Félix Dragomir

FÉLIX AUGUST DRAGOMIR || FÉLIX|| 17 || MAX IRONS

Teljes név: a valódi neve Théophile Delaney, de mostanában Félix A. Dragomirként ismerik
Születési idő: 1979. szeptember 9.
Születési hely: Nagy Britannia, London
Élőhely: London és Roxfort
Pálca: 12,5 hüvely, szőlő, sárkányszívizom-húr maggal
Foglalkozás: tanuló

Ilyen vagyok....

Külső:
175 cm magas és 76 kg testtömegű varázsló. Szálkás izomzata van, amit rendszeres futással edz. Rövidre nyírt, szőkésbarna hajjal és kék szemekkel rendelkezik.
Ami az öltözékét illeti: nem követ semmilyen stílusirányzatot. Főként a letisztult, egyszerű ruhákat részesíti előnyben.
A tanítási idők alatt, illetve bizonyos iskolai rendezvényeken kötelezően a sárga-fekete színezetű egyenruháját hordja.

Belső:

Théophile az átváltozása előtt vidám, életrevaló fiatalember volt. Teljes odaadással felnézett apjára. Ő volt a példaképe. Ám ahogy nőtt, úgy változott meg a véleménye a családjával kapcsolatban, s ily módon egyre jobban észlelhető jellemváltozáson esett keresztül. Már nem tudott úgy közelíteni az emberek felé, ahogy régen. Barátait egyre csak eltaszította magától. Végül már Scorpius-nak is feltűnt ez a dolog. Az egyik ebből fakadó vitájuk közepette a fiú végül kibökte, hogy mennyire elege van abból az életmódból, amit az apja mellett kénytelen átélni, hogy teljes mértékben ellentmond a halálfalók nézeteinek, illetve a Sötét Nagyúrból. Az apjának teljesen elborult az elméje, s végleg kitagadta a fiát.
Théo ekkor a muglik világába menekült. Pár hetet töltött ott, amikor végleg elhatározta, hogy felhagy eddigi életével és a százfűlé-főzet segítségével új ember bőrébe bújik. Ekkor ismerkedett meg egy párizsi cserediákkal. Kapcsolatuk nem tartott túlságosan sokáig. Csupán kihasználta őt; végül, amikor már elkezdett bizalmat táplálni Théophile iránt, egy hosszúnak ígérkező "pasis este" keretein belül sikerült egy egész életrevaló hajmintát beszereznie tőle. Az elkészítése eléggé bonyolult volt, de az új élet reménye mindig tartotta benne a lelket.
Később, amikor teljesen kiitta az első üvegcsét elhatározta, hogy ahogy a külseje, úgy a „belsője” is teljesen meg fog változni. Zárkózott és magába forduló egyén lett belőle, aki megválogatja, hogy kivel áll szóba s kivel nem. A környezete különcnek tartja, hisz eddig soha senkivel nem állt le akár két szónál többet váltani. Rendkívül titokzatos. Senki nem tud róla semmit.
A Roxfortba való bekerülése kicsit necces volt. Beauxbatons-i diáknak adta ki magát, aki a családja miatt kénytelen volt átjönni ebbe az intézménybe. A tanárai úgy tudják, hogy szinte az összes hozzátartozóját elvesztette – ami nem mellesleg egyáltalán nem hazugság; csak egy kicsit el van ferdítve az igazság.
A Théophile nevet Félixre változtatta s hírül adta a nagyvilágba, hogy a Delaney fiú a kitagadást követő pár héten belül öngyilkosságot követett el.

Az én történetem....

A tükör előtt állva még egyszer utoljára szemügyre veszem a külsőmet. A barna, kissé hosszú haj keretezte arcomon látszódnak a keserűség s a csalódás okozta hegek. Szemeimben apró könnycseppek gyűlnek, ajkaim pedig egyenes vonallá rajzolódnak. Le kellett nyelnem a bensőmből feltörő haragot, amit egykori apám iránt éreztem. Nehezemre esik változtatni az életemen. Nem találom magamban azt a kellő bátorságot, ami egy ilyesfajta akció kivitelezéséhez szükséges lenne.
Még mindig nem értem, hogy lehet valaki ilyen eltökélt egy olyan valakihez, aki már a születésétől fogva halálra van ítélve. Hogy lehet valaki olyannyira vak, hogy ezen nézeteket követve képes legyen kitagadni egy szem fiát?

Szemeimet behunyom. Ujjaimmal gyengéden masszírozni kezdem halántékom az időközben feltörő fájdalom csillapításának érdekében. Próbálom elhitetni magammal, hogy jól vagyok, hogy minden rendben lesz, csupán hinnem kell benne; viszont már túl gyenge vagyok még több hazugság elviseléséhez.

Kezemben a fiolával a padlóra rogyok. Túl sok munkám van ebben ahhoz, hogy most a bátortalanságomra hagyatkozva egyszerűen megfutamodjak. Így egy könnyed mozdulattal lepöccintem a tetejéről a fedelét, mire az halk koppanással leesik mellém. Undorodva ugyan, de legurítom a torkomon a főzetet.
Pár percig némán ülök, majd egy kellemetlen érzés árad szét testemben teljesen megemésztve engem. A számhoz kapom egyik kezem, míg a másikat a gyomromon pihentetem. Próbálom visszatartani a lé által kialakult hányingert. Körülöttem pedig minden mintha lelassult volna. Citromfű s frissen sült péksütemény illatra emlékeztető egyveleg terjengett a szobában. A félig nyitott ablakon beáramló szellő lágyan csiklandozta felborzolt hajam. A sistergő cigarettacsikkekből terjedő füst pedig végleg kialudt.

A padlón összekuporodva feküdtem. Már nem éreztem többé rosszullétet. Kis időbe telt, mire végül sikerült feltápászkodnom. A mosdóba kapaszkodva felhúztam magam, s a tükörképemre sandítottam. Az eredmény rendkívül meglepett. Az egykori barna hajam immáron szőkévé változott. Szemeim a tengerre emlékeztettek, telt ajkaim sarkai pedig felfelé íveltek. Semmi nyom sem utalt arra, hogy valaha is a Delaney család sarja lettem volna, vagy, hogy bennem is lappangott volna olyasfajta gonoszság, amit valamelyik hozzátartozómtól örökölhettem volna. Büszke voltam magamra!

Villámsebesen pakolni kezdtem a bőröndömbe, közben pedig próbáltam kitalálni, hogy most hogyan tovább. Eléggé nagy veszélynek fogom kitenni a bőrömet az által, ha folytatni szeretném a tanulmányaimat a Roxfortban. Valószínűleg gyanakodni fognak majd, ha azt mondom, a Beauxbatons-ból jöttem át; mígnem az egyik tanár az unalmas óráiban elkezd kutakodni a papírjaim között, s rájön, hogy azok valójában hamisak. Ugyanakkor akár szerencsésen is kijöhetek belőle. Hisz ki ne hinne annak a fiúnak, akinek eléggé jó mentsége van erre az átlépésre…

Rengeteg kérdés, elvarratlan szál cikázott a fejemben. Nem tudom, hogy pontosan mi lenne a jó nekem; hogy hogyan kellene elkezdenem az életemet, de egy biztos: minden erőmmel azon leszek, hogy segítsem azokat, akik Voldemort ellen lépnek harcba. Ugyanis be szeretném bizonyítani az apámnak azt, hogy az általa vallott nézeteknek nem lehet jövője.