vele, mikor hirtelen lépek tompa hangját verték vissza a kopár falak. Az alsó ajkamba haraptam. Már nem lett volna időm összepakolni és elmenni, hiszen az érkező - legyen az tanár, prefektus vagy a legjobb esetben egy diák - így is, úgy is észrevesz majd.
Az alak - még nem néztem fel rá - megállt mellettem és fölém magasodott, de nem szólt. Eléggé nevetségesen nézhettem ki, ahogy ott ülök, mellettem a táskám, a könyveim, jegyzetfüzetek, pergamenek, tintatartók és pennák - a pálca csak azért nem volt ott, mert azt az övembe bújtatva hordtam magamnál - vesznek körül, mondhatni, rendezett, rendszerezett kuplerájként. A hajam valószínűleg kócos volt. Igen, ez vagyok én. A Káosz-Királynő, Lana Winters.
Csak akkor pillantottam fel az alakra. Férfi cipő volt rajta, ezt már láttam pár másodperce is, csak akkor tudatosult bennem.
Sárga. Sárga szegélyű talár. Hugrabug.
Fejemet nem nagyon emeltem tovább a csípőjénél, úgy néztem fel rá és az arcát fürkésztem. Ismerős volt... nem ugrott be a neve. Szar a névmemóriám.
- Öhm... szia - csak ennyit mondtam, ezt is halkan, ám eléggé határozottan csengett a hangom - amin még magam is meglepődtem. Azon gondolkoztam, hogy más helyzetben, ha mondjuk kívülről látnám a jelenetet, mennyire röhejes lenne, de így, hogy benne voltam... kevésbé volt vicces.

Pár másodperccel tovább tart a reagálási idő, mint az optimális esetben tartana. Nem volt nehéz kitalálni, mi vette el az eszét. Pillantása a fekete ujjatlan pólóból, szépen kidomborodó mellemen ragadt. Ujjaimmal kicsit összeporzolva a hajamat kaján mosolyra görbül a szám. Amikor rám néz, felvonom egyik szemöldökömet is, úgy nézek fel rá.
- Képzelem... - nevettem halkan, majd összeszedtem a cuccomat gyorsan és a fekete bőrtáskába dobáltam, majd felállva szembe találtam magam a sráccal.
- Egyébként Lana vagyok. Winters - mosolyodtam el bájosan és én is végigjárattam rajta tekintetemet, jóval alaposabban, mint az előbb. - És erre a 'felmelegítés' dologra még visszatérünk - kacsintottam rá. Azt, hogy mikor, nem mondtam neki, de valószíűleg a kis Hugrabugos barátom fülig elvörösödött volna, ha olvasna a gondolataimban, melyekben épp a ruhát szaggattam le róla. Élvezettel.

Elfogadtam a segítségét és örültem a kézcsóknak is. Rövid időn belül a második lovagot fogom ki. Jajj, mindig a rossz lányok kellenek nekik... - mosolyodom el.
- Nos, Eric... nem akarlak elszomorítani, de nem szándékozom bemenni órára. Azok után, hogy összefutottam veled, pláne nem - sokatsejtetően elmosolyodom. Aztán a következő mondatára alsóajkamba harapok, felvonva egyik szemöldökömet.
- Ez az opció sokkal jobban az én szájízemnek való - vallottam be nemes egyszerűséggel. És valóban: egyedül is jól meglennék, de most, hogy Eric belém botlott... nos, ezer más, mocskos dolog is eszembe jutott, az animágián kívül, amit lehetne gyakorolni.
- És hol akarod, hogy megtaláljanak minket együtt? - kérdezem kíváncsian a fiút, kéjelgő mosolyra görbítve a számat, tettetett ártatlansággal. Utóbbi nem ment valami jól... már évek óta.

Megütköztem a fiú viselkedésén, s összevont szemöldökkel mosolyogtam rá, ahogy kapkodja a tekintetét és nem tudja, most mit mondjon vagy tegyen. Végül megértően elmosolyodtam.
- Szóval friss levegő, mi...? Rendben - vontam vállat, egy sokkal barátságosabb mosoly kíséretében. - Nem erőszak a disznótor. Oda megyünk, ahova akarsz - mondtam. Nem tettem hozzá, hogy nem kell levennie a ruháit, de gondoltam, ez egyértelmű. Tényleg felcsigázott a gondolat és nem is hagyom ennyiben, de megrontani nem fogom. Az még tőlem is durva lenne... - a gondolatra önkéntelenül is elmosolyodtam. Próbáltam más felé terelni a témát, nem akartam, hogy emiatt rosszul érezze magát:
- Szép idő van ma... - néztem ki az ablakon, amin betörtek a koradélelőtti Nap sugarai, majd újra a fiúra vontam a tekintetem.

- Ne magyarázkodj, megértem - nevetek halkan, kicsit lenézően, de tényleg megértően. Amikor felajánlotta, hogy döntsek, hova mennék 'ki', igazából nem kellett volna sokáig gondolkodnom. Hát a kviddics pályára! Belegondolva azonban, hogy nem érzi jól magát, fontolóra vettem a dolgot. Plusz, körbe-körbe sétálni a pálya mentén nem túl izgalmas... a tópart kellemes hely lenne. Egy romantikus sétához, de nyílván, ő nem ilyesmire gondolt. És bevallom: jómagam sem vagyok egy romantikus alkat.
Épp válaszolni készültem, már szóra nyitottam a számat, amikor lágy érintést éreztem a fenekemen. A szó egy pillanatra bent ragadt, megakat a torkomban, de gyorsan kapcsoltam:
- Mit szólnál, ha elsétálnánk a bagolyházig? Az eléggé messze van, nincs kedvem ücsörögni, sétáljunk! Az jót fog tenni neked is - mondtam, mint aki ért a betegekhez. - És onnan szép a kilátás is - tettem hozzá. Direkt 'nem vettem észre' az érintését.

Csendben indultunk el a folyosón és a bagolyház felé vettük az utunkat. Csöndben mentünk egymás mellett. Nem éreztem magam kínosan, szeretem a csöndet és bírom, ha valaki nem akarja kitölteni az amúgy teljesen természetes háttérzajt a hangjával. Nyílván, ez Ericnek nem tetszett. Kicsit elhúztam a számat.
Végül ránéztem és őszintén mondtam:
- Nem akartalak zavarba hozni - mosolyodtam el. - Tényleg! - láttam rajta, hogy kellemetlenül élrintette a dolog, én pedig nem akartam, hogy így érezze magát.
- Nem fogok rád mászni, ígérem - nevetgéltem, de komolyan gondoltam. Hacsak, ő így nem akarja. Utóbbi esetben ezer örömmel. Egyébként, ha nem, hát nem. Nem vagyok egy pszichopata állat... - a gondolatra halványan elmosolyodtam elmosolyodtam - Csak a Gengszter Nancy Sinatra...
- Egyébként, mik a terveid, ami a jövődet illeti? Nem a házasságra és a rendeletre gondolok. Azt konkrétan semmibe veszem és magasról teszek rá... - tettem hozzá - mármint, hogy nem az ő házasságát szarom le, hanem úgy az egész témát -, csak, hogy gyorsan lezárjuk a 'rendelet-témát' és megtudja a dologról a véleményemet.

Amikor megnyugtat, hogy nem hoztam zavarba, elmosolyodtam.
- Ó, akkor oké - mosolyodtam el, majd következő szavai után a terveivel kapcsolatosakat meg sem hallottam. De végülis előbb a jövőmet illető terveimről beszéltem:
- Auror akarok lenni és nagyon jó úton járok affelé - kacsintottam rá. Majd úgy döntöttem, visszatérek egy kicsit korábbi szavaira:
- Szóval az ikrek, mi...? - álltam meg, ragadtam meg a karját és bár jóval erősebbnek tűnt, mint én - valószínűleg az is volt -, talán a betegség miatt lassabban reagált. Megállítottam magam előtt, miközben a hideg falnak dőltem. - Így megfelel a kilátás? Akarom mondani, a belátás... - kérdeztem, ujjaimmal az övbújtatójánál fogva közel húzva magamhoz. Na most legyél nagyfiú, Eric... - gondoltam, miközben a fiúra mosolyogtam.

Látom a meglepetést az arcán. Mind az auror-lét miatt, mind a hirtelen lesújtó 'támadás' miatt. Arcát fürkészem, ahogy a melleimet bámulja és kaján mosolyra görbül szám széle. Az a pirulás... édes. Ilyet is ritkán tapasztaltam mostanság, kifejezetten tetszett.
Amikor indulni készült, kicsit csalódott voltam, de mindjárt jobb kedvem lett, amint magához húzott.
- Nem járkál a folyosón senki... - mondtam, miközben körbenéztem. Minden teljesen kihalt volt és csak lépteinket verték vissza a kopár falak. De szinte beletörődtem, hogy nem lesz semmi. Továbbra sem rajtam múlt, de ha Eric állandóan visszatáncol, én nem fogom megerőszakolni. Nem vagyok valami pszichopata...
- Akkor bagolyház? - kérdeztem, már arrafelé fordulva a folyosók csomópontjánál. Még változtathatunk utat, de nem rajtam múlik.