Margaret Waldorf kisasszony és Sirius Black

Szóval én csak lapozgattam a régi fényképalbumokat a szobám közepén - a padlón. Hogy miért ott, amikor ott volt mögöttem a puha ágy, azt nem tudom. Jólesett ott ülni a padlón. Nagyon régi fényképek is voltak az albumban. Az egyik kép engem ábrázolt, körülbelül két éves koromban. Akkor még szeretett a családom, de amikor a Griffendélbe kerültem, és nem csak aranyvérűekkel barátkoztam, akkor betelt számukra a pohár. Néha így elkalandoznak a gondolataim. Mikor visszatértem a jelenbe, tovább lapozgattam az albumot. Az egyiken Regulusszal, a bátyámmal feszítek egy zakóban. Valószínűleg egy lakodalmon készülhetett a kép. Egy másik képen már James és én voltunk rajta - ezt már biztos nem a szüleim tették az albumba - hihetetlen, James hogy hasonlít Harryre...öhhmm...Harry hogy hasonlít Jamesre. Csak a szeme...az Lilyé. Ahogy tovább lapoztam az egyik képen felismerni véltem Hagridot a vadőrt. A kép télen készült, erős hóviharban, Hagrid pedig úgy be volt bugyolálva mindenféle prémes ruhába, hogy leginkább egy két lábon járó óriási, rendkívül szőrös medvéhez volt hasonlítható. Ám mikor tovább lapoztam volna, megszólalt a csengő. Már megint! - gondoltam. Mindig akkor szólal meg, amikor jól szórakozom, vagy valami fontosat csinálok. De kénytelen - kelletlen leviharzottam a lépcsőn, át a nappalin a bejárati ajtóhoz, Egy erőteljes mozdulattal megragadtam a kilincset, és kinyitottam az ajtót.

Fogalmam sem volt róla, hogy mit keresek már megint itt. Elismerem, a múltkori dolog csak játék volt, de most nem volt kihez fordulnom. El kellett egy kívülállónak is mondanom a dolgot, mivel én nem tudtam tanácsot adni a barátnőmnek. Használhatatlan vagyok.
Ám mielőtt az ajtó kinyílt volna én lesiettem a lépcsőn és már távoztam is volna, ha Sirius nem szólít a nevemen. Nagyot nyeltem, majd mélyen beszippantottam a hűvös, esti levegőt és gúnyos arckifejezésemet felvéve megfordultam.
Csak ne futamodj meg Waldorf, ez itt csak Black.
- Sirius! - mondtam vidáman, majd újra megmásztam a kevéske lépcsőt és beléptem a lakásba, ahol az otthon kellemes csendje fogadott.

Margaret ujjongva köszöntött. Felkísértem őt a szobámba, fogalmam se volt, hogy miért pont oda. A fényképalbumon nem akadt meg a szeme, gyorsan el is tettem, majd egymás mellé ültünk az ágyamon. Pár percig csak tűrtük a csendet, és nem szóltunk egymáshoz. Ekkor - mikor láttam, hogy Margaret nem fogja kezdeményezni a beszélgetést - kibukott belőlem a kérdés:
- Minek köszönhetem látogatásod? - és ami azt illeti tényleg nagyon meglepődtem, mikor az ajtóban Margaret mosolygott rám. A múltkori esett elég kínos, kissé humoros helyzet volt. Nem gondoltam, hogy vissza is jön. Sejtettem, hogy még fogunk találkozni, de nem gondoltam hogy így, megint nálam. De ettől függetlenül kedveltem a lányt, nem volt róla semmilyen rossz véleményem.

- Csak felejtsük el a múltkorit. - javasoltam, majd felé fordultam és így folytattam - Tanácsért jöttem, ami nekem is kínos.
Elhúztam a szám, majd a szürke szemekbe néztem, amik aggódva firtatták fehér arcom szegleteit.
Nyeltem egyet, majd megforgattam a fejemben a gondolatokat.
- Nos, ez elég bizalmas ügy, így senkinek sem kell tudnia róla... Ne ítélkezz, nem akarom, hogy beleavatkozz, csak a tanácsod kell. Remélem megérted! Nos, arról lenne szó...
Valahogy nem tudtam kibökni, mert a fogadalmam Serenához láncolt.

- Rendben van, felejtsük el - mondtam mosolygó arccal.
- Mégis milyen kínos dologról lenne szó? - kérdeztem, majd Margaret folytatta mondandóját. Arcán egy kicsi félelem tükröződött. Egyelőre nem tudhattam mit akart mondani, de biztos attól félt, megszólom a dolog miatt vagy valami hasonló. Én persze sosem tettem volna ilyet. Talán csak a legősibb ellenségemmel. Habár az ellenségeim nem mondták volna el nekem titkaimat, szóval...
Margaret hangja szakította félbe gondolatmenetem. Valamiért nehezére esett kibökni, amit akar, de türelmesen vártam.

- Nos, a helyzet az, hogy... Merlinre! Mit kell csináljak, ha valaki... mondjuk beleszeretett a saját tanárjába?
Kicsit elfordítottam a fejem, majd minden bájamat bevetve pislogtam, hogy rávegyem Blacket a helyes válaszadásra. Már ha itt létezik egyáltalán.
Sirius eltöprengett, gyertyafénnyel megvilágított arcán bizonytalanság tükröződött, én pedig csak vártam és vártam, de most az egyszer nem magamért tettem, hanem valaki olyanért, akit saját önzésemen felül is szerettem.

- Hát ami azt illeti nem lett volna szabad, bár gondolom ezt te is tudod. Fogalmam sincs melyik tanárodról van szó.... - itt félbeszakítottam a mondatot, és mélyen gondolkozni kezdtem. Leginkább egy filozófusra hasonlíthattam, ahogy ülök az ágyon, kezemmel az államat támasztom. Kissé komikus látványt nyújtottam. De aztán folytattam a megszakított mondatot: - ...de mégis hogyan történt ez az egész? Egyébként terólad van szó vagy valaki másról? És miért pont tőlem kérsz tanácsot? Bár ez nem baj, de akkor is? - zúdítottam kérdések záporát Margaret nyakába. Reméltem, hogy nem voltam túl szigorú és kemény vele, amíg mondandómat elhadartam.

Összehúztam a szemöldököm és olyan mérgesen néztem rá, amennyire csak tudtam.
- Csak spekuláció! Mégis mit gondoltál? - a lábam átvetettem a másikon, majd lehunytam a szemem és újra előálltam kérdésemmel - Tehát? Mit tennél, ha Piton lenne az illető?
Sirius Black megtörten, félig nevetve, félig pedig sírva ült mellettem kényszeredetten és látszólag nem tudta, hogy most tegyen.
Persze, persze Piton. Mégis mit tehettem volna? Így könnyebben ad, majd tanácsot... Piton az Piton...

- Rendben van, Margaret! Ne harapd le ezért a fejem! - mondtam. Titkon persze sejtettem, hogy nem csak puszta spekulációról van szó...
- Nos, nem tudom tudod-e, de Piton professzorral voltak kis ... öhmm.. nézeteltéréseink a múltban. De tegyük fel, hogy egy csinos Mardekáros lány vagyok, akinek szíve piton professzor után ég - Margaret ekkor hangos nevetésben tört ki. Én is követtem a lány példáját. Nehezen tudtam magam elképzelni Mardekárosként...nemhogy lányként! De félretettük a viccet, és folytattam mondandómat:
- Hát, megpróbálnám elfelejteni. Ugyanis ez nem egy okos dolog. Egy tanárba beleszeretni? Ez nem működhet. Ha nem sikerülne kivernem a fejemből, akkor valószínűleg folytatnám vele a viszonyt - mondtam, miközben próbáltam magam beleképzelni a szituációba.

- Rendben Sirius, de tegyük fel...hogymárvoltegyüttdolguk. - ezt mind egy szuszra hadartam el, majd elmosolyodtam és próbáltam nem kínosan érezni magam.
Ugyan, Margaret, ne érezd így magad! Hisz nem is rólad van szó... Az egy dolog, hogy te is elvitted egy körre... De most csak is a barátnődnek forgatod a lapokat. Ki kell játszanod minden egyes dámát!
Sirius a mögötte lévő párnára hajtotta a fejét, majd lehunyta a szemét és mélyet sóhajtott.
Azt hiszem, ez még neki is meredek... Vissza kellett volna fognom magam.

- Hmm.. szóval volt együtt dolguk. Nem is tudom, Margaret...most mit mondjak erre? Szerintem a professzornak kéne lépnie. Ha ő is szeret, akkor..áhh...nem tudom, Margaret! Most mondanám, hogy kérdezz kettőt és könnyebbet. Komolyan nem tudok erre mit mondani - mondtam egy szuszra. Margaret arca ekkor mélységes csalódottságot tükrözött.
- Nehogy sírni kezdj - mondtam nevetve - ha annyira akarod megpróbálhatom, de nem megy ez nekem... - de most komolyan, mit mondhatnék erre? Ez nem helyes! Egy tanárba beleszeretni? De ha mégis szereti, akkor sem...

- Nem megy? - leheltem halkan, majd Sirius kívánatos ajkaira szegeztem a tekintetem és hagytam ott időzni egy darabig. Egyre mélyebbeket lélegeztem, majd hagytam, hogy elragadjon a bizsergető érzés, mely most fel és le szaladgált a lábamtól a fejem búbjáig. Ekkor rádöbbentem, hogy miért is ne szerezhetném meg magamnak Sirius Black-et, aki egy egészen jólelkű varázsló és egészen felnőttesen viselkedik és méltó is hozzám.
Itt vagyok a szobájában. Miért ne teperhetném le, hogy aztán az éjszakát itt töltsem, a Roxforton kívül? Csak egyetlen épeszű ok kell, mert nem tudok várni!

- Nem, nem megy. Azt várd tőlem, hogy tanácsot adjak, de..egyszerűen nem tudok, nem megy. Halvány lila gőzöm sincs afelől, hogy mit tennék abban a helyzetben. Egyrészt lehetetlennek tartom magamat egy mardekáros lánynak képzelni, a másik fél pedig Piton...ez elborzaszt engem...ne nevess! Másrészt komolyan nem tudom, mit tennék. - mondtam. Margareten még jobban úrrá lett a csalódottság.
- Komolyan beszélek, nem tudom mit tennék. Ennyi és kész. - mondtam a lánynak, aki nem akarta megérteni, mit is mondok.
- Margaret, értsd meg, hogy nem tudok neked tanácsot adni!

- Kár érte, mert nem rólam van szó. Az illető kicsit el van kényeztetve és hozzá van szokva ahhoz, hogy meg kap mindent. - elmosolyodtam, majd felálltam és úgy döntöttem, hogy elhagyom a hálószobát, habár kedvem lett volna kipróbálni azt a széles, hosszú ágyat, ami középen terpeszkedett, de most az egyszer felhúztam az orrom és megmakacsoltam magam.
Nem, nem és nem!
- Nagyon köszönöm..a segítséged. - mondtam, majd megigazítottam a hajam mielőtt felrántottam volna, a feketére mázolt ajtót.

- Nagyon szívesen - vetettem oda gúnyosan a sértődött Margaretnek, aki felhúzta az orrát, majd köszönés nélkül kiviharzott az ajtón. Én pedig újra egyedül maradtam a szobában az ágy sarkán ülve. Kicsit bántott a dolog, hogy megbántottam a lányt, de nem volt képes megérteni, amit mondtam neki.
Így hát újra elővettem a fényképalbumot, és tovább lapozgattam. Hagrid képnél volt nyitva, aki egymaga elfoglalt két oldalt az albumban. A következő oldalon viszont én voltam, a Roxfort - beli utolsó évemben készült a kép, kezemben az értékelést tartottam. Újra az agyamba furakodtak a régi emlékek. A Roxfort. De jó is volt ott nekem!